Szerkesztők a mercatoról

marotta-paratici.jpgKülönböző posztoknál már hangot adtatok a mercatot érintő véleményeteknek. Most mi szeretnénk megosztani veletek, hogy mit gondolunk a Juventus nyári teljesítményéről. Alább olvashajtátok az értékeléseket és a pontszámokat egy tízes skálán, szerkesztőnként.

Type-R:

Fura és felemás átigazolási ablak volt ez.

Nálam egyértelmű pozitívum Bernardeschi és D. Costa leigazolása, Szczesny, Matuidi és Höwedes pedig jó lehetőség kihasználásaként érkeztek. Ezért is érthetetlen, hogy ha már "kerestük a jó lehetőségeket", akkor miért mentünk el Tolisso, de még inkbb Keita mellett. Viszonylag olcsón megszerezhető volt, ide is akar igazolni, ennél jobban nem állhattak együtt a csillagok.

Emellett böszmeség volt nagylelkűsködni Alvessel, mert néhány milliót simén leakaszthattunk volt érte. Bonucci esete egyszerűen vérlázító még akkor is, ha nem volt maradása. A világ egyik legjobb hátvédjét herdáltuk el, ráadásul erősítettük vele a vetélytásakat is: bravó!
A jobbvédő poszt jelenleg is tátong az ürességtől, itt nem kis tanácstalanságot vélek felfedezni a vezetőknél. Olyan mintha nem lenne átigazolási tervünk, hanem csak úgy ad hoc módon igazolnánk, mondván Allegri majd csak kihoz valamit a helyzetből. Mondjuk ez nem újdonság, mert nem először érzem ezt a mercatók során,
De nincs ok csüggedni, mert véleményem szerint nem gyengültünk összességében - mondjuk nem is erősödtünk, de talán támadóbb szellemű Juvét láthatunk.

Értékelés: 6/10

Rikoo: 

Nagyon nehéz értékelni ezt a mercatot, mert a végeredmény totális felkészületlenséget mutat a vezetőség részéről. Alapvetően az érkező játékosokkal nincsen problémám, mert minőségi játékosok(kivéve De Sciglio, mert ő röhejes, szégyenteljes igazolás, ha topklubnak tekintjük a Juventust), viszont nagyon sok jó lehetőséget szalasztott el Marotta, pedig ő mindig kiemeli, hogy ezeket szokta keresni. Szczesny leigazolása, mint Buffon utódja nagyon negatív képet fest a kapusposzt jövőjéről a klubnál. Höwedes vezéregyéniség, nagyon jó igazolásnak tartom. Matuidi számomra a nyár igazolása, mert az egész csapatra óriási hatással lehet a játéka és betömheti azt az űrt ami hiányzott a középpályás védekezés szempontjából. Douglas Costa minőségi játékos és a támadójáték szempontjából fontos igazolás lehet. Bernardeschiben van a legnagyobb potenciál az érkezők közül, remélhetőleg sikerül megfelelni az óriási elvárásoknak. Bentancur egy hatalmas pozitív meglepetés lehet, szerintem nagyon gyorsan berobban majd a köztudatba. Cuadrado véglegesítésének örülök, Benatia leigazolásának, viszont nagyon nem. Bonucci és Dani Alves eladását/elengedését inkább nem részletezném, mert nem szalonképes. Kean kölcsönadása véleményem szerint rossz döntés, Lemina és Rincón távozása, viszont pozitívum. A fiatal játékosok esetében örülök, hogy sokan kölcsönbe távoztak vagy amennyiben vásárlási joguk van egy játékosokra, majdnem minden esetben van visszavásárlási ár rögzítve a szerződésekben. Sokkal többet vártam a mostani mercatotól és nagy csalódás lett a vége, főleg a jobbvédő kérdés ami teljesen érthetetlen számomra. Összességében a keret egyértelműen erősödött, a kezdő, viszont gyengült. Remélem most lesz az első olyan téli átigazolási szezon ahol sikerül korrigálni Marottának.

Értékelés: 6/10

4Evorg:

Nos, nézzük először a távozókat. Dani Alves elvesztése - főleg ingyen - nagy érvágás játékunk szempontjából, főleg annak fényében, hogy ki érkezett a pótlására, ugyanakkor azt gondolom, ha az emberi oldalát nézzük a dolognak, nem volt szabad megtartani egy ekkora férget, mint ő. A védelemből Bonucci kiválása szintén problémás, a legerősebb csapatrészünk így gyakorlatilag a leggyengébbé redukálódott, de véleményem szerint Höwedes megszerzésével a Bonu után maradt űr kitöltésre kerül majd. Szerintem sokan fognak pozitívan csalódni a német védőben. Összegezve tehát, a hátsó alakzat jobb széle lehet nagyon nagyon problémás. Lemina és Rincón (és Neto) távozása örvendetes, úgy meg pláne, hogy tisztességes pénzt kaptunk értük, ami a Juventus esetében nagyon nem megszokott. Most nem jut eszembe más távozó (Sandro és Dybala megtartása örvendetes, még akkor is, ha az előbbi esetében szerintem nem a klubon múlott a dolog). Az érkezőkkel kapcsolatban többé-kevésbé elégedett vagyok, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy Tolisso elengedése nagyon nagy hiba volt, helyette jött egy szintén jó, ám idősebb Matuidi. De Sciglioban én sem látok sokat, érthetetlen a megvásárlása, miközben voltak bőven jobb és még mindig megfizethető opciók a piacon. Amit a szuperkupán művelt az kabaré, de bízom benne, hogy összekapja magát (lásd Bonu esete 2010-ben és 2011-ben). Szczęsnyvel személy szerint nincs bajom, második számú kapusnak teljesen jó, aztán Buffon visszavonulása után meglátjuk, mi lesz vele. Douglas Costa és Bernardeschi érkezésével a variációs lehetőségek száma bővült, Allegri bátran kísérletezhet elől, s bár Keita megszerzése a jövő szempontjából fontos lett volna, de többekhez hasonlóan én is úgy gondolom, vele már sokan lettünk volna elől. Ha ő jön, Cuadrado szerintem biztos távozó. A mercato elején én elég pesszimista voltam, pedig csak néhány lyukat kellett volna betömni a keretben. Bonucci és Alves megtartásával (vagy egy Alves szintű jobbhátvéd igazolásával) ez a mercato 10/10 lett volna, így maximum csak hetest tudok adni rá.

Értékelés: 7/10

venember83:

Az elmúlt év hibáiból tanulva a Juventus erősített a támadószekcióban (Bernardeschi és Douglas Costa), illetve végre érkezett egy megfelelő fizikai felépítésű, és aktívan védekezni képes középpályás középre (Blaise Matuidi), így ezek a részek mindenképpen erősödtek. Viszont az elmúlt két évben a középpálya borzasztóan átlátszó volt, ezen pedig egy Blaise Matuidi kérdéses, hogy mennyire tud valóban segíteni, talán nem ártott volna még egy középpályás Sturaro helyett, figyelembe véve, hogy Khedira és Marchisio sem az elpusztíthatatlanság mintaképe. Hátha majd Bentancur bombaként berobban... De legalább távozott Rincón és Lemina, így lassan tényleg elég minőségi lesz a Juventus cserepadja is. Ha a középpályában kételkedek, akkor a védelemben a helyzet még szomorúbb. Dani Alves távozása nem lepett meg, vele kapcsolatban amúgy sem gondoltam, hogy két évben egymás után képes lesz ugyanazt nyújtani, ergo kellett volna valaki a helyére, de nem Höwedes vagy De Sciglio, hanem olyan futballista, aki a jobb oldalon európai szinten képes megközelíteni Dani Alves teljesítményét. Nincsenek sokan, de hát BL-győzelemre törve igazi minőséget kell felvonultatni, főleg a védelem jobb szélén, amely rész fokozottan ki lesz téve a gyors és labdabiztos támadóknak. Ha Dani Alves távozása nem lepett meg, Bonuccié annál inkább, bár voltak előjelei, ahogy Vidal távozása előtt is komolyan hírbe hozták őt a Manchesterrel, aztán következő nyáron lépett. Lényegében ugyanez történt Bonuccival is. A távozás hatása azért is komoly, mert pont a Barzagli-Bonucci-Chiellini trió legfiatalabb és (fizikailag) legmegbízhatóbb tagja távozott. Nyilván így lehetőséget kap Rugani, és csak ezért nem bánom, hogy „csak” egy Höwedes érkezett, nem egy igazán világszintű futballista, akinek nyilván törné a fenekét a pad. Viszont cserébe sikerült megtartani Alex Sandrót (és Dybalát), ennek azért lehet/kell örülni. Kapusposzton is erősítést hajtott végre a klub, a lengyel válogatott egyértelműen magasabb szintet képvisel, mint Neto, bár abban nem vagyok biztos, hogy tényleg ő lenne a legmegfelelőbb Gigi-utód, viszont ennyire kár előre menni.

Értékelés: 7,5/10

Apuleius:

A szezon lezárulta után reménykedtem benne, hogy a Juventus végre nem csupán a pályán, de az átigazolási piacon is megpróbál felnőni a legszűkebb élvonalhoz, s olyan mercato következik, amely során nem az lesz a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e megtartani legértékesebb játékosainkat, de a klub ismét, ha nem is 90 millió eurós, minőségi presztízsigazolást hajt végre. Azonban most a mindeddig betonbiztos csapategységnek mutatkozó védelmen volt a sor, s a tavasszal kulcsjátékossá váló, ám emberileg igencsak megosztó Daniel Alves mellett a szinte már a Juventus múzeumában kiállított Leonardo Bonucci is elhagyta a klubot, ráadásul ezek az áldozatok a jelenlegi piaci környezetben nevetséges bevételt hoztak csupán. A klub megvált néhány kiegészítő emberként is hasznavehetetlennek bizonyuló játékostól, s cserekapusként Szczęsny váltotta Netót, azonban egyelőre rossz belegondolni abba, hogy a vezetőség esetleg távlatilag is a lengyelben látja a sportág valaha volt legjobb kapusának utódját. Persze, mivel a Juventus a Bajnokok Ligája-győzelemmel zárja majd a szezont, s Buffon a BL-serleg után a klubvilágbajokságot is szeretné megnyerni, a probléma egy újabb évvel elodázódik. A támadórészleg egyértelműen erősödött, hiszen Douglas Costa és a hatalmas potenciállal rendelkező Federico Bernardeschi érkezésével a régóta hiányolt kreativitás is feltűnhet a pályán, míg a középpályán már most látható, hogy Blaise Matuidi minőségi változást jelenthet (igazán itt lehetett volna a cardiffi döntőben...), s Rodrigo Bentancur is kellemes meglepetést okozhat. Örömteli fejlemény, hogy a Milánóból kiutált De Sciglio személyében a klub megtalálta Padoin méltó örökösét, majd a mercato utolsó napjaiban, számomra egy kis meglepetést okozva, Marotta előkapta a kalapból Benedikt Höwedest, s így egy minőségi játékos megszerzésével adott reményt arra, hogy a védelem is rendben lehet többé-kevésbé. Komoly fegyvertény, hogy a Juventus megtartotta Paulo Dybalát és Alex Sandrót, de összességében nem látom a koncepciót és a vezérelvet, ennek ékes példája, hogy a már fél lábbal Torinóban álló Corentin Tolisso végül nem illett bele a taktikai elképzelésekbe, hogy aztán a lényegesen idősebb és nem sokkal olcsóbb Matuidi jelentse a megoldást... Nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy ez a nyár talán a szokásosnál is több átigazolási ziccert tartogatott (Conti, Keita, Tolisso stb.), amelyeket igen rossz hatásfokkal tudtnuk csak kihasználni. Összességében a csapat erősödött, a keret vastagabb lett, mégis azt érzem, a Juventus egyelőre egy olyan ház, amelynek építői nem képesek mind a négy falat egyazon időben azonos szilárdságúra és vastagságúra emelni, s mire az egyik oldal felépül, a másik már dülöngélni kezd. A védelem jobb oldalán sajnos komoly méretű lyuk tátong, de, amennyiben a sérülések elkerülik a keretet, a zsinórban hetedik bajnoki címet és BL-t azért így is behúzzuk, s ez a lényeg.

Értékelés: 6/10

hellan:

Mercato előtt úgy gondoltam, hogy kb. 3 igazolással (2 szélső támadó és 1 belső középpályás) sokat dobhatnánk a keret minőségén és mélységén is. Ennek egy része meg is valósult, sok negatív dolog mellett. Érkezett Buffon bejelentése a jövőjéről, gyorsan hoztuk Szczęsny-t, akinek nem volt rossz szezonja a Rómánál. Bízok benne, hogy átlag felettit legalább hoz majd.
Védelem... még mindig nehezen tudom felfogni, hogyan lehetett Alvest ingyen elengedni és 1,5 nap alatt áron alul eladni Bonuccit az egyik riválisnak. Emellett "erősítettük" a Milant további pár millióval és elhoztuk De Scigliot a jobb oldalra. Illetve az utolsó héten, miután talán mindenki belátta, hogy belső védők és jobb oldalon is erős gondjaink lehetett, végre Höwedes személyében egy megnyugtató minőségi igazolást sikerült összehozni.
Belső kp-n Lemina és Rincón eladása már majdnem kötelező volt, ha pad minőségét akartuk növelni. Matuidi lendíteni fog a dolgokon, azonban Khedira barátunktól sokkal több kell idén (ha egyáltalán képes rá), míg Bentancurnak is kell a lehetőség.
Nagyon fontosnak tartom Costa és Bernardeschi leigazolását, akik számos poszton bevethetőek és remélhetőleg Allegri minél gyorsabban beépíti őket.
Összességében elég felemás mercaton vagyunk túl: védelem gyengült, támadó szekció erősödött. Emellett a vezetőség részéről a felkészültség teljes hiányát láttam a nyár folyamán, nem voltak pontos ötleteink mit is szeretnénk (ezt mutatja Höwedes utolsó pillanatban történő leigazolása is). 
Továbbá megemlíteném a játékos akarata témát is. Szánalom, szánalom, szánalom. Talán egyedül a Bayern Münchennél hallottam ezt. Számomra a vezetőség gyengeségét mutatja ez. Érdekes az Atalanta tudott nemet mondani Spinazzola és Caldara kapcsán és még csomó példát lehetne hozni.

Értékelés: 6/10

preziosi:

Nagyjából úgy veszem észre, hogy kicsit mindenkinek csalódás volt a mercato, amit több szempontból is érdemes megnézni. Én azt gondolom, hogy a vezetőség túl hamar kezdett el nyilatkozatokat tenni a Bayern, Real, Barca hármashoz való csatlakozásról és a jelenlegi Juventus-projekt grandiózusságáról, ehhez mérten pedig kijelenthető, hogy a fejlődési folyamatunk tényleg lelassult 2015 óta.

A költekezésünk legnagyobb részét értékesített kulcsjátékosokból álljuk, az ebből fakadó feszültség minden nyáron jelen van, ahogy viszont az is, hogy továbbra is képesek vagyunk bárki esetében addig húzni a pár milliós filléreskedést, hogy azt bebukjuk az illetőt. Rendkívül tisztelem és elismerem a mostani vezetőséget, viszont ezek hosszútávon tényleg nehezen egyeztethetőek össze azokkal a nagyívű kijelentésekkel, amiket például Agnelli úr tesz arra vonatkozólag, hogy hova szeretnénk tartozni. Innen ered véleményem szerint a csalódottság, ami leginkább a kommunikáció számlájára írható.

Elvonatkoztatva viszont ettől, nézzük kicsit meg jobban, hogy mi történt. Douglas Costa leigazolásában van kockázat, viszont biztos vagyok benne, hogy két éve még nem tudtuk volna tető alá hozni az üzletet, ellenben most valahogy már mindenki természetesnek veszi, sőt, többet várt volna. Bernardeschi személyében érkezett egy másik fiatal támadó, aki ráadásul az olasz foci egyik legnagyobb reménysége - neki mondjuk nagyrészt azért mindenki örült. Buffon mögé elhoztuk a Serie A másik legjobb kapusát, aki hatalmas biztonságot fog jelenteni, bármi van Gigivel. A meglehetősen szellős középpályánkra hoztunk egy tehetséges fiatal Bentancurt, illetve egy olyan Matuidit, akiről szintén tartom, hogy 2-3 éve még nem igazolt volna ide, most viszont olyan piaci viszonyok között szereztük meg, ahol Matić 50 millió. Végezetül ott a védelem, ami bár ténylegesen meggyengült két renitens elemmel, de egyrészt véleményem szerint védelmek már régóta nem nyernek BL-t, másrészt Höwedes megszerzése ezért a pénzért szintén egy olyan üzlet, minek kapcsán felrobbantak az internet ide vonatkozó területei. Egyedül De Sciglio megszerzése előtt állok én is értetlenül, de Allegrinek biztos van egy terve.

Összegezve tehát, ha fájó szívvel is, de kiszórtuk a nem kívánatos elemeket, ha nem is mindenhol, de sikeresen befoltoztuk a lyukakat a felálláshoz képest, és tettük mindezt cirka 20-25 millió tiszta ráfordítással, amikor más csapatok 220 milliókat költenek egyetlen játékosra. Ez szerintem tökéletesen mutatja, hogy Marotta és társasága a maga nemében továbbra is egyedülálló munkát végez, viszont a már elmondottak miatt lehet, hogy egy picit többet várnánk. 

Értékelés: reálisan nézve 7,5, a már említett nyilatkozatokhoz mérten 6,5

Szerkesztői átlag: 6,4

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8412797486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomy81 2017.09.03. 15:52:36

Tetszik Venember és 4Evorg optimistább hozzáállása.Nem tudhatjuk a hátvédek eligazolásánál pontosan mi áll a háttérben, és mik voltak a lehetőségek.Nem biztos hogy ezért Marotta-t kell szidalmazni.Ha igen 7/10 ,ha nem 9/10

Ámok 2017.09.03. 15:55:48

@m.martin91: Szigorú vagy! Simán volt 6-os ez a gány :)

kovta23 2017.09.03. 16:05:48

Engem egy cseppet sem érdekel, hogy Alves ingyen ment. Gondolom 5 millával nem lennénk előrébb. Bonu elvesztésénél se az az 5-10 millió plusz a lényeg. Amúgy szerintem Höwedessel könnyen és olcsóbban potolva lett. Főleg a tegnapi teljesítményét látva. DSc is még bőven bizonyithat. Mondjuk így is számomra a leglyukasabb poszt. Nem értem hogy mit értetek Tolisso elvesztésén? Mienk volt? Keant én is marasztaltam volna, de ezt látva hogy ő se fért bele a keretbe már értem hogy miért nem jött Keita. 10/8

Juventino73 2017.09.03. 16:11:35

Reszemrol 7/10.
Pozitivumok:
- tanado szekcio jelentos erosodese / variacios lehetosegek bovulese jo korban levo jatekosok behozatalaval (Costa / Berna)
- kozeppalya kisebb merteku erosodese, amivel a keret a 4231 mellett a 433-ra is alkalmas lehet (Matuidi /Bentancur)
- selejt kiszorasa meglepoen jo aron (Neto / Lemina / Rincon)
- kispad erosodese, ami telen / tavasszal fontos lehet, ha jonnek a serulesek, faradtsag miatti formahanyatlasok, illetve talan Gigi is pihenhet (Szczesny)
Negativumok:
- perspektivikus, jol arazott ziccerek kihagyasa (Tolisso / Keita / de Vrij)
- Bonucci / Leves duo elkotyavetyelese (min. 25M EUR-rak tobbet kellett volna kapni ertuk)
- vedelem jelentos gyengulese jobb oldalon (jobb szelso es jobb oldali kozepso vedo): Howedes egyedul keves ide, De Sciglio vicc kategoria egyelore). Ha jol adjuk el a tavozni kivano vedoinket es nem vesszuk meg DS-t, akkor vilagklasszis vedo is erkezhetett volna Höwedes mellett (40-45M-ert). Ezen a pozicion mehet el a BL, de talan meg a scudetto is...

Patricco 2017.09.03. 16:12:33

Nem tudom miért de én nem látok sokat Berna-ban....szerintem a Fiorban elevickélt de itt a Juveban egy magadabb szinten nem biztos hogy megállja a helyét! De azért mindenesetre egy 40 milliós játékos esetében nem kéne ilyenekben gondolkodni de remélem úgy mint Dybala berobban de egyelőre a helyét sem tudom elképzelni....Mandzukic helyén lehetne kezdő de Allegri ragaszkodik a horváthoz!

Pavel1988 2017.09.03. 16:14:49

A védelem jobb oldala tényleg hatalmas csalódás, viszont a középpálya erősödése sokkal fontosabb és az egyértelműen pozitív.
Bonucci eligazolását nem érdemes tárgyalni, az nem vezetőségi hiba. AZ áráról lehet vitatkozni, az szerintem is hiba volt. Ennél viszont ismételten fontosabb, hogy a támadó részlegünk nagyon sokat erősödött. Rengeteget fog adni tavaszra, hogy Híguain, Dybala és Mandzsó nem 45-50 lejátszott mérkőzéssel érkezik a hajrára.

A kihagyott lehetőségek viszont ordító hibák szerintem is, főleg Tolissora és De Vrijre gondolok.

Még így is 7/10

Tony. 2017.09.03. 16:22:11

Nekem a legnagyobb problémám évről évre az, hogy sosem sikerül a szilárd, minőségi maghoz képest egyértelműen szintlépést jelentő mercatot zárni, még minőségibb játékosok leigazolásával. Amint egy csapategységet megerősítünk, szétesik egy másik. Így soha nem fogjuk elérni azt a célt, amit igazán szeretnénk. Vagyis, hogy minden egységben klasszis sor álljon rendelkezésre és ez fönnmaradjon legalább pár évre, amely évek egyikében végre megnyerjük a Bajnokok Ligáját.

pott70 2017.09.03. 16:27:10

Na Szerkesztők,Babó biztosan kiátkoz néhányat Közületek!
Nem elég,hogy semmi sem jó Nektek,még egyesek (Apuleius)csúnyán gúnyolódik is vezetőségünk vérprofi munkásságán!:-)))))

jeneiPALI 2017.09.03. 16:37:23

Cuadradó is tud jobbos játszani inkább öt nézném ott vagy Mandzut akár, mint a padoin 2 scigliot ,ha a jobszélposztra érkezett volna egy pereira vagy akárki aki Sandro szintet közelit akkor ez 10/9 is lehetett volna Costa megszerzése nagy ötlet és Matuidi és Bentancur, is kiválló Bernardeschit nemtudom hova tenni még majd kiderül , nálam 10/7 azért !bizok Allegriben hogy felépiti valamenyire a sciglio kedvencét és khedirát csak csereként játszatja már akkor jó lesz!

steven.h 2017.09.03. 16:59:55

10/7.5, azért mert
-De Sciglio nagy kérdőjel egyelőre, valóban Contira kellett volna rárepülni, viszont akármi is volt a szuperkupán, inkább DS mint Lichti, sajnos. Az a baj hogy nagyjából Bonucci szintű elnézésre és türelemre lesz szükség a védelemnél mert hibázgatni fog.

- ezt a Tolisso mizériát nem értem, nálam ő teljesen más karakterisztikájú játékos mint Matuidi. Tolisso jóval gyengébb védekezésben, nekünk meg Pjanic mellé védekezni tudó, de támadásban sem gyenge játékos kellett szerintem

- Bonucci és Alves elengedése csak az összeg miatt von le az értékelésből, tekintettel a történtekre

- Douglas Costa, Berna, Höwedes és Matuidi nálam mind top igazolás és Bentancur is ígéretes. Khedirát el kell felejteni idén, főleg a BL-ben

- Mandragora, Kean és Mattiello kölcsönadása a Serue A-ba szerintem jó döntés volt, első kettőtől sokat várok a jövőben

Rikoo 2017.09.03. 17:03:01

Még annyit hozzátennék, hogy a védelem összeállítása szempontjából valószínűleg Alex Sandro, Chiellini és Höwedes lesznek a biztos pontok és melléjük kerülhet be Rugani vagy De Sciglio közül vmelyik, attól függ ki lesz jobb. Ha mind a kettő bukta akkor pedig Barza még mindig ott van tartaléknak.
Kiváncsi leszek Bernardeschire melyik poszton számít majd Allegri, mert 4-3-3-ban szerintem ő lehetne jobboldali belső kp. is akár. Sokkal hatékonyabb lenne azon a poszton, mint támadóként.
Isco pl. sokszor belső kp. volt a Realban pedig ő tkp., mint ahogy Bernardeschi is.
Remélem Higany helyett néha kipróbálja majd Dybalát is, ahogy az első meccsen is tette. Teljesen kiismerhetetlen lenne a támadójáték annyi féle variációs lehetőség van.

Edy77 2017.09.03. 17:14:50

Nagyon sokan egyformán látjuk a mercatot. Nálam Alves elengedése inkább pozitív, mint negatív, talán az ingyen része erős.
Bonunak mennie kellett, az ára röhej, a Milánhoz való elengedése meg szégyen, az hogy Höwedes jött helyette az a legjobb ami történhetett a piaci körülmények között, főleg ilyen kondíciókkal.
DS no comment, Conti és Cancelo nem ide hozatala, és a riválisoknak való átengedése teljes alkalmatlanság Marotta részéről.
Tolisso elbarmolása teljes homály, Maitudi és Benta megszerzése viszont a középpályán abszolút erősödés, főleg Lemina és Rincon eladásával.
A Shick sztori valamikor majd kiderül, (én nem bánom, hogy így alakult), viszont a Keita elengedés a másik tök ésszerűtlen lépés kedves vezetőinktől.
És még egy: Nem az idei mercato gyengesége, de látva Morata folyamatos fejlődését és árát, a Madriddal való megegyezés anno óriási kárnak minősíthető.
Tehát nálam akkor lenne 10-es a mercato, ha Keita, Tolisso, és Cancelo zebrában feszítene, mert akkor Real szint lenne a csapat.
Így bár erősödtünk, az igazolási szezon 6-os.

.Bulldeo 2017.09.03. 17:18:07

@steven.h: +1 én már év közben is többször írtam, hogy Tolissoba itt sokan nagyon mást látnak bele, mint ami, megnéztem jó pár Lyon meccset miatta, és egyáltalán nem tűnt egy Vidalnak.
Már önmagában az is beszédes, hogy azért ő - N'Zonzival ellentétben - ellenünk sem alkotott valami maradandót. Vagy ott volt a Portóban Brahimi, akin látszott, hogy nagyon nagy küzdő, sokkal veszélyesebb volt, mint a csapata, na nekem ez Tolissón egyáltalán nem látszott. Ő egyáltalán nem egy olyan kész klasszis futballista, akitől lehet tudni, hogy mire lehet számítani, és aki miatt olyan borzasztó nagy kár.

ForzaJuve12 2017.09.03. 18:52:36

Sokakhoz hasonlóan nekem is vegyes érzéseim vannak a mercatóval kapcsolatban. Alves elengedése, főleg abban az esetben, ha nála is beüt az Evra effektus, akkor egyáltalán nem baj, egyébként is inkább tavasszal villogott, főleg a BL-ben, ősszel a bajnokságban nem jelentett akkora különbséget. Az más kérdés, hogy megint előbb fésülködtek, mint gondolkodtak odafent, így nem sikerült őt megnyugtatóan pótolni.

Bonucci távozása számomra teljesen felfoghatatlan, még ha voltak is vitái Allegrivel és a vezetőséggel. A 40 millió kimondva nem sok érte, tekintve, hogy az újjászületett Juventus egyik jelképe volt, ugyanakkor a Milan mégis saját átigazolási rekordját megdöntve szerződtette őt. Bízom benne, hogy Rugani és Höwedes fogják tudni pótolni.

A Lemina, Rincón, Neto 3-as távozása egyértelmű pozitívum, de szerintem mindenki felkészülhet rá, hogy Buffon utódja Szczesnyi lesz, Oblak, Courtois, vagy De Gea szintű kapussztár érkezésére senki se számítson, de még Donnarummára se, ezek a játékosok a jelenlegi Juve számára elérhetetlenek.

Matuidi érkezése remélem megoldja a középpályán az elmúlt években jelentkező bajokat, a támadó szekció pedig egyértelműen erősödött.

Keita és Tolisso le nem igazolását nem sajnálom, egyikükben sem láttam az X-faktort, azt viszont annál jobban, hogy pl. Bernardo Silva még pletyka szintjén sem merült fel.

Összegezve szerintem erősödött a csapat, de minőségi ugrást nem sikerült végrehajtani, a Bayern, Real, Barca hármas továbbra is előttünk jár.

pott70 2017.09.03. 19:55:45

Hát,ha valaki rózsaszín álmokat kergetett a csapat megerősítésével kapcsolatban,annak viszonylag hamar jött a kijózanodás.Ebbe a csoportba tartoztam én is.Agnelli ígéretével ellentétben,igazi világsztár nem érkezett,viszont kettő is távozott villámgyorsan.Alves ingyen is jött,valszleg úgy is beszélték meg,hogy ingyen mehet is,ezért én nem hibáztatom Marottáékat.Alves játéka nagy hasznunkra volt,én nagyon örültem Neki,a végén viszont igazi gyökér módjára távozott,úgyhogy most jót nem tudok Neki kívánni.A sokkal dermesztőbb dolog Bonu távozása,aminek a pontos miértjét lehet,sosem fogjuk megtudni.Riválishoz ment,féláron...ááá,p.csába..Szar ügy.Egyébként,ha a tavalyi hozzáállását vesszük alapul,akkor olyan rengeteget nem veszítettünk vele.A szezon végén csodák csodájára beeső Höwedest,ha sikerül jól beépíteni,megfelelő pótlást jelenthet.
A teljes értetlenség részemről,hogy Alves helyére nem érkezett minőségi jobbvédő.Mert De Sciglio,még a legjobb esetben is maximum egy kérdőjel lehet egyelőre,mem Alves utódja.Hacsak nem mi vagyunk tökhülyék,és Allegri világklasszist farag belőle..
Matuidinek én nagyon örülök,nem sírok Tolisso után.Szerintem a jelenben Matuidi jobb játékos,persze a kora miatt,nem lehet hosszútávú megoldásnak gondolni.Két-három jó éve viszont még lehet.Bentancourt nagy ígéret,Costa jónak tűnik,én a legtöbbet mégis Bernardeschitől várom.Fiatal,olasz,és ami lényeges,hogy igazi vagánynak tűnik.Akár még klub ikon is válhat belőle.
Összegében én úgy gondolom,hogy ha Allegri a védelmet összerakja valahogy,akkor erősödtünk bőven a tavalyi csapathoz képest.A középpálya,és a támadó részleg egyértelműen javult.
Bajnokságot fogunk nyerni,és a bl sem elérhetetlen számunkra!

Drughi Di Bianconeri 2017.09.03. 23:18:54

10es skálán visszafelé haladva :
-bonucci eladása a riválisnak fillérekért,pótlása a fos benatiaval: -2pont
-dani alves ingyen elengedése, pótlása de sciglioval: -2pont

-Bernardeschi a benne rejlő potenciál miatt: +2 pont
- Matuidi,Höwedes,Bentancur,Costa érkezését 1-1 pontra értékelem
A lengyel bohóc kapust én 0ra értékelem,mert végülis mindegy,hogy ki véd a kupában,azt vele a kapuban is behúzhatjuk.Viszont,ha Ő lesz GIGI utóda,az elég gáz.

Összesítve a mercato 10/6 pont nálam.

A legnagyobb bajom,hogy MEGINT az volt a koncepció,hogy nem volt koncepció.
Évek óta szintlépésről beszélnek, aminek tkp. a tavalyi Higany+Pjanic kivásárlási áron történő megvétele alapot is szolgáltathatott VOLNA, de idén is maradt a jó öreg kukázás,simliskedés.
Olyan játékosok érkeztek,akik nem kellenek a klubjuknak, part vonalon kívülre kerültek,miközben uraljuk a Serie At, BL döntőt játszottunk és állítólag rekord bevételünk volt.
Arra kíváncsi lennék,hogy,ha Höwedes nem veszett volna össze a bányászokkal, akkor vajon ki jött volna, senki ?

Tendencia,hogy amikor megerősítenek egy csapatrészt, gyengítenek egy másikat, ilyet én másik Top csapatnál nem láttam.

Amit a középpályán műveltünk, vicc, mert több féle stílusú és profilú játékost pletykáltak, mikor nem jött Tolisso bosszankodtam, de úgy gondoltam,hogy jön egy echte DM verőember, ehhez képest jött Matuidi, aki nem DM.
Matuidi jó lesz persze, khedira után meg világklasszis,de nagyon rövidtávú igazolás, max 2 év van benne, 20+10ért _annyira_ nem is nagy transfer ennek tekintetében,meg hogy a PsGnek nem kellett.

Az egy külön humor bon-bon,hogy Marrottát már nem csak Top klubok,hanem a Boca Juniors, de még 1 Atalanta is megszívatja,ráadásul a Juve tulajdonában lévő játékosokkal.
D.Costat is csak azért tudtuk elhozni,mert Carlonak nagyon nem kellett,biztosak lehetünk benne,hogy élni fogunk a vételi jogunkkal a 2 klub közötti "jó kapcsolat"miatt, ami összesen 47M lesz,ez figyelembe véve a státuszát szintén nem _annyira_ kedvező.
Tény, ilyen támadósorral -ha mindenki egészséges- BÁRMILYEN felállásban tudni kéne játszani, de én bal szélre Keitat hoztam volna 30ért, Bernardeschit a jobb szélre, Costat meg sehova.

Jelenleg ott tartunk,hogy bonuccit és alvest, egy személyben pótolták Höwedessel.
A legjobb RBnk egy igazából CB...de még mindig sokkal jobb,mintha DS játszana.

A hazai dominancia idén is meg lesz még, a BLben ott vagyunk az 5-6 legesélyesebbnek tartott csapat között, de szintlépés igazából nem történt.

Barolo4 2017.09.04. 00:15:43

Nálam 7/10, nem sokat tudok hozzátenni az előttem szólókhoz.
Amit még az igazolás politikánkhoz érdemes hozzá nézni....
Ha megnézzük az elmúlt 3-5 évet, messze benne vagyunk a 4 legsikeresebb csapatba a világon (Real, Barca, Bayern).... szerintem hozzájuk kell mérni magunkat.... ami érdekes, hogy a Real is és a Bayern is kevesebbet költött az elmúlt x évben (mondjuk a Real korábban viszont folyamatosan durván sokat az akkori árakhoz képest, és még több kezdő top játékosan abból az időből van meg), viszont Messi és C miatt, azért ezek a csapatoknak a szerencse faktora is nagy volt. Amiben hasonlítunk már rájuk: leraboljuk a hazai piacot (ami jelenleg gyengébb mint náluk), sokat fektetünk fiatalokba és van egy pár nagyon drága igazolásunk....de jellemzően nem ész nélkül (lásd Psg, City).... viszont talán már a megtartásban is közelítünk feléjük (lásd idén Dybala, és Sandro), hiszen ebből a 3 csapatból kezdő játékos jellemzően nem igazol el soha (Neymar egy ellenpélda persze). Szóval szerintem ezekhez a csapatokhoz igenis közelítettünk az elmúlt években, még akkor is ha a Real keretét jelenleg is erősebbnek érzem (ahhoz képest tényleg hiányzik egy top kp és egy top jobb védő).
Illetve Marotta mellett szól az is, amit ide minden évben leírok, hogy nem látok x (de még egyet se nagyon) olyan klubot, aki az elmúlt évek alapján (elköltött összeg/eredményesség) jobb mutatókkal rendelkezne mit mi. Ezek alapján viszont (minden hibájuk ellenére) a Juventus igazolási csapata ennek a szakmának a koronázatlan királya. Forza Juventus!

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.09.04. 07:25:17

nálam az utóbbi idők legpocsékabb mercatója volt, egyetlen pozitívum, hogy sandrot megtudtuk tartani
a védősor öreg, a középpálya nem túl erős, dybala remek formája kitudja meddig tart, a cserepad meg nevetséges

jövő nyáron megint a fél kezdőcsapatot le kell cserélni...

MdewC 2017.09.04. 09:09:20

Már a mercato alatt leírtam részletesen és azóta se lett jobb. 10/5.

Bonu eladása és DS megvétele egyébként is nullázna mindent, egyedül a támadó részeg erősítése pozitív, illetve Dybala és Sandro maradása. (Bár utóbbi az nem igazolás, de bele lehet kalkulálni.)

Mivel megint szétesett egy csapatrész és voltak kihagyott ziccerek, ezért a szigor, nekem csalódás a mercato.

A csapat eredményes évről évre, azzal baromi elégedett vagyok, de a mercatoval most nagyon nem.

Ámok 2017.09.04. 10:27:34

@MdewC: Egyetértek. Nekem egy kicsit javított volna a megítélésemen, ha Costa kölcsöne helyett Keita jött volna végleg.

Direct_01 2017.09.04. 15:23:04

Costa +2
Bernardeschi +1,5
Matuidi +2,5
Höwedes +1
Szcsesny és De Sciglio duo nálam semleges de kapnak ketten együtt +1 pontot.Ez eddig ugyebár 10/8 de elengedtük Bonuccit és Alvest -2.
Baldé Keita Diao helyett tovabbra is itt van Cuadrado Ami -2!!!!!Rugani viszont végre valahára megmutathatja.
Nálam ez 10/5,5 max jó indulattal 6!!!!

2017.09.04. 19:36:56

7,5/10
Csapatrészenként:
+ Támadó szekció elsőre szinte tökéletesnek tűnk. Középpályás védekezés lyuk talán betömve. Sok a variációs lehetőség.
- Jobb oldali védelem problémás.
Játékosonként:
+ Bernardeschi, Costa, Matuidi, Hövedes, Bentacur
Továbbá Alves és Bonucci elhúzása.
- Conti, Cancelo, meg kb. mindenki elmulasztása, aki alkalmas lett volna jobb oldali védőnek. Továbbá Keita nem nem megvásárlása.
Én elfogadom, hogy Bonucciért ennyit kaptunk, nem a mi pénztárcánk, viszont én ellentmondást nem tűrő módon adtam volna el külföldre. Alvesért pénzt kellett volna kérni, az is biztos, akármennyit is. Nem vöröskereszt.

Összegzésként én optimista vagyok. A jobb oldali védelmen kívül semmit sem érzek megoldhatatlannak, az ilyenekre meg Allegri szokott váratlant húzni. A keretet erősnek érzem és viszonylag mélynek is, variációs lehetőségekkel. Támadószellemű minőségi cserelehetőségekkel.

@Edy77: nekem ez a Moratás konstrukció már akkor is rohadtul nem tetszett, amikor létrejött. Látszott már akkor is, hogy rá****szás lesz. Ha bejön, viszik vissza. Mint egy nevelőklub. Ha nem, akkor meg drága volt.

Type-R 2017.09.05. 10:49:38

@Dr. Grant: Jogos, amit mondasz. Ha Bonucciért ragaszkodunk a magasabb árhoz és többet kérünk, valamint Alvest sem szeretetszolgálat módjára ingyen engedjük el, összességében simán 20 millióval többet kapunk. Az meg már nincs messze egy értelmes jobbvédő árától.

2017.09.05. 14:37:49

Nálam ez a mercato egy gyenge 7-es volt.
Az előző szezon végén egyértelműnek tűnt, hogy 2 szélsőt és egy védekező középpályást kell igazolni. Ez tökéletesen meg is lett oldva a Matuidi, Costa, Bernardeschi trióval, ezt a névsort már tavaly is aláírtam volna. Én mondjuk sokallom Bernardeschiért a 40 milliót, a Fiorban is sokszor eltűnt a mezőnyben, de pozitívum, hogy fiatal és olasz és talán Firenzében hiányoztak mellőle a Dybala/Pjanic féle játszótársak. Mindenesetre nálam inkább Keita lett volna a nyerő 25-ért, bár szerintem őt is nagyon túlértékelik.

Én sokakkal ellentétben Szczesnynek is örülök, egy ilyen kapust ennyi pénzért jó üzlet volt elhozni, tavaly megérdemelten lett a bajnokság legjobb kapusa ez nem is kérdés. Biztos vagyok benne, hogy ezentúl is keresni fogjuk a a "Buffon-utódokat", de pár évig most már biztosan van egy minőségi kapusunk Buffon után is, aztán ha jövőre mégis el lehet hozni pl. Donnarummát, akkor biztos vagyok benne, hogy ki is fogja ezt használni a vezetőség.

De Sciglioról inkább nem írok semmit, szerintem ő az egyetlen minősíthetetlen igazolás a nyárról.

A védelem. Én nem érzem azt, hogy a rossz védekezést egyértelműen a védőkre kéne kihegyezni. Tavaly a Barca elleni 2 meccsig nagyon összeállt, hogy hogy is kéne védekeznie ebben a szisztémában a csapatnak, aztán ott mintha megtört volna valami. A szezon végén (Bonuccival és Alvessel a csapatban) már jó párszor rohantak át a csapaton az ellenfelek, tulajdonképpen a védősor lett az első védelmi vonalunk. Szerintem Bonucci távozása nélkül is lennének most gondok, remélem, hogy Matuidi érkezésével valamit változik a dolog. Alves távozását pedig én egyáltalán nem sajnálom, szerintem nevetséges volt amit jobbhátvédként művelt nálunk, nagyon nem illett ő ide. Ami bosszantó, hogy ha csak egy héttel tovább húztuk volna a Bonucci üzletet, biztos vagyok benne, hogy legalább 6-7 millióval többet ki lehetett volna hozni belőle.

Ami viszont nevetséges, hogy jobbhátvéd poszton két középhátvédben bízunk, hátha nyújtanak valami értékelhetőt és ne kelljen Lichtsteinert újból kezdővé avanzsálni. Ricardo Pereira kivásárlási ára nevetségesen alacsony volt, egy olyan világban ahol Kyle Walker 60 millió és ahol Zappacosta 30. Ez egy óriási elszalasztott lehetőség volt, és ahelyett, hogy jó pár évre lenne egy biztos jobbhátvédünk, most van egy 36 éves Barza és egy másik középhátvéd Höwedes.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása