A Lazio elleni keret

supercoppa_italiana.jpgA zsinórban hetedik bajnoki címére és európai babérokra törő Juventus számára a Lazio elleni Szuperkupa-döntővel veszi kezdetét a 2017-18-as szezon. Mivel mind a bajnokságot, mind az Olasz Kupát a zebramezesek nyerték, a Juventus a kupadöntő másik résztvevőjével, a római csapattal mérkőzik majd meg a trófeáért.

A nyáron az Öreg Hölgyhöz igazoló játékosok közül Wojciech Szczęsny, Mattia De Sciglio, Rodrigo Bentancur, Douglas Costa, valamint Federico Bernardeschi egyaránt bekerültek Massimiliano Allegri 23 fős keretébe, amelynek egyetlen hiányzója a tavasszal súlyos sérülést szenvedő, az elmúlt napok során azonban szerencsére már ismét edzésbe álló Marko Pjaca lesz.

A két csapat legutóbb az Olasz Kupa május 17-én rendezett döntőjében csapott össze egymással, s akkor a Juventus Dani Alves és Leonardo Bonucci találataival aratott 2:0-ás győzelmet a Lazio fölött.

Az Olasz Szuperkupa legutóbbi fináléjában a Juventus az 1:1-es döntetlent követő büntetőpárbajban engedte át a trófeát az AC Milannak.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Szczęsny, Pinsoglio

Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Rugani, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Asamoah, Sturaro, Bentancur

Csatárok: Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi, Kean

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az DigiSport 2 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4512741484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2017.08.13. 22:42:32

KAPD BE A VÉREREST DS!!!!!!! TEHETSÉGTELEN SZERENCSÉTLEN! KAPJA BE AKI IDEHOZTA!!!! ÉVEKIG NÉZHETÜNK MEGINT EGY SZERENCSÉTLENT!!!

Nem hiszem el!!!!!! Chiello most küldi el a halál faszára Allegrit, minek hozatta ide DS-t!!!!!

Apuleius 2017.08.13. 22:42:33

Hihetetlenül gyenge volt a mai teljesítmény, a Lazio teljesen megérdemelte a kupát (azt leszámítva, hogy sem bajnokságot, sem kupát nem nyertek). De Sciglio feltette az i-re a pontot, remélem garanciálisan vissza lehet zavarni Milánóba.

2017.08.13. 22:42:51

@hellan: Khedira hasznossága ugyanúgy kérdés. A megnyert címei nem állítják meg a Cr-féle csatárokat.

Quentin_KR 2017.08.13. 22:43:09

Ha van valaki aki mèg mindig azt meri mondani hogy semmi gond, idènyb eleji forma az javaslom menjen el szemèszhez. Hiàba a sok tàmadò ha nincs stabiltàs a közèppàlyàn. S igen is, ki kell mondani, Bonucci tàvoztàval a vèdelem minden tùlzàs nèlkül összeomlott. Nem vagyok kàrogò varjù, de aki nem làtja be hogy idèn tènyleg baj van azt csak sajnàlni tudom....

Ámok 2017.08.13. 22:43:24

DeSciglio - Bonucci csere... Köszönjük Allegri/Marotta

Rikoo 2017.08.13. 22:43:26

@Sas Jóska: Kiváncsi vagyok Chiello mit mondhatott neki.:D
De Sciglio-Benatia fantasztikusak voltak ma.

hurbiny3k 2017.08.13. 22:43:34

Az hozzátartozik, ha ez a kezdő, ahogy a végén játszottunk, -desmijjo, nem desijjo- sokkal acélosabbak vagyunk.

epaska 2017.08.13. 22:43:52

Ennek a kocsognek semmi keresnivaloja nem lenne itt. Mi a fasznak kell evrol evre ilyen semmirekello hulladek embereket igazolni???

danimester1 2017.08.13. 22:43:55

Szép volt fiúk!A védelem nulla Sandro kivételével,de erősek vagyunk és spórolunk az igazolásoknál 5 millát!Erős a keret nem kell ide senkit igazolni!Szép szezon vár ránk!Forza Juve!(senki ne mondja hogy csak egy tökmag kupa,mert azt is meg kell nyerni!)

Ádám.84 2017.08.13. 22:44:10

Marottának ezért felelnie kell!!
Hogyan lehetett ezt a DS-t idehozni?
Miért nincs középpályás?
Komoly játékosok áránál szarozik pár milliókon, míg használhatatlan játékosokra elsőre kiköhögi a pénzt.

Cancelo, Keita és Matuidi kell, ez a MINIMUM!

2017.08.13. 22:44:15

@Dr. Grant: Úgy vagyok vele, ha valóban NZonzit kéri Allegri h megakassza a népeket, akkor basszuk le az asztalra azt a 40 misit. Újabb döntő, újabb bekapott 3 gól, ez már tétmeccs volt és a védelem ismét csődöt mondott.

Hiribi27 2017.08.13. 22:44:17

Ezért a ds-ért adtunk 12m-t??!!!! Keitaért meg Matuidiért szarakodunk pár millión??!!!
Amúgy meg totális csőd volt az egész csapat. A lazio végig sokkal jobb volt, megérdemeltèk. Lapozzunk!

Leram7 2017.08.13. 22:44:19

Dybala a 2. félidőben mutatott valamit, de szar volt összességében. 2 pontrúgást tett be és volt kb. 15 jó perce.

Aki igazán bíztató volt az Costa, zseniálisan támadott.

Khedira egy nulla, szánalmas teljesítmény volt.

De Sciglio jól játszott, de óriásit hibázott és mondhatni rajta ment el a meccs.

Higuain és Mandzukic pedig labdába sem értek.

Rikoo 2017.08.13. 22:45:11

3 kapott gól egy Laziotól még egy ilyen semmit nem érő meccsen is katasztrofálisan gyenge.

Ádám.84 2017.08.13. 22:45:18

@Apuleius: +1!
@MdewC: mindkét jobbhátvédet el kéne zavarni.

Rikoo 2017.08.13. 22:45:56

@hellan: Ez inkább "tétmeccs" volt.

2017.08.13. 22:46:39

@Leram7: Igen, Costában pislákolt vmi, nagyon jól kente, de szerencsétlen Higany is egyetlen használható labdát kapott egész meccsen, igaz abból luft lett.

2017.08.13. 22:46:40

@Quentin_KR: tavaly is volt már baj. Uccsó meccs. Idén sem lesz nagyobb. A nagyszerű Bonucci volt 2 kapott gól oka. Meg lehet, hogy az összeomlásé is?

The king of alibis 2017.08.13. 22:46:41

@Leram7: jól játszott DS? Semmit nem csinált. A végén meg úgy futották le mint a sz.rt

MdewC 2017.08.13. 22:47:23

@Ádám.84: minimum ez a 3 ember kell, de félek.......

Laci059 2017.08.13. 22:47:37

Alvest persze ingyen elengedjük ez a f*sz ds ért meg fizetünk 12 milliót,ehez csak gratulálni tudok

Rikoo 2017.08.13. 22:48:30

@Laci059: Tehát De Sciglio 12 millióval többer ér, mint Dani Alves?:D

2017.08.13. 22:48:34

@Rikoo: Akárhogy is vesszük, de ha jövő hét szombaton ugyanilyen lélektelen, fost akarunk nyújtani, akkor hagyjuk is. Cuadrado maradhat a padon gondolkodni nyugodtan, Costát a jobb oldalra és baszok én rá ha kell Rugani legyen a jobb védő, de h DSről minden meccsek gólt kapunk az nem állapot.

2017.08.13. 22:49:12

@hellan: igen. Ha ez kell ahhoz, hogy Khedira ne legyen a kezdőben akkor 222-ért is vegyük meg.

Ámok 2017.08.13. 22:49:36

@Ádám.84: Mi lesz ha jön még Spinazzola is????
Tuti lesz az EL

Ádám.84 2017.08.13. 22:50:16

@MdewC: én is félek, de ha nem jön egy kp és egy jobb bekk, akkor nézhetjük a BL-t...

Laci059 2017.08.13. 22:50:41

@Laci059:Nem mert ds 15 Milliót ér :D

Leram7 2017.08.13. 22:50:48

@Sas Jóska: Szerintem jól játszott DS, de rajta ment el a meccs, mert lefutották.

De addig jól mozgott, jól passzolt.

De a tény az tény, Alves nyomában nincsen sajnos :(

Barolo4 2017.08.13. 22:51:01

Ma sokan igen gyengék voltak (pl. Alex Sandro vagy Mandzu is), na meg persze Khedira aki a gyenge csapatból is kilógott az első félidőben. Az látszik, hogy az új szélsőkkel a támadó variációk sokkal jobbak lesznek mint tavaly, de még mindig hiányzik 3-4 top játékos a csapatból. Nem nyerhetünk mindig.... remélem, hogy annyi eredménye lesz a mai meccsnek, hogy érkezik még néhány komolyabb igazolás. Forza Juventus!

Ádám.84 2017.08.13. 22:51:13

@Ámok: én nem tudom, de mindenképpen kell egy minőségi jobb hátvéd, különben várhatjuk a BL sorsolást...

2017.08.13. 22:52:18

@hellan: még emlékszel, hogy Conte 1. évének elején hogy játszott Bonucci? Tényleg minden meccsen gólt kaptunk miatta.

MdewC 2017.08.13. 22:52:26

2-2 után jött a DS és szmátty a döntőnek.

Nem értem ezt az igazolást. Nem értem! :(

gonzales77777 2017.08.13. 22:53:06

Jó kis meccs volt. És asszem választ is adott számomra arra a két kérdésre hogy bizony Bonucci piszkosul fog hiányozni ebből a csapatból és hogy Dybalát meg kell becsülnünk és mindenképp meg kell tartanunk ő valóban a jövő Juventusának a vezéregyénisége lehet! :) Az a fajta játékos akinek elég a meccsen egyetlen villanás és eldöntheti a meccset szükségünk van egy ilyen játékosra mint Dybala. Az is biztos hogy a középpályára mindenképp kellene egy nagy klasszis igazolás én Gareth Bale-t szemrebbenés néklül elhoznám ha esetleg a Madrid elengedi. Viszont Bonucci-t kivel lehetne pótolni véleményem szerint jelenleg senkivel . :(

Ádám.84 2017.08.13. 22:53:10

Gyerekek, nincs a csapatban jobb hátvéd, Marotta mire vár két hónapja (azon kívül, hogy kidobott 12 milliót egy használhatatlan játékosra, aki még cserének is kevés).

2017.08.13. 22:54:31

@hellan: csak azt akartam ezzel mondani, hogy hátha DS is fejlődik kicsit.

2017.08.13. 22:54:31

Köszi DS! Inkább rúgtad volna fel azt a Lukakut...

Ha jön Keita akkor Costa val együtt lenne két inside forward unk. Mondjuk baxhatjuk mert a védelem nulla.

Magyar Közöny 2017.08.13. 22:55:34

Azért a DS-Benatia tengely varázslatos lesz (nem csak a) Bl-ben

m.martin91 2017.08.13. 22:56:02

Remélem Allegri holnap kér egy 10 milliós szerződést a baszott jó taktikáért cserébe, amiből De Scigliónak ad 5 miskát. Szégyen. Nem kell belsővédő, az biztos, és jobbhátvéd sem. Ezt a két dolgot szűrtem le a meccsből. Ja, és hogy erősek vagyunk.

Vergilius1897 2017.08.13. 22:57:11

A mai teljesítményünknél csak a kommentelők viselkedése elkeserítőbb. Legutóbb a Milan ellen se voltunk jobbak, mégis dupláztunk. Bajok vannak, nagyok ez tény. De nem kell rögtön 3. helyet meg BL 16-os búcsút vizionálni és Dunának/Teverenek menni.

GGábr81 2017.08.13. 22:57:12

Jó kép volt mikor Cuad és Mandzsu ült egymás mellet és kezdett nekik derengeni, hogy a mai meccsel kijátszották magukat a kezdôbôl. Dyb feljavúlt a végére, nem csak a góljai miatt. Costától ezt várom. Csecsnyi viszont nagyon tetszett. Kiválóan melegíti a padot. Jó hát legalább látjuk, hogy minimum 4-eket kell rúgni, ha gyôzni akarunk. Buffon ebben a szezonban negatív csúcsot dönt, de nem miatta.

Rikoo 2017.08.13. 22:57:14

@hellan: Nekem ez a meccs semmitmondó. A Juventus nyerte a bajnokságot és a kupát. Ennek a meccsnek az égvilágon semmi értelme nem volt.

Mondjuk azért remélem látták, hogy mi az amin kell még dolgozni, azoknak az embereknek akiknek ez a feladatuk.

epaska 2017.08.13. 22:57:32

Az a baj, hogy nagy lófaszt fogunk mi igazolni, nem a kezdőbe 2-3 játékost.

steven.h 2017.08.13. 22:57:54

Hát ezt elb.sztuk és nem kicsit, és lehet DS-ezni, de kurvára nem azon a becsúszásán múlott az egész...találtunk két gólt az utolsó 5 percben, míg a Lazio szépen lealázott minket játékban, és ez ma Allegri sara volt, felküldte azt a kezdőt ami szépen megégett a Real ellen (Bonucci és Alves kivételével) és ugyanúgy látszódott hogy égni fogunk:

- Khedira egy kalap fos volt, középpályás védekezésünk akkor volt amikor Pjanic próbált volna szerelni
- Mandzukic folyamatosan bent helyezkedett ezzel elérve, hogy véletlenül se legyen helye Sandronak
- Benatia botrány volt, megint kaptunk róla egy gólt
- Barzagli a szélen lassú, előre kiszámítható volt, hogy ő nem fog fellépni, ezzel Cuadradora folyton figyelhetett 2 ember is
- emellé még Cuadrado formán kívül is volt.

Szaros szuperkupa, arra jó lett volna, hogy az újak csiszolódjanak, nyugodtan játszhatott volna Costa és Berna is, na meg Marchisio aki tökéletesen játszott a felkészülés alatt most meg ült végig a padon.

Ja és értem én hogy elment Bonucci, de b.sszameg, 11-en játszák ezt a játékot...Alvest azért nem írom, mert a védelmünk nélküle előtte is megvolt...

juve28adam 2017.08.13. 22:59:09

@GGábr81: "Csecsnyi viszont nagyon tetszett. Kiválóan melegíti a padot."- najóóóó, ezen besírtam :DDDDD

2017.08.13. 23:00:01

@Rikoo: Nyilván a BL és a bajnokság sokkal fontosabb, de ugyanott folytattuk, ahol tavaly. Lötyögős tologatom a labdát jobbra balra. Ritmusváltás Costának és Dybalanak megy és ennyi.

Viszont a vezetőségnek bőven jelzésértékű volt. Kp-n számtalanszor átrohantak minket, Khedira szűrni nem tud ebben a rendszerben, Pjanicnak sosem ez volt a dolga, ha vmi verőember kell oda, adják meg Allegrinek, ha Matuidi vagy NZonzi akkor ők, ahhoz legalább értenek. Ill remélem h a Valenciát is kurva gyorsan felhívjuk, Cancelo ennél rosszabb már nem lehet.

Rikoo 2017.08.13. 23:04:02

@hellan: Amúgy akármilyen sz@rul hangzik, de szerintem N'Zonzi kell középre. Szerintem nagyobb hatással lenne a középpályás védekezésre, mint bárki más a jelöltek közül.

Apuleius 2017.08.13. 23:05:54

@hellan: "Kp-n számtalanszor átrohantak minket, Khedira szűrni nem tud ebben a rendszerben, Pjanicnak sosem ez volt a dolga, ha vmi verőember kell oda, adják meg Allegrinek, ha Matuidi vagy NZonzi akkor ők, ahhoz legalább értenek"

A mérkőzést megelőző nyilatkozatában Marotta kijelentette, hogy bizonyosan igazolunk egy középpályást. Már csak azt nem értem, hogy mi a szarért vártunk ezzel kb. 2 hónapot.

2017.08.13. 23:06:37

@Rikoo: Hosszú ideje nézegetem a statjait és pár videót is és ahogy említettem is, ha Allegri egy szűrőt kér, aki uralja a kp-t a védelem előtt és némi IQ is szorult a játékába, úgy NZonzi a tökéletes jelölt. Matuidi meg a szódával elmegy, Khediránál erre a szerepkörre már csak jobb lesz példa.

GGábr81 2017.08.13. 23:06:43

@Rikoo: Ez egy tétmeccsnek csúfolt felkészülési meccs. Nagy jelentôsége nincs, próbálgatás folyt, de azért már látszi mi fog és mi nem mûködni. Láttuk, hogy a bl döntôs taktics nem csak a Real ellen bukta. Allegri a félidôben már válthatott volna, de nem tette. Késôn álltunk át. Kis szerencsével mégis majdnem felálltunk. De nem baj, jobb most ez a pofon.

2017.08.13. 23:07:30

@Apuleius: Igen, ezt írtam is a Mercato topicban. Viszont én sztem erre már 2 éve várunk lassan, mert tavaly nyáron sem sikerült megoldani eme nemes feladatot.

Glaci 2017.08.13. 23:08:39

Na, hát ez elég érdekes volt...ami az első félidőben történt az egy vicc volt, remélem ezt a felállást nem látjuk többé.

Costa és Bernával óriási potenciál lesz a támadásainkban. Ami szemmel látható volt, hogy többször helyet cseréltek ami sztem nem lesz rossz. Illetve ami még pozitívum hogy Dybala játéka is ekkor javult fel.

Abból a szempontból jól jött ez a pofon hogy látható hova kell még az erősítés.Középre kell egy olyan ember aki megszilárdítja a kp-t mert ez így kevés Khedira erre nem képes. Ez lehet N'Zonzi vagy Matuidi.

Ami védelmet illeti, Benatia és DS nagyon gáz ide mindenképp kell az erősítés. De főként a jobb szél.

Bízunk benne hogy a vezetőség is látja és jönnek erősítések...azt gondolom hogy ha ez a vereség kellett hogy ezt a vezetőség is belássa akkor legyen...

preczol 2017.08.13. 23:09:26

Ne sírjatok már! Minden szezon így indúl, sőt! Pár éve a bajnokság eleje is elúszott, de utánna bedaráltak mindenkit. Jó lesz ez most is, nem kell azonnal temetni a csapatot.

Apuleius 2017.08.13. 23:09:58

@hellan: Bocs, azt a rovatot most nem néztem :-) Én sem értem, miért kellett néhány éve ehhez a felismeréshez, de úgy látszik, végre megérett az elhatározás. Most már csak azon retteghetünk, kit hoz ide nekünk.

Tralala 74 2017.08.13. 23:10:14

Szarakodunk 5 millión és fukarkodik a kancsi szemü!!!Itt az eredménye! Isten b.... meg!!!

epaska 2017.08.13. 23:10:46

Tudja valaki esetleg, hogy az elmúlt években, mióta a kancsal itt van, kiket sikerül az utolsó 1-2 hétben igazolni??1

2017.08.13. 23:10:58

@Apuleius: Majd januárban jön vissza Padoin.

2017.08.13. 23:11:03

@hellan: most csak sikerül...

2017.08.13. 23:11:47

@epaska: Egy jó tanács, ne nézz utána vagy kiugrasz az ablakon. :D

2017.08.13. 23:13:12

@epaska: szerintem sem tenne jót. :-D

Andris Farkas 2017.08.13. 23:15:36

Én nem bánkódom ezen a 2-3-mas vereségen. Tavaly is így volt, és utána nagyszerű szezont zártunk. Különösen Dybala miatt vagyok boldog, mert ha így fog játszani az elkövetkezendő meccseken egy igazi vadállat lesz belőle. A Barcelona könyöröghet Dybala-ért, őt nem szabad elengedni. Már most látom, hogy 3 év múlva, hogy fogja picsázgatni a Barca-t meg a Real-t.

Gabuero9 2017.08.13. 23:20:16

@Andris Farkas: szabad meg a bunti szep volt azon kivul nem jatszott valami jol.
Costa viszont egy allat lesz. Berna meg olyan besuarinak tunik. Keita nagyon kell!

GGábr81 2017.08.13. 23:21:26

@Dr. Grant: Cr féle csatárokat senki nem állítja meg egy-egyben

GGábr81 2017.08.13. 23:26:36

@Gabuero9: Nana a cserék után volt kivel alkotni, tudta tenni a labdát, vissza is kapta. Mandzut nem tudta futtatni, mert el volt tünve, Cuadnak hiába adta, az meg kapásból elba..ta. Így nehéz. Costával nagyon meg fogják érteni egymást.

2017.08.13. 23:26:46

@GGábr81: hááááát nem szívesen hozom szóba azután, ahogy elment, meg nem is gondolok rá szívesen, de Vidal megállította. Vagy így, vagy úgy. Legtöbbször sikerült szabályosan, de volt hogy a 20. perctől rettegtem, mikor állítják ki.
Nem baj, ha ennyire hatékony emberünk nem lesz azon a poszton, de ez a másik véglet.

ForzaJuve12 2017.08.13. 23:33:09

Sziasztok! Kb. 3 évvel ezelőtt egy ködös, esős őszi napon találtam rá a blogra és azóta vagyok a hírek és a kommentek lelkes olvasója, viszont most először döntöttem úgy, hogy írok is. Ami a mérkőzést illeti, rettenetesen csalódott és szomorú vagyok. Nagyon vártam a meccset, mégiscsak a szezon első tétmeccse közeledett. Az első 5 percben nem is csalódtam, ami azután következett arra viszont nehéz szavakat találni. Immobile 2. góljánál olyan dermedten néztem magam elé, mint Napóleon Waterloonál, amikor megszaladt az Öreg Gárda. Miután Costa beállt gyakorlatilag új mérkőzés kezdődött, de azon ő sem segíthetett, hogy többen csak a mezüket küldték ki a pályára (Pjanic, Khedira, Higuain, Mandzukic, Sandor, Cuadrado, Benatia). Aztán Dybala előbb szépített, majd büntetőből egyenlített. Akkor azt gondoltam, hogy ez az én Juventusom, mely a végsőkig küzd és soha nem adja fel. Majd a középkezdésből belőtte a 3.-at is a Lazio, akkor éreztem, hogy ez ennyi volt, egy estére nem fog két csoda jutni. Szegény DS (véleményem szerint) teljesen korrektül játszott a 3. gólig. Ilyen hibát azonban sehol nem szabad véteni. Allegrinek rengeteg munkája lesz vele, de én bízom benne, hogy sikerrel fog járni. A másik ember, akivel nagyon sokat kell még dolgoznia, az Cuadrado. Szegény Bongyor Johnny az Inter elleni bombája után felszállt egy lefelé tartó vonatra és azóta sem találta meg a lejáratot.
Ami a szezont illeti, én nem vagyok olyan pesszimista, mint itt sokan, szerintem a bajnokságot idén is meg fogjuk nyerni, a BL-ben el fogunk jutni legalább a legjobb 8 közé és ha kellően fel fognak pörögni a srácok a meccsekre, akkor a kupában is meglehet a címvédés.

GGábr81 2017.08.13. 23:37:19

Am Pjanics szerintem ma szarabb volt mint Khedira. Na keresek valami statisztikát ezekrôl. Az elsô félidôben a riporter kiemelte, hogy Khedira sokszor akasztotta meg az ellenfelet, jól olvasva a játékot. Ezen meglepôdtem, mert bár én nem vagyok Khedira ellenes, de ma ô is szar volt szerintem. Cuad viszont katasztrófa. Pjanics és Khedira is más feladatokat kapott mint eddig. Pjanicsnak kellett volna visszalépni és hátúlról mozgatni a csapatot. Na ez totál nem jött be. Ettôl még Khedira oldalpasszai is jobbak voltak. Amúgy Pjanicsot nem kellett volna 2-dik sárgával kiállítani? Vagy csak én néztem be? Az utánrugásnál nem a másodikat kapta?

Rikoo 2017.08.13. 23:41:42

@GGábr81: Khedira úgy ahogy van katasztrófa. Mióta nálunk van nincs középpályás védekezés.
Haszontalan, semmirekellő a topszinthez képest.

Quentin_KR 2017.08.13. 23:42:43

@preczol: remèlem a vezetősèg nem esik abba a hibàba mi t Te. Azèrt mert tavaly s tavaly előtt szerencsènk volt s felàlltunk az idèny eleji slamasztikàbòl, mèg nem szabad elhitesse velünk hogy ez mindig ìgy lesz. Egyrèszt az ellenfelek erősödtek rèszben, màsrèszt most ott van baj ahol nem vàrbatò jeletős javulàs. Ds ès Benatia nem fog megtanulni vèdekezni ősz vègère mint ahogy khedira ès pjanic sem lesz soha hatèkony vèdekező kp.

GGábr81 2017.08.13. 23:44:51

@Dr. Grant: Bocs de Cr nem lôtt gólt idén a Bayernnek is? Nem tudom, de úgy emlékszem. CR-t nem egy embernek kell megállítani. Igazából az a jó ha nem is jut el hozzá a labda. Ahogy Messihez sem.

GGábr81 2017.08.13. 23:49:14

@GGábr81: Ja most megnéztem CR hármat rúgott, Vidalt kiállították a 84-dik percben. Nah de az tény, hogy jobb mint Khedira.

Hiribi27 2017.08.13. 23:49:46

@epaska: konkrétan hernanesre emlékszem

GGábr81 2017.08.13. 23:54:15

@Rikoo: Nem csak az ütközéses párharcokból áll a középpályás védekezés. De igen nagyon hiányzik egy Vidal, azt aláírom.

Rikoo 2017.08.14. 00:05:00

@GGábr81: Nyilván nem. De Khedira labdát sem szerez. Nézd meg a statisztikáit. Semmi. Nagy 0.

babo0410 2017.08.14. 01:29:26

Sziasztok! Régen Írtam már, nem is sűrűn fogok. Csak felbosszant, hogy DS nyakába varjátok a gólt. Hibázott, de középen a védők mi a retket csináltak? Lukaku nagyon erős. DS megpróbálta szerelni becsúsztassál, nem sikerült. De középen a teljes védelem nem tudom mit csinált? Ha már DS-t szidjuk, akkor szidjuk a többieket is.
És azt is tegyük hozzá, hogy se a kp, se a támadósor nem volt ma meggyőző. Mindenki lazsált. Nem láttam azt az igazi tüzet a csapaton. Ezt most nem DS cseszte el. A teljes csapat hibázott.
Már az első gól előtt hogyan tudott Immobile egyedül kiugrani? Miért Buffonnak kellett szabálytalanul megállítania?
Ma valahogy az egész csapat gyenge volt. Pedig a tavalyi bivaly erős, a Bárcát 3-0-val hazaküldő csapat kezdett Bnu kivételével. De ez a csapat ma nem ugyanazt mutatta, mint a BL-ben. Ha így játszottunk volna tavaly a Bajnokok Ligájában is, akkor már lehet a Porton se jutottunk volna túl. Ez ma kevés volt. Fel kell rázni a csapatot
DS-sel meg Allegrinek sok dolga lesz még, mert szerintem simán jó lesz majd a későbbiekben, de ehhez idő kell.

2017.08.14. 01:47:54

@GGábr81: nyilván CR-t nem lehet 0 gólon tartani, meg Vidal sosem az eszéről volt híres, egy csapat pedig mindig csapatként hatékony. De ha a lényeget nem akarod érteni, akkor mindegy.

vizi8 2017.08.14. 07:32:23

@babo0410: Pont ezt akartam írni én is. A két belső védő irgalmatlan lassú sajnos már. Benatia nem csinált olyan dolgokat amiért itt a vérét kéne venni. Bonu meg menni akart.

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.08.14. 07:39:04

azért durva, hogy mindenki de sciglionál van leragadva mikor konkrétan a fél keretünk siralmas, a mercato meg egy k.baszott nagy kudarc

mikor a csapat egyet előre lép a következő évben kettőt hátra, ezt leginkább barmotta számlájára írom, mert ahogy nézem pénz az van, csak rossz emberekre költjük

TYUKI 2017.08.14. 07:44:12

Sajnos ez a mecs nem egyéneken ment el az egész csapat meg az edzőn! De mind tudjuk ez egy jó lecke! Haladni kell tovább az küzdeni a célókért!
Az igazolásokat tekintve 5 név kell még és jelenleg 2 távozhatna meg max 1 vagy 2 kölcsön! Keita, Matuidi, Spinnazzola, Cancelo, De vrij 5ös kell! Ki Asa, Lichti páros! És ha ezek jönnének Kean, Bentancur kölcsön! Azt ennyi!
Én semély szerint nagyon wártam a mecset

Grinta 2017.08.14. 08:17:31

Vannak bajok.Először is azzal kezdeném hogy a Lazio megérdemelte a győzelmet,mert Mi semmit sem raktunk ebbe a meccsbe bele.Nem is értem.Komolyan.Szinte mindenki rosszul játszott,de ami igazán elkeserítő volt az az hogy teljesen akarat gyenge volt a társaság.Még a jobb játékosok is elbizonytalanodtak tegnap.Értem ezt Sandrora például.Buffon az akit nem lehet egyedül elővenni,meg talán Chiellini.Mindenki más gyenge volt.Beszállók közül tetszett Bernardeschi..és vannak gondjaim Costával.Ha úgy nézem adott két gólpasszt is,olyan jól lőtte be a labdát,csak lemaradtak bent,vagy elbénázták.Viszont a játékstílusa nem Serie A kompatibilis.Eddig úgy látom,remélem Rám cáfol.Elkeserítőek voltunk tegnap.Előjött minden gyengeségünk gyakorlatilag.Kezdve azzal hogy nem raktuk bele a szívet.Khedira-Én védem,de amit tegnap lekocogott,az felháborító volt.Pjanic tőle jobb volt,de ettől többet várunk tőle.Mandzukic mintha azt se tudta volna hol van.Cuadrado góllal kezdhetett volna,utána teljes homály.Dybala próbálkozott..de előjöttek a hiányosságai(robbanékonyság hiánya,ami összefügg az erőnléttel.még mindig olyan mint egy kölyök)Higuain pedig azt sem lehet tudni milyen volt,,mert 10szer ért labdához.Gyerekek ez nagyon siralmas volt.De Sciglio-ról pedig annyit,nem ez a hiba dönti el milyen játékos..de sajnos azt kell mondjam ezt az akarakgyenge szart amit bemutatott,soha nem akarom többet látni.sajnos.Én bíztam benne hogy nem a Milanos leépített karakterét látom,de nulla a csávó.Rossz ránézni.A legrosszabb hogy még csak azt se látod rajta hogy szétkúrná az ideg a hibája miatt.Meredten néz előre mint egy droid.Benatia pedig a koncentrációs hibáival..nem is értem.Figyelmetlen.Technikailag ott van a szeren,de így nem lehet taktikailag beleállni a meccsbe.Barza nem jobb védő,mert csak utazó sebessége van.Ezt nem bántásból írom,mert talán még ő az akit nem lehet bántani a tegnapi meccs okán.De ez sok.amolyan dominó elv.ezért tűnt néha úgy hogy Chiello sáska mongással kalimál össze-vissza..ez átragad Sandrora.Nem kellene ebből az egy meccsből levonni semmit,de tartok attól hogy a hegemóniánknak vége.Olyan jelzésértékű volt amikor Dybala és Higu megölelték egymást erőt sugározván mikor kijöttek az öltözőböl.Kicsit erőltetettnek tűnt..nem úgy mint Bonu idején,az kemény volt.Ez pedig a külvilágnak szólt inkább.Nem néztünk ki jól,gyakorlatilag semmi sem működött..de mondom ami a legjobban fájt,hogy nem láttam a küzdést,az akaratot.Annyit tudnék még írni

Rocky80 2017.08.14. 08:51:47

@Grinta: ez alatt a nem Seria A kompatibilis alatt mit értesz?

FeriGjuve 2017.08.14. 09:33:02

@Gabuero9: Nem jàtszott valami jól?
Mintha csak ő lett volna a pàlyàn a Juventusbol.TORONYMAGASAN!

Ámok 2017.08.14. 09:55:58

@babo0410: Tudjuk babo, minden nagyon szép szép, minden nagyon jó.... Ja és csak mosolyogva szabad szurkolni....

babo0410 2017.08.14. 10:03:29

@Ámok: Mi bajod van? Elolvastad a kommentemet? Már megint agy nélkül beleállsz valakibe, de a kommentet el se olvastad. Na az ilyenek miatt, mint amilyen te is vagy, nem akarok sűrűn kommentelni. Ilyet hol írtam gyerek?

Ádám.84 2017.08.14. 10:44:24

@babo0410: Persze, mások is szarul játszottak, de DS-nek egy darab értékelhető megmozdulása SEM volt. Tulajdonképpen nincsen jobb hátvéd a csapatban és ez óriási probléma, még akkor is, ha tegnap olyanok is gyengén játszottak, akik egyébként jól szokták tolni.

2017.08.14. 11:24:40

@Grinta: na, rajtad csodálkozom. Nem azért, hogy amit láttál a meccsen, abban nincs igazad, mert de. ;-)
Inkább azon, hogy nem szoktál ilyen messzemenő negatív következtetést levonni.
Ezzel együtt tényleg kicsit aggasztó volt, amit láttunk, de én még esélyt adnék 2 dolognak:
- Allegri szétedzette Őket és emiatt azt sem tudták, hogy ki merre kóvályog a pályán. szinte minden évben ez egy sz@r meccs számunkra.
- A védelem összetétele megváltozott, a középpálya és a csatársor meg REMÉLEM, hogy változni fog, ami a KEZDŐCSAPATOT illeti.
Idő kell, mire összeáll a csapat. De Allegri bizonyította már, hogy tud csapatot építeni. Itt az újabb feladat. Meglátjuk, mi lesz a helyzet október körül. Szerintem addig kell valahogy tartani a lépést a bajnokságban, amíg össze nem áll a csapat. Remélem sikerülni fog.

Ámok 2017.08.14. 11:51:32

@babo0410: Hú most aztán nagyon megijedtem... Sokan sírva fogunk fakadni, ha sohe többé nem kommentelsz....

venember83 2017.08.14. 11:58:04

Srácok, oké, hogy nem bírjátok egymást, ez ellen nincs mit tenni, de ne szítsunk már folyamatosan a feszültséget.

BigP86 2017.08.14. 13:39:27

Azért DS-t védeni a felkészülési meccset, a kupadöntő, de főleg az elmúlt 3 Milanos év után... tudva, hogy 12!!!!!! millió eurót fizettünk érte... Na ez már egy új tézis lehet a baboizmus bibliájában is...

Grinta 2017.08.14. 19:24:37

@Rocky80: Nagyon sokrétű a dolog..de elsősorban a taktikai részére értem a fociban.Hogy nem csak az adott szituációt kell (át)látni..hanem azt is ami utána(d) következik.Értem ezt helyezkedésre,játékszituációkra,arra hogyan segíts a társadnak.Elsősorban gondolkodásra.Ez gyakorlatilag labda nélkül dől el,fejben.Védekezésre és támadásra is igaz.Ezt értem Serie a kompatibilitás alatt elsősorban..de ide vehetjük a küzdőszellemet is,ami ide nagyon fontos.A társadnak való segítést.Nem akarom leírni Costát,de ha őszinte akarok lenni ilyen játékosokat szokott venni a zinter halomra akik aztán megbuknak csapatszinten.Nagyon remélem nem lesz igaza a bennem lévő kisördögnek.Technikailag fantasztikus játékos..de ez ide nem elég.Említhetném erre példaként Quaresmát,aki tudjuk mennyi sót evett meg ebben a bajnokságban.

Grinta 2017.08.14. 19:30:42

@Dr. Grant: Kiakadtam rendesen a látottakon! : D És ez nem a Sassuolo féle,vagy firenzei bukovári volt..ami után Én is beleálltam mindenkibe védve a csapatot.Ez most más volt. : ( Tudják ezt Allegriék is,nem is titkolják.Megjegyzem nincs is mit.Ezért elismerés. Azt elmondanád hogy miért írtad hogy.."idő kell mire összeáll a csapat"??Milyen csapat?Itt volt mindenki a kezdőnkből tavaly is!Akkor a Milannakpl. mennyi idő kell majd basszus?Nincs egy karakterük sem a tavalyi alapanyagból

2017.08.14. 20:45:12

@Grinta: Persze. Allegri arra már rájött, hogy a tavalyi kezdő idén már nem állja meg a helyét Bonucci nélkül. (Szerintem tavaly is voltak gondok, de ez most mindegy.) Vannak néha ilyen elejtett félmondatai. Valami olyasmit mondott, hogy: az év eleje nála mindig az előző felállásé és szépen lassan formálja át a felállást/kezdőcsapatot (nem emlékszem pontosan) arra, ami az adott évi kerethez a legjobban passzol. És ezt asszem még bőven a Lazio meccs előtt nyilatkozta, tehát ő már akkor tudta/sejtette, hogy ez így nem lesz az igazi. ;-)

Grinta 2017.08.14. 21:26:11

@Dr. Grant: Azt hozzátenném hogy azért néha kifele nyilatkoznak.Ha érted hogy értem.

2017.08.15. 14:45:18

@Grinta: Naná. De Allegri ebben is azért egy zseni. Nem mindig lehetsz biztos benne, hogy nem tévedsz-e, hogy mit hogy ért. :-P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása