A Juventus nagyon közel került Szczesnyhez és De Sciglióhoz

de_sciglio_mattia_ac_milan_mezben_figyel.jpgA Gianluca Di Marzio információi szerint a Juventus nagyon közel került ahhoz, hogy leigazolja Wojciech Szczesnyt és Mattia De Scigliót, akik összesen 24 millió eurós költséget fognak majd jelenteni. 

Az említett forrás úgy tudja, a hálóőr már kedd reggel meg fog érkezni Torinóba, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon, az Arsenal pedig 11-12 millió eurót plusz bónuszokat fog kapni a szolgálataiért. 

A lengyel játékos az elmúlt két szezont az AS Roma csapatánál töltötte első számú hálóőrként, az egyelőre még nem tisztázott, hogy a Juventusnál milyen státuszban számítanak majd rá. 

Szczesny így azon játékosok közé fog tartozni, akiket Allegri már a kezdetektől magával tud vinni az Egyesült Államokban rendezett felkészülési tornára.

Mattia De Sciglio ügyében szintén sikeres tárgyalásokat folytatott a vezetőség a hétfő folyamán, így a megegyezés ebben az esetben is nagyon közel van már, a játékos pedig akár még a héten áteshet az orvosi vizsgálatokon. 

Az Öreg Hölgy a védőért is 12 millió eurót plusz bónuszokat fog fizetni az AC Milan csapatának, ahol egyszer már együtt dolgoztak Allegri mesterrel. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1312670657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2017.07.17. 20:34:41

12millio plusz bonuszok...Ezt Matriert kapjuk..

DrinkTeam 2017.07.17. 20:36:33

A legutobbi ideny utan nem gondoltam volna, hogy a mercato soran egy ilyen hirt kell majd elolvasnunk... ez aztan a nagy dobas. A legszomorubb, hogy mindezert meg penzt is fogunk kiadni.

juve28adam 2017.07.17. 20:37:35

Valakivel pótolni kellett szerencsétlen De Cegliet...

De Sciglio-Lichti páros, Európa rettegj!

csabigabi 2017.07.17. 20:41:36

De legalább olasz. Ő biztosan értékelni fogja a mezt, és elutasítja majd a Bayern, United, stb csapatok érdeklődését... Amúgy persze sok sikert neki, hátha.

rockitbaby 2017.07.17. 20:42:42

De Sciglio személyében egy fiatalabb Licthi-t üdvözölhetünk a klubnál. Nem tehetséges, de tud futni és a taktikai feladatokat pont annyira oldja meg, mint amennyire az edző kéri. Semmi váratlan, semmi extra... Komolyan mondom, ennél még Lirola időelőtti visszarendelése is értelmesebb lenne.

epaska 2017.07.17. 20:47:39

Mi ilyen szintű jáékosokat szoktunk 2 palack ásványvízért elengedni. Szép volt kancsal! Sturaro és Rincon még most is Juventus játekosok...Erre idehozza DS-t. :D És még Donnarummáról álmodozik a Juve szurkoló...

simoni 2017.07.17. 20:48:20

Elvileg Allegri kérésére jön, bízzunk benne, hogy tudja mit csinál... Viszont az szégyen, hogy fizetünk érte. Ennek simán benne kellett volna lenni a Bonucci dealben...

Juvetto 2017.07.17. 20:48:55

"Nekem nem számít a pééénz,
Ha szerelem van, mindenem megvaaan!"

Apuleius 2017.07.17. 20:55:51

Nagy szerencse, hogy megfelelő minőségben sikerül pótolnunk De Cegliét. Amúgy örvendetes lenne, ha Marotta nem töltelékemberekkel pöcsörészne, hanem elkezdene komoly, minőségi játékosokkal foglalkozni, mert így nagyon nagy bajban leszünk a végén.

Hiribi27 2017.07.17. 20:58:31

Ti még komolyan hisztek benne, h minőségi játékost hozunk a hiányposztokra?! Hamarabb fog Fletó igazat mondani, meg Áder mosolyogni.

Trieszt120506 2017.07.17. 20:59:07

Mindenesetre ő biztos nem fog a BL döntő szünetében waka-wakára rúdtáncolni (kedves fórumtárs szavaival élve).

*mert el sem jutunk vele odáig.

Trieszt120506 2017.07.17. 21:03:02

Viccet félretéve, a keserűség beszél sokunkból, de a Bonucci transzfertől függetlenül 10-12 millióért 6-7 évre van egy mindkét oldalon bevethető csere szintű szélső hátvédünk. De Cegleie-hez meg azért ne hasonlítsuk már, egyáltalán nem olyan rossz ez a srác.

Rikoo 2017.07.17. 21:26:35

Nagyon furcsa a jövőképe jelenleg a klubnak.
Szerintem most jön majd el a drasztikus visszaesés. Nem az következő szezonban, hanem akkor mikor Csöcsnyih lesz a kezdőkapus és ugye már Bonucci sincs, Barzagli és Chiellini pedig kiöregednek.

Más nagycsapatok tele vannak zsozsóval és annyit költenek amennyit csak akarnak 2x akkora fizetéseket adva játékosoknak, mint a Juventusnál. Ez a BL jövője, a Serie A-ban pedig a két milánói csapat drasztikusan fog javulni a következő években, ha a kínaiak bármennyit tudnak majd költeni.
Amíg Allegri itt van addig azt hiszem nincs ok aggodalomra, de ha távozik szerintem onnantól óriási problémában lehet a klub sikeresség tekintetében.

Hiribi27 2017.07.17. 21:32:36

@Rikoo: egyetértek minden szavaddal.

m.martin91 2017.07.17. 21:38:20

@Rikoo: Szerintem túl sokat látsz Allegri-ben. Egyre inkább kezdenek kijönni a faszságok. A 4-1-es BL döntő, Bonucci eladása, hulladék De Sciglio leigazolása, mert Allegri szeretője, N'Zonzi kinézése Allegri kérésére, majd feladása, Tolisso le nem igazolása, mert Allegri más típusú játékost akar. 8 milliós fizetés két nappal a 4-1 után. Nekem egyáltalán nem tetszik ez.

Juvegaspy 2017.07.17. 21:42:16

@Rikoo: Kisse negativan latod sztem. Kemeny lesz a bajnoksag nem azt mondom hogy orokke mi nyerjuk majd meg sot nem is leszunk minden 2.evben ott a bl dontoben (azert a kozeljovoben megnyerhetnenk) de nem hinnem h drasztikusan visszaesnenk..1-2sztarigazolas sztem mindig jonni fog.
Lassan 20ev alatt meg megszokhatjuk hogy mind3 csapat resz sosem lesz ugyanolyan eros

m.martin91 2017.07.17. 21:43:32

A Gazzetta külön cikket szentelt a De Sciglio-féle háborgásnak a Juventus szurkolók részéről.

www.gazzetta.it/Calciomercato/17-07-2017/de-sciglio-juventus-social-grande-scetticismo-parte-tifosi-210363871370.shtml

Ámok 2017.07.17. 21:47:12

@m.martin91: Nem vagy vele egyedül!

Ámok 2017.07.17. 21:48:38

@Juvegaspy: Akkor leírom Neked is : JÖVŐRE NEM LESZÜNK BAJNOKOK!!!!!!

Trieszt120506 2017.07.17. 21:49:43

@m.martin91: Ferguson évtizedeken keresztül tartotta a toppon az MU-t, úgy, hogy mindig volt 3-4 noname embere a kezdőben. Simeone játékosai nagyrészt megbuknak más csapatokban . Conte Moses- Alonso szárnnyal árazta be a PL-t. De mondhatnám a Dortmundot is, Kagawa, Barrios, Subotic stb féle nímandokkal szopatta a Bayernt és Európát.

Allegri tett le annyit az asztalra, hogy feltétel nélküli bizalmat kapjon. Ha 1-2 nagypofájút ki kell hajítani a csapategység érdekében, hát legyen.

Rikoo 2017.07.17. 21:53:10

@m.martin91: Allegri miatt került vissza egyáltalán a futballtérképre a Juventus. Nem hiszem, hogy túl sokat látnék benne.
Szinte hibátlan eddig amit a klubnál csinál csak ugye az a 2 BL döntő.:(

m.martin91 2017.07.17. 21:56:06

@Trieszt120506: @Rikoo: A BL döntő után az én feltétel nélküli bizalmamat elveszítette. Az azóta történt események még inkább megerősítenek ebben. Meglátjuk, mi történik a szezonban, most úgysem fogunk válaszokat kapni.

Rikoo 2017.07.17. 21:56:09

@Juvegaspy: A most következő szezon szerintem még sima lesz, mert nincs komoly ellenfél, a Napolit nem tartom annak hiába fenyegetőzik De Laurentiis, hogy jön Mister X.
De Buffon és Barza visszavonulása után, nagyon komoly vízválasztó lesz merre tart a klub.

Tony. 2017.07.17. 21:59:48

És mikor kezdünk el erősíteni?

Juvegaspy 2017.07.17. 22:01:01

@Ámok: Ki lesz szted? Kajak erdekel nem kotekedek.
Amugy mint irtam nem leszunk minden evben bajnokok, benne van h eppen jovore lesz igy bar en inkabb a cimre fogadnek.

Juvegaspy 2017.07.17. 22:05:24

@Rikoo: Barza nekem szemelyes kedvenc de azert mar kb 2 eve kozel sem olyan meghatarozo amint mondtad ha jovore sima lesz (remelem h igazad van) akkor az o potlasa meg lesz oldva.
Gigi mar mas kavehaz ott csak remenykedni tudunk h megleszunk nelkule. Voltak mar nagy tavozok akik utan megis az elitbe maradtunk oke h ekkora meg nem volt de a lub ezt is tul fogja elni!

Rikoo 2017.07.17. 22:07:44

@Juvegaspy: Barzagli a Serie A-ban még mindig óriási tanár és a következő szezonban is az lesz ebben biztos vagyok.
Az már más, hogy a BL-ben már kevés, mert ott más a játék.

Tomy81 2017.07.17. 22:09:56

@Rikoo: Buffon inkább az öltözőből fog hiányozni, meg hát azért fájó lesz a távozása de az eredményeken negatívan nem fogjuk érezni a visszavonulását.
Barzagli lassúsága is egyre feltűnőbb, idegesítőbb.
Rugani, és Caldara nagyon jók lesznek.Kapus és középhátvéd kérdésben kell a legkevésbé aggódni.

Rikoo 2017.07.17. 22:14:00

@Tomy81: A világ legjobb kapusát mégis hogyan akarod pótolni?

Tomy81 2017.07.17. 22:32:39

@Rikoo: Egyenlőre próbáld a jelent nézni.Buffon fénykori Skill-jét nehéz lesz vagy lenne pótolni.Nem tehetek róla de a BL meccs első két bekapott gólja annak ellenére hogy mindkettő megpattanó volt, legalább az egyiket el kellett volna érnie.Egy másik gólnál meg a beadott labdánál csak állt a kapuban, és nem mozdult ki az emberre hogy szűkítse a szöget.Nekem sajnos Buffonról már egyre többször Király Gabi jut eszembe . Bízz egy kicsit a lengyelbe.

Rikoo 2017.07.17. 22:41:40

@Tomy81: A BL döntő előtt még mindenki Buffon aranylabdáról beszélt, élete egyik legjobb szezonját nyújtotta. Kiegyensúlyozott világklasszis teljesítményt nyújtva.
A Lyon ellen teljesítménye egészen elképesztő, megmagyarázhatatlan teljesítmény volt.

www.youtube.com/watch?v=05wWF1bBqUA
Esélye sem volt egyik gólnál sem. Mind2 labda megpattant, a 2.-nál pont a másik oldalra ment volna a labda, ha nem pattan meg..
Az első meg totálisan esélytelen, miután Bonucci belepöckölt a lasztiba.

Ne haragudj, de az egy vicc, hogy Szczeznyt szánja Buffon pótlására a vezetőség. Vérlázító.

Barolo4 2017.07.17. 23:18:29

@Trieszt120506: @Rikoo: +1
Nem lenne gondom ezzel a két igazolással ha tudnám biztosan, hogy érkezik még min. 4 Diego Costa szintű klasszis, az egyik Lichti helyére, mert ott bajban leszünk.
Szczezny vonalat nem értem igazából..... Buffon utódnak nagyon kevés (pedig van benne potenciál, de agyilag gyenge és nyilván nem top-top szint), második kapusnak viszont első ránézésre soknak tűnik.... miért jó neki egy vb évében végig padozni adott esetben?
Forza Juventus!

2017.07.17. 23:52:11

@Rikoo: Én is úgy vélem, h az elmúlt évek dominanciájának valszeg vége lesz. Döglesz Koszta még csak-csak, de a többi... Ha nem hozunk klasszisokat (nem fogunk), komolyan bajban leszünk. A csúcsról csak lefelé vezet az út. Fent maradni sokkal nehezebb.

.Bulldeo 2017.07.18. 00:52:21

@Juvegaspy: imádom Gigit, de halkan megjegyzem, hogy ha Buffon visszavonulása után történt volna az a BL döntőn való összeszólalkozás, akkor most mind azt mondanánk, hogy ilyen Gigi alatt nem történt volna meg.
Innen nézve azért elég különös, hogy Buffonnal az öltözőben mégis ennyire el tudtak fajulni a dolgok. És még egyszer aláhúzom, imádom Buffont, az egyik legnagyobb sportember, akit valaha láttam, de a döntőben mutatott, bravúroktól mentes, inkább szerény teljesítménye mellett ami igazán meglepett, hogy nem tudta elejét venni, hogy egy ilyen elb@szott, piti, vesztes hangulat kialakuljon. Hányszor leírtuk, hogy a Juventus egy család, és mekkora összhangban van az egész csapat; nekem a második félidős összeomlás ezzel a történettel vált igazán kiábrándítóvá. Ennek a megoldását nem Allegritől vártam volna, hanem sokkal inkább a Capitanotól.

Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert az az érzésem, hogy egyesek aránytalanul sok kritikát kapnak, mások meg aránytalanul keveset. Ez egy fantasztikus csapat óriási hibákkal. Ennek a csapatkapitány ugyanúgy fontos alakítója, mint pl. a sportigazgató.

James Zabiela 2017.07.18. 01:05:41

Hiànyoztak mint egy falat kenyér!

Juvegaspy 2017.07.18. 01:23:45

@.Bulldeo: jol lertad amugy. De azt azert ne felejtsuk el hogy Del Piero utan. O vette at a csapatot s nelkule viszont nem biztos hogy eljutottunk volna a bl dontokig

FeriGjuve 2017.07.18. 04:49:52

@Rikoo: Hasonló baljós àrnyakat làtok.

babo0410 2017.07.18. 06:36:41

Ha Allegri azt mondta, szeretne vele együtt dolgozni újra, azt miért nem lehet elfogadni? Allegri dolgozott már vele, ő tudja, hogy milyen játékos. Vagy akkor nem csak Marotta nem ért hozzá, hanem Allegri sem?
Conte válogatottjában és Allegri Milanjában jól játszott. Szerintem van rá esély, hogy megint hatalmasat fogtok nézni. Megint egy olyan játékos villantana nagyot, akit ti nagyon lehúztok úgy, hogy 5 mp-t nem játszott még Juve mezben. Adjuk meg neki is az esélyt, hogy mutassa meg mit tud. Utána lehet szidni. De előre megmondani a tutifrankót értelmetlen. Nem egyszer cáfolt rátok akit nagyon elleneztetek. Pl. Khedira is ilyen volt. Mikor már biztosra vettétek, hogy Allegri, Marotta, és az egész klub megbukott, és végre szidhattok mindenkit, mint szódás a lovát, akkor jött a német, és elindultunk fölfelé.
Azaz szerintem mindenki megérdemli az esélyt, hogy legalább 4-5 meccset játsszon egyhuzamban, mielőtt kimondjuk róla a végső ítéletet.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.18. 07:43:33

@babo0410:
Khedira - hogy szavaidat idézzem- hol és mikor "villantott nagyot" ? o.O

Ha az a mérce,akkor persze,hogy elégedett vagy DS-el vagy bárki mással.

"...jött a német, és elindultunk fölfelé..." - ezen nem tudtam nem hangosan röhögni. :D

Rikoo 2017.07.18. 07:51:22

Nyilván azért utálják De Scigliot a Milan szurkolói, mert akkora qrva nagy durranás lenne aki megváltja a világot.
"Jön De Sciglio és elindul a klub felfelé". :D

+Sparta 2017.07.18. 08:22:29

@Rikoo: Neked mindegy,hogy milyen Vezér vezet téged?

pedronegroo 2017.07.18. 09:14:21

Kedves szerkesztők!

Kérem tegyenek ki egy fekete zászlót az oldalra, mert ennek már e fele se tréfa!

DegerFaCan 2017.07.18. 09:29:09

mennyi rinyagép atyaég :) brühü jön desijó vége a világnak. óriási pénzekbe kerül tényleg, és majd nézni fogtok h beválik a pali :) ... meg am a serie a két legjobb kapusa lesz csak nálunk idénre... :) hihetetlen 12 millióért jön a szerintem donnarummánál (jelenleg) is jobb kapus a padra... na mind1 inkább hagyom elég szánalmasan viselkednek itt sokan, kicsit nagy lett a pofa. a személyeskedések meg, amiket megengedtek magatoknak az vérgáz, egy interestől nem várnék többet de tőletek... miért kell babot bántani mert várja az olcsón jövő desijót? én is várom, szerintem ügyes pali, a milan szurkolótábora meg számomra nem mérték, de látom ti a blikk horoszkópnak is hamarabb hisztek mint a vezetőségnek. nem kell lesz.pni őket meg lehet ráférne frissítés de ilyen kvagáz világvége hangulatot bakker egy sikercsapatnál... hát kicsit magatokba szállhatnátok olyanok vagytok mint egy elkényeztetett picsák akiknek semmi sem jó. drughi felsorol costa helyett két másik szélsőt abból egyet elhozunk a héten de attól még hülye marotta. hú sok minden bennem ragadt még a hétről és bocs h kiragadtalak drughi, csak na kicsit ennél objektívabb voltál pár hónapja, most meg beálltál kysbébe. megértem a bl döntő sokkot valszeg az lendített ki mindenkit a sodrából de azért kicsit túlzásba estetek szvsz. na Forza Ragazzi

2017.07.18. 09:45:08

@DegerFaCan: Csocsnyih rendben van ennyiert, de DS meg 1 petakert is sok lenne jelen formajaban. Kb torlesztunk a Matri atigazolasert.

faciesarticulariscarpea 2017.07.18. 10:35:18

@hellan: csocsnyih rendben van? Sokan úgy beszélnek róla, mint valami botlábúról ( jelen esetben kezűről), aki egy 20. számú kapus a Palermonal. Szeritnem jó igazolás, egy tapasztaltabb jó formában lévő kapusért, főleg ennyiért. De az itt hozzászólóknál elég nagy a mérce és Courtois-t hoznák, de csak Buffon mögé padozni egy évig.

Off: Olvasva a hozzászólásokat, el sem tudom képzelni mi ment itt a blogon, amikor a Juventus 7. helyeken tanyázott. Úgy gondolom, hogy a negatív vagy bármilyen jellegű kritika, amely megfelelő nyelvi köntösben van csomagolva és megfogalmazva és a primitív hangvételű mocskolódás között óriási különbség van. A különböző vélemények fontosak, de szerintem szeretett blogomon, már nagyon sokszor kezd átmenni mocskolódásba és sárdobálasba, úgy hogy a háttérben történő dolgokról vajmi keveset sejthetünk, Mi Juventus szurkolók. És itt szerény véleményem szerint óriási felelőssége van az adminoknak is. Szinte naponta olvasom a blogot, de nem könnyű ilyen letargikus szemlélet mellett ami mostanában felütötte a fejét az itt fellelhető hozzászólók között. Senkitől nem azt olvasom, hogy figyelj itt ez a lengyen kapus, sokat hibázik, drága lenne a fizetése, vagy inkább valami fiatalt vetnék be. Hanem azt látom, hogy valaki elkezdi hogy milyen rossz és marotta, hülye amit futótűzként terjedve leírnék még páran megerősítve egymást.
Bízom, hogy a kifogástalan munka mellett ami itt a blogon folyik, kialakul majd egy tényleg érvekre, adatokra, tényekre támaszkodó vita kultúra. Szép napot

jeneiPALI 2017.07.18. 10:44:28

De Sciglio nem lesz kedvenc amugy ha hoznánk médvalakit cserének jó lenne de ha marad Lightivel akkor kiváncsi leszek rá majd , én se vagyol optimista vele és még a Rinconok liminák itt vannak akiknek már nemkéne öket is lekéne paszolni amugy jó hogy nem akarnak elmenni maguktol , de nemide valók minöség kéne végre még Matic is jó lenne a kpre !Khedirát irta valamelyik aleg gyengébb játékos volt tavaly is aféke acsapatnak de róla szó sincs hogy elmenne, sokan nemtom mit néznek mikor istenitik öt.:D

Ámok 2017.07.18. 10:49:12

@faciesarticulariscarpea: Egyeseknek még a helyesírás is komoly problémát jelent...hát még a gondolkodás.

omlossuti 2017.07.18. 10:59:36

@Ámok: Én örülök, hogy leírja a véleményét, ahogy tudja. Sőt én úgy látom, kultúráltabban tudja megfogalmazni a gondolaitait, mint sokan mások. És amig ide ír, addig is gyakorolja a fogalmazást. :)

Gaben Smith 2017.07.18. 11:07:36

@m.martin91: valaki le tudja fordítani?

Rikoo 2017.07.18. 12:11:09

@DegerFaCan: @hellan: @faciesarticulariscarpea: Nagyobb lesz a fizetése, mint Buffonnak. Nekem biztos nem mesélitek be, hogy egy évre jön padozni.
Teljesen nyilvánvaló, hogy 4,5 millió eurós fizetéssel őt tartja a vezetőség Buffon utódjának.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.18. 12:14:32

A zseniális El Csesznyih megmozdulásai (csak az Arsenalban, a római teljesítménye nincs benne):
twitter.com/hmafc/status/886664286130642944

Vergilius1897 2017.07.18. 12:31:02

@Drughi Di Bianconeri:
youtu.be/Etcp3rssFVU - akkor már ezt se árt megnézni

Vagy ezt Buffonról:
youtu.be/gJCtBnYRJPc

Neked se kéne minden áron babo ellen pólusának lenni

Drughi Di Bianconeri 2017.07.18. 12:36:47

@Vergilius1897:
Hát ezt is megéltük egy JUVE-blogon vki a klub egyik legnagyobb legendájával és kapitányával hasonlít össze egy fakezű lengyel zsoldost.

A lengyelnek minden egyes szezonjáról lehetne készíteni egy FAIL-complitationt,múltkor is küldtem pár különálló videót, itt meg egybe van gyűjtve az Arsenalos remeklése :)

Mindegy, Ő lesz GIGI utódja 2018tól, remélem akkor is szeretni fogjátok, mikor 1 bravúrjára (mert néha olyat is csinál) jut 3 balf@sz megmozdulás. :)

babo0410 2017.07.18. 12:51:03

@Drughi Di Bianconeri: Például mikor felépült, és kezdő lett, az addigi mélyrepülésünk után megindult a csapat fölfelé. Nélküle átmentek a kp-n (pedig ott volt Pogba), mikor visszatért, stabilizálódott.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.18. 12:54:39

@Rikoo:
Idegesíts még xD :D

Ennél már csak a De Sciglio-s lesz jobb, azt kirakom majd háttérképnek ! xD

Vergilius1897 2017.07.18. 12:58:22

@Drughi Di Bianconeri:
Buffon miatt lettem Juventus szurkoló, edzésre is az ő mezében jártam védeni, ha valakinek, hát nekem rettenetesen fáj, hogy hamarosan befejezi. A lényege a két videónak, hogy a világ legjobb kapusának is vannak/voltak hatalmas hibái, mindenkinek vannak, nem gondolom, hogy a lengyel hibáit bemásolgatni értelmes lenne. Véleményem szerint 12m jó ár érte, jobb lehetőség nincs a piacon, illetve van 70-100m euró körül. Buffont nem lehet pótolni, Oblakkal se de Courtoisval se. Ezt a pénzt inkább fektessük jó mezőnyjátékosokba, mint sem egy kapusba aki ha betlizik kétszer azonnal világraszóló buktának lesz kijelentve. Nem lesz rossz Szczesny átmenetileg.

Viszont , ha már babo-nak ki kellene találnia a sötét erdő mélyéről Neked se ártana, mert egyelőre a mélység ugyanaz csak Te 3 fával odébb táborozol

Apuleius 2017.07.18. 12:59:55

@faciesarticulariscarpea: "És itt szerény véleményem szerint óriási felelőssége van az adminoknak is. Szinte naponta olvasom a blogot, de nem könnyű ilyen letargikus szemlélet mellett ami mostanában felütötte a fejét az itt fellelhető hozzászólók között. "

Ha jól értem, szerinted az adminoknak szankcionálniuk kellene, ha valaki negatív vagy nagyon negatív véleményt ír le, esetleg, ha állandó jelleggel kritizálja a klub igazgatóinak munkáját. Ne vicceljünk már. A szerkesztők-adminok feladata a blog életben tartása és a blog szabályzatának betartatása. A közhangulatot Ti, az olvasók alakítjátok, s tökéletesen érdektelen, hogy az Neked vagy nekem tetszik-e.

keshudioo 2017.07.18. 13:01:24

@Apuleius: "Ha jól értem, szerinted az adminoknak szankcionálniuk kellene, ha valaki negatív vagy nagyon negatív véleményt ír le"

Maradna 3-4 ember, de legalább mindenki boldog lenne.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.18. 13:06:20

@Vergilius1897:
Ha kapus vagy és a példaképed GIGI, akkor pláne nem értem,hogy lehet a 20 éve pályán lévő legendánkat meg a lengyelt 1 gondolati sorban említeni.

A lengyelnek vannak bravúrjai, láttam is azokat, de eddig ahányszor láttam és gólt kapott,az mindig vmi elemi balf@szság után született, a kijövetelei irtózatosak: legjobb esetben csak gólt kap belőle, rosszabb esetben elüti a csatárt, és tizivel jön az ellenfél.

Kicsit olyan,mint a brazil bohókás kapusok: nagy bravúrok - elemi balf@szkodások kombói, Neto is ilyen volt tkp., képes volt Ő is bravúrokra, azonban néha olyan hibái voltak,hogy még GIGI (pláne mi, szurkolók) is csak fogta a fejét :D

Cserekapusnak sok az évi 4.5M, Ő lesz GIGI utódja 2018tól,amire nagyon kevés Ő.

Az pedig nem igazán valid érv,hogy "úgysem találunk Buffon utódot, mert olyan nincs még egy", ez így van, de azért meg lehetne próbálni a lehető legjobbat megtalálni a posztra.

Cserekapusnak nem lett volna elég a jó öreg,mindannyiunk kedvence Storari 1 évre ?

babo0410 2017.07.18. 13:07:48

@m.martin91: Olvasd el a cikk alatt a kommenteket. És meg fogod látni, hogy nem is tartják olyan rossznak DS-t. ;)
Persze van háborgás, de általában mindig az elégedetlenek a leghangosabbak. De ettől még nem biztos, hogy ők vannak többségben. ;)

m.martin91 2017.07.18. 13:10:54

@babo0410: Olvastam a kommenteket, a Milan szurkolók köszönik szépen, hogy elvisszük ezt a hulladékot. A saját szurkolói fütyülték ki a Milan meccseken, mert egy egyeneset nem tud a labdába rúgni. Azt látsz bele, amit akarsz, engem nem érdekel. Veled úgysem lehet mit kezdeni. Őszintén, az egész szaros transzfer nekem megér annyit, hogy halljam a Juventus szurkolók fütyülését, és utána Allegri pofájára fókuszáljon a kamera.

keshudioo 2017.07.18. 13:18:03

@babo0410: Én is olvastam kommenteket, de egyetlen pozitív véleményt sem találtam. Mindenki azon röhög, hogy Bonucci 28-30 millióba fájt csak nekik.

Ámok 2017.07.18. 13:26:02

@Apuleius: @keshudioo: Ha a NŐK irányítanák a világot, akkor nem lennének háborúk....csupán féltékeny országok, akik nem állnak szóba egymással.

Rikoo 2017.07.18. 13:35:06

@babo0410: Jah tegnap még Marotta megöléséről lehet olvasni a kommentek között..
Tényleg nagyon pozitív kommentek.:D

omlossuti 2017.07.18. 14:09:19

@Apuleius: Én úgy értettem, hogy amennyiben az adminok is folytatják ezt, akkor ezzel megerősítik ezt a fajta véleményalkotást. Nem írtam olyat, hogy szankcionálni kellene, sőt sajnálom az adminokat, amennyiben az idejüket erre kénytelenek áldozni. Nem az adminok voltak a hozzászólásom fő célpontjai és nem is állt szándékomban ledegradálni vagy megmondani nekik mit kéne csinálniuk. Én a megoldást egy magasabb szintű vitakultúra léttejöttében látom, ahogyan azt írtam is.
Ne vedd támadásnak, nem annak szántam. :)

"A közhangulatot Ti, az olvasók alakítjátok, s tökéletesen érdektelen, hogy az Neked vagy nekem tetszik-e." -Pont ezaz ,mivel Te, Mi, Én (olvasók) alakítjuk a közhangulatot nyílván nem érdektelen, hogy tetszik-e, vagy sem, mivel ez aztán befolyásolhatja a blogon meglévő családias légkört, egy esetleges negatívabb hangvételű vita kialakulásáva.l

Hogy ne offoljam szét a topicot, szerintem nem rossz, hogy jön a lengyen kapus, sőt engem még DS sem zavar, remélem itt megtalálja azt a formát, amit mindenki és ő maga is elvárna. Danilonak, Darmiannak is újjá kéne születnie, hogy a legjobb formáját hozhassa, így bennük is lett volna rizikó bőven, nem beszélve Auierről. Az mindenképpen pozitívum számomra, hogy olasz nemzetiségű.

omlossuti 2017.07.18. 14:11:34

@omlossuti: véletlen a korábbi fiókomból írtam, faciesarticulariscarpea voltam.

Rikoo 2017.07.18. 14:13:40

@omlossuti: Tehát szerinted normális, hogy egy közepes kapus lesz Buffon utódja?
Arról nem is beszélve, hogy még a fizetése is több lesz..

Apuleius 2017.07.18. 14:32:34

@omlossuti: Én nem érzem, hogy bármelyik admin olyan hangnemet ütne meg, vagy olyan véleménynek adna hangot, amely bánthatja egy épkézláb, a bárgyú pozitivizmustól mentes olvasó hangulatát. Amikor nem tetszik valami, mondjuk a Juventus átigazolási politikájával kapcsolatban, mezei szurkolóként mi is leírjuk a véleményünket, ennyi.

"Pont ezaz ,mivel Te, Mi, Én (olvasók) alakítjuk a közhangulatot nyílván nem érdektelen, hogy tetszik-e, vagy sem, mivel ez aztán befolyásolhatja a blogon meglévő családias légkört, egy esetleges negatívabb hangvételű vita kialakulásáva.l"

Azt hiszem, egy kicsit erősen fogalmaztam, s így talán félreérthető lett. Természetesen nem érdektelen, hogy a blog hangulata tetszik-e nekünk, de egész egyszerűen nem tehetünk érte többet (sem Te, sem én), mint hogy a megpróbáljuk fenntartani a családias hangulatot és az összetartozás érzését azzal, hogy nem késhegyre menő viták, hanem békés eszmecserék keretében beszélünk egymással. Sokaknál valóban elszakadt a cérna, de sajnos egyelőre nagyon rossz irányokba halad ez a mercato.

Nem is csak önmagában a lengyel és De Sciglio leigazolásával és minőségével van baj önmagában, de rendkívül rossz valahogy az időzítés. Így, Bonucci áron aluli elpasszolása után, mikor mindenki azt várná, hogy igazán komoly célpontokért tekerünk, s villantunk valamit, jön két töltelékember, s joggal merül fel a kérdés, hogy vajon jól állapítottuk-e meg a prioritásokat.

Szczesny szerintem nem alkalmas arra, hogy egy év múlva átvegye Buffon kesztyűit, cserekapusnak meg talán drága és túl magas a fizetése. Dee Sciglio pedig egy új Rincón, tulajdonképpen minden mercato során igazolunk belőlük egyet.

omlossuti 2017.07.18. 14:32:39

@Rikoo: Nem mondanám, hogy fifabam őt igazoltam volna le, azonban kikapcsolva a konzolt rá kell jönnöm a való életben máshogy működnek a dolgok. Ár érték arányban nem mondanám rossznak, sőt. Nem azt mondom, hogy benne lenne a kapusok között a Top 5-ben is akár, DE..
Az ára szerintem nem rossz, védett már Olaszországban, tehát ismeri a közeget is valamennyire. Tavalyi szezonja kimondottan jó volt és ne felejtsük el, hogy jó korban van. Nem sok kapust tudnék mondani, aki mozdítható és megfelelne ezeknek a kritériumoknak. Maradt még valami fiatal beépítésének lehetősége, de kiemelkedő fiatalról sem tudok, pedig minden évben volt egy Buffinho, akiről azt tartották, hogy a Juventus 1-es számú mezének őrököse lehet.

babo0410 2017.07.18. 14:51:24

@Drughi Di Bianconeri: Sajnos az tény, hogy k@rva nagy bakijai vannak a lengyelnek. Ezért félek tőle én is, és ezért remélem, hogy Meretet is megvesszük, akit kölcsön kell majd adni. Nagyon nagy csalódás lenne, ha őt nem vennénk meg, és más leigazolná, mi meg a lengyelre bíznánk Buffon pótlását.
De bízom benne, hogy a vezetőség tudja mit miért csinál.
@keshudioo: Egyetlen pozitív kommentet se olvastál? Nem tudom hol olvastad, de rögtön már az elsők között van egy csomó.

babo0410 2017.07.18. 14:54:43

@omlossuti: És a pletykák szerint nem DS lesz az egyetlen érkező, még elképzelhető Cancelo érkezése is. Tehát DS nagy eséllyel csak csere lesz.

babo0410 2017.07.18. 15:03:33

@Apuleius: "Bárgyú pozitívizmus" Ja már érthető miért olyan a hangulat amilyen, ha az optimista hangvétel szerinted bárgyú, de a bugyuta fröcsögésben meg nem látsz semmit. Ha a szerkesztők nem látják, hogy a hangulat már átcsapott óvodás picsogásba, akkor hogyan várható el, hogy a normális hangnem, az értelmes viták visszatérjenek? Ez fogja a blogot megülni, és aki nem ért egyet ezzel a hangnemmel, el fog tűnni, aztán majd a viták helyett mindenki egymásnak fog bólogatni. Sokkal jobb lesz egy olyan blog, ahol bármekkora baromságot ír majd le valaki, az jó lesz, ahol majd csak a vezetőséget élesen kritizálók maradnak meg, és a blog hangvételét a negatív hangulat, az utálat fogja alakítani?
Szerintem a követendő irányvonalnak nem ennek kéne lenni. De sajnálom, ha már a szerkesztők is ezt erősítik. Mert sajnos ezt teszed te is az ilyen kijelentéseiddel.

Rikoo 2017.07.18. 15:08:43

@omlossuti: Engem nem érdekel se FIFA se PES se FM, az érdekel, hogy a csapat hogyan játszik és legyen identitása.

Egy kapust ne ár/érték alapján vegyen már a vezetőség könyörgöm. Ez egy borzasztóan fontos poszt.
Nevetséges, hogy a kezdőkapus poszton spórol a vezetőség.
Újabb SZÁNALMAS döntés.

Apuleius 2017.07.18. 15:16:51

@babo0410: "ha az optimista hangvétel szerinted bárgyú,"

A Te koponyádon kívül ki, hol és mikor vont egyenlőségjelet az optimista hangvétel és a Rád jellemző végtelenül bárgyú és kritikátlan pozitivizmus között? Megint általánosítasz, maszatolsz, mellébeszélsz, s nem értesz semmit. Képtelen vagy átlépni a fejedben kiépült korlátokat. Egy dolog a pozitív hozzáállás, s egy másik a bárgyúság.

"de a bugyuta fröcsögésben meg nem látsz semmit"

Ezzel most a saját hozzászólásaidra utalsz?

"Ha a szerkesztők nem látják, hogy a hangulat már átcsapott óvodás picsogásba, akkor hogyan várható el, hogy a normális hangnem, az értelmes viták visszatérjenek?"

A szerkesztőknek nem dolga, hogy alakítsák a közhangulatot, azzal senki sem vét a blog szabályzata ellen, ha Marottát hülyének, a Juventus vezetőségét alkalmatlannak tartja. Már ne haragudj, de a Te állandó mantrád ugyanolyan óvodás picsogás, éppen csak az előjele más.

"Ez fogja a blogot megülni, és aki nem ért egyet ezzel a hangnemmel, el fog tűnni, aztán majd a viták helyett mindenki egymásnak fog bólogatni. Sokkal jobb lesz egy olyan blog, ahol bármekkora baromságot ír majd le valaki, az jó lesz, ahol majd csak a vezetőséget élesen kritizálók maradnak meg, és a blog hangvételét a negatív hangulat, az utálat fogja alakítani? "

A blog hangvételét az olvasók alakítják. Ha tetszik, látogatod és olvasod, ha nem tetszik, keresel Magadnak egy másikat. Ugyanezt leírhatnád saját magaddal kapcsolatban, a "negatív" szót "pozitívra" cserélve.

"De sajnálom, ha már a szerkesztők is ezt erősítik. Mert sajnos ezt teszed te is az ilyen kijelentéseiddel."

Én semmit nem erősítek, nem gyengítek. Van véleményem, amely néha pozitív, néha negatív, s ezt leírom. Ennyi a történet. Te nyugodtan folytasd a keresztes hadjáratot és a térítést, de attól, hogy Neked a szar is dobostorta, én nem fogom úgy látni, hogy rendben van mondjuk Bonucci távozása vagy De Sciglio érkezése, s ha jelen pillanatban tippelnem kellene, nem arra tennék, hogy ebből jól jövünk ki a végén.

Arra kérlek, hogy a jövőben lépd át a hozzászólásaimat, s tartózkodj attól, hogy nekem vagy az adminoknak üzengetsz azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan kellene. Előre is köszönöm.

steven.h 2017.07.18. 15:28:20

@Rikoo: Ha jól tudom jelenleg a Juventus kezdő kapusát úgy hívják, hogy Gianluigi Buffon, majd jövőre el lehet kezdeni agyalni, ha akkor se érkezik senki, hogy na most mi lesz... Egyébként nem rossz kapus a lengyel, ha tanul Buffontól még ki tudja mire lesz képes

Il Principino 2017.07.18. 17:08:13

Én úgy vagyok vele,hogy Allegrit sem akarta senki itt látni...
Jöjjön DS egye fene :)

2017.07.18. 18:13:20

@babo0410: Amennyiben 20 misiért elérhető Cancelo, sztem bőven megér egy misét. Mind1 h idén vagy jövőre kell Lichti helyére vki.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása