Marotta: "Nem hiszem, hogy bárki is érkezik januárban"

marotta_beppe_megnyero_mosoly.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta a Chievo elleni bajnoki mérkőzést megelőzően beszélt az átigazolási piac utóbbi néhány napjának eseményeiről, valamint a zebramezesekkel hírbe hozott játékosokról.

"Óvintézkedésként érdeklődtünk a Sassuolónál Politano mozdíthatóságát illetően. Úgy gondolom, hogy a Cuadrado állapotával kapcsolatos bizonytalanságok a hét folyamán tisztázódni fognak. Nem foglalkoznék a Sassuolo döntésével, hogy megválnak-e egy fontos játékostól vagy sem. 

Nagyra értékelem a tehetségét, de nem áll szándékunkban a végsőkig elmenni Politanóért, mivel már vannak nagyszerű játékosaink azon a poszton.

Szóba került az Atlético Madrid belga válogatott játékosa, Yannick Ferreira Carrasco és a Manchester United olasz védője, Matteo Darmian is.

"Carrasco egy igen leleményes ötlet, amelyről azonban soha sem beszéltünk. Darmian nem olyan játékos, akire azonnal szükségünk volna, s egy kicsit korai volna júniusról beszélni. A jelenre összpontosítunk, s nem hiszem, hogy bárki is érkezik januárban."

A Juventus egyetlen lépésre volt a Genoa mindössze tizenhat esztendős tehetségétől, Pietro Pellegritől, azonban a játékos végül az AS Monacónál kötött ki.

"Adott szó szerinti, szóbeli megállapodásunk volt Pellegrivel, azonban mikor kivételes fejleménnyel szembesültünk a Monaco ajánlata révén, félreálltunk. Sajnálattal látjuk, hogy egy olasz tehetség hagyja el az országot."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10013608895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TYUKI 2018.01.28. 09:30:59

Nem is kell veni! Legalább több lehetöség jut Berna&Bentancur párosnak! Amugy is vanak tehetségek kölcsönben pl Orsolini nekik kell a lehetöség!

Leram7 2018.01.28. 11:39:59

Már leigazolta a monaco 25M-ért. Majd 3 év múlva kiderül... 25 sok pénz jelenleg, amikor hiányposztra is kell igazolni. Úgy tűnik jól döntött Beppe.

m.martin91 2018.01.28. 13:34:06

Borzasztó, hogy a Napoli kell ahhoz, hogy a semmirekellő Politano ne legyen a Juventus játékosa, mert ez az idióta még a végén tényleg idehozná bohócnak.

rockitbaby 2018.01.28. 13:41:18

@Leram7: Hát szerintem pedig a cserecsatár poszt is igencsak hiánycikk nálunk. Hogy az összeg sok, vagy kevés, azt majd az idő eldönti. Azonban ha tényleg azért nem jött, mert máshova kellene az a pénz, akkor itt lenne az ideje azokat a hiányposztokat befoltozni. De eddig még senki nem jött és nagyon úgy tűnik nem is fog télen. Így viszont nem érzem jó döntésnek, hogy kivártunk, majd kihátráltunk.

Persze könnyen lehet, hogy ő lett volna a megoldás számunkra, de ezt már soha nem fogjuk megtudni. A gond az, hogy ha a vezetők is látják a hiányokat, és ennek ellenére nem igazolnak senkit, az igen rossz előjel. Ha pedig nem is látják, na azt inkább nem fejtem ki. De évek óta most van először olyan, hogy télen igazán szükség lett volna igazolni. A védelem lyukas, Mandzukic nem szélső és nem fogja bírni a szezont szinte csere nélkül, Cuadrado állapota több, mint kérdéses, Higuaint se azért tartjuk, hogy ne lőjön gólt - még akkor is, ha mezőnyben hasznos. Ennyi problémánk eleddig sose volt télre fordulva. A szezont/okat rendre ilyen gondokkal indítjuk, de Allegri még a téli szünet előtt valahogy megtalálta a megoldást. Most valahogy nem sikerül rájönni. A védelem nem stabil, tegyünk +1 középpályást fel. De így akkor a 4-2-3-1-hez igazolt nyári játékosok hirtelen sokan lesznek elől, középpályán meg mintha kevesebben lennénk. A formaidőzítést is általában ilyenkorra időzíti a mister, de most valahogy mintha még akadozna a gépezet. Nem kell azért a vészharangokat kongatni, de igazolni, mélyíteni, frissíteni igen is kellene.

epaska 2018.01.28. 14:08:53

Ügyes vagy Beppe! A Monaco másodszor dobja ki a brét neked fél év alatt te senkiházi! Nem mintha egy 16 éves gyerek lenne a megoldás a Juvenak, de azért Keita jelenleg elférne elől.

Rikoo 2018.01.28. 14:33:59

@rockitbaby: Pellegrinek tavasszal összesen nem lenne 100 játékperce. A jelenben nem oszt nem szoroz, hogy sikerült-e leigazolni vagy sem.

venember83 2018.01.28. 14:36:43

Félre is kell állni, ez a helyes hozzáállás, így van. Megmaradt a Juve a... hát, nem is tudom, hogy mivel. Ja, a szóbeli megállapodással és a becsülettel, hogy a vezetőség tető alá hozta a megegyezést, csak aztán valahogy mégse jött össze a dolog. Erről nyilván nem a vezetőség tehet.

Amúgy nem Pellegri elszalasztása zavar, mert látva Rugani „beépítését”, Pellegri sem számíthatott volna sok jóra, és bizony a támadósorban sokkal jobb opciók állnak a Juve rendelkezésére, mint amikkel Ruganinak kell megbirkóznia a játéklehetőség tekintetében. Csak ezzel a félreállós dologgal előbbre nem jut a Juve, a szintlépés esélytelen.

rockitbaby 2018.01.28. 14:41:11

@Rikoo: Nem feltétlen egy játékosra értettem a dolgot, amire rá alartam világítani az egy ennél nagyobb, összetettebb dolog.

Persze tudom, hogy nem játszott volna sokat, inkább a módja zavar, ahogy kvázi lemaradtunk róla. Mint amit Vénember 83 mester is írt.

Rikoo 2018.01.28. 15:06:12

@rockitbaby: Szerintem csak Higuaín és Mandzukic egymás alternatívái kellenének, hogy legyenek és néha játszhatnának együtt. A mostani helyzet az már túlzás.
Bernardeschi folyamatosan a padot koptatja pedig kevés lehetőséggel is gólokat lő és gólpasszokat oszt ki és emellett meg tudja bontani a védelmet.

rockitbaby 2018.01.28. 15:57:42

@Rikoo: Amíg Allegri az edző és Mandzu itt ban, a horvát szélső lesz. Tavaly január óta mintha a mister elfelejtette volna, hogy ő csatár.

Berna egyre jobb formában van és szerintem lassan el is jön az ő ideje. Én mellesleg kipróbálnám csatárként is, hátha. De hogy őszinte legyek mi hiába is beszélünk erről, nem mi vagyunk ebben döntéshozói szerepben.

És eme eszmefuttatások mellett attól még sajnos igaz, hogy ahogy ebből a transzferből kihátráltunk az első döccenőre, az minden, csak nagy csapatos mentalitás nem. Függetlenül, hogy ő kellett volna nekünk vagy sem. Maga az alapvető tanúsított viselkedés az én legfőbb gondom.

Rikoo 2018.01.28. 16:10:25

@rockitbaby: Nem ez az első és nem is az utolsó Marotta féle kihátrálás ez. Nyugodtan hozzászokhatunk az ilyen üzletekhez.

2018.01.28. 16:13:49

@venember83: Ha egy másik klub tényleg törekszik felfelé félreállunk? Ennyiért nem is szabadott volna leigazolni. Akár jobb Pellegri elszalasztása, akár nem, egy újabb kudarc után nem szabadott volna ezt a kifejezést használnia...Nem méltó megnyilatkozások ezek egy Juventushoz. Ha tényleg megszegte a szavát a gyerek, Marotta mondhatta volna azt is, hogy nem ér ennyit. Amilyen az "adjonisten"...neeem, ő inkább nyilatkozik egy újabb szégyenteljeset.

rockitbaby 2018.01.28. 16:45:53

@Rikoo: Ezzel sem lehet olyan különösebben vitatkozni, igazad van. Vissza kellene nézni, hogy kik azok a játékosok, akikről hasonlóan könnyen lemaradtunk és egy ilyen best XI összeállításban megemlékezni róluk :) Szerintem sokkolóan hatna ránk.

Maradva a cikk témájánál, ha tényleg még egy Darmianra is azt mondja, hogy korai még erről beszélni, mert nincs nyár, holott a védelem jobb oldala ennél rosszabb állapotban nem igazán lehetne, több, mint prolémás. Az meg sajnos a legdurvább fekete humort is lekörözi, hogy a formán kívüli, meccshiányos Darmiant is komoly erősítésként lehetne értelmezni a posztján, mert Lichti-től sajnos jobb, és amennyit DS sérült, előrelépés lenne hozzá képest is...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása