Ügynöke Bonucci klubváltásán dolgozik?

bonucci_leonardo_bl_sevilla_ellen.jpgLegfrisebb pletykák szerint az AC Milan szeretné leigazolni Leonardo Bonuccit, akiért már ajánlatott is tett a vörös-fekete csapat.

A harminc éves középső védő hosszú ideig a Chelsea és a Manchester City legfőbb célpontja volt, most azonban egy hazai rivális vette ki rá hálóját. Most a játékos ügynöke ejtett el egy érdekes mondatot.

Az ügynök ugyanis a Sportitalia felvetésére nem tagadta az értesüléseket és nem cáfolta azokat a híreket, amelyek Bonucci távozásáról szólnak. Amikor arról kérdezték, Bonucci elhagyhatja-e Torinót idén nyáron, Lucci csak annyit válaszolt, hogy "dolgozom rajta".

A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Alessandro Lucci az ügynöke többek között a Milan által szintén megkörnyékezett Juan Cuadradonak is, illetve Andrea Bertolacci ügyeit is ő intézi.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5312660563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalnoki81 2017.07.13. 12:05:35

A Milánba...na persze!

Juvetto 2017.07.13. 12:06:50

:D Csütörtök 13. az új április 1.? :D

Ámok 2017.07.13. 12:07:04

Bonucci + Cuadrado megy, Gigio Donnarumma + Romagnoli + DS jön.

jeneiPALI 2017.07.13. 12:07:41

Én nem lepödök már meg semmin ugyhogy ha akar tölem mehet!

Pavel1988 2017.07.13. 12:12:40

Viccet félretéve, ha Romagnolit bevonják az üzletbe egy nagy adag pénz mellé(kb. 30-35 millió) akkor én nem fogom bánni. Nálam Ő Chiellini utóda, Caldara-RUgani-Romagnoli meg egyértelműen az olasz válogatott védelme lesz 3-4 éven belül.

Nathas 2017.07.13. 12:17:31

Hát azért ott talán még nem tartunk, hogy a Milanba menjen kulcsjátékos :-)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.13. 12:17:46

Mehetne a dúsgazdag,bajnokaspiráns,BL-ben szereplő Man.Cityhez/Chelseahez/MU-hoz vagy bárhova kb., de nyilván az AC Milan álmai netovábbja :D

2017.07.13. 12:54:49

Ha Romagnoli benne lenne a bizniszben,akkor van az a pénz,de csak pénzért nem engedném a Milanhoz. Romagnoli+ 50 millió és alá is írtam!

babo0410 2017.07.13. 13:02:40

@fire06: Kevés. Még Donnarumma mellé és elgondolkodik a klub rajta.

Pavel1988 2017.07.13. 13:05:52

@fire06: Romagnoli mai árakon megér 40 milliót, ez azért elég irreális lenne.

keshudioo 2017.07.13. 13:14:17

A City-t meg a Chelsea-t (Contét) visszautasítja, mert minden álma a szarból újjáépülő Milanban játszani Inter nevelésként, és Milanos pizsiben alszik a feleségével meg a gyerekeivel együtt a Maldinis festménye alatt.

jeneiPALI 2017.07.13. 13:20:21

A családja miatt Angol pénzes klubbok kilöve részéröl , ugyhogy kb minden olasz ujság ezt irja a haraszt nemzörög ha nemfujja a szél,Romagnioli és egy valag pénz nem lenne rossz üzlet szerintem , ha volt afférja Allegrivel is persze kifelé nem,mondják de kitudja mivan az öltözöbe kettejük között csak ök tudják! lehet benne némi valóság is kit tudja!

MdewC 2017.07.13. 13:37:50

@Drughi Di Bianconeri: Bonu nem égeti magát.

Kőkemény faszi, aki mindenkire b@szik rajtunk kívül.

Ennyi a történet.

Andras74 2017.07.13. 13:46:33

@Pavel1988: Sajnálnám Bonut, de el kell ismerni, hogy ez a hármas jól nézne ki, kb. 10 évig is, akár. Chiello és Barza papa pedig mg tudná őket pallérozni egy darabig!

Andras74 2017.07.13. 13:47:53

@keshudioo: Miközben a fia Torinó drukker.......

Rikster 2017.07.13. 13:53:08

Az komoly, hogy mi csak 45 milliót kérünk érte???
Remélem rájuk csapja délután az ajtót Beppe és ennyiben marad ez az egész.

Juventino86 2017.07.13. 13:57:11

Hát nem is tudom, mit gondoljak erre. Nem hiszem, hogy túlzottan sok valóságalapja lenne. EL-meccseken játszani egy szarból újjáépülő, bár valóban gazdag történelemmel rendelkező klubnál? Nem hiszem, hogy ez motiválná Bonuccit. Persze sok volt körülötte idén a feszültség, kérdés, milyen a helyzete most az öltözőben? Vajon hogy jön ki a csapattársakkal és a mesterrel? Sajnos az a baj, hogy nem látunk be a színfalak mögé.
Ha ne adj Isten elmegy, akkor van 4 használható belső védőnk. Bár ugye Barza már 36 éves. Itt lenne az idő Ruganit beépíteni, nem várhatunk még évekig.

Ádám.84 2017.07.13. 14:07:41

@MdewC: csak óvatosan, szerintem még mindenki emlékszik Vidal klubváltására; mindenki csak nevetett az egészen (hogy még a Copa Americán is juvés sípcsontvédő volt rajta), aztán pillanatok alatt lelécelt...

Gabuero9 2017.07.13. 14:57:03

Vegyesek az erzelmeim. Nalam mar 2 fontos meccsen leszerepelt (2 BL donto ).
Egy Ds+Romagnoli+penz es tolem mehetne.

Juventino73 2017.07.13. 15:17:03

Romagnolit biztos nem adjak oda nekunk.
Nevetseges 30M + DS ajanlattal kezdtek allitolag...
De miert is menne el Bonu es mirr pont oda...?

Spider81 2017.07.13. 16:20:00

Valami nem koser itt....miert menne Bonu a Milan-ba????Sajna ez mar reg nem pletyka es errol cikkeznek szerte Olaszorszagban!!!
Egyszeruen nem ertem....

Spider81 2017.07.13. 16:52:34

@Spider81: a La stampa szerint ma megkottetik az uzlet es Bonu megy a Milannal a kinai turara! :(

MdewC 2017.07.13. 16:57:10

@Ádám.84: az oké, de Bonu nem Vidal. :)

Juventino86 2017.07.13. 17:03:55

Nem az lenne a legnagyobb gond, h elmegy. Hanem hogy olyan csapathoz, amelyik hazai riválisunk.

Ámok 2017.07.13. 17:09:15

@Juventino73: Ha ezt meglépi Marotta remélem az ultrák lelövik!
Tavaly 60-ért nem adtuk....

keshudioo 2017.07.13. 17:14:47

Rohadt nagy gondok vannak a klubnál, ha a rekordbevételek idejében sem futja annyira, hogy az eddig talán ikonnak tartott Bonuccit és X-edik számú csapatkapitányt nem tudjuk megtartani. Az egésznek egyszerűen semmi értelme.

Rikoo 2017.07.13. 17:15:47

@keshudioo: Ráadásul féláron elengednénk..

keshudioo 2017.07.13. 17:19:34

@Rikoo: És érted. Elutasítja a Chelsea-t meg Contét. Inkább elmegy a Milanba? Nonszensz.

Rikoo 2017.07.13. 17:20:52

@keshudioo: Biztos hiányzik neki a milánói élet.

keshudioo 2017.07.13. 17:23:43

Gyakorlatilag minden kedvenc játékosom nevetséges körülmények között hagyja el a klubot. Del Piero, Vidal, Tévez. Legtöbb nevetséges helyekre igazolt (Vidalt kivéve), de legalább normális pénzt sem láttunk értük, és pótolni sem sikerült őket. Most jöhet Leo.

MdewC 2017.07.13. 17:32:29

@Ádám.84: mondjuk ha emlékszel, akkor már hónapokkal ezelőtt írtam, hogy benne van a pakliban a távozása.

MdewC 2017.07.13. 17:39:11

@MdewC: itt az a baj, hogy a milánról van szó... nem akarom elhinni. XD

babo0410 2017.07.13. 17:44:37

NSO-n írta valaki ezt le a Bonucci klubváltásáról szóló cikkhez. Bemásolom szóról szóra, mert ha így van, az hatalmas csalódás, és jogos, hogy elmegy Bonu. Nagyon sajnálnám, ha így lenne. Nagyon szomorúvá tenne. Nagy kedvencem.

"Nem kacsa. Az olasz média szerint már csak pár millió eurón megy a két klub között a huzavona, és ma este vagy legkésőbb holnap délig sor fog kerülni az üzletre. A legmegbízhatóbb szakírók, köztük DiMarzio és Pedullà egyaránt megerősítették a Milan vételi szándékát és a Juventus eladási hajlandóságát is. További részletek az olasz médiából: 1) Maga Bonucci kezdeményezte a klubváltást, és ő maga kérte az ügynökét, hogy lépjen kapcsolatba a Milannal. 2) De Sciglio az ellenkező irányba tart, de a klubok megegyeztek, hogy a két üzletet külön kezelik, nem csereügyletként. 3) Bonucci állítólag ultimátumot adott a klubnak: vagy ő, vagy Allegri 4) Bonucci egyik kisfia súlyos betegségben szenved, ami miatt a család nem szeretne külföldre költözni, kizárva ezzel az angol és spanyol kérőket 5) A Milan már holnap a keretében szeretné tudni a játékost, hogy velük tarthasson a kínai túrára. 6) Bonucci évi 6M eurót keresne a Milanban (olasz szokásoknak megfelelően adózás utáni adat, tehát bruttó 12M euró)"

Ha ez így van, az nagy csalódás, és szomorúvá tesz. Jó lenne, ha magyarázatot kapnánk ebben az esetben, hogy Bonunak mi a baja Allegrivel? És ebben az esetben lehet igazság abban, amit írtak a BL döntő szünetében az öltözőben történtekről.

pedronegroo 2017.07.13. 17:52:39

@babo0410: Hát ha valamiért megy az csak Allegri miatt lehet. És hol van ilyenkor a vezetőség akinek tisztáznia kellene a helyzetet?? Inkább eladják Bonu-t?? És vesznek valakit helyette? És ha az is összeakaszkodik Allegrivel??

Rikoo 2017.07.13. 17:56:39

@pedronegroo: Az egész blogon kb. Te vagy az egyetlen aki még mindig Allegrit szidja az elmúlt 3 év eredményei után.:D

Hiribi27 2017.07.13. 18:05:35

Ha valamiért nem érzi jól magát, vagy motivàlatlan, vagy haragszik Allegrire, akkor oldják meg, vagy menjen el. Nem haragudnék Bonura. Nekem ő nem klubikon. A jelenlegi csapatból csak Buffon, Chiellini és Marchisio lelépése miatt lennèk szomorú. A többi ember cserélhető, ők nem. Más világ van, mint 20 éve volt. Ezeknek a játékosoknak semmit nem jelent egy klub, vagy egy mez. Ha Bonu a Milanba akar menni, akkor menjen, legyen ott boldog.

Juventino86 2017.07.13. 18:12:00

Kedves Juvés testvéreim! Nem akarlak untatni titeket különböző taktikai meg pszichológiai okfejtésekkel, de jelen állás szerint ez a Bonucci-ügy annyira fáj nekem, hogy jobb kiírnom magamból. :(
A helyzet a következő taktikailag. Négy belső védőnk van. Szerintem rendelkeznek olyan minőséggel, hogy aggodalomra ne legyen ok. Ruganit be kell építeni, ez teljesen nyilvávnvaló. Mint ahogy az is, hogy 4 védős rendszerben kell játszani. A modern fociban a csapatvédekezés számít. Ha minden jól megy egy meccsen, akkor a két belső védőnknek elég unalmas a meccs. Rutinból el kell takarítani pár beadást, blokkolni kell, illetve szögleteknél figyelni az emberre. Ha a teljes csapat védekzése megfelelő, akkor a két belső védőnél már csak az kell, hogy fatális hiba nélkül le tudják hozni a meccset. Szeritem erre Benatián kívül mindenki más képes.
Tartok tőle, hogy Bonu körül idén nem véletlenül volt annyi zavaros ügy. El tudom képzelni, hogy a viselkedése már a csapategység rovására ment. A Porto elleni meccsen ugye ki is lett hagyva a kezdőből. A védelem nélküle is tökéletesen működött. Persze Barza már nem lesz fiatalabb, viszont jövőre már itt lesz Caldara. Hiába, muszáj fiatalítani. Szóval szakmailag nem hiszem, hogy vészes lenen az eladása.
Ha igaz az, hogy annyira nem fér össze Allegrivel, akkor a képlet egyértelmű: a játékosnak kell mennie! Bonu elég sok húzós dolgot megengedett magának ebben az idényben. A klub ezt nem engedheti. Az edző szava szent, és szerintem Allegrit egy rossz szó nem érheti. Amit elért ezzel a csapattal, az nagyon nagy dolog. Minden nyáron újra építkezni kellett, de ő továbbra is a szűk elitben tartotta a gárdát. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a megoldást.
Nagyon szeretem Bonuccit, de a BL-döntőben két súlyos hibát is elkövetett. Ez nem változtatja meg azt, hogy nekem is az egyik kedvencem. ÉS maximálisan respektálom, amit tett a csapatért. De sajnos egyszer minden korszak lezárul.
És mielőtt bárki nekem esne, hogy meg akarom ideologizálni, hogy jó döntés elengedni, nem, nem akarom ezt tenni. Bonu távozása az egyik legfájdalmasabb dolog lenne. Számunkra, akik az életünket is adnánk a csapatért. De be kell látni, hogy szól indok a távozása mellett is. Senki sem kelthet feszültséget az öltözőben.

Az is látni kell, hogy a Milan lesz az igazi ellenfél szeptembertől. A Roma szétesőben, a Napoli ilyen gyenge védekezéssel sosem lesz ellenfél, az Inter bekaphatja a f@szt tövig.

Akárki megy, akárki érkezik, forza Juve mindörökké!!!!

Forza Juve !!! 2017.07.13. 18:15:39

Ha menni akar akkor menjen de ne nevetséges DS + 45 millió euróért cserébe. Dobjanak hozzá még egy 20-ast vagy Romagnolit.

Rikoo 2017.07.13. 18:21:44

@Forza Juve !!!: Tisztán 40 millió euróról van szó és semmi több.

Hiribi27 2017.07.13. 18:27:01

@Rikoo: az mondjuk elég vicces lenne. Schick 30m, Bonu 40m??!

Forza Juve !!! 2017.07.13. 18:29:29

@Rikoo:
Egy ilyen kaliberű védőért ez egy nevetséges összeg. Nem szoktam szidni Marottat de ha ilyen áron elengedik Bonut akkor el kell gondolkodni Agnellinek azon, hogy alkalmas e a Juve sportigazgatói posztjára...

Azzaro10 2017.07.13. 18:40:43

Komolyan mondom ezt nem hiszem el hogy minden évben el kell engedni egy meghatározó játékost. Azt hittem ebben az évben változik valami de nem, és ráadásul ilyen olcsón. Meg mi ez a baromság hogy ha akar akkor mehet? Egyik klubnál sincs ilyen de persze nálunk hogyne lenne.

b.tom 2017.07.13. 18:59:56

lehet, hogy nem tudunk valamit...pl bonu belefáradt a profi fociba, és már nem bírja top szinten... :D

sajnálom ha lelép, de annyira nem ráz meg az sem, ha a milanba megy, legyen boldog! viszont ne vicceljünk már, a világ egyik legjobb védőjéért adjanak rendes ajánlatot! roma+30 milla, vagy kesbe 60 min!
de sajnos marrotta már párszor lejáratott minket, nem csoda ha madárnak néznek...

Kisvici 2017.07.13. 19:30:05

Pfffffff ha elmegy akkor valami nagyon nincsen rendben

2017.07.13. 20:06:52

Azért ez a 40 millió röhejes...David Luiz 55 millió,Kyle Walker 64 millió...mi a fasz folyik itt?!

Bbenj 2017.07.13. 20:11:14

Nagy csalodàs lesz ha elmegy,meg pont a Milanba,ennyi pènzèrt?Romagnoli+20millió kedvezőbb lenne.Amugy meg ha tènyleg igaz,hogy elmegy Bonu akkor mi a bànatèrt akarnak igazolni valakit?ott van Rugani,tessèk beèpiteni.

venember83 2017.07.13. 20:34:42

Nem engedhetik el a vezetők sem Bonut, sem Alex Sandrót, ha komolyan gondolják az erősítést. Sőt, Cuadradót sem, mert a padra is kellenek emberek. Elég volt már a jófejségből.

venember83 2017.07.13. 20:39:37

De persze az is lehet, hogy az alapemberek értékesítésével lesz erősebb a csapat... Mondjuk példát nem tudok, akinél ez bevált volna.

Nagyon remélem, hogy ez csak vicc, és Bonucci sehova sem megy, a kapitányi karszalagnak az ő muszkliján a helye Gigi visszavonulása után.

Glivenko 2017.07.13. 20:41:12

Zárjuk le gyorsan ezt a Bonucci dolgot. Adjon a Milan 50-et, mi meg Bonuccival együtt küldjük Sandrot is. DEAL?

Juvetto 2017.07.13. 20:59:15

Tehát ezért véglegesítettük a marokkóit...

@venember83: Állítólag még a csk szalagot is megkapná Bonu az új helyen. Na, én pont ezért gondolnám azt, hogy ez kamu. Gondolnám, ha nem érkezett volna annyi, egyéb más új arc is a Milanhoz idén. Szinte senki "öreg" nem lesz a kezdőjükben.
Tudjuk, hogy bármi megtörténhet...és azt is, hogy bárhogyan ("bagóért"). De ez akkor is nonszensz!

@Juventino86: Egyébként +1!

Szalnoki81 2017.07.13. 21:33:32

Ha igaz a hír:

60-70 milláért nem eladó de 40-ért a legnagyobb hazai riválisnak igen??? Azért mert a játékos kéri???
Ez a profi klub??? Szánalmas amatőr lúzer szakmai gárda van itt ha ez igaz.
A Bayernnél ilyen pl soha nem fordulhatna elő.
Minket mindenki palira vesz sajna ez az igazság.

steven.h 2017.07.13. 22:06:39

@Szalnoki81: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel beteg a kisfia nem akar külföldre igazolni.

Ettől függetlenül remélem nem megy el, bár nála sajnos néha már kiütközött a nagyképűség.

m.martin91 2017.07.13. 22:12:16

@steven.h: Szerintem ne takarózzunk ezzel, hogy beteg a kisfia. Az életben vannak tragédiák, és mindenkinek megvan a maga baja. Ez még nem ok arra, hogy valaki a Juventus kulcsjátékosaként a Milan-hoz igazoljon. Nem akarok még komolyabban belemenni a témába, majd csak akkor, ha tényleg végbemegy az üzlet. De nem hinném, hogy a Juventus szurkolóinak ne lenne ehhez az egészhez egy-két szava.

BigP86 2017.07.13. 22:21:22

Ha a Bonus sztori igaz es 60 alatt el merik adni (ill egyaltalan h merik eladni!!???) akkor nagyon remelem, hogy a Drughi addig gyujt tuzeket a szekhaz elott amig Marotta el nem takarodik a picsaba. Ha igaz a sztori.

Bonucsí 2017.07.13. 22:23:31

Üdvözlöm a Magyar szurkolótársakat.
Sajnos veletek is közölnöm kell nagyon megromlott kapcsolatom hőn szeretett mesterünkel.
Mivel nem láttam más lehetőséget a klubváltás mellet döntöttem, amit rögtön tudattam az ügynökömmel. Több ajánlatot kaptam. Az AC Milan többszörös BL győztes csapat keresett meg a leggyorsabban úgy cuppantak rám mint rozi a répára ahogy mondják itten. Gondolom hozzájuk elmehetek talán. De még várok egy jobb ajánlatra is olaszországból akik több fizetést adnának 7m évinél. Remélem nem haragszotok. Örökre a szivemben maradtok. A mesternek, pedig üzenem sajnálom nem csak én vagyok a hibás.

steven.h 2017.07.13. 23:26:03

@m.martin91: Tökéletesen egyet értek, csak ezért nem jöhetett szóba nála külföld, a hírek szerint, ennyi. Szerintem szánalmas az egész ügy.

Mondjuk ha választani kell, hogy a sikeredző vagy egy játékos, akkor az edző akinek maradnia kell ( ez megint a másik híresztelés, hogy Allegrivel nincsenek jóban)

Juventino73 2017.07.13. 23:27:11

Ha ez úgy igaz és megtörténik ismét (Vidal, Pogba...), annyiért és ahogy a sajtó egybehangzóan állítja, akkor 35 év után új kedvenc csapatot választok...

keshudioo 2017.07.13. 23:27:26

@steven.h: @m.martin91: Na ez az. Akkor igazán maradhatott volna Torinóban is, ez még a Milanos átigazoláshoz nem elegendő indok.

2017.07.13. 23:58:21

Hol mérhető ez ahhoz az elkeseredéshez, mikor Alex elment? Pontosabban elküldték. :-(

nutellás marhapörkölt tejjel 2017.07.14. 00:04:05

tényleg elhiszitek, hogy a milánba megy? :D mi van veletek? :D nem ismerem a milán szurkolóit de amekkora juvés bonu onnan is kiutálnák ezzel az árulással, nincs erre jobb szó. ha megy akkor angol bajnokságban tudom csak elképzelni, de tuti marad

Rikoo 2017.07.14. 00:05:28

@nutellás marhapörkölt tejjel: Az a baj, hogy ez 24 órán belül hivatalos lesz.:(

Juventino73 2017.07.14. 00:18:10

@nutellás marhapörkölt tejjel: menni fog hugyert-szarert, holnap delelott orvosira jelentkezik milanoban..., nem hiszem el, hogy ezt meg lehet csinalni velunk.... valami itt nagyon nem stimmel. Ha rontja a csapategyseget, folyamatosan tamadja a sikeredzot es esetleg emiatt ment el a bl donto, akkor valoban el kell adni: de nem ennyiert (vs Schick 30M 14 meccsel a hata mogott...) es nem a megerosodo, varhatoan legnagyobb vetelytarsnak. Komolyan tokot kellene novesztenunk: "kisfiam, ha rontod legkort, akkor mesz 60M-ert angliaba vagy egy evig a primaveraval keszulsz". Minden komolyan veendo csapat ezt tenne, csak mi nem...

Shyr Kahn 2017.07.14. 00:29:52

@Juventino86: ++ Allegri maradjon. Bonu mehet. Caldara-t mar most vissza kell hozni. Ruganinak pedig a kezdoben a helye.

A 40 misi ecceru okbol kifolyolag lehetseges. A jatekos akar menni, mi pedig igy nem az arat nezzuk :( sajnos ez tenyleg nem tul jo, de ha belegondoltok, akkor van ertelme. Ki szeretne a balhes Bonut latni a kovetkezo evben is a Juvenal? Szvsz meg balhesabb lenne mint iden volt es az a csapatnak csak a karara lenne. A vezetoseg huzza a Milannal az ugyet, de ebben a helyzetben nem tudnak tobbet kicsikarni beloluk es valoszinuleg Bonu nem gondolkodik a kulfoldben, igy maris ertheto, hogy az olaszhonon belul a legtobbet ajanlo klubnak (azaz a Milannak) tudjuk csak eladni... sajnos ennyiert :( ez patthelyzet.

b.tom 2017.07.14. 00:58:08

@Shyr Kahn: az első résszel egyetértek, építsük be a fiatalokat!
De hülyét csinálunk magunkból, hogy 40 millióért adjuk oda. A milant most tömték ki, ők is ki tudnák fizetni min. a 60at. De én elkérném romagnolit, vagy jó nekik így, vagy marad.
De sanszos hogy megint lehúznak minket, elvileg már milanoban van bonu... 1 lépés előre(cost), 2 hátra... Rekordévhez képest nagyon gyenge.

Hiribi27 2017.07.14. 06:43:18

Őszintén, engem már nem érdekel, h elmegy Bonu. Ha van ekkora gyökér, h egy olasz középcsapathoz megy( persze, lehet, h idén benne lesznek az első 4-ben) megy pályafutása csúcsán, ereje teljében, az az ő dolga, a saját életéről dönt. Sok balhéja volt a múlt évben, pár meccs konkrétan rajta(is) ment el. Vszínű már pénzt akar keresni, nem motiválja itt semmi. Meg lehet, h összerúgta a port nagyon sok emberrel a klubban. Ha tényleg igaz, h ultimátumot, h ő vagy Allegri, akkor nem kérdés, h kinek kell menni.
DE! Ha Marotta 40m-ért fogja eladni és Schick-et 30-ért megvenni, akkor -elnézést előre is srácok-, de minden nap cifrákat fogok írni róla, meg a vezetésről.

pedronegroo 2017.07.14. 08:22:55

@Rikoo: A blogon lehet, de Bonu-val már legalább ketten vagyunk akik nem bírják Allegrit :) és akkor még a többi játékosról nem is beszéltünk akik szintén összevesztek vele. :)

faciesarticulariscarpea 2017.07.14. 08:23:25

@Juventino86: :D haha, űdítő volt olvasni a hozzászólásod a sok különboző hangvételű vélemény között. A lényeg, mint mindig, hogy nem ismerjük a háttérben lévő eseményeket, ezért legtöbb esetben maximum találgatni tudunk arra vonatkozóan, hogy mik történnek a színfalak mögött. De nagyon úgy néz ki Bonucci menni akar amihez hozzájárulhat, hogy előző évében számost vita, konfliktus középpontjában állt, amit tovább tetőzött fia betegsége is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása