Pioli: "Dybala az első számú veszélyforrás"

pioli_nemerti.jpgA Fiorentina edzője, Stefano Pioli elismerte, Paulo Dybala jelenti csapata számára az első számú veszélyforrást, ugyanakkor szerinte nagyon nagy hiba lenne ha csak egy emberre fókuszálnának.

Az ihletett formában játszó argentin támadó mesterhármast szerzett a vasárnapi Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen és ezzel már nyolc gólra duzzasztotta találatai számát csupán négy forduló alatt.

"Dybala az első számú veszélyforrás?" - tette fel a kérdést saját magának Pioli a mérkőzés előtti sajtókonferencián.

"Kétségtelenül. Ő a legjobb formában lévő Juventus-játékos jelenleg. Nagy tehetség, de hiba lenne csupán egyénekre koncentrálni. A Juvénak számos fegyver van az arzenáljában.

Arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb labda jusson el a támadóikhoz, ezzel kapcsolatban nagyon óvatosnak kell lennünk. Fejlődésben lévő csapat vagyunk, így pozitív játékot kell nyújtanunk egy ilyen erős ellenféllel szemben. A csapat eltökélt, a játék minden elemében jól kell játszanunk. Talán szenvedni fogunk, de készen állunk rá.

Federico Bernardeschi? Nincs megbánás bennem, amikor ide érkeztem, tiszta volt a helyzet vele kapcsolatban. Minőségi játékos, ugyanakkor a számomra elérhető játékosok is ugyanolyan minőséget képviselnek."

A nyár folyamán a Fiorentina kerete szinte teljesen kicserélődött és sok fiatal tehetséges játékos érkezett.

"A gondtalan hozzáállás a fiatalok részéről nagy fegyver a kezünkben. Tiszteljük a Juventust, ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy képesek vagyunk egy remek meccset játszani.

Saját egyéniséggel kell rendelkeznünk és jól kell megjátszanunk a labdákat egy olyan nagy csapat ellen, mint a Juventus. Két hazai meccsükön kapott gól nélkül nyertek, kevés gyenge pontjuk van és mindenki számára példaként szolgálnak, mivel mindannyian áldozatokat hoznak a siker érdekében.

A csapatok tudják, hogy mindent bele kell adni a pályán és biztos vagyok benne, hogy így is tesznek. A Juventus elleni mérkőzés egy fontos találkozó és le merném fogadni, hogy a srácok száz százalék felett fognak teljesíteni. Így kell tenned, ha jó eredményt akarsz elérni a Juve ellen.

Játékosaim tudják jól, hogy mit jelent ez a mérkőzés a Fiorentina szurkolóinak. A srácok a városban élnek, tudják, milyen fontos mérkőzés ez. Fel vagyunk tüzelve, efelől nincs kétségem."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6512879600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.20. 13:07:23

Bernardeschi nagy füttyszóra számíthat, akár kezdőként,akár csereként lép pályára, remélem nem készül ki tőle teljesen.

Egyébként ez egy kötelező győzelem(kéne,hogy legyen) az alaposan meggyengült Fiorentina ellen, bármilyen összeállításban is lépjen pályára szeretett csapatunk.

MVPP 2017.09.20. 13:13:07

@Drughi Di Bianconeri: Azért csak nem fütyüli ki a saját közönsége :D

Apuleius 2017.09.20. 13:13:55

@Drughi Di Bianconeri: "Bernardeschi nagy füttyszóra számíthat, akár kezdőként,akár csereként lép pályára"

Torinóban lesz a ma esti meccs.

Drughi Di Bianconeri 2017.09.20. 13:14:26

@MVPP:
Hát csak jön 2-3 ezer Viola ultra, vagy ki vannak tiltva ? :D

MVPP 2017.09.20. 13:45:52

@Drughi Di Bianconeri: Remélhetőleg túlharsogja őket a Curva Sud ;-)

Drughi Di Bianconeri 2017.09.20. 13:50:24

@MVPP:
Emlékszem tavaly rengeteg meccsre(bajnokságban és BL-ben is), Torinoban,amikor a vendég tábor simán "leszurkolta" a Drughit és itt sajnálkoztunk rajta :(
Ennek a hátterében nem tudom mi volt, talán vmi szurkolói tiltakozás...?

Barolo4 2017.09.20. 15:10:41

Miért van az, hogy egymás után két hazai meccsünk lesz? Torinóval is otthon játszunk nem? Nehéz meccsre számítok ma. Forza Juventus!

ovaentat besök 2017.09.20. 15:31:48

Maradt még Lazios öltönye a Fiorentina edzőjének?

;D

Juventino86 2017.09.20. 16:06:20

Azért a Fiorban van az átlagosnál valamivel nagyobb támadópotenciál. Kíváncsi vagyok, hogy a védelmünk hogyan hozza le a meccset. Forza Juve!!!

2017.09.20. 16:23:44

@Juventino86: Pláne az Asamoah-Barzagli-Rugani-Sturaro alkotta védelmünk... Nagyon meggyengült a Fior de szerintem most simán benne van, hogy pontokat fogunk veszíteni.

Drotkoszoru 2017.09.20. 16:51:56

Nyerünk ma, efelől nincs kétségem. Sokat gyengült a Fiorentina a nyáron, az újaknak még idő kell a beépülésre, emellett otthon 90%-ban mindenkit ütünk, tartalékosan is. A várható védelmet elnézve az is valószínű, hogy kapunk majd gólt, nem hozzuk le nullára a találkozót, de a győzelem szerintem meglesz. 3-1, 2-1, ilyesmi eredményt várok. Ment is mixen a hazai + mindkét csapat szerez gólt 2,85-ért. :D

Tomy81 2017.09.20. 19:31:09

@Drotkoszoru: Az jól hangzik.
Ha már a lengyel kezd a kapuban akkor én szívesen elnézném Buffont is a jobbszélen Sturaro helyett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1840) bajnokság (2986) beharangozó (22) bemutatkozás (34) blog (79) EB (50) edző (764) elemzés (40) előzetes (754) Európa Liga (116) felkészülés (107) hírek (1546) játékosokról (9195) juventus u23 (20) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2214) meccsek (3667) mercato (3896) nyilatkozat (6831) Olasz Kupa (278) összefoglaló (336) pletyka (3883) Primavera (17) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (52) válogatott (162) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (213) video (127) Címkefelhő
süti beállítások módosítása