Gigaajánlatot utasított el a Juventus Higuaínért

higuain_gonzalo_golorom_dinamo_2.jpgA Tuttosport értesülései szerint a Juventus 100 millió eurós ajánlatot utasított el, melyet Antonio Conte együttese, a Chelsea továbbított Gonzalo Higuaínért.

A Bianconeri tavaly nyáron 90 millióért szerződtette a támadót Nápolyból, kihasználva a szerződésben rögzített kivásárlási árat.

A torinói székhelyű lap, most arról tudósít, hogy a Juve visszautasította a Chelsea ajánlatát, mely 100 millió eurós vételi árat tartalmazott.

A decemberben harmincadik életévét betöltő argentin csatárnak a tavalyelőtti éve volt a legjobb, amikor harminchat bajnoki találatot jegyzett, még a dél-olasz csapat színeiben.

A mögöttünk álló idényben huszonnégyszer zörgette meg a bajnoki ellenfelek hálóját, illetve háromszor az Olasz Kupában és ötször a Bajnokok Ligájában is betalált. Higuaín szerződése 2021-ig szól.

Az ajánlattétel hátterében az állhat, hogy a londoni csapata szeretne egy sztárigazolást eszközölni, miután lecsúsztak a végül Manchester Unitedhez szerződött Romelu Lukakuról.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2112665713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ámok 2017.07.15. 13:31:46

Marotta újabb zseniális húzása!!!!

Rocky80 2017.07.15. 13:32:57

(első és utolsó mondat szerkesztésre szorul)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 13:38:30

Tuttosport, szóval nem tudom...
Amennyiben igaz,akkor nem értem, miért nem adjuk el, 100 M nem ér,soha nem is ért,ebből a pénzből lehet venni jobbat is, vagy 2 nagy tehetseget, vagy 1 szupersztár top tehetséget.

Az is lehet,hogy Agnelli utalt pár ezer eurót a Tuttosportnak,hozzák ezt le,hogy bezzeg nem adunk el mi mindenkit,aki menni akar/jó pénzt ajánlanak érte xD

MaRcika 2017.07.15. 13:40:14

Moratát visszaszerezni lehetetlen lenne amugy?

4Evorg 2017.07.15. 13:44:20

@Rocky80: Szerkesztve lesz. Koszonom az eszrevetelt.

Tomy81 2017.07.15. 13:44:24

@Ámok: Nyilván azért vettünk egy épkézláb csatárt 90-ért hogy a következő szezonban 10-el többért eladjuk... :-D:-D:-D

Sztovicska 2017.07.15. 13:47:37

Birom Higut nagyon örültem amikor érkezett és már amikor a realban volt hoztam volna de tény hogy nem azt hozza amire képes. Ennyiért lehetne venni top játékost bár ki tudja egy top középpályás lehet többször játékba hozná. Nem feltétlen higuval van a baj szerintem kár lenne eladni

Nathas 2017.07.15. 13:51:02

100-ért bármikor eladhatják, ennyiből meg lehetne oldani a pótlását.
Belotti kb 70, hasonló szintű csatárnak tűnik, de fiatalabb és sokkal jobb fizikailag. Így maradna 30, amiből vehetnek egy jobb bekket.

Trieszt120506 2017.07.15. 13:52:05

Simán lecserélném Moratára vagy Belottira. Egy az egyben is..

HiemannMoc 2017.07.15. 13:55:14

@Nathas: Belotti minden csak hasonló szintű csatár nem
Még a játékstílusa sem hasonlít

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 13:55:44

@Sztovicska:
Igazából pont azt hozza,amire képes volt mindig is :
bajnokságban fossa a gólokat,BLben meg egy döntőben 0, szóval elég konzisztens legalább xD
Argentína (és Messi) elbukott 2 Copàt meg egy VBt,mert Higany volt a center,aki "elhiguainozott" 50 ziccert.

100Mért el lehet adni, szvsz. el is kéne.

pedronegroo 2017.07.15. 13:57:50

Ez majd csak akkor fog fájni mikor majd ingyen elengedjük...

Bbenj 2017.07.15. 14:02:34

100milliòèrt elmegy ès jön vissza Matri kölcsönbe :) na?

Flachs 2017.07.15. 14:03:27

120 millàèrt vihetik!

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 14:04:21

@Bbenj:
Matrival is nyertünk scudettot :P

Rikoo 2017.07.15. 14:04:57

@Nathas: Belotti kb. 30 milliót ér semmivel nem többet. Túlértékelt játékos..

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 14:07:18

@Rikoo:
Higany ér 90et ?
Annyit Belotti is tud,mint Higany, csak fiatalabb.

Dybala is túlértékelt,meg nálam Douglas Costa is...

2017.07.15. 14:10:30

@Drughi Di Bianconeri: Osszegezve nyugodtan elmondhatjuk h az eszeveszett koltekezesek miatt az osszes jatekos ara magasan a realis tudasa felett van.

Nathas 2017.07.15. 14:13:39

@HiemannMoc: a szintű és a stílusú nem ugyanazt jelenti. Én pedig nem írtam azt, hogy hasonló stílusú, honnan szedted ezt? Leegyszerűsítem: úgy vélem ő is rúgna annyit, mint a 30 éves Higuain, vele pedig hosszabb távon lehetne tervezni, az értékét még évekig megőrizné és kevesebb fzuval is beérné.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 14:14:54

@hellan:
Ez így van,de azért még mindig lehet találni "olcsón" jókat.

Ha jól tudom,a Bayern átigazolási rekordja Tolisso 41 Mval,ami nem 10 éves,hanem idén történt.

Nathas 2017.07.15. 14:16:07

@Rikoo: mindenki túlértékelt. Nálam a Belotti + 30 a tohonya Higuain-ért beleférne.

Rikoo 2017.07.15. 14:16:10

@Drughi Di Bianconeri: Belotti is tud annyit, mint Higuaín?

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 14:22:00

@Rikoo:
2vel több gólt lőtt, kevesebb meccsen, egy sokkal szarabb csapatban,BLben nem játszott,de Higany meg nem ér forintot se ott, szóval mi ebben a nagy vicc ?
Ne gyere azzal,hovy 1. Szezonja volt, tudjuk.hogy az olaszok milyen mostohán bánnak a fiatalokkal.

Szerintem is túlértékelt Belotti, de,ha Higany 90 , akkor a fiatalabb, gyorsabb,legalább annyira hatékony Belotti is 70...

Ja és ne gyere azzal,hogy "immobile is gólkirály volt", az egy buta futógép csak,aki olasz középcsapatokba való , Belotti sokkal komplettebb,erősebb és szvsz. nagy csapatban is megállja majd a helyét.

Nathas 2017.07.15. 14:28:52

Mindegy, csak leírom: nagy bajom nincs Higannyal, hozza amit tud, de olyan volt az idén, mint a lassított felvétel. A döntöben már kínomban röhögtem rajta, ha véletlenül el akarta valaki mellett vinni a labdát, az olyan játszi könnyedséggel vette el tőle, hogy az már megalázó volt. Tavaly úgy tűnt, hogy ennél gyorsabb és nem kellett ennyire kiszolgálni, több egy egy elleni párharcot nyert meg.

keshudioo 2017.07.15. 14:30:09

Higuan --> 100m
<-- Icardi 60m

Szerintem Belotti túlértékelt. Morata meg főleg.

Nathas 2017.07.15. 14:37:09

@keshudioo: Icardit szerintem esélytelen lenne megszerezni, bármilyen jó is az a suttyó :-)

The king of alibis 2017.07.15. 14:37:37

Ha volt ilyen ajánlat, ennyiért el kellett volna adni.

keshudioo 2017.07.15. 14:37:52

@Nathas: Szerintem is. De Belottit, Moratát meg Aubameyangot is jelenleg. Azt hittem csak beszélgetünk. ;)

Nathas 2017.07.15. 14:47:28

@keshudioo: végülis... akkor viszont már álmodjuk a lehető legnagyobbat :-)

Szalnoki81 2017.07.15. 14:52:49

A vezetás ujabb zseniális megnyilvánulása(persze ha igaz)
Vannak akiket ingyen meg lopikuláért elrngedünk és van akit horror pénzért sem adunk el bár amiért vettük (Bl) ott felsült.

Sztovicska 2017.07.15. 14:56:30

Amikor érkezett el volt hízva erre mindenki emlékszik. Kicsit az az érzésem mintha nem állt volna le a pizzával vagy az edzője szabin lenne :D. Jobban formába kellene hozni mert a tehetsége megkérdőjelezhetetlen

Rikoo 2017.07.15. 14:57:19

@Drughi Di Bianconeri: Felesleges összehasonlítani őket.
Higuaín fényévekkel tehetségesebb játékos, ezt a van is látja. Lehet, hogy megbukott a döntőkben, ettől még 100x jobb képességei vannak.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 15:08:42

@Rikoo:
Azért ne állítsd már úgy be Higanyt,mintha Ronaldo,Batistuta vagy Zlatan tehetségű 9es lenne,mert én nekem meg az a vicc.

Pipita, Cavani, Falcao nagyjából egyidőben tűntek fel, egy korosztály,kb ugyanannyi gólnál tartanak felnőtt pályafutásuk óta.

Falcao a legtehetségesebb, kérdés nélkül, sőt neki kellett a legkevesebb meccs a 3ból,mégis talán Ő vitte a legkevesebbre 3uk közül.

Lewandowski mindháromnál sokkal tehetségtelenebn,aztán mégis a leghatékonyabb,legkonzisztensebb.

Nem minden a tehetség 9es poszton,Zlatannal kevesebb tehetséges játékos akad,ha egyáltalán,aztán a BLben Ő is kudarc,igaz nem annyira,mint Higany.

Majd térjünk erre vissza,akkor mikor Belotti lesz annyi idős,mint most Higany,mit ért el,hol,hány gólt termelt,milyen sorozatban.

m.martin91 2017.07.15. 15:20:37

Hát, nem tudom. 100 millió euró kurva sok pénz egy olyan játékosért, aki egyébként nem győztes típus, sőt, döntőkben lúzer. Persze, a Serie A-ban bebassza bárkinek, de lassan 30 éves. Isten tudja, mennyiért adjuk majd el egyszer, ha egyáltalán eladjuk. Túlárazottan vettük tavaly 90-ért, hiszen hol a bánatba érne ennyi pénzt? Megvettük, mert volt rá pénzünk Pogbából, most meg cigánykodunk mindenki máson.

keshudioo 2017.07.15. 15:21:53

@Drughi Di Bianconeri: "Majd térjünk erre vissza,akkor mikor Belotti lesz annyi idős,mint most Higany,mit ért el,hol,hány gólt termelt,milyen sorozatban."

Pont ezért nincs értelme erről beszélni jelenleg.

2017.07.15. 15:26:57

Belottival valoban varjunk meg, ha most valasztanom kellene Higany potlasara valakit, akkor inkabb Icardi.

Gabuero9 2017.07.15. 15:31:41

Azert hulyesegeket ne irjunk mar!
Elso szezonjaban 32 golt lott. Ugy hogy tulsulyos volt. Most rendben van az alakja. Kit vennetek helyere? Vezetoseget ismerve jonne a helyere megfelelo potlas?
Jol dontottek marrottaek. Dugja fel Conte 170 milliojat. Nem adjuk se Higanyt se Sandrot!

2017.07.15. 15:36:14

@Gabuero9: Ha vegre lesz kivel rotalni Higanyt es nem tulterheljuk akk kijon vegre az igazsag h bajnoksagon kivul is megy-e neki a goltermeles.

m.martin91 2017.07.15. 15:41:16

Arra nem gondoltok, hogy mi van akkor, ha megkínálják egy 200 ezer fontos heti bérrel, és közli Marottával, hogy távozni szeretne... ennél a csapatnál bármi megtörténhet. Azon sem lepődnék meg, ha Higannyal együtt Alex Sandro is távozna Londonba.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 15:41:31

@hellan:
Benzemaval volt ő már rotálva a Realban, ahogy a világ legjobb támadó szekcióját magának tudó argentin válogatottban is...

Nathas 2017.07.15. 16:07:30

@hellan: azért egy centernek az olasz tempóban nem kellene így kifingania.

west30 2017.07.15. 16:26:02

Hosszu meg a nyar hatha meggyozi a dagit a Chelsea,aztan a tobbi mar csak formalitas.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.15. 16:36:34

Amúgy 2 kérdésem lenne :
- nem úgy volt,hogy a héten, de legalábbis 17-e előtt jön Bernardeschi is ?
- Schickkel mi van ? Kifizettük és kiderült,hogy szívbeteg ezért rábasztunk és rajtunk ragad vagy még vissza lehet küldeni ?

MdewC 2017.07.15. 16:36:51

Higanynak itt a helye.

Icardinak ott ahol van, Belotti meg még bizonyíthat, egyelőre szót sem érdemel.

Én így látom. ;)

m.martin91 2017.07.15. 16:39:34

@Drughi Di Bianconeri: Úgy volt, hogy 17.-ig jön Douglas Costa, Bernardeschi és Szczesny. Schick szívbeteg, ezért nem szeretnénk leigazolni, egy kölcsönt ajánlottunk, amit a Sampdoria nem fogadott el. Ha nem igazoljuk le, akkor Keita felé fordulhatunk, de Lotito nem akarja nekünk eladni.

Szalnoki81 2017.07.15. 17:09:54

@m.martin91: Tehát összegezve az eddigi mercato szívások sorozata

2017.07.15. 18:49:11

@Drughi Di Bianconeri: Plusz Berna ugyeben az ugynoke kozvetit a felek kozott mivel a 2 klub vezetosege nem beszel egymassal.

Nathas 2017.07.15. 22:49:36

@Rikoo: Higuain tehetségéről csak annyit, hogy volt egy bizonyos Pippo becenevű csatárunk, aki olyan gyenge fizikumú és botos volt, hogy az párját ritkítja, mégis elképesztően gólerős volt.

GGábr81 2017.07.16. 08:01:34

Ez a bl-ben meg döntô meccseken, meg fontos, meg nagy csapatok ellen nem megy, nem gyôztes típus... Na hagyjuk mááá' ez csak hókuszpókusz, olyan mintha a csillagjegye alapján, a horoszkópja alapján vennénk valakit. Egy vagy 2 éve volt ez az elemzés CR-rôl, hogy mennyire kevés gólt lô a fontos meccseken, akkor így is volt. Amúgy abban az évében kihozták, hogy a mai világban már nem csak a góljai jellemzik a csatárokat és, hogy gól nélkül is fontos szerepet játszott... Eb döntôben odáig mentek, hogy szinte ô hajszolta bele a csapatot a padról pffff hahaha. Messi idén szinte képtelen volt idegenben betalálni. Szóval ilyen "típusú", vesztes játékosok ôk

Ámok 2017.07.16. 09:08:07

@GGábr81: Azért az egy kicsit más, ha valakinek van egy szar éve és semmi nem jön össze, minthogy 3-4 világkupát buknak el miatta folyamatosan!

Bajnoki cím megvolt Quagliarella - Matri - Boriello Vucinic - Amauri - Jaquinta féle csatárokkal is
Egy kis túlzással összesen nem kerültek annyiba mint az az öszvér.

Grinta 2017.07.16. 09:12:47

@Ámok: Abban a többi csapattársa nincs benne?Csak Ő.Van néha olyan érzésem,hogy még a kapott gólokat is Ő szedi be,nem pedig a kapus.

pott70 2017.07.16. 13:02:34

Azért Higany ekézése nagyon túl van tolva itt mostanában.Értem én,hogy nem tökéletes,meg döntőparás,meg minden,de csak-csak top 5-ös befejező világszinten.Rúgott idén is egy szatyor gólt,meg fog a kövi szezonban is.Ja,és nem is akar mindenáron eligazolni mindenhová,nem veszekszik,nem problémázik.
A Juventus azon kevés csapatok közé tartozik,akinek van igazi gólvágója.A "van"-on,meg azért ne idegesítsük már magunkat,elég a "nincs"-en aggódni.Jut nekünk abból bőven...

Ámok 2017.07.16. 14:10:06

@Grinta: Húú de gyenge.... Melyik csapattársa van benne ha az ablak-ajtó szitukat elbassza??? Mesélj még...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása