Alessandro Del Piero visszaemlékezett arra az időszakra, amikor csatlakozott a Juventushoz és arra a momentumra is, amikor Giampiero Boniperti azt mondta neki, hogy vágja le a haját.
A korábbi legendás támadó, a klub ikonja lett pályafutása végére, s a csapatban ő lépett legtöbbször pályára, illetve ő lőtte a legtöbb gólt is.
Pinturicchio 1993-ban csatlakozott a torinói egyesülethez a Padovától átszerződve, a mostani nyilatkozatában pedig felelevenítette a kezdeteket.
"Az első torinói éjszakámon nem tudtam lehunyni a szemem, függetlenül attól, hogy Juventus rajongó voltam. Az a pillanat a teljes eufóriáé volt számomra, s nem aludtam valami sokat. Aztán persze rádöbbensz, hogy hová is kerültél és érzed a klasszis játékosok közelségét.
A legelején nagyon nehéz volt nekem, de a csapattársak sokat segítettek és megtaláltam a megfelelő közeget, valamint a csapattársakkal, a stábbal és klubbal is megértettük egymást, ez volt a legjobb dolog.
Amikor aláírtam a szerződésem Boniperti jelenlétében? Meghívtak, hogy nézzem meg a csapatot Udinében és akkor azt mondta nekem, hogy vágjam le a hajam, de akkora már le is vágtam. Azt követően az ügynököm és én megbeszéltük, hogy mit fogunk mondani a szerződés aláírásakor, de amikor bementünk az irodájába öt percig beszélt, majd azt mondta, itt a szerződésed, írd alá. Kértünk öt percet, hogy megvitassuk, mire ő úgy reagált, hogy szerinte jó ajánlatnak tűnik.
Gianni Agnelli? Először Villar Perosában találkoztam vele a csapattal együtt, nem volt jó időszak az számunkra. Az edzés közben bemutatkozott és egy Gazzetta dello Sport volt a kezében, majd azt mondta, hogy szerinte jobb vagyok annál, mint amit itt írnak. Ezt követően elment, pár emberrel még beszélgetett, de velem nem, aztán a következő mérkőzés után - amikor három gólt szereztem - már hozzám is szólt."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.