A vezetőség Manolast szeretné Bonucci helyére

manolas_kostas_fut_roma_mezben.jpgA legfrissebb pletykák szerint a Juventus Kostas Manolasszal pótolná a távozó Leonardo Bonuccit, azonban az AS Roma nem kíván megválni a játékostól.

Leonardo Bonucci várhatóan az AC Milan együtteséhez távozik akár pár órán belül, mivel az ügyében zajló tárgyalások nagyon előrehaladott állapotban vannak, és a felek feltehetően megegyeznek a 40 millió eurós átigazolási díjban.

Így a Juventus védősora egyik alapemberét veszíti el, és a Tuttosport szerint a torinói klubvezetőség Kostas Manolast szemelte ki az olasz válogatott pótlására.

A görög védő közel állt ahhoz, hogy az elmúlt hónapban átigazoljon a Zenit Szentpétervár csapatához, azonban az átigazolás az utolsó percben meghiúsult.

Mindazonáltal a játékos megszerzése minden bizonnyal nem lesz egyszerű, mivel a giallorosso klub elnöke, James Pallotta a minap egyértelművé tette, hogy a fővárosi klub nem kívánja eladni a görög játékost, illetve a farkasok csak nagyon kivételes esetben értékesítenék a futballistát éppen egy rivális csapatnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3612663015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

epaska 2017.07.14. 11:10:33

Gondolom a dilettáns kancsal megkerdezte, van e kivásárlási záradek a szerződésében...

Szabolcs Borbély 2017.07.14. 11:13:26

Tutto... Másfelől Manolas már akkor elutasította a Juvét mikor a fővárosiakat választotta. Továbbá Moncsicsi is kijelentette, hogy nem adják el.
Ergo meg vagyunk lőve. :D

keshudioo 2017.07.14. 11:15:36

@epaska: Meg jöhet-e 3 éves kölcsönre 5 millió euróért.

Rikster 2017.07.14. 11:18:52

Sokkal inkább De Vrij, mint ő. Olcsóbb is, számomra megbízhatóbb. De igazából ahogy fest ez védelem én bepróbálkoznék visszahozatalával és szépen fokozatosan megalapoznám a jövő védelmét a Rugani-Caldara kettőssel.

Rikster 2017.07.14. 11:19:30

*Caldara visszahozatalával.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 11:27:10

Nem kell ide senki,pláne nem egy görög(OMG) jöjjön Caldara és kész.

TYUKI 2017.07.14. 11:30:11

Caldara kell!
Rugani&Caldara a jővő!

Drotkoszoru 2017.07.14. 11:31:09

Caldarát kell visszarendelni és megvagyunk. Felesleges igazolni középső védőt, költse a vezetőség inkább ezt a pénzt egy minőségi középpályásra, vagy jobb hátvédre.

Bbenj 2017.07.14. 11:32:25

Fuu inkàbb ne,roppant unszimpatikus!jó helyen van ott ahol van!!nem lehetne Caldarat visszahozni?

Hiribi27 2017.07.14. 11:32:34

De érdekes... egy klubvezető azt mondja, hogy a játékos nem eladó. Hmmm...
Marottatól mikor hallottátok ezt? Volt ilyen valaha, valamilyen játékos tekintetében?

Gabuero9 2017.07.14. 11:41:08

GOAL.com kirakott egy kepet osszehasonlitotta Caladarat es Bonuccit elozo szezonban 1 kivetelevel mindenben jobbat mutatott Caldara!

Rikoo 2017.07.14. 11:46:23

Egyetértek mindenkivel. Nem kell ide se Manolas, se De Vrij, se Mellberg, se Legrottaglie.
Caldara kell, de a kancsalnak biztos bonyolult feladat lesz visszahozni a kölcsönből.:(

Zoltan Hervay 2017.07.14. 11:52:41

Caldara kell.40 milliot meg raaldozni egy jo kozepoajasra.buffon alex sandro chiellini rugani cuadrado pjanic milinkovic savic bernardeschi dybala costa higuan.asamoah benathia barzagli caldara lichsteiner plusz en hoznam liorat marchisio khedira bentacur elolre keita pjaca mandzsu schick.penz van.lazioba elkell vinni 60 milliot es hozhatnank a ket jatekost megis erne oket elhozni.

pedronegroo 2017.07.14. 11:53:29

Akkor maradjon Sturaro és csináljon valaki belőle belső védőt arra a pár meccsre amikor esetleg nem vagyunk meg, ha szélsőnek "jó" volt... Barza-Chiello-Rugani-Benatia az olasz bajnokikon bőven elég alapból.

Mahiro 2017.07.14. 12:06:44

Én ezt egyáltalán nem értem, ha már a vezetőség van annyira dilettáns, hogy bagóért eladja a világ egyik legjobb védőjét, akkor az ember azt hinné, hogy ezt a pénzt legalább olyan ember megszerzésére koncentrálja akire valóban szükség lenne, lásd box to box kp-ra. De nem a Juve vezetősége fasza gyerek és inkább igazolunk egy 120. védőt....
Ez a sztori bármelyik görög drámában megállná a helyét... meg is nézem Homérosz nem e írt valami hasonlót... , hátha ez akar lenni az előszereplős változata.

m.martin91 2017.07.14. 12:08:50

A Gazzetta szerint Manolas vagy Sokratis(!!!) érkezhet a Juventus-hoz, utóbbi cut-price deal-en, lejáró szerződéssel. De Vrij is képben van, de Lotito miatt szinte lehetetlen. Caldara nem jön vissza most, csak '18 nyarán. A középpályára Emre Can-t akarjuk, cut-price deal-en, lejáró szerződéssel.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 12:09:26

@Mahiro:
"meg is nézem Homérosz nem e írt valami hasonlót" - Homer Simpson lesz az... :(

Mahiro 2017.07.14. 12:12:52

@Drughi Di Bianconeri: Na az könnyen lehet, mert ekkora marhaságot mit ami itt van csak ő tudna megírni.

Mitya10 2017.07.14. 12:13:17

@m.martin91: Így se tudok a munkàmra koncentrálni már kérlek ne kínozz még jobban!

Leram7 2017.07.14. 12:17:19

Bonucci értéke a transfermarkt szerint 45M, minimum 70 az ára.

Én még most is azt gondolom, hogy nem megy.

A milan már most is bajnokesélyes és nem szabad tovább erősíteni őket, valamint a pénz is nevetséges.

jeneiPALI 2017.07.14. 12:17:50

@Mahiro: Úgy irod mintha a vezetöség akarná eladni bonut és nem ö akarna innen elmenni , nem akarlak kioktatni de ö akar innen távozni és nem elakarjuk adni, azért nem mindegy idki vagy vidki, igy pedig nehéz helyzetbe hozza a klubbot alku pozicoba is, ugy mint vidál csak bonu még aljasabb módon tette! egy szarházi

keshudioo 2017.07.14. 12:24:06

@jeneiPALI: A Leverkusen nem engedte, hogy Vidal a Bayernbe menjen, pedig az volt neki az álma. Inkább eladták külföldre, igaz bagóért. Mi elengedtük Bonuccit (és nem csak őt) bagóért, és ráadásul egy riválishoz. De nálunk mindenki mehet, ha akar, kivéve szegény Lichsteinert, őt nem engedtük el, pedig ő aztán nem oszt, nem szoroz.

Drotkoszoru 2017.07.14. 12:24:43

@jeneiPALI: 2021-ig van szerződése, a vezetőségen is múlik. Ha elég tökösek lennének, beintenének a Milannak és Bonuccinak is. Nem szorulunk arra a 40 millió €-ra, nevetséges ár érte, 60 alatt szóba sem állnék egyetlen kérővel sem, teljesen mindegy, hogy Leo mit akar. Nem tetszik neki? Leküldeném a primaverába, 1 év lelátózással megfenyegetve. Hidd el, szeptember közepén térden állva kérne bocsánatot Allegritől, a csapattársaitól és a vezetőktől is, ő se vállalná be 1 évvel a vb előtt, hogy ne játsszon egy percet sem, beállna a sorba elég hamar.

Mahiro 2017.07.14. 12:27:32

@jeneiPALI: Én ezt értem, de attól még miért kéne egy zsák .... eladni?

Egy korrektebb vezetőség nem így intézné szerintem. El akarsz menni fiacskám, rendben amint jön érted egy épkézláb ajánlat mehetsz is, ha meg nem akkor mehetsz az ifikhez gurigázni ... Én úgy gondolom ezt vhogy így kell intézni, mert azt kötve hiszem, hogy ennyire kellene a pénz, és nem is az a legnagyobb baj, hogy eladjuk, mert tény ha balhés akkor menjen isten hírével, de a tény, hogy értelmes igazolás helyett inkább elherdálják a pénzt na az már igazán vérlázító.

BellaDona 2017.07.14. 12:35:44

@Drotkoszoru: A Milan vezetősége van olyan okos hogy jövőre a duplájára is eladhatja.

Rikoo 2017.07.14. 12:40:39

@m.martin91: Még szerencse, hogy Gazzetta. Idén nyáron még semmit nem találtak el.:D

venember83 2017.07.14. 12:48:29

@pedronegroo: csak az a baj, hogy BL-győzelem a cél. Legalábbis a vezetőség erről beszél közvetve fejlődés címszó alatt.

venember83 2017.07.14. 12:55:16

Amúgy megint távozik valaki, egy alapember, a pótlása meg megoldatlan. Érdekes, hogy a Bayern csak James érkezésével engedte el Costát. Becsülöm a vezetőséget, elismerem az utóbbi éveket, de ezen a nyáron sajnos azt bizonyítják, hogy megrekedtek egy adott szinten, ami már kevés a csapat fejlődéséhez. Nagyon rossz szájízem van ettől a mercatótól.

Juventino73 2017.07.14. 12:55:26

@venember83: egyetertek, a bl igy nagyon messzire kerul. Es a serie a winning streak is megszakadhat, sajnos. A milan nagyon eros lesz, foleg, ha meg belottit is hozzak 80 misiert bonu mellett... :-(

Nathas 2017.07.14. 13:15:13

Inkább senki ne jöjjön, mint ez a maki.
Caldara jó lenne, számomra Rugani még mindig kicsit kérdőjel, de a Chiello, Benatia, Rugani, Caldara kvartettnek meg kell tudni oldania a dolgokat.

Sztovicska 2017.07.14. 13:17:47

Komolyan mondom az ilyen hulladékok össze kukázásából sportot Űzünk. Ne ilyen hulladékokat akarjunk már hozni olyan csapatoktól mint a Róma. Inkább fiatal tehetségeket akiKre lehet épiteni.

2017.07.14. 13:22:39

@venember83: Még valahogy Bonucci áron aluli engedését is lenyelném, de az h a vezetőség úgy gondolja h 4 belső védő (36 éves Barzagli, 32 éves Chiellini és a 30 éves Benatia) elég lesz 3 sorozatra azért az megint röhej tárgya és az ötlet nélküli mercatora utal. Ha hozunk egy 25-26 éves belső védőt ezen a nyáron és Caldarat jövőre vissza ám legyen, megemésztem.

Arról nem is beszélve h kedves Marotta elengedt Alvest ingyen, így jobb védőre is kell pénz, ami persze a 10 misis fapados De Sciglio lesz.

Rikoo 2017.07.14. 13:25:20

@hellan: Vmi olcsó sz@rt kellene igazolni 5.védőnek aki ül a padon egész évben. Acerbi vagy vmi hozzá hasonló.
Nem Juventus szintűt aki vészhelyzet esetén beáll, de nem panaszkodik, hogy 50 meccsen ül a padon a szezonban.

keshudioo 2017.07.14. 13:27:40

A Roma 40-et akar, mi meg Cuadradót belevonni az üzletbe. Háháháhhá

m.martin91 2017.07.14. 13:28:37

@hellan: Biztos, hogy jönni fog belsővédő, csak az a kérdés, hogy ki. De Sciglio is jönni fog, az is lehet, hogy ő játszik majd Bonucci helyén. Emlékszem, egyszer játszott belsővédőt a Milanban, és kiállították a 3. percben Nápolyban.

GabeTR 2017.07.14. 13:38:59

@venember83: +1 Na ez itt a probléma, nem pedig az, hogy valaki távozik. Nemhogy "B", de semmilyen terv nincs ilyen esetre. Az pedig, hogy már megoldás is legyen elképzelhetetlen.

A világ jelenlegi legdrágább (transfermarkt, fox sport, stb) belső védőjét fogjuk éppen elkótyavetyélni. Középszerű játékosok maradjanak középszerű csapataikban, nekünk már a fiatal szupertehetségek vagy sztárok a szint. ha alapembert kell pótolni.

Egy szempont lehet elfogadható és érthető, ha a milánói klinika közvetlen közelében akar lenni a beteg gyermeke mellet. A többi gazdasági és érzelmi szempontból értelmezhetetlen.

GabeTR 2017.07.14. 13:43:02

@hellan: ...és tegyük hozzá, hogy mindhárom 30-on túli védőnk sérülékeny az utóbbi időben, ha nem lennének, akkor még talán be is lehetne vállalni, hiszen a minőséggel nincs baj...

2017.07.14. 13:45:07

@GabeTR: Minőséggel abszolút nincs gond, de a sérülékenység ahogy írod is...

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 13:45:33

Bonucci helyére Manolas
dani alves helyére DS
Így tényleg kiélezett és nehéz lesz a bajnokság !

epaska 2017.07.14. 14:14:27

könnyen lehet, hogy jövőre kb. semmit sem nyerünk.

Rikoo 2017.07.14. 14:22:58

@epaska: Olaszországon belül túl nagy riválisok még mindig nincsenek. Roma lezüllött.
Napoli sem erősödik jelentős mértékben.

epaska 2017.07.14. 14:33:15

@Rikoo: Hát a Milan elég erősnek tűnik.
Donnarumma-Conti-Bonucci-Romagnoli-Rodriguez
A mi védelmünk meg nyugdíjas.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 14:37:28

@Rikoo:
Ez a Milan,Bigliaval,Bonuccival, Belottival/Aubameyanggal + az eddigiekkel bitang erős lesz,nekünk gyengébb kerettel sikerult veretlenül scudettot nyerni.
A Roma kiszáll a versenyből, az intert hagyjuk.

Bőven scudetto esélyes így a Milan,Montella kiatt lesznek 2/3.

epaska 2017.07.14. 14:45:46

A keretünk tele van lyukakkal ! Ezt csak a kancsi spermafejű nem látja. Jövőre abbahagyja Lichti,Barza,Buffon. Lelép Dybala és könnyen Sandro is. Higuaín felszed 15 kiló zsírt. Zsenialis jövőkép. Hurrá!!!

Rikoo 2017.07.14. 14:46:43

@epaska: @Drughi Di Bianconeri: Ha sikerül vennünk egy normális jobbvédőt, egy poszton lesz erősebb nálunk a Milan.
Bonucci..
Azt se felejtsük el, hogy egy teljesen új csapatot kell építeniük.
Védekezést, támadást, labdabirtoklást, pontrúgásokat, gyakorlatilag mindent újra kell szervezni.
És ugye Montella az edző. 3./4./5. hely a reális, de az is lehet, hogy egy óriási bukta lesz az egész projekt.
Fényévekkel le vannak maradva a Juventustól.

m.martin91 2017.07.14. 14:53:09

A Milan gyakorlatilag első számú kihívónk.

Donnarumma - Conti, Bonucci, Romagnoli, Rodriguez - Kessié, Biglia, Bonaventura - Suso, Calhanoglu - André Silva/Aubameyang/Belotti

Donnarumma - Musacchio, Bonucci, Romagnoli - Conti, Kessié, Biglia, Rodriguez - Calhanoglu - André Silva, Aubameyang/Belotti

Ezerféleképpen játszhatnak...

Isten tudja, a Juventus még kiket igazol, de az eddigi dilettantizmus mellett senki ne várjon csodát. A mercato tökéletesen el lett b@szv@, tulajdonképpen Alex Sandrónak is csak egy szavába kerül a távozás.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 14:53:17

@Rikoo:
A JUVE meg fényévekre le volt maradva a sztárokkal teli Milantól,mégis veretlenül lettünk bajnokok.

Azért annyira nem erős ez az olasz bajnokság,hogy egy ilyen keret 5. Legyen, a Milan nem az inter xD

Montella lesz a visszatartó erő,ezért lesznek csak dobogósok,nem bajnokok.

Vagy ki lenne valid kihívó?

A totál leépülő Roma,Di Fransecoval , az inter spallettivel meg az interségével , netán a lazio ? ...

Ja, vmit elfelejtettél, jelenleg Stefi az egyetlen jobb hátvédünk, de nálad a svájci,akit már 2 éve eladásra követelsz,jobb,mint a szezon felfedezettje Conti ?

Ádám.84 2017.07.14. 14:54:35

@Rikoo: én is az edzőt látom a leggyengébb láncszemnek, azt ki tudja, lehet hogy nagyot nézünk majd

m.martin91 2017.07.14. 14:55:10

@Drughi Di Bianconeri: Jön De Sciglio jobbhátvédnek, ő azért sokkal jobb, mint Conti. Azért igazol a bajnokcsapathoz.

Ádám.84 2017.07.14. 14:55:43

@m.martin91: ezért a mercato-ért valakinek felelnie kell

Ádám.84 2017.07.14. 14:57:44

@m.martin91: na ne, csak azt ne, Stefi mellé egy komoly játékos kéne, jövőre pedig jöhet Pol Lirola a svájci helyére. Egyébként Dani Alves érkezése nem mozdíthatja Auriert a Juve felé?

2017.07.14. 15:03:05

És akkor megint mi a búbánatos .asz lesz Ruganival?! Ezért ragaszkodunk hozzá?! Évi 10 meccsért?! Meg kell neki mondani,hogy pá,kár egy ilyen tehetség karrierjét széttoszni ilyen Manolaszok miatt!

epaska 2017.07.14. 15:13:33

@Rikoo: Nem győztél meg. BL-ben egy rutintalan Ruganival vagy esetleg Caldaraval kiállni, a darabos Chiellini mellett, aki egyre sérülékenyebb szinte öngyilkosság egy komoly csapat ellen. Vagy majd Barzaglira kellene alapozni, aki talan utolsó évét tölti a pályán? Esélytelen a BL sajnos így.

A Serie A-ban már idén is a nyakunkon voltak, erre itt a Milan akik ahogy Te mondod meg is bukhatnak, de nagyot is alkothatnak. Nagyon szarul állunk...szomorú. Akármilyen köcsög is Alves de top3as a posztján és esélyünk sincsen őt pótolni. Bonucci ugyan ez a kategória. Rugani és Caldara sem lesz képes egyik napról a másikra pótolni a világ legjobb középhátvédjét. És akkor nincsen olyan középpályásunk, mint Vidal vagy Casemiro, előre én azt mondom még mindig kellene Keita és Bernardeschi. Ez Marrottának bőven meghaladja a képességeit.
Egyszer már mondtam, hogy úgy élem meg ezeket a mercatokat, mintha az asszony csalna meg...ez már annál is rosszabb. A szemem láttára kefélik.

Rikoo 2017.07.14. 15:15:23

@Drughi Di Bianconeri: Én egyáltalán nem ájulok el a Milan keretétől. Ha jól igazolunk még a cseresorunk is lesz olyan, mint az ő kezdőjük.

Az első Scudettot egyértelműen Conténak köszönhetjük, azt soha nem fogjuk elfelejteni.
Ha Montella is képes lesz egy veretlen bajnoki szezonra akkor van esélyük.

Napoli lesz a kihívónk, de az Internek is végre edzője lesz így akár ők is megelőzhetik a Milant.
A Romanál meg ott van Nainggolan, DDR, Manolas elég nehezen tudom elképzelni, hogy kiszoruljanak a 4-ből.
Szvsz simán benne van, hogy qrva nagy flop lesz ez a Milan Borinivel, Calhanogluval és társaival a támadósorban..

Rikoo 2017.07.14. 15:18:04

@epaska: Azért még igazolni is fogunk, méghozzá biztosan minőség biztosított játékosokat, mint pl. D.Costa.
A versenyképességgel nem lesz probléma, inkább az a szégyen amit Marotta csinál ezzel a klubbal..

m.martin91 2017.07.14. 15:19:46

Hát, a jelenlegi helyzet alapján szerintem a cél a top4-be kerülni a bajnokságban, a BL-ben meg továbbjutni a csoportból...

Rikoo 2017.07.14. 15:22:58

@m.martin91: Simán nyerjük 20 pont előnnyel a következő Scudettót is..

m.martin91 2017.07.14. 15:24:39

@Rikoo: Irigylem az optimizmusodat, főleg annak tudatában, hogy Alex Sandro távozása esetén gyakorlatilag nincs védelmünk.

Ádám.84 2017.07.14. 15:26:04

@Rikoo: "A versenyképességgel nem lesz probléma"
A most tapasztalható hozzáállással előbb utóbb azzal is lesz, és ha Marotta nem tud leállni a hülyeségeivel ("a játékos akarata számít"), akkor mennie kell, kinőtte őt ez a klub.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 15:26:59

@Rikoo:
Erre akkor kössünk most egy fogadást.
A fogadás tárgya : A Milan dobogós lesz,megelőzve a Romat és az intert,szerinted 5. Lesznek...

A tét, mi legyen ?
Mondtad,h nem iszol, így üveg pia kizárva, találd ki és állom.

Rikoo 2017.07.14. 15:37:23

@m.martin91: Egyáltalán nem látok olyan óriási problémát. Ami idegesítő az Marotta kiárusítása csak.
Van pénz vásárolni, ha kell akkor veszünk 2x olyan minőségi játékosokat, mint amilyen a Milannál van.
Azért egyáltalán nem olyan erős a mostani keretük, főleg, hogy lutri, hogy milyen lesz a játékuk.
És még nem is egyeztek meg az UEFA-val az FFP-vel kapcsolatban.

Mondjuk azt sem értem, hogy miért írod minden szezon előtt, hogy semmi komolyabb esély nincs, bármit is elérni..

Rikoo 2017.07.14. 15:40:11

@Ádám.84: Egyetértek, Marotta gusztustalan amit ennél a klubnál csinál.
@Drughi Di Bianconeri: Nem azt mondom, hogy 5. lesz a Milan csak, hogy benne van a pakliban ez is. Juventus-Napoli duotól nagyon le vannak maradva és a következő években nem is tudnak majd igazolni, ha igaz az FFP tervezetük. Most vásárolnak előre 3 évvel játékosokat.

m.martin91 2017.07.14. 15:40:54

@Rikoo: De hol van az a pénz? Hogy lehet elérni kétszer olyan minőségi játékosokat, mint amilyeneket a Milan vásárol? Egy Douglas Costát hónapok alatt tudtunk kölcsönvenni 6 millióért. Ki a f@szt tudunk megvenni? Nem kötekedni akarok, de írj már neveket, hogy kik azok a kétszer olyan minőségi játékosok, akikre van esélyünk. Kit hozunk el? Modricot? Kroost? Visszajön Vidal? Esetleg Pogba?

4Evorg 2017.07.14. 15:46:21

Visszanyal a Cannavaro-üzlet, csak a másik milánói csapattal.

Rikoo 2017.07.14. 15:46:52

@m.martin91: A most felmerülő nevek is azok.
Bernardeschi, Matuidi, Ricardo Pereira, Keita.

m.martin91 2017.07.14. 15:52:03

@Rikoo: Ezek kétszer olyan jó játékosok, mint amilyeneket a Milan igazolt? Mennyi esélyünk van ezeket leigazolni? Bernardeschi-t túlárazva talán, Matuidi-t egy éve üldözzük, Ricardo Pereira éppen csak felmerült, Keitát még úgysem tudjuk elhozni, hogy gyakorlatilag magára varratta, hogy Juventus játékos akar lenni.

Rikoo 2017.07.14. 15:55:47

@m.martin91: Bernardeschi 2x olyan jó, mint Calhanoglu.
Keita 2x olyan jó, mint Borini és legalább olyan jó, mint a 40 milliós André Silva.
Matuidi-Kessié összehasonlítás bántóan egyoldalú.
Ezeket a játékosokat kellene leigazolni.
Schick úgyis elúszik szóval hátha Keita felé kacsintgatunk..

m.martin91 2017.07.14. 16:02:49

@Rikoo: Ezek a játékosok még nincsenek itt, és óriási kérdőjel, hogy egyáltalán itt lesznek-e, és ha itt is lennének, vajon meddig nem kérik az eladásukat. Egyelőre ott tartunk, hogy kölcsönbe hoztunk egy kirúgott Douglas Costát túlárazva, és még egy De Scigliót sem tudtunk leigazolni, de eladjuk a világ egyik legjobb belsővédőjét 40 millió euróért egy riválisnak. Lássuk be, ez így kurva kevés, és megmagyarázhatatlan. Arról nem beszélve, hogy a világhírű balhátvédünk sorsa is rendkívül ingatag, nehogy jövő héten már Londonban legyen.

venember83 2017.07.14. 16:06:04

@m.martin91: s kell még egy szélső, egy kapus, egy középpályás, plusz nem kellene elengedni Cuadradót és SándorX2-t. Ez a minimum.

James Zabiela 2017.07.14. 16:06:42

@m.martin91: Az lenne a hab a tortàn ha még Sàndor is lelépne!de màr meg se lepődnék rajta!de tökön is szúrnàm magamat az biztos!

Rikoo 2017.07.14. 16:09:20

@m.martin91: Persze ez igaz, de minsőgi játékosokat is tudunk igazolni. Jobbakat, mint bárki a Serie A-ban.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.14. 16:13:50

@Rikoo:
Khediranal az összes riválisunk (inter, róma,napoli) jobb középpályásokkal rendelkezik.

Az inter és a Juve versengett Kondogbia és Gabriel Barbosa játékjogáért.- még mielőtt,az nem valid,hogy nem váltak be,leigazolásuk a licitháború közben senki nem tudhatta mi lesz, a lényeg az,hogy Marrotta még egy zéró sinterrel sem tud versenyre kelni!ha ugyanazokat a játékosokat szemeljük ki, nem hogy teszem azt a bayernnel Tolissoért.

m.martin91 2017.07.14. 16:16:29

@Rikoo: Tudunk. De jelenleg ott tartunk, hogy távozott a Serie A legjobb jobbhátvédje, legjobb belsővédője, és arra is van esély, hogy a legjobb balhátvéd is távozik. Belső középpályára fogalmunk sincs, kit akarunk megvenni, kölcsönvettük Douglas Costát, és üldözzük Bernardeschi-t. Ha távozik Alex Sandro, a védelem mindkét széle romokban hever, helyettük az NB1-es De Scigliót, és Spinazzolát nézegetjük. Középen, aki átmenet lett volna az öregek és a fiatalok között, és ereje teljében van, a védelem szíveként funkcionálva minden meccsen játszik, el lesz adva egy rivális csapatnak. Helyére talán vissza tudjuk hozni Caldarát, egy ismeretlen, fiatal, olasz játékost. Buffon utolsó évében még egyszer neki kellett volna menni a BL-nek, együtt, összetartva, ehelyett azt se tudjuk, kik fognak játszani előtte a védelemben. Fantasztikus. Csodálatos.

Rikoo 2017.07.14. 16:34:33

@Drughi Di Bianconeri: @m.martin91: Várjuk ki a mercato végét. Most csak dühösek vagyunk, de bőven kijöhetünk még ebből pozitívan is.
A Bonucci-Caldara cserével nekem semmi problémám nincs.
Amit az U-21-es EB-n játszott az világklasszis színvonal volt.
Bonucci elég f@sza volt a döntőkben amikben eddig játszott..

keshudioo 2017.07.14. 16:40:39

@Rikoo: Te mitől nyugodtál ennyire le? Nekem is kell abból a cuccból. :P

Rikoo 2017.07.14. 16:47:52

@keshudioo: Minden évben ez van és mégis pozitív a szezonunk.
Allegri maradt, illetve Bonucci engem már 2 éve idegesít.:D

m.martin91 2017.07.14. 16:49:06

@Rikoo: Nyilván Caldara fog minket címekhez segíteni. Teljesen normális, hogy Bonucci 40 millióért a Milan játékosa lesz. A BL-ben félni fogják a Caldara nevet. Cé már most húzza a száját, micsoda védőkkel kell majd megbirkóznia a Juventus ellen. Caldara, De Sciglio, Spinazzola. Ez egy világválogatott lesz.

Rikoo 2017.07.14. 16:58:00

@m.martin91: Minden nyáron eljátszod ezt szóval felőlem leírhatod ezt még 10x engem nem érdekel. Végül minden szezonban sétálva megnyeri a csapat a Scudettót és versenyképesek a BL-ben is.
Ez kb. egyenértékű azzal amit babo csinál Marotta védelmében.

m.martin91 2017.07.14. 17:02:34

@Rikoo: "Végül minden szezonban sétálva megnyeri a csapat a Scudettót és versenyképesek a BL-ben is."

És ez így is marad, míg világ a világ. Senki és semmi nem változtathat rajta.

Pavel1988 2017.07.14. 17:02:38

@m.martin91: Erről csak annyit, hogy amikor Bonucci idejött akkor Legrotaglie is jobb volt nála. Caldara egyből BL szintű védő lesz? Aligha.
Viszont annyira unalmas már, hogy minden kommentedben olyan játékosokat fikázol akik még nem is csatlakoztak a Juvéhoz, hogy az elképesztő.
Spinazzola, De Sciglio és Caldara Juventus játékosok és látod a nevüket a BL kezdőcsapatunkban? Akkor meg miért írsz hülyeségeket?

A barátnőm nagymamája jut eszembe rólad aki állandóan sír olyan dolgok miatt amik még meg sem történtek. Ő már túl van egy világháborún, meg egy klimaxon. Benned mi okozza ezt?

RuidaRobert 2017.07.14. 17:07:16

@Rikoo: A Bernardeachi Caldara duó nálam is nyugtatólag hatna.

m.martin91 2017.07.14. 17:09:06

@Pavel1988: Megteheted, hogy nem olvasod el a kommentjeimet, ha unalmasnak tartod. Senki sem kötelez rá. Görgess át rajta.

Rocky80 2017.07.14. 17:25:28

Már akkor erősebbek leszünk ha nem kavarja itt a szart és főnökösködik.

Hidegen szemlélve a dolgokat: először a gyerek miatt volt dekoncentrált, aztán Allegrivel üvöltözött meccs közben az oldalvonalnál, utána a Porto ellen a lelátón landolt fegyelmezési célból, majd amikor a legjobban kellett volna a nyugalom és hideg fej és összetartás: üvöltözött a játékostársaival a BL döntő szünetében, meg Barzaglival majdnem összeverekedett...

Úgy kibasznám, mint macskát szarni és örülök hogy egy bajkeverővel kevesebb. AKÁRMI-t tett eddig és ha a legdrágább középhátvéd most, ha nem.

Az meg hogy egyesek szerint a bajnokságban a cél hogy a dobogón végezzünk, egyszerűen nevetséges.

Mi ezzel a kezdővel meg cserepad nélkül itthon mindent megnyertünk meg BL döntőt játszottunk, hol van a Milan ehhez? Hagyjuk már.
Ehhez képest hiányzik Alves meg Bonucci. Rugani legalább beépül.

Bárkivel fogadok hogy előrébb végzünk mint a Milan. Lehet jelentkezni.

@Rikoo: +1

The king of alibis 2017.07.14. 17:27:21

Minek? Jöjjön Caldara és megvagyunk (Barzagli, Chiello, Rugani, Caldara, Benatia)

NagyonJuve 2017.07.14. 17:54:19

@m.martin91: @Rikoo: mindkettőtök álláspontját megértem. Nem volt kimagasló szezonja ami tuti, hogy a fiával kapcsolatos. Én is leszarnám a munkám ha a gyerekem haldokolna. Mindenki másképp éli meg. Az bosszant de nagyon hogy kaphattunk volna 60miskócit is erre elpasszoljuk 40ért. Caldara ha így folytatja jövőre simán meg fog érni annyit mint most bonu. Nagyon gólerős védő létére és ez hasznunkra lehet. Martin ha te mondtad rikonak hogy ezek még nem jöttek akkor most én mondom még Sanyi sem ment el.

Rocky80 2017.07.14. 18:09:25

Na ezt az egyet adom, hogy többet kellett volna kisajtolni az eladásából.

Andras74 2017.07.14. 18:49:17

@Rikoo: Egyetértek..... Montella nagyon gyenge pont lehet ebben.

Andras74 2017.07.14. 18:52:10

@keshudioo: Én Higuban érzek a következő szezonra kirobbanó formát!

Andras74 2017.07.14. 18:57:15

@Rikoo: Nem lesz minőségi romlás, csak sokkal fiatalabb! Ezáltal talán gyorsabb is!

Andras74 2017.07.14. 18:58:24

@m.martin91: Senki sem 30 évesen kezdi a karrierjét, de huszonévesen simán befuthat! Nem egy gyerekről beszélünk!

Andras74 2017.07.14. 19:00:20

@Rocky80: Így van! Nem kell előre károgni!

babo0410 2017.07.14. 19:13:47

@Hiribi27: Pl. Sandro? Vagy Vidal esetében utasítottuk el a Unitedet, esetleg a Bárcát Pogba kapcsán?
De talán azért mondhatják, h nem eladó Manolas, mert már eladták mellőle Rüdigert, már nem szorulnak rá az ő eladására. De pont a Romát nem kell irigyelni, mert egy játékost nem engednek el. Helyette másokat meg igen, akik fontos láncszemek voltak.
Máskülönben meg nagyon remélem, hogy Ruganit akarjuk beépíteni Bonu helyére.

babo0410 2017.07.14. 19:24:51

@Drotkoszoru: És mi van, ha mégse kér bocsánatot? Kijelentette, hogy vagy ő, vagy Allegri? Akkor 1 évig a primaverában játszik? Utána? Mert eladni nem fogod, vagy fele annyiért, mint amit most kínálnak érte.
Egy olyan játékos, aki ennyire rosszban van az edzővel, az csak bomlasztja a morált. Inkább menjen el áron alul, mint miatta legyen olyan jó szezonunk, mint mikor a Chelsea-nél Mourinhot csinálták ki.

Hiribi27 2017.07.14. 19:25:17

@babo0410: egyrészt Sandro még simán elmehet. Másrészt hivatalos ajánlatról csak ritkán hallani, legtöbb esetben újságok spekulációjáról hallani. Harmadrészt, én Marotta szájából soha nem hallottam egy játékosra sem, h "nem eladó", csak a "játékos akarata számít" dumát. De javíts ki, ha rosszul emlékszem.

Hiribi27 2017.07.14. 19:26:29

@babo0410: a Chelsea-s hasonlat tetszik. Ebben igazad van.

DANESZ 2017.07.14. 19:32:57

@Bbenj: milyen igazad van,maradjon csak ott neki ott a helye nem tudnám juve mezben elviselni sajnálom!!Remélem h Sandro is végül ügy dönt hogy marad!!

delpi0823 2017.07.14. 19:57:55

@Drotkoszoru: Teljes mertekben egyetertek,johet Caldara,az a penz meg mehet egy minosegi kozeppalyasra,remeljuk a vezetoseg is igy gondolja.

delpi0823 2017.07.14. 20:04:56

@Rocky80:Azert ja az kicsit vicces hogy mar lassan ugy beszelnek a milanrol mint bajnokeselyes csapat,kerdem en kivel?bigliaval,meg borinivel,en a wolfsburgos gyereket se tartom sokra,se kessiet,chalhanoglu meg silva volt jo igazolasuk sztem,de ennyi igazolasbol meg csapatot is kell gyurni az meg nem megy hirtelen 1rol a kettore,nem allitom a 4be odaerhetnek siman,na de azert a scudettohoz meg semmi kozuk nem lesz.

delpi0823 2017.07.14. 20:13:42

@m.martin91: juj ez kicsit azert eros komment volt,lassan johogy nem mar azt irjatok a bentmaradasert fogunk kuzdeni a bajnoksagban........

Drotkoszoru 2017.07.14. 22:18:34

@babo0410: "És mi van, ha mégse kér bocsánatot?" Valószínűleg kihagyná élete talán utolsó világbajnokságát puszta sértettségből. Mert abban biztos lehetsz, hogy 1 év lelátózás, nulla perc játék után még Ventura se hívná be a vb keretbe. Kénytelen lenne bocsánatot kérni (még ha nem is gondolná belül komolyan), hidd el, beállt volna a sorba legkésőbb szeptemberben, ebben egészen biztos vagyok (bár ez már csak hipotézis, mivel megtörtént az átigazolás). "Akkor 1 évig a primaverában játszik?" Nem, én ott sem játszattam volna, csak szimplán velük edzhet, pályára nem lépett volna nálam, ez egészen biztos. "Utána? Mert eladni nem fogod, vagy fele annyiért, mint amit most kínálnak érte." 2021-ig volt szerződése, hidd el, elvitték volna jövőre is. Ha fele annyiért, hát annyiért. Most is buktunk rajta legalább 20 millió €-t, mert annyival drágábban vitték volna az angol csapatok. "Egy olyan játékos, aki ennyire rosszban van az edzővel, az csak bomlasztja a morált. Inkább menjen el áron alul, mint miatta legyen olyan jó szezonunk, mint mikor a Chelsea-nél Mourinhot csinálták ki." Próbálom neked elmagyarázni, bár ismerve az itteni munkásságodat, valószínűleg parttalan vita lesz és olyan, mintha a falnak írnám. Nem azzal van a bajom, hogy eladtuk Bonuccit. Bomlasztotta a csapatot, amit a Palermo elleni meccsen és a BL döntő szünetében megengedett magának Allegrivel és a csapattársaival szemben, az nem fér bele egy profi csapatnál. Mondanám, hogy megbocsáthatatlan, de még éppen el is lehetne nézni, ha legalább elnézést kérne mindenkitől és a jövőben változtatna rajta. Mivel ez nem történt meg, illetve nem jön ki jól Allegrivel (sőt, az ellentét talán már kibékíthetetlen), így nyilván el lehet adni. A gond viszont a következő: 1. Alapvetően úgy gondolom, hogy egy nagycsapat nem adja el a kulcsjátékosait, akkor se, ha azok távozni akarnak. Ha nem sikerül semmivel sem meggyőzni a maradásról, illetve ha olyan vis-major helyzet lép életben, mint Dani Alves és Bonucci kapcsán, hogy belülről bomlasztják a csapatot, akkor természetesen el lehet őket adni, ekkor lép életbe a második pont. 2. Ha már eladom a kulcsjátékosomat, alap hogy a lehető legtöbbet próbálom belőle kisajtolni, és annak a vevőnek adom el lehetőleg, amelyik a legtöbbet kínálja érte. Emellett igyekszem nem a közvetlen riválisnak eladni, országon belül, hanem ha egy mód van rá, akkor külföldre. Illetve: amíg nem sikerül megfelelő helyettest találnom, addig nem engedem el az adott labdarúgót. 3. Ha az adott játékos ragaszkodik, hogy az országon belül maradjon és mindenáron egy riválishoz akar szerződni, akkor is megkérem az árát (amelynek összege legalább akkora, mint amennyit a legtöbbet ajánló külföldi vevő tett). 4. Ha ezt az összeget az adott csapat nem hajlandó megadni, akkor is próbálom addig húzni az ügyet, amíg a vevő ajánlata nem közelít az általam megszabott árhoz (ha kell akár másfél hónapig húzva az ügyet, főleg, ha augusztus 31-én zár a piac, szóval van idő a megegyezésre), illetve amíg nem biztosítom a megfelelő pótlást. Ehhez képest mi történt: Bonucciért 60+ millió €-t ajánlott a Chelsea, City, amit Bonucci és a Juve is visszadobott, majd Leo bejelentette, hogy távozna a Milanhoz, Marotta pedig 1,5 nap leforgása alatt letudott minden tárgyalást és elpasszolta a kulcsjátékosunkat országon belül, egy közvetlen riválisnak, áron alul, legalább 20 millió €-val megkárosítva a csapatot; miközben az átigazolási időszakból volt még hátra bő 1,5 hónap, emellett úgy adtunk el megint játékost, hogy a pótlásáról még nem gondoskodtunk. Rosszul voltam már az elmúlt napokban a fórumon olvasott Bayernes "seggnyalástól", de erre most én se tudok jobb példát találni hirtelen. Douglas Costa távozni akart a bajoroktól, a bőrtangások azt mondták: mehetsz, de csak megfelelő áron, illetve ha megtaláltuk az utódodat. Így is volt, 1,5 hónapig alkudoztak a Juvéval, hogy a lehető legjobb árat harcolják ki tőlünk, emellett addig nem voltak hajlandóak elengedni, amíg nem pótolták (James). Egy büdös szót nem szóltam volna én se erre a Bonucci ügyre, ha Marotta addig húzza az ügyet (ha kell augusztusig, mint Pogba esetén) míg a Milan le nem teszi a 60 millió €-t, emellett Caldara már itt lenne Leo eladásakor. De ugyanezt csináltam volna Dani Alvessel is. Mehetsz, ha valaki letesz 5-10 millió €-t érted és megvan a pótlásod. Nehogy mi tegyünk szívességet két ilyen féreg embernek, akik így kibasztak a csapattal, bomlasztották az egységet. A csapat érdeke mindig az első, nem a játékosé. Nehogy már a történtek után az legyen a legfontosabb, hogy mi a jó Bonuccinak, a családjának, a fiának (félreértés ne essék: neki jobbulást kívánok), a Milannak (hogy áron alul jussanak hozzá a legjobb középső védőnkhöz, lehetőleg gyors tárgyalással, hogy még időben csatlakozzon a Milan kínai túrájára). Nehogy már mi legyünk mindig mindenkivel úriemberek, még ha az a csapat számára több tízmillió €-s kárt is okoz. Ez nem jó menedzselése egy klubnak, ez játékos uralom, anarchia, amin változtatni kell.

Pavel1988 2017.07.15. 11:28:13

@m.martin91: Ma még nem írtad le ki lenne felesleges és gyenge igazolás. Légyszi írd már le kivel nem erősödnénk, és ki nem Juventus szintű játékos. Szeretnénk tudni.

m.martin91 2017.07.15. 12:03:53

@Pavel1988: Hagyjál már békén, b@zdmeg.

babo0410 2017.07.15. 13:18:15

@Drotkoszoru: Ebben is lehet valami. De már okafogyott az okfejtés, ha igaz, hogy nem Bonu, hanem maga Allegri adott ultimátumot, hogy vagy ő vagy Bonu. Valami nagyon nem volt rendben kettejük között. Lehet a végén nem is Bonu akart távozni, hanem a klub tette ki, mert tarthatatlan volt amit tett?
Ha meg igaz az, hogy Allegri zavarta el, akkor meg megint csak kár Marottát, és a mindenki meht ha akar elméletét szidni. Bonu kapcsán meg pláne. Itt nem arról van szó, hogy Bonu el akart menni vagy nem. Itt már olyan dolgokról, amik túlmennek egy bizonyos határon. Bonucci túl messzire ment. Azok alapján, amiket most tduhatunk a Bonuccival történtekről, azok alapján itt nem csak pusztán elengedtük, mert el akart menni.
Ahogy én Vidal esetében is valami komolyabb okot is sejteni vélek, mintsem pusztán annyi lett volna, hogy ő kérte az elengedést. Mert nem gondolhatja senki komolyan, hogy csak azért elengedünk mindenkit, mert szólnak, hogy menni akarnak. Szerintem ez nem ilyen egyszerű.
Bonucci és Alves esetében egyértelmű, hogy a BL döntőben történtek vezettek oda, hogy menniük kellett, és akár így is. Ez már szerintem sokkal messzebb menő sztori, mintsem, hogy mennyit kaptunk értük. Itt szerintem már teljesen másodlagos, hogy mennyiért mentek el.
Nagyon remélem, hogy Caldara jöhet, és akkor nem lesz szükség Manolasra, akit nem tartok rossznak, de azért a jelenlegi védelmünkbe nála jobb kell, ha a minőséget tartani akarjuk. Padra maximum elférne. Én mindenféleképpen Ruganit szeretném végre a kezdőben látni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása