A Juventus a 2016-17-es pénzügyi év során több mint 200 millió euróval nagyobb bevételre tett szert, mint az előző évben.
Az Öreg Hölgy pénzügyi mérlege szerint a 2016-17-es évben a bevétel elérte az 562,7 millió eurót, amiből 42,6 millió euró nyereség termelődött, előbbi érték pedig jelentős növekedés a 2015-16-os 387,9 millió euróhoz képest, amikor a nyereség mindössze 4,1 millió eurót tett ki.
„A 2016-17-es pénzügyi év megerősítette az elmúlt években mutatkozó javuló tendenciát, sorozatban a harmadik évben az igazgatótanács nyereséget tud felmutatni a pénzügyi mérlegben.” - tájékoztatott a pozitív eseményről a klub hivatalos oldala.
„Az igazgatótanács jóváhagyta a költségvetés tervezetet, amely 2017. június 30-án véget ért pénzügyi évre vonatkozik, és amely 42,6 millió eurós nyereséget tartalmaz, amely összeg a klub tartalékát hivatott képezni.
A 2017-18-as pénzügyi évet erőteljesen befolyásolni fogják a Juventus sporteredményei, különösen a Bajnokok Ligájában való szereplés.
A részvényesek rendes közgyűlésére 2017. október 24-én fog sor kerülni az Allianz Stadium épületében.”
A Juventus a tavaly ismét duplázni tudott hazai pályán, és bár a Bajnokok Ligájában a döntőben a csapat elbukott, ennek ellenére nagyon komoly bevételre tett szert a klub a döntőbe jutással.
Mindazonáltal a bianconero klub a közzétett nyilatkozatban a 2017-18-as évre veszteséggel számol, ami azt jelenti, hogy a tőkenyereséget a vezetőség nem fogja azonnal ismét befektetni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.09.23. 09:51:21
Drotkoszoru 2017.09.23. 10:02:14
Drotkoszoru 2017.09.23. 10:03:23
Ámok 2017.09.23. 10:06:40
Attila F 2017.09.23. 10:11:12
Amikor a klub játékost vesz, annak nulla a hatása az eredményre (készpénz megy ki, immateriális vagyon jön be, a kettő kiegyenlíti egymást). Költségként ez a következő években jelentkezik az amortizáció révén. Pl. ha 50 millióért veszünk egy játékost és 5 éves szerződést köt velünk, akkor ez évi 10 millió költséget jelent a mérlegben. Ezen kívül a játékos bére is költségként jelentkezik.
Eladáskor az a helyzet, hogy nem a teljes bevétel lesz a profit, hanem abból le kell vonni a játékos maradványértékét (ami még nem amortizálódott). Plusz esetleg egyéb költségeket (pl. Raiola jutaléka).
Drotkoszoru 2017.09.23. 10:21:46
babo0410 2017.09.23. 10:23:21
És ha ezt így nézzük, még szebb s bevételnövekedés. De Pogba ára így is elég szép összeggel szerepel.
babo0410 2017.09.23. 10:24:58
Rikoo 2017.09.23. 14:17:52
Sztovicska 2017.09.23. 14:25:41
Attila F 2017.09.23. 16:52:24
2017.09.23. 17:59:46
Egy dolog ütötte csak meg kicsit a fülem: "Mindazonáltal a bianconero klub a közzétett nyilatkozatban a 2017-18-as évre veszteséggel számol, ami azt jelenti, hogy a tőkenyereséget a vezetőség nem fogja azonnal ismét befektetni." - Ez azt jelenti, hogy jövő nyáron ne várjunk nagyon költekezést, maximum "áldozatok" árán, HA SZÜKSÉGES?