Paulo Dybala egyértelműen elítélte csapatának a teljesítményét, és a Lazio elleni vereségről azt mondta, hogy a Juventus kis csapathoz méltó mentalitással futballozott.
La Joya két rögzített helyzetből visszahozta a meccsbe a csapatát, azonban végül a Lazio nyert Alessandro Murgia találata révén.
„Megérdemeltük, hogy elveszítsük ezt a meccset, és a Lazio egyértelműen megérdemelte a győzelmet még akkor is, ha közel álltunk ahhoz, hogy megfordítsuk az állást.” - mondta a tízes mez új tulajdonosa a JTV számára.
„Ha sikerült volna kiharcolni a hosszabbítást, akkor nagyobb esélyünk lett volna a győzelemre.
Viszont a nyújtott teljesítményre nem lehetünk büszkék. Az eredmény jól tükrözi, hogy ki érdemelt győzelmet.
Az első 10-15 perc nagyon jó volt, mert támadtunk, agresszívek voltunk a Lazio játékosaival szemben, és megvoltak a lehetőségeink a gólaszerzésre.
Nem lehet, hogy így változzon a hozzáállásunk, majd 50-60 percet ezzel a mentalitással futballozzunk. Új lapot kell nyitnunk, a következő meccsre kell gondolni, és tisztában kell lennünk azzal, hogy érettebbnek kell lennünk, mivel ma egy kis csapathoz méltó mentalitást mutattunk.
Azonnal változtatni akarunk a hozzáállásunkon, mert nem az igazi Juve, és ezt tudjuk. Érettebben kell futballoznunk, és ezen a héten úgy kell edzenünk, hogy a hétvégén a Cagliari ellen nagyon fontos meccs vár ránk.”
A csatár szerzett egy gyönyörű gólt szabadrúgásból, illetve értékesített egy büntetőt, de nemigen értékelte a dicséretet.
„Személy szerint nem lehetek boldog a teljesítményemmel. Még ha szereztem is két gólt, nem játszottam jól, és ezen a héten kétszer keményebben kell dolgoznom, mivel a Cagliari ellen erősen kell kezdenünk a Serie A meccseket.”
A fiatal argentin támadó a Sport Mediaset számára is rövid nyilatkozatot adott, amiben Juventus-szurkolók számára minden bizonnyal kellemes mondatok hangzottak el.
„Nagyon boldog vagyok a Juventusnál. Három hónapja megújítottam a szerződésem. Aztán a klub arra kért, hogy vegyem fel a tízes mezt, én pedig két napig gondolkodtam, majd arra jutottam, hogy miért ne tenném?
Szeretnék itt fejlődni. Amennyiben az elnök úr szeretné, örökké a klubnál maradok.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2017.08.14. 10:04:27
Nagyon kellene még Keita is előre és ha nincs más Znonzi-t elhozni. Pjanic-ot meg végre arra használni amire való.
pedronegroo 2017.08.14. 10:09:22
ForzaJuve12 2017.08.14. 10:10:02
2017.08.14. 10:25:37
Forza Juve!