A Barcelona 120 milliót kínál Dybaláért?

dybala_paulo_golorom_barcelona.jpgA Barcelona csapatát továbbra is kapcsolatba hozzák Dybalával, akiért a legfrissebb hírek szerint a katalán sztárcsapat akár 120 millió eurót is hajlandó lenne fizetni vagy kevesebb összeg mellé az Iniesta-Rafinha-Andre Gomes hármasból egy játékost felajánlani.

Mivel a napokban Neymar 222 millió euróért kivásárolta magát szerződéséből és csatlakozott a Paris Saint-Germain csapatához, a katalán klubnak pótolnia szükséges a támadót és ehhez a megfelelő anyagi háttér is rendelkezésére áll.

A szurkolói szavazásokon messze Dybala a legnépszerűbb jelölt a Neymar távozásával keletkezett űr betöltésére és a pletykák szerint a gránátvörös-kékek klublegendája, Lionel Messi is honfitársa leigazolását szorgalmazza.

A Corriere dello Sport úgy értesült, a Barcelona kész 120 millió eurót vagy 90 milliót, illetve egyet a fent említett három játékos közül a Juventusnak Dybala megszerzése érdekében, ám a hírek szerint a Bianconeri ellenáll a csábításnak és eltökélt szándéka a fiatal argentin megtartása.

A Barcelona persze több vasat tart a tűzben, így a kiszemeltek között szerepel az egykor az Internazionaléban is megfordult, jelenleg a Liverpool alkalmazásában álló Philippe Coutinho is, akiért 100 millió eurós ajánlatot készülnek tenni a katalánok.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5412721584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2017.08.05. 12:37:49

A Barca-nak kutya kötelessége vagy Coutinho-t vagy Dybala-t vagy mindkettőt megszereznie egy akkora presztízs veszteség után mint Neymar elvesztése. Ez a Barca szemszögéből nézve. Nekünk meg kutya kötelességünk megtartani mind Dybala-t mind Sandro-t mert Bonu után talán csak ők ketten maradtak akik a világ legszűkebb elitjéhez tartozó játékosok a maguk posztján.

b.tom 2017.08.05. 12:43:09

Ha dybala lépni akart az elkövetkező években, akkor most fog menni. Ekkora esélye nem lett volna a barca kezdőjébe még évekig! 100 Mihályt + rakiticet kérném érte

kismedvee 2017.08.05. 12:46:59

Azt ne feledjük,hogy az a legfontosabb,Dybala mit akar.Rajta múlik,utána lehet alkudozni.Viszont,ha alkuig jut a dolog,akkor nekem senki nem kell a fenti 3 emberből! Ellenben 135-150m igen! Minden ettől eltérő ajánlatot nem fogadhatunk el. Ha marad a kis argentin,nincs miről beszélni,ja de van,csak az már más fejezet :)

venember83 2017.08.05. 12:49:10

Dybala nem éppen Neymar-utód, sokkal inkább tudna Messi posztján játszani, szóval korántsem lenne jó opció számára most a váltás. De persze az is előfordulhat, hogy elmegy, és akkor alkalmazkodik a körülményekhez. De nem lenne számára optimális egy MSD támadósor.

Juvegaspy 2017.08.05. 12:51:32

Rakitic plusz 100millan elgondolkoznek.
Persze ha Dybala szol h marad akkor 200sem elado

Apuleius 2017.08.05. 12:58:58

Dybalarol nem eladó. Ha Marottáék másként gondolják, alkalmatlanok a Juventus vezetésére.

2017.08.05. 13:01:22

Én 222 millió alatt nem adnám el!

triplat 2017.08.05. 13:17:48

100 milla és messi. na az mehet

b.tom 2017.08.05. 13:23:07

@fire06: neymar sokkal jobb játékos mint dybala. a brazil ára még vissza is jöhet reklámbevételekből. dybala nem akkora sztár, és nem is olyan jó mint neymar. 150nél többet senkiből nem lehetne kihúzni

Zsolt16 2017.08.05. 13:23:33

Szerintem Dybala nélkül is boldogulnánk, de ha maradni akar az még jobb.

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.08.05. 13:43:59

nem úgy volt, hogy higu nem pogba árából jött, + bl rekordösszeg + dybala ára szóval elég jól állhatunk pénzzel, a kisfiú eddigi produkcióját lehetne pótolni valaki mással

Szalnoki81 2017.08.05. 14:05:37

150 és mehet. Vagy 120 és Iniesta Ennyi. Ebből viszont elvárás 2 klasszis leigazolása.
A futball kőkemény üzlet.

Trieszt120506 2017.08.05. 14:48:53

Amennyiben az igazolásaink úgy teljesítenek, ahogy elvárjuk, akkor Dybala gyakorlatilag pótolva is van. - ez az optimista verzió, most a saját véleményemet mellőzöm.

De azért nagyon jó lenne legalább egy évig együtt látni játszani ezt a támadórészleget.
Ahhoz pedig, hogy a mostani réseket betömködjük a kezdőn, van elég pénz, úgy gondolom. Nem szabad eladni.

MaRcika 2017.08.05. 15:07:02

Kevés
Kevés
És kevés
120milla nem elég
Én szivem szerint 200milla + gomes +rafinha + iniesta
Ha ezt odaadják vihetik

MaRcika 2017.08.05. 15:07:22

Bár ha szivem szerint nézem akk ne menjen semmi pénzért

En7ex 2017.08.05. 15:09:01

120 milla plusz rakitic nem lenne rossz es akkor vegre kozeppalya megoldva elhoznank vegre keitat manolast es meg marad is belole penz jovore erositeni

MaRcika 2017.08.05. 16:21:13

Rakitic pjanichoz hasonló
Nekünk védekezőbbb felfogású player kell
A barcában ez Sergio Busquets míg a realba Casemiro
Matuidi szerintem jobb lenne(csak a kora ami ,,aggasztó")

MaRcika 2017.08.05. 16:22:04

@En7ex: rakitic ért(+120milláért) nem áldoznám be dybalát mert szerintem rakitic inkább pjanic féle játékot játszik és minek egy pjanic meg egy pjanic szerüség
Védekezőbb felfogású kp kell
A barcában ez sergio buskets

alexGicamo 2017.08.05. 17:28:47

NEM ELADÓ ! Ennyi !

FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
FINO ALLA FINE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása