Allegri: „A srácok jól játszottak, de türelmetlenek voltak”

allegri_ordibal_oltonyben.jpgMassimiliano Allegri a Barcelona elleni vereséget követően több kritikát is megfogalmazott a Juventus ellen, és kiemelten kezelte Gonzalo Higuaínt, aki véleménye szerint túlságosan görcsös ezeken a meccseken.

„A srácok jó meccset játszottak, de ha az embernek itt gólszerzési lehetősége adódik, azt ki kell használni. Az első hibánkat már megbüntette az ellenfél a félidő előtt 30 másodperccel, amikor nem zártuk Messi előtt a területet, illetve szabálytalanul sem állítottuk meg.” - idézi a mester szavait a Mediaset Premium.

„A szünet után azonnal nagyszerű lehetőségünk nyílt Paulo Dybala révén, azonban amikor területek nyílnak, a Barcelona nagyon komoly károkat tud okozni.

Ezeket a meccseket okosan kell játszani. Paradox módon az első és harmadik gólt ellentámadásból kaptuk, amikor mi akartunk támadni.

Arról van szó, hogy erősnek kell maradnunk, hogy a végéig meccsben legyünk, mivel mindig vissza lehet térni, illetve az eredményt is meg lehet fordítani.”

A kedd esti meccs egy mészárláshoz hasonlított leginkább, és természetesen nagyon különbözött a negyeddöntő visszavágójától, amikor a Juventus gól nélküli meccset játszott a Camp Nou gyepén.

„Az elmúlt szezonban Torinóban a Juventus jó meccset játszott, és maximálisan kihasználtuk a lehetőségeinket támadásban. Az idei másik BL-idény, aminek csak az elején vagyunk. Jól akartuk kezdeni a csoportmeccseket, de ez nem sikerült, most pedig három pontra van szükség az Olympiakos ellen.”

Gonzalo Higuaíntól sokan gólt vártak, ám az argentin csatárnak ezúttal nem sikerült betalálnia.

„Gonzalo Higuaín jól kezdett. Lazábbnak kell lennie ezeken a meccseken, mert olykor elcsügged. Mentálisan erősnek kell lenni, és meccsben kell maradni.

Nem érkezhetünk úgy ide, hogy azt gondoljuk, hogy majd a Barcelona ellen dominálni fogunk, ez elbizakodott megközelítés, azonban megvoltak a gólszerzési lehetőségeink. Természetesen hátrányban az ember feszültebbé válik, és megpróbál visszatámadni, azonban így területek maradnak szabadon hátul. Türelmesebbnek kell lennünk.

Medhi Benatia jó teljesítményt nyújtott az első félidőben, ahogy mindenki, de nehéz úgy védekezni a Barcelona ellen, ha vannak szabad területek, ahova befuthatnak. Ezen dolgoznunk kell.

Az első félidőben adódó lehetőségekkel és ha nem lett volna támadásban a mutatott határozatlanság, jó eredményt érhettünk volna el. Meccsben kellett volna maradnunk a második félidőben, és nem kellett volna kapkodnunk. Ha Messi előtt terület nyílik, akkor gólt fog szerezni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10012825470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2017.09.13. 08:07:43

Jól játszottunk? Kezdek egyre jobban csalódni Allegriben...

pedronegroo 2017.09.13. 08:18:17

Nekem volna pár kérdésem. :)

Most volt öltözői balhé?

Ki a következő bűnbak? Benatia?

Allegri kért fizetés emelést a meccs után?

Alves nélkül meddig juthatunk a BL-ben?

M4 szakértőnek hol lehet jelentkezni? :)

Mahiro 2017.09.13. 08:18:20

Jól ??? Istenem ember, ugyan azt a meccset néztük? Nem tudom mit szedsz edző bá, de adjál nekem is, mert nagyon ütős lehet.

Ez a tegnapi meccs valami botrány volt, mint egy rakás zombi úgy mozogtunk a pályán ... Kondás Kosta, Benátia , És De Soha nettó emberhátrány volt... a támadójátékunk meg olyan volt, mintha egy rakás liba közé bedobsz egy követ azt mindenki arra szalad amerre lát, azzal a különbséggel, hogy itt a kő volt a labda...

De a védelem továbbra is stabil, nincs szükség további erősítésre, nem kellenek jól ütköző középpályások ...

Szép volt Barmotta.

delpi0823 2017.09.13. 08:20:03

Mintha Cardiffban maradtunk volna,az elso felido korrekt volt sztem eleg jol jatszottunk meg is voltak a lehetosegeink kar azert a bekapott golert a vegen,de a masodik felido siralmas mar megint azt vartam fujja mar le a meccset minel kisebb legyen a kulonbseg,eselyunk sem volt.

pedronegroo 2017.09.13. 08:23:34

@Sas Jóska: Nem értem hogy csalódhatsz? Tudtommal Allegri még egyszer se nyert a Nou Camp-ba, akkor mit vártál??

venember83 2017.09.13. 08:27:43

Nyilván nem mondhatja, hogy szarok voltak a srácok, megérdemelték a vereséget. De azért az meredek, hogy az első hibából szerzett volna gólt a Barcelona.

Chainsmoker 2017.09.13. 08:28:01

Azért az fura mikor Costa beállt ellenünk mindig szana szét sz*patta a védelmünket nálunk meg elég lagymatag a csávó :/ Pedig tőle sokat várok...jó játékos.

Juventino86 2017.09.13. 08:41:25

Allegri nem vak és nem is hülye. Nem fog a sajtó előtt nekimenni Benatiának vagy Higunak. Ezt majd öltözőn belül megbeszélik.

pedronegroo 2017.09.13. 08:46:50

És egyébként hol volt Matuidi?? Két meccset lenyomott khedira üzemmódba... És ha valakit be kell védeni az sokkal inkább Barza mint Benatia... a bajnokságba még tanár úr de komoly csapatok ellen már nagyon lassú.

MeGmOnDtaM 2017.09.13. 08:58:33

Olvasva a tegnapi kommenteket, szánalmasan viselkednek itt egyesek, sajnos.

1. A tavalyi BL szezonban képesek voltunk megverni a Barcát, úgy, hogy Messinek és Iniestának eléggé hullámzó teljesítménye volt, ezért tudtuk kikapcsolni. Ráadásul a szezon vége felé jártunk: mi kb akkor voltunk a legjobb formában, a Barca meg le volt eresztve dacára a BL legnagyobb comeback-jének.

2. Több kulcsjátékosunk is hiányzott sérülések miatt. Azért Mandzsukicsal, CHiellinivel és Marchisioval jóval erősebbek lettünk volna és más formációban is játszottunk volna.

3. A BL-t nem szeptemberben kell megnyerni, legyen ez egy nagy pofon, amiből tanulhatunk (Allegri JUVEs időszakában amúgy mindig vannak ilyen nagy sallerek).

4. A BBBC 4-es nehezebben viseli el Bonnucci és Chiello hiányát mint a MSN trió Neymarét.

5. Nem kell félni, jó lesz, Rugani is lehetőséget kap a kövi BL meccse + Seria A-ban, ebben biztos vagyok. Lehet idén nem jutunk a döntőbe (bár hatalmas eredmény lenne ismét), de a csoportból tovább fogunk menni.

6. Lehet szidni itt egyes játékosokat, de nem mindennap játszunk a Barcával. Egy MU/Cselszki/ATMA/Bayern ellen jóval nagyobb esélyeink lennének/vannak, mint a Barca/Real duó ellen. Ezt be kell látni és ehhez mérten kell igazítani az elvárásokat.

7. Forza JUVE, Finno Alla Finne! :)

Apuleius 2017.09.13. 08:59:27

@pedronegroo: A Nou Camp-ba azért eleve nem nyerni járnak a csapatok, ez hozzátartozik az igazsághoz. Ebben a meccsben alapból benne van a vereség lehetősége, de a teljesítmény vállalhatatlan volt, s szomorú, hogy az első játéknap után egyértelmű, hogy csak a második hely lehet a cél.

Amúgy teljesen jogos a kérdés Matuidivel kapcsolatban, mert én is úgy láttam, hogy a középpályánk is nagyon gyengén muzsikált. Ok, hogy egyes játékosok képesek voltak lefelé is kilógni (Benatia), de összességében volt siralmas az egész csapat teljesítménye. Ráadásul a védelem esetében még lehet azzal magyarázkodni, hogy hát Messi világklasszis, s Benatiánál lényegesen jobb játékosok is beszopták már, de hogy a Barca egyébként nem túl acélos középpályája is lefocizza a miénket, az azért elég komoly.

GabeTR 2017.09.13. 09:05:01

Az egy dolog, hogy ez a védelem bekap 3 gólt, de az, hogy 13 lehetőségből egyszer sem sikerült ennek a magasztalt és fantasztikus támadó részlegnek betalálni, az nagyon nincsen rendben! Ráadásul amikor a 2. félidő közepén Pjanic 40 méteres szabadrúgásánál mindenki tanácstalanul bámult egymásra, mint annak idején Noé és a 3. teve, az elkeserítő volt. Majdnem Pique állítgatta a támadókat, hogy kinek hova kell helyezkednie...
Gratula a Barcának, 0 játékkal is sikerült lealázni minket. Messi akkor rázta meg magát, amikor kellett. Sajnos ilyen játékos nálunk nem volt.

Knob 2017.09.13. 09:06:48

Én személy szerint 2:0-nál legszívesebb már nézni sem néztem volna, de persze megtettem, ahogy 20 éve mindig amikor lehetőségem van. Pár dolog még a kezdő sípszó előtt megfogalmazódott bennem. Barzagli nagyszerű védő, de szerintem 25 évesen sem tudta volna tartani a tempót a mostani "koros" Iniestával sem, nemhogy Messivel. Nem mondom, hogy Ruganival nem ez lett volna, de azt nem tudhatta senki sem előre, de azt igen, hogy Barza ehhez már nagyon kevés. A másik, hogy Ti mit tennétek ha a keretben lenne 1 azaz 1 db jobb szélső támadótok, aki állítólag Olaszország egyik legtehetségesebb fiatal focistája és olasz révén valószínű értené még az utasításokat is? Hát persze, hogy a Bentancurt raknám be a helyére!!!! A dél-amerikai 20 éves srácot aki védékező kp és fingja sincs még az európai fociról sem, nemhogy az olaszról. Ez téboly! Eddig mindig megvédtem Allegrit, de ezt annyira benézte, hogy egy dologra tudok csak gondolni...direkt volt. Ezt a meccset el akarta veszíteni. Ez biztos. A harmadik ami kiderült számomra, hogy Sturaro (aki szintén védekező, max középső kp) jobb hátvédnek sem jó, ahogy bal szélső támadónak és csatárnak sem. 2 éve nem játszott a saját posztján. Szerintem jövőre legyen Ő Buffon utódja a kapuban és akkor végre teljesen körbe járja a pályát és talán 2-3 év múlva ismét visszakerülhet a saját posztjára. Bocs, hogy kifakadtam, de nem hiszem, hogy ennek így van értelme. Az Isten szerelmére! Nem kell feltalálnia a spanyol viaszt Allegrinek! Játszon már mindenki ott ahol tud és ne variáljunk már állandóan! Ez lesz belőle! Fejetlenség, és hibák sokasága. Illetve még egy szó azoknak akik nem értettek velem egyet abban, hogy Matuidi egy Khedira 1.2: Igazuk volt. Tévedtem! Matuidi egy Khedira 0.9! És még mielőtt azzal jönne valaki, hogy még csak most jött ide...látni a pályán, területet és/vagy embert fogni, nem taktika kérdése.

The king of alibis 2017.09.13. 09:12:27

@Chainsmoker: Costa jobbszélen tud érvényesülni...

GabeTR 2017.09.13. 09:15:01

@MeGmOnDtaM: Ki lehet kapni a Barcelonától, de nem így. A 2. félidő lélektelen és elképzelés nélküli játékára nincs mentség.

BigP86 2017.09.13. 09:17:44

Ebben az idényben fog felszínre jutni a sok szar amit eddig barmotta megpróbált a szőnyeg alá seperni. Szegény Buffon.. :(

Quentin_KR 2017.09.13. 09:35:36

@MeGmOnDtaM: Mindenben igazad lenne, ha..... nem állandóan azt hangoztatnák hogy top 4 vagy top 3 európai klub vagyunk miközben egy jó időpontban elkapott barca oda-visszavágón kívül a bayernnek a realnak és a barcának formalitás ellenünk lejátszani a meccseket. Bármennyire is idehúz Dybala szíve, előbb-utóbb ő is bele fog unni is elmegy a oda ahol nem csak a nyilatkozatokban komolyak a célok..... Nem kell szakértőnek lenni ahhoz hogy bármennyire is megszórja Highain a kisebb csapatokat a bajnokságban, rangadón vagy komoly bl meccsen konkrétan minusz egy fő a csapatból. nem a vereséggel van bajom, hanem azzal ahogyan történt, kiherélt, beszari, ötlettelen játékkal...

Paris Hamilton 2017.09.13. 09:36:08

Azért azt megkérdezném Allegritől, hogy mi a búbánatos figyfenét csinálnak a felkészülési időszak alatt, hogy minden évben, a szezon kezdetkor van egy rakás sérültünk. Úgy mentünk el egy Barca elleni BL-meccsre hogy kispadon ülők kb. egymásnak mutatkoznak be, hogy te ki vagy? Amit aztán tényleg nem értek hogy most vettünk egy német világbajnok védőt. Nekem nem fogja senki sem lotolni azt a torkomon hogy egy olasz szinten semmit nem bizonyító Sturaro jobban megállja helyét szélső védőként, mint egy olyan ember, aki a világbajnokságon játszott azon a poszton.
A meccsről pedig annyit, az első bekapott gólig minden rendben volt (hellyel-közel), de aztán mindenki hite-hagyottá vált. Nekem olyan érzésem volt, hogy cardiffi érzelmek törtek volna elő egyes játékosokból...

venember83 2017.09.13. 09:39:15

@BigP86: szegény Buffont Agnelli megtartaná szerződéshosszabbítással, de eddig még nem adta be a derekát Gigi.

Del Pybala 2017.09.13. 09:51:43

Vicces látni a sok rinyát 1-1 vereség után. Jókat nevetek rajtuk.

Magyar Közöny 2017.09.13. 10:00:44

Azért a BL-döntő elvesztése sokkal jobban fáj.
A legidegesítőbb, hogy a védelmünk tavaly egészen a végső összecsapásig kapott összesen ennyi gólt, ergo a távozó védők nem lettek pótolva.
Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy jövőre a támadószekció gyengül.

pedronegroo 2017.09.13. 10:02:34

@Apuleius: A vereség benn volt a pakliban, de nekem nem az jött le hogy ez a Barca hú de félelmetes ha nem hogy mi mennyire fogalmatanok vagyunk már megint. Összességében nem sikerült megfejteni hogy mit akartunk és kinek mi lett volna a feladata meg már kicsit sok a vereségből, az elmúlt időszakban minden komolyabb csapat simán vert minket, Real, Tottenham, Lazio, Barca. 12 bekapott gól ezeken a meccseken, hol a szervezett, taktikus Juventus???

Sztovicska 2017.09.13. 10:09:22

Azt hiszem lassan elfelejtem ezt a blogot. Akik ide járnak komolyan kabaré. Az első félidőben nagyon jók voltunk. Több lehetőségünk volt mint a barcának. Az a bekapott gól nem kellett volna mert onnan jobban ki kellett nyilnunk az a barca ellen meg végzetes. Szidjátok Costát. Szerintem a csapatban ő hajtott a legjobban. Bentancur szerintetek gáz volt. Abszolút jó volt ahhoz képest hogy Barca ellen játszottunk. Nem volt megszeppenve. Azt hittem ez egy olyan oldal ahol megbeszélik egymás közt a cikkeket a szurkolók. De mára rájöttem hogy ide csak a juvét fikázni jönnek emberek. Szidjátok allegrit, marottát, costa, ds, sturaro meg konkrétan mindenkit aki juvés. Szép "szurkolók" nem mondom. Nem allegri vak a meccs miatt hanem ti. Igenis jól játszottunk. Konkrétan letámadtuk őket és kézben tartottuk a meccset. Egykét hiba volt amit ki is használt a csapat. De ez a csapat szemmel láthatóan nem az a beszari csak védekezni tudó csapat mint az eddigiek. Ebben van jövő

Rikoo 2017.09.13. 10:29:14

@pedronegroo: Matuidi szerintem az egyetlen játékos volt akire nem lehetett panasz tegnap.
Futott, hajtott, védekezett, felfutott támadni. Ennél többet nem tud hozzátenni egy Barcelona elleni meccsen. Ennyit tud.

pedronegroo 2017.09.13. 10:34:49

@Rikoo: Szerintem nagyon láthatatlan volt az elmúlt két meccsen, Khedira 2.0, pontosabban nem hozott minőségi javulást a védekezésben a középpálya minőségében. Eddig.

Apuleius 2017.09.13. 10:37:42

@pedronegroo: Minden szavaddal egyetértek, inkább csak hozzáfűzésnek szántam, mait írtam. Barcelonában nem szégyen kikapni, de a tegnapi vereség mégis szégyenteljes volt. Ki lehet kapni, de nem így. Én sem egy félelmetes, verhetetlen Barcelonát láttam tegnap, inkább egy teljesen esetleges, széteső Juventust. A védelem egészen kritikán aluli volt, mind szervezettség, mind egyéni teljesítmény tekintetben, de az az igazság, hogy a többi csapategység is hasonló szinteken teljesített. Én nem nagyon láttam, hogy mit akarunk, s persze az első félidőben viszonylag megoldottuk a dolgokat (persze ehhez kellett a Barcelona is), de szerintem az egy pont volt a cél. Az első Messi gól nagyon rosszkor jött, s valahogy megint megismétlődött a cardiffi mutatvány, pedig még csak azt sem mondhatjuk, hogy a Barcelona olyan teljesítménnyel rukkolt volna elő a második játékrészben, mint ott a Real Madrid. Ha optimista akarok lenni, mi mást tehetnék?, akkor azzal magyarázom, hogy sok az új játékos, s majd jobban összeszokik és formába lendül a csapat, de azért meg kell mondanom, hogy nem tudnám teljesen megnyugtatni magamat ezzel.

En7ex 2017.09.13. 10:45:16

Valaki aztmondja el nekem miert vettunk kb 50 millioert egy bernardeschit akinul a padon? Inkabb helyette es benatia helyett hoztunk volna egy abumeyangot aki golt is tud rugni mert higuan Seria a n kivul 0..

TYUKI 2017.09.13. 10:49:29

@Sztovicska: végre te vagy az aki nem szidja a csapatot! Igenis a csapat jó volt! A második harmadik gólt mi támadtunk azt mi kaptunk! Ha mi rugjuk az elsőt nyertünk wolna! Ez van! Továbbra is csak a Juve!

Thug6Life 2017.09.13. 10:54:04

Ha mindenki helyreteszi magában a kommentelők közül hogy a 2. hely a reális,az is volt...akkor nem kaptok agyfaszt egy-két egyéni teljesítményen,mutatott játékon.Barcelonában sokan úgy is kikapnak ha jól játszanak,csak Messi villan egyet..ha mi jól játszunk és úgy kapunk ki attól nem lesz jobb,vagy több pontunk csak legfeljebb megint elhinnénk hogy megnyerhetjük a BL-t.De akkor meg ott kapnánk 3-4-et.ez a csapat megint nincs kész hogy döntőt nyerjen.Mindenki tegye helyre magában hogy az idei BL legnagyobb pozítívuma számunkra az lehet ha otthon megverjük a Barcát,és ennyi.

Rikoo 2017.09.13. 10:56:11

@pedronegroo: Inkább érzem problémának a 4-3-3-at, mint Matuidit.

biancineri101 2017.09.13. 10:59:38

Elég sokat szidjátok itt a csapatot, de azt ne feledjük, hogy Barcelonába soha nem nyerni mennek az ellenfelek.
Illetve Nálunk akik hiányoztak: Mandzukic, Khedira, Marci, Chiellini, Höwedes, Cuadrado, Pjaca. Pjacát leszámítva mindegyikük játszhatott volna most.
Azt azért látni kell, hogy ilyen körülmények között azért nehéz lett volna nyerni. A barcába elég ha csak Messi esik ki és már nagyobb bajban lennének, mint amilyenbe mi most vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy mi(Allegri) a csúcsteljesítményünket nem a bajnokság elejére időzítjük, nem úgy mint a Barca (nevét nem tudom) új edzője, aki most nagyon akar bizonyítani. Azon sem lepődnék meg ha végül megint mi jutnánk messzebbre a két csapat közül. Tehát sopánkodni akkor kell majd ha januárba már nem leszünk harcban a bajnoki címért és a BL-ben sem leszünk már ott.

Quentin_KR 2017.09.13. 10:59:41

@Del Pybala: Ha szerinted van min nevetni, csak nevess. Ha neked annyi Juve fannak lenni hogy megtanultad olaszul: Forza Juve" az is a te dolgod. De nehogy már beszólogass azoknak akik nem vakok mint te, és nyár óta hangoztatják hogy a védelem egy vicc és esély sincs ilyen csapatok ellen mint a barca...

Quentin_KR 2017.09.13. 11:01:42

@Sztovicska: majd a bl serleget is ezért kapjuk gondolom. Rá is lesz írva , kikaptak 3:0-ra, de kézben tartották a meccset".... jézusom...

Del Pybala 2017.09.13. 11:03:46

@Quentin_KR: Nem szoltam be. Csak nevetek.

simoni 2017.09.13. 11:10:42

@Sztovicska: az első gólig partiban voltunk, helyenként tényleg jól játszottunk, de utána? Mint a döntőben a reál ellen: ötlettelen, reménytelen labdatoszogatás, kontrából meg kapjuk az újabb gombócokat. Helyzetre nem emlékszem a második félidőből, egy-két távoli próbálkozás volt. Ne haragudj, de ennél sokkal többet várunk a csapattól, szerintem abszolút jogosan vagyunk kritikusak.

Az igaz, hogy vannak páran, akik csak végletekben tudnak gondolkozni. Amikor nyerünk eufória van, amikor vesztünk, akkor meg temetik a csapatot. A valóság nyilván jóval árnyaltabb ennél.

Sok új érkező van, idő kell hozzá, hogy beilleszkedjenek, megtalálják a helyüket a "gépezetben", hogy aztán a legjobb formájukat tudják hozni. Szóval biztos vagyok benne, hogy a támadójáték sokat fog még javulni. Pl. Costának volt egy zseniális passza az első félidőben. Benne egyértelműen van potenciál, és még Bernardeschi és Matuidi is bizonyíthat.

Ami viszont tényleg aggodalomra ad okot, az a védelem. Belül még talán megleszünk Höwedesszel, de ne gondolja senki, hogy majd ő lesz a megváltó, és brillírozik egyből. Hónapokra lesz szükség, amíg tökéletesen megtanulja a taktikát és összecsiszolódik a társakkal. A legnagyobb gáz a jobb szélünk. Az teljesen lyukas, ez már egyértelműen látszik. Ha az ellenfelek tudatosan rámennek erre, akkor komoly gondok lesznek. A védelmet orbitálisan elkúrta Marotta, és ezért teljesen jogosan kapja a kritikát.

pedronegroo 2017.09.13. 11:48:52

@Rikoo: Na igen, ezt a formációt még nem kellett volna bevetni amíg nem szokta meg a csapat... össze-vissza variál Allegri a felállásokkal de ami nagyobb baj hogy a kezdő játékosokkal is. Mert amúgy mindegy hogy mi a formáció ha van egy összeszokott csapat és egy működő taktika. Persze Allegri mindig kényszerhelyzetben van a sok sérült miatt és ugye nem mindegy hogy kényszerből rotál vagy a versenyhelyzet és a pihentetés miatt.

Vergilius1897 2017.09.13. 12:05:22

Ahogy nézem a tegnap este legnagyobb pozitívuma, hogy pedronegroo megtapsolhatja magát, hogy Allegri egy alkalmatlan f*sz és ő ezt már régóta mondja. Gratulálok pedro, lényegében ha veszt a csapat, Te akkor nyersz igazán :D

A meccsről: Az első félidő abszolút vállalható volt. A másodikat el cardiffoltuk, de jó lenne belátni, hogy egy csapat se lehet biztos abban, hogy nyer a camp nou-ban. Sok az új játékosunk és ne felejtsétek el, hogy ha vereséggel is ugyan de a Barca már túl van két csörtén a real ellen, amin hiába kaptak ki de lényegesen komolyabb felkészülés volt a BL csoportra, mint nekünk a nyári sörmeccsek vagy a lazio elleni "barátságos meccs".

Sose voltunk a toppon ősszel, a különbség az, hogy eddig nem jött egy Barca velünk szemben már a csoportban. Nem mondom, hogy minden rendben lesz, mert nem lehet tudni, de az biztos, hogy nincs akkora baj, mint amit sokan látni vélnek.

Forza Juve!

Juveing 2017.09.13. 12:05:56

@simoni: szinte mindenben egyetértünk. Én is úgy gondolom, hogy az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, s akár 0:1 is lehetett volna.
Ha megnézzük a meccs végi statisztikát, abban is láthatjuk, hogy sokkal többet lőttünk kapura, mint a Barca, s kaput eltaláló lövésünk is több volt. Costának helyenként voltak nagyon szép megmozdulásai, beindulásai, Bernardeschinek meg nyilván még be kell illeszkednie, de egyértelműen van benne potenciál.
Ami nagyon szembetűnő sajnos, hogy nincs jobb oldalunk. Minden támadás bal szélen futott.
Ugyanakkor azt gondolom nem kell még kongatni a vészharangokat. Cél a továbbjutás a csoportból,s tavaszra össze kell rakni a csapatot.
Jóleszez!!!

Barolo4 2017.09.13. 13:09:34

@Vergilius1897: +1
Én sem temetném még ezt a csapatot.... emlékezzünk, hogy kezdtük az idényt 2 éve.
Persze az is lehet, hogy egy rosszabb év következik... ugye nem gondolja senki, hogy mindig mindent meg fogunk nyerni, vagy folyamatosan bl 4-ben leszünk, amikor gazdaságilag minimum 10-12 csapattal kell versenyeznünk?
Forza Juventus!

Type-R 2017.09.13. 13:27:36

@pedronegroo: "M4 szakértőnek hol lehet jelentkezni?" -> ott ahol index.hu szerkesztőnek. :)

Apuleius 2017.09.13. 14:02:39

@Type-R: Inkább a színvonalas Origo lehet a közös pont.

vizi8 2017.09.13. 14:09:08

Nekem az eddigi meccseken a vérszegény 4-3-3-as felállás eröltetése tűnik indokolatlannak. Sajna Pjanic ebbe a felállásban harmatgyenge, és nincs csapatvédekezés. Lehet idővel beérik ez a dolog de addig nem kéne ilyen meccseken erőltetni.

I love JU 2017.09.13. 14:34:13

@Knob: minőségi csere is kellett epp az ilyen esetekre, csak az sem jott be

I love JU 2017.09.13. 14:38:14

@Quentin_KR: az első félidő nem volt ötlettelen, hanem egészen jó. ha nem a törpe talál be, hanem mi, akkor egészen más is lehetett volna az egész meccs. nem kell folyton kétségbe esni. amúgy én azt olvastam, hogy a cél az első 8, nem az első 4. nyilván én is az első 4nek örülnék. leginkább a bl trófeának. ami nem lehetetlen. idén sem! Gigiért! Forza Juve!

I love JU 2017.09.13. 14:42:07

@Del Pybala: nekem nem vicces, hanem kiábrándító, kezd elmenni a kedvem a szurkolástól is, meg az élettől is a kilónyi panaszkodástól. na de ez van. néha azon gondolkodok, h jobb ha nem olvassa az ember a blogot. jó lenne több pozitivumot látni, kiemelni.

Type-R 2017.09.13. 14:57:10

@I love JU: a fórumot mindig, minden körülmények között olvasni kell! ez axióma.

Laci059 2017.09.13. 15:02:54

Szerintem is jók voltak a srácok,szinkronsétálásban:) Viccet félretéve a második félidő nagy részében annyit láttam hogy 9 Juventus játékos szinkronban sétál 1 ember meg próbál letámadni.A védelem lassú,Higuain szokásos Higuain, a csapat többi része se volt a legjobb,szerintem Buffon volt a legjobb Juve játékos a meccsen ha ő nem lett volna akkor 6:0 lett volna az állás.

Génmanipuláltházikecske 2017.09.13. 15:22:21

Azért Matuidi savazását nem értem. Ha nem tudnak kilépni az embereink a védelemből, és neki kell vissza jönnie (lásd Iniesta elleni taktikai fault) akkor számítani lehet, hogy kifullad.

Watakuki 2017.09.13. 17:53:51

Na most egy pillanatot várjunk.

Harmadik éve kell a fél csapatot újraépíteni, és ennek velejárója, hogy szezon elején bitangrossz a játékunk. Ezt láttuk többször is, a kulcsszó, hogy IDŐ kell, míg összeszokik a csapat, beépülnek az új emberek. Ez igaz Bernardeschi re is, akit könyörgöm ne egy fél időnyi játék alapján döntsük már el, hogy jó igazolás volt-e. Dybalánal tök ugyanez volt a helyzet, hosszú hetekig csak padozott, és mégis alapemberré nőtte ki magát. Majd ha decemberben se játszik egyik új igazolásunk se, ahogy azt elvárjuk, akkor már el lehet gondolkozni, megérte-e, de szeptember 13.-át írunk... Matuidivel, Costával és (igen, válalom a kockázatot) DS-el ugyanez a helyzet.

Benatia és Higuain, ők ketten pokoli formában vannak.

2017.09.13. 22:40:01

Ejj, olvassunk a sorok között. Allegri elmondta, hogy a srácok jó meccset játszottak, ami után vagy 20 mondatban taglalja, hogy mit csináltak rosszul. :-D
A játék tényleg tragikus volt, de tartom, hogy a barkasz ennél már nem lesz jobb, mi meg javulni fogunk, rosszabbak biztos nem lehetünk. De ez a kellemetlen "élmény" most tényleg nem volt jókor "adagolva". Még túl friss a BL-döntős rácseszés.

2017.09.14. 10:22:44

Igazából felesleges túlrészletezni az egészet, csapat szinten bukott meg az egész banda. Az nem létezik, hogy egy BL döntő után a Barca ellen is csak egy félidőt vagyunk a pályán.
Ha Higanyra meccs közben rájön a mentális probléma vágjuk fel a lelátóra pár meccsre, ez nem az a szint, hogy 90 milliós igazolás "csüggedjen" meccs alatt.
Benatia meg nem játszott jól az első félidőben, ahogy a védelem sem. Egyszer hagytunk nekik kis területet 2 passz és mozizás -> gól.
Sem lábon, sem fejben nem tudtuk tartani a lépést velük, az egyik majdnem gólpasszt ad saját tizenhatoson belül, Sandro kb nyaralásból sem tért vissza még vagy tudom én mi van vele, a milliós támadóink besülnek nagyobb meccseken.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása