Allegri: „Szombaton nyerni kell”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_uj_logo_adidas.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a szombati AC Milan elleni meccs előtt arról beszélt, hogy sajnálja, hogy csapata ellen nem léphet pályára Leonardo Bonucci, aki a Genoa elleni kiállítás után kihagyni kényszerül további két mérkőzést.

„Jól érezzük magunkat, és a Milan ellen rendkívül varázslatos meccset fogunk játszani, olyan csapattal fogunk megküzdeni, amelyik nagyszerű mérkőzést hozott le a Chievo ellen szerdán.” - kezdte a sajtótájékoztatót a meccs és az ellenfél méltatásával a mester.

„Kicsit lemaradtak ugyan a táblázatban, de a bajnokság végére a legjobb négy közé várom őket.

A SPAL elleni meccs? Dühös voltam, mert rengeteg helyzetet elpuskáztunk, és nem voltunk elég óvatosak, és nem csupán a védekezésre gondolok. Számos helyzetben nem találtuk meg a megfelelő passzt, és ilyesmi nem fordulhat elő egy Juventus szintű csapatnál.

Alex Sandro? Még nem döntöttem, hogy ő vagy Kwadwo Asamoah fog pályára lépni. A brazil válogatottba való meghívása nagy löketet adott neki.

A szerdai meccshez képest visszatér Blaise Matuidi és Stefano Sturaro, Mattia De Sciglio pedig a keret része lesz, azonban nem fog játszani. Giorgio Chiellini kezdeni fog, azt még eldöntöm, hogy ki lesz a társa. Andrea Barzagli és Daniele Rugani közül fog valaki Giorgio Chiellini mellett játszani.

Leonardo Bonucci?  Sajnálom, hogy Leonardo Bonucci nem léphet pályára. Hét évig fontos tagja volt ennek a csapatnak, és jó ilyen meccseken találkozni.

Szombaton meg kell szereznünk a három pontot. Nem lesz egyszerű, de meg kell valósítani. A tavaly pontokat veszítettünk Milánóban, ez pedig nem ismétlődhet meg.

Nem vagyunk jóllakottak. A statisztikák tekintetében jobban állunk, mint tavaly ugyanekkor, továbbá több ponttal is rendelkezünk.

A Napoli nagyszerű dolgokat visz véghez. Jelenleg a különbség köztünk és köztük két kihagyott büntető.

A bajnoki verseny a szezon végső napján fog eldőlni. Három közvetlen összecsapás lesz az utolsó öt fordulóban, amelyek dönteni fognak a scudetto tekintetében.

Vincenzo Montella fordulópontról beszélt? Számunkra ez nem kellene, hogy fordulópont legyen, hanem egy út része inkább a szombati meccs, amely nagyjából a szezon végéig tart. Gyűjtenünk kell a pontokat azért, hogy ne nővekedjen a lemaradásunk a vezetőkhöz képest.

Az elmúlt három évben változott 8-9 játékos, míg a Napoli ugyanezen időben változatlan csapattal futballozott.

Természetes, hogy beletelt egy kis időbe, amíg megtaláltuk a megfelelő felállást. A Sporting? Az elsődleges célunk, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat csapat közé.

A Sporting elleni kezdők tekintetében van néhány kérdésem, mivel kulcsfontosságú meccs lesz. Döntéseket kell hoznom, ahhoz pedig, hogy a szezon végén is erősek legyünk, egy teljes és versenyképes keret szükséges.

Elégedett vagyok Federico Bernardeschivel, két gólt szerzett eddig, és segített minket a két legutóbbi bajnokin.

Douglas Costa szépen fejlődik, és két gólpasszt jegyzett a SPAL ellen. Mario Mandžukić számunkra egy plusz középpályást jelent.

Illeszkedik a játékunkhoz, elöl letámadja az ellenfelet, és vele a tömegközéppontunk is magasabb. Nagylelkűen futballozik, és segít mások helyzetbe hozásában. A levegőben pedig verhetetlen.

Marko Pjaca továbbra sem vethető be, és játszania kell először a Primavera csapattal, mielőtt csatlakozhatna a kerethez.

Benedikt Höwedes már megkezdte a visszafogott edzéseket a csapattal, és közel áll a visszatéréshez, miközben Medhi Benatia ma újabb kivizsgálásokon fog részt venni.

Mindenki más elérhető. Beleértve Blaise Matuidit, Stefano Sturarót, Mattia De Scigliót és Claudio Marchisiót.

Három középpályás a kezdőcsapatban? Játszottunk így a Lazio ellen, akkor elöl a támadósor Douglas Costából, Gonzalo Higuaínból és Mario Mandžukićból állt, és jó meccsünk volt, azonban az a fontos, hogy olvassuk a játékot, nem a csapat felállása a lényeg.

A középpálya tekintetében még döntenem kell, Claudio Marchisio jól teljesített visszatérése után 20 percig, és olyan lesz számunkra, mint egy új igazolás.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6613105304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patricco 2017.10.27. 15:20:32

Kiváncsi leszek a támadósorra....

biancineri101 2017.10.27. 15:23:39

Dybala K.anyázására egy elegáns válasz: "a különbség köztünk és köztük két kihagyott büntető." Ez szerintem majd kis alázatra fogja tanítani Dybalát, ami egy fiatal játékos esetében mindig nagyon fontos.

Patricco 2017.10.27. 15:25:13

@Patricco: mármint hogy kit fog játszatni Allegri...remelem nem a tavalyi felallas lesz!!

patrik1112 2017.10.27. 15:25:27

Jo lenne ha tudna kezdeni Matuidi, meg mondjuk jobbon Costa vagy Berna.

m.martin91 2017.10.27. 15:44:18

Kiváló, hogy van olyan játékosunk, akiről már a mérkőzés előtt ki lehet jelenteni, hogy bármi is történjen, de játszani nem fog.

venember83 2017.10.27. 16:08:49

@m.martin91: több is van. Komoly pénzt tennék arra, hogy Rugani nem fog sorozatban harmadjára kezdeni.

epaska 2017.10.27. 16:56:44

Buffon-Lichtsteiner-Rugani-Chiellini-Asamoah
Matuidi-Pjanic
Bernardeschi-Dybala-Costa
Mandzukic

steven.h 2017.10.27. 17:03:00

@m.martin91: szerintem nincs ebben semmi, sérülésből jött vissza, nem lesz egyből bedobva, főleg úgy, hogy ő van nevezve a bl-be

Juventino86 2017.10.27. 17:08:06

@epaska: Ezzel ki tudnék egyezni. Esetleg Berna helyett Cuadrado, de az sem baj, hogy a fiatal olasz egyre többet játszik. Khedira helyett Matuidi kell, ez egyértelmű, mert itt a középpályán dinamizmus kell, illetve labdákat kell szerezni.

Rikoo 2017.10.27. 17:12:43

@epaska: Szerintem most Alex Sandrót lehetne nyomni kifulladásig. Jó formában van, fontos meccsek jönnek, Asa idén nem meggyőző. Atalanta és Lazio ellen bukott pontokat eddig a csapat és mind2x Asa kezdett és nem is játszott jól.
Jobban megy a csapat a brazillal.

Rocky80 2017.10.27. 17:21:41

Tök jó hogy ilyen bő és variálható a keret. Még Höwedes felépül és habzsi-dőzsi van.
(Nyilván a jobb oldalon lehetnénk jobbak, de minden szépasszonyba kell egy kis kurvaság... :D)

epaska 2017.10.27. 17:29:25

@Juventino86: Eltudom képzelni, hogy Berna lehozatala annak szólt szerdán, hogy a Milan ellen szerepet fog kapni a kezdőben.

@Rikoo: Én is inkább őt látnám a pályán, viszont Allegri komolyan veszi idén a rotációt (szvsz kicsit túlságosan is, bár lehet még ő sem tudja melyik lenne a legoptimálisabb felállás).

Rikoo 2017.10.27. 17:59:59

@epaska: Cuadrado-Dybala-Mandzukic-Higuaín támadósor várható.
Hátul pedig Buffon-Lichti-Rugani-Chiellini-Alex Sandro tűnik a mostani edzés alapján a legvalószínűbbnek. Középen pedig Pjanic és Khedira lesz.
Volt szó 4-3-3-ról most, hogy ennyi bevethető középpályás van, de marad Allegri a 4-2-3-1-nél.

The king of alibis 2017.10.27. 19:06:01

3 középpályást csak Marcival tudom elképzelni, s vele mûködne jól. De mivel még nem bír sokat, ezért ezt elvetném.
Maradni kell a 4-2-3-1 nél.

Rikoo 2017.10.27. 19:11:51

@Sas Jóska: Khedirában jobban bízik Allegri. Meg úgy általában a tavalyi csapatban.

epaska 2017.10.27. 19:16:50

Szóval maradunk a tavaly bevállt kezdőnél, amiből hiányzik 2 kulcsjátékos 1 pedig szinten alul teljesít. :) Amivel alapvetően nem is lenne baj. Én megmondom őszintén arra számítottam/számítok az igazolásokat látva, hogy idén próbálunk nyomást gyakorolni az ellenfelekre, gyorsan járatni a labdát pontos passzokkal. Mostanában akadt olyan mérkőzés, ahol hellyel-közzel ezt véltem felfedezni, csak Allegri reakciói és nyilatkozatai szomorítanak el kissé, amikor azt mondja, hogy "nem szép játékot akarok"..."csak is az eredmény számít"..."túlságosan támadólag léptünk fel". Akkor mire számítson az ember a Milan ellen? Kontrajátékra Higuaínnal? :D Nem értem, hogy miért nem lehet ilyen játékosállománnyal atraktívabb futballt játszani, mint mondjuk tavaly, amikor sokszor középcsapatok ellen sem restelltünk beállni védekezni. Egyébként nem vitatom az elmúlt szezon eredményeit, ne értsd félre, de az edző dolga lenne, hogy amikor Costa-Dybala-Bernardeschi-Higuaín 4es a pályán van akkor is megoldott legyen a csapat védekezése egy Spal ellen és ne Mandzukicnak meg Cuadradonak kelljen izomból védekeznie komolyabb meccseken a támadójáték kárára. Most már vannak előre játékosaink, tessék őket játszatni és Mandzukicot is a helyén kezelni ugyanis egy bizonyos Mr.90 millió jelenleg nem képes hozzátenni a játékunkhoz.
Khedirához én már nem tudok hozzászólni.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.27. 23:47:52

Ej, Mister;
"a Milan ellen rendkívül varázslatos meccset fogunk játszani, olyan csapattal fogunk megküzdeni, amelyik nagyszerű mérkőzést hozott le a Chievo ellen szerdán.” -
Most ezen röhögni kell, vagy sírva röhögni ? :D
Persze Derby, meg rangadó,de na...

Remélem Bernardeschi kezdő lesz,ha már ennyire elégedett vele, a BL-ben úgyis Cuad-Mandzu lesznek a szélsők.

"A Napoli nagyszerű dolgokat visz véghez. Jelenleg a különbség köztünk és köztük két kihagyott büntető." -
Ez egy Dybala oltás akar lenni ?
Miért ?
Nem értem Maxitól ennek a leoltásnak a pedagógiai célzatát...
Dybalától sokkal nagyobb játékosok , sokkal nagyobb téttel bíró meccseken is hagytak már ki 11-est...
Remélem ettől nem lesz frusztrált Dybala,mert akkor soha nem lövi be azt a rohadt büntetőt :D

GGábr81 2017.10.28. 06:29:08

"Az elmúlt három évben változott 8-9 játékos, míg a Napoli ugyanezen időben változatlan csapattal futballozott.

Természetes, hogy beletelt egy kis időbe, amíg megtaláltuk a megfelelő felállást."
Ez azt jelenti, hogy a tavalyi csapat fog kezdeni a hétvégén.

I love JU 2017.10.28. 08:13:41

kell a 3 pont!!! és csapjunk oda a Milannak :) Forza Juve!

Rikoo 2017.10.28. 09:06:31

@GGábr81: Igen, a várható felállás ez: Buffon-Lichti-Rugani(Barza)-Chiello-Asa(Alex Sandro)-Pjanic-Khedira-Cuadrado-Dybala-Mandzukic-Higuaín

venember83 2017.10.28. 10:03:18

@Drughi Di Bianconeri: én nem hiszem, hogy oltás lenne, csak bagatellizálni akarja a különbséget. Amúgy meg természetesen a tavalyi csapat fog pályára lépni, aztán majd vészhelyzetben jöhetnek a nyári szerzemények, hogy ne legyen rajtuk nyomás...

Nathas 2017.10.28. 10:43:58

@Rikoo: az a borzasztó megérzésem, hogy pont így fogunk felállni, ráadásul Barzaglival.

2017.10.28. 15:42:20

@Drughi Di Bianconeri: Dybalában is megvan a "feneség". Talán a több alázatra és az arcból való visszavételre akarja inspirálni.

2017.10.28. 15:45:11

"...Marchisio olyan lesz számunkra, mint egy új igazolás." - Ejj, de rossz déjá vu-m van. Ez már elhangzott egyszer, aztán megint megsérült. :-(
Csak ez ne legyen!!!

.Bulldeo 2017.10.28. 15:55:15

@Dr. Grant: ha Matuidi jó formában lesz, akkor végre meglesz a kellő számú belső középpályás, és senkit nem kell kényszerből játszatni. Én nagyon remélem, hogy Marchisio hasznos része tud lenni majd a csapatnak, csak nem szabad túljátszatni. Kisebb csapatok ellen Pjanic alternatívájának jó lehet, illetve az eredmény megtartásakor harmadik belső középpályásnak kiváló lehetőség. Az aggasztó, hogy a sorban túlságosan elől van Khedira; triplete ide vagy oda, a védelem előtt a Pjanic + Matuidi/Bentancur sokkal erősebb játékra képes.

alexGicamo 2017.10.28. 16:45:47

Mindent bele, drágáim ! :)
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!

GGábr81 2017.10.29. 10:03:52

@venember83: Olvasva a mai cikket, én is úgy gondolom, hogy folyamatosan oltja Dybalát.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása