Mandžukić szívesen játszik a bal szélen

mandzukic_mario_golorom_3.jpgMario Mandžukić nemrégiben cáfolta azon pletykákat, miszerint a horvát támadónak gondja lenne a Juventusnál számára kiosztott szerepkörrel.

A hétvégén a Tuttosport arról számolt be, hogy a csatár több játéklehetőséget követel ék szerepkörben, amire Mario Mandžukić csak annyival válaszolt Twitterren, hogy „tuttosport”.

„Csak újságírói kitaláció, hogy Mario nem akar a bal szélen játszani.” - mondta Ivan Cvjetković a Radio Crc műsorában.

„Ő mindig elérhető a klub számára, és mindig profi hozzáállást tanúsít, soha nem kérte, hogy másik szerepkörben játszassák.

A múltban már bizonyította, hogy mennyire nagyszerű csatár, most pedig a bal oldalon is bizonyít.”

A képviselő a pénteki rangadóról is beszélt, amelynek helyszíne a San Paolo gyepe lesz.

„A játékos készen áll, és én is ott lennék, de sajnos nem láthatom az olasz bajnokság jelenlegi legjobb edzője, Maurizio Sarri által irányított Serie A csapatot.

A Napoli négy pontos előnnyel rendelkezik, és ha a déliek nyernek, nehéz lesz utolérni őket. Látványos meccsre számítok, a Juventusnak pontokra van szüksége ahhoz, hogy közelebb kerüljön az olasz bajnoki címhez. A pénteken megmérkőző két csapaton kívül a scudetto kapcsán versenyben van még az Inter és a Roma is, róluk sem feledkezhetünk meg.

Pár éve a Napoli érdeklődött Mario iránt, azonban ő olyan klubot keresett, amelyik több megnyert trófeával büszkélkedhet. Mario boldog a Juventusnál, azonban a Napoliról csak tisztelettel beszélhetünk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9413403395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2017.11.29. 12:12:41

Ha kérte volna se lehet rá haragudni tavaly szó nélkül posztot váltott és példaértékűen teljesített most már vannak játékosok a szélre menjen csak vissza a helyére kell még valaki Higuain mellé.A Napolit meg nem tisztelni kell ok sem tisztelnek minket erodemonstraciot kell tartani megmutatni hol a helyük ahogy majd jövő héten is.

Nathas 2017.11.29. 12:35:22

@Alex8610: egy kicsit hisztizhetne, hátha tényleg nem lesz többé bal szélső :-) kényszerből jó volt ez a megoldás, de menjen csak vissza centerbe, szépen lehet őket Higannyal rotálni.

Kukszi 2017.11.29. 14:45:43

Nagyon fog kelleni a harciassága Napoli ellen, csak ne veszítse el a fejét!
Nyolcadjára olvassuk hogy tisztelik őket, már unalmas!
Igen elhiszem és szuper hogy nem nézik le őket, de egyszer nyilatkozná valaki a csapatból (Pjanic volt talán), hogy vért ittak és bedaráljuk őket!

Andras74 2017.11.29. 16:21:29

@Kukszi: Chiellini is azt mondta, hogy nyerni megyünk. Nem kell őket a meccs előtt köpködni. Utána sem. Utána majd örüljünk!

Kukszi 2017.11.29. 18:51:31

@gomorra21: :D igen is apuci :D
De látom nem fogtad fel amit írtam, hogy melyik része az...

Ámok 2017.11.29. 19:10:29

Hatalmas harcos! Bárcsak korábban jött volna......

Spider81 2017.11.30. 09:20:46

Tartok a holnapi meccstol nagyon!Max szerintem a biztos egy pontra fog menni...a Napoli meg tamadni fog!Vagy tobbgolos X lesz vagy nagyon elpaholnak minket...nem erzem az erot a csapatban most...csak ne legyen igazam!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása