Az olasz sajtó értesülései szerint operáció vár a Juventus kolumbiai szélsőjére, Juan Cuadradóra, így a játékos mintegy két hónapig nem állhat majd Massimiliano Allegri rendelkezésére.
A kolumbiai válogatott játékos ma Németországban járt, ahol egy specialista mérte fel ágyéksérülésének állapotát.
Több hírforrás, köztük a Sky Sport Italia és a TuttoJuve egyaránt azt állítja, hogy a vizsgálatok után Cuadradónak azt javasolták, hogy műtétnek vesse alá magát, s ennek nyomán már a holnapi nap folyamán kés alá fekszik majd.
Igen valószínűnek tűnik, hogy így legalább 40 nap pihenő vár majd a Juventus szélsőjére, azonban a prognózis szerint az operációt követően a felépülés ennél valamivel hosszabb időtartamot, akár 60 napot is igényelhet majd.
Mindez azt jelenti, hogy Cuadrado egészen bizonyosan kihagyja majd a Tottenham Hotspur elleni párharcot a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében, ahogyan a Torino elleni városi rangadót is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JuventusFanatikus 2018.01.29. 20:17:58
Juventino86 2018.01.29. 20:19:05
@Rikoo: Ez biztos? Szerintem se lenne rá szükség. Ha már feltétlenül szélsőt akarunk, akkor jobblábas kellene inkább. De egy formációváltás megoldja a dolgot. :)
Rikoo 2018.01.29. 20:22:49
Szerencsére nem súlyos Cuadrado sérülése és 3-4 hónap helyett maximum 2 hónapot fog kihagyni.
Juventino86 2018.01.29. 20:26:22
Rikoo 2018.01.29. 20:29:50
Juventino86 2018.01.29. 20:30:08
Juventino86 2018.01.29. 20:30:59
2018.01.29. 20:38:13
2018.01.29. 20:39:08
Juventino86 2018.01.29. 20:39:52
Én annak örülnék, amiről már egy másik poszt alatt is beszélgettünk. Nem kellene, hogy Mandzu és Higu egyszerre legyenek a pályán. A kétcsatáros játék oké, kell egy center és Dybala, aki visszavont csatárként meg tudja csinálni a helyzetet. És mögöttük játszana Costa.
Attól félek, hogy a mester ragaszkodni fog ahhoz, hogy Mandzu és Higu is kezdjen. Ez pedig sajnos nettó pazarlás lenne. De majd meglátjuk. :) Allegriben nagyon bízom amúgy, eddig mindig kitalált valami jót.
malloy_ 2018.01.29. 20:46:39
mrdel 2018.01.29. 23:29:10
Allegri mester ezt megoldja.
Stunani szélső játéka mondjuk kicsit durva lenne.
Trieszt120506 2018.01.30. 08:29:03
Nathas 2018.01.30. 10:32:29
Az már kevésbé, hogy meg kell műteni, pláne, hogy Dybalával egyszerre estek ki. Tartok tőle, hogy ez a Costa - Higuain - Mandzukic csatársort vetíti előre...