Dybala: „Higuaín megérdemli a meghívót a válogatotthoz”

higuain_gonzalo_golorom_dybalaval.jpgPaulo Dybala véleménye szerint Gonzalo Higuaínnak az argentin válogatottban van a helye.

Gonzalo Higuaín helyét a válogatottnál Jorge Sampaoli kinevezése óta Mauro Icardi vette át.

„A szurkolók visszavárják, és nagyszerű játékos.” - mondta Paulo Dybala a TyC Sports számára.

„Gonzalo próbálkozik, és mindig a legjobbját nyújtja. Arról álmodik, hogy visszakerül a csapatba. Nem kell semmit sem bizonyítania már.”

Paulo Dybala a Palermo együttesétől csatlakozott a Juventushoz még 2015-ben, és a csatár elmondta, hogyan telik egy napja az Öreg Hölgy játékosaként.

„A Juventushoz való igazolás fontos lépés volt számomra. Itt sikerült elérnem néhány célomat.

Jól érzem magam Torinóban, amikor kimegyek az utcára, a szurkolók felismernek és üdvözölnek. Próbálok kevés időt tölteni a négy fal között.

Hogy milyen egy átlagos napom? Kora reggel felkelek, és elmegyek edzésre, aztán délután háromra otthon vagyok. A családom és a barátok a közelben vannak, és próbálok velük minél több időt tölteni.

A világbajnokság? A 2014-es döntőt a palermói csapattársaimmal néztem, Ezequiel Muñozzal és Franco Vázquezzel.

Arról álmodtam, hogy játszok a döntőben. Most pedig meg akarom osztani ezt a tapasztalatot a csapattársaimmal. Keményen kell dolgoznom, és a legtöbbet kihozni magamból, hogy Lionel Messinek és a csapat többi játékosának a segítségére lehessek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr413229245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2017.11.10. 11:45:17

Parádésan kezdte a szezont de pár hete megtorpant.Gondolom a kora miatt is de meg kell értenie hogy minden meccsen nem lőhet gólt látszik hogy ez zavarja és emiatt jobban frusztrált a kelleténél pedig nem kéne.Egy 10es feladata nem kizárólag a góllövés.Golvagonak ott van Higu neki az a feladata vagy az lesz a feladata hogy vezesse a csapatot és példát mutasson

Juvegaspy 2017.11.10. 12:05:02

Higut ugyis viszik a vb-re iden meg lo kb 25-30at es nem lesz gond

Drotkoszoru 2017.11.10. 17:03:25

@Juvegaspy: Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos, szerintem nem lesz ott a vb-n. Egyszer sem kapott meghívót, mióta Sampaoli a kapitány, ami azért beszédes. Nem a képességei és a mostani formája (mert most már erre se lehet fogni) alapján nem hívja be, szerintem szimplán csak nem szimpatizál/számol vele, csinálhat bármit a pályán. Icardi behívása rendben van (emberileg nem tisztem értékelni, de kiváló labdarúgó, mindenképp helye van neki is az argo keretben), bár most ő is sérült; viszont egy Pavón, Benedetto, korábban Acosta, Alario helyett bőven befért volna Higany is, mégse hívta be Sampaoli. Egyértelmű, hogy van valami személyes problémája Gonzalóval, emiatt pedig kétlem, hogy kivinné a vb-re, legalábbis valami hatalmasat kellene hozzá domborítania addig Higuaínnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása