A Juventus megegyezett Szczęsnyvel

szczesny_wojciech_ordit.jpgEgyes hírek szerint a Juventus mindenben megállapodásra jutott az Arsenal lengyel kapusával, az előző idényeket az AS Roma csapatánál töltő Wojciech Szczęsnyvel.

Fabrizio Romano jelentése szerint a hálóőr tulajdonképpen már a Bianconeri játékosának érezheti magát, s távozási szándékát már az Arsenal elöljáróival is tudatta.

Az Öreg Hölgy állítólag már a Bajnokok Ligája elveszített döntője óta üldözi a lengyel kapust, akit hosszútávon a minden bizonnyal 2018-ban visszavonuló Gianluigi Buffon utódjának szánnak.

Az olasz válogatott kapuvédő többször is kifejtette, valószínűleg a következő lesz az utolsó szezonja és a jövő évi világbajnokság után szögre akasztja a kapuskesztyűt.

Az Ágyúsok 2006-ban kínáltak profi szerződést az akadémiájukon nevelkedett kapusnak, s Szczęsny azóta százharminckét Premier League-meccsen szerepelt a fővárosi csapat színeiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10012652623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sztovicska 2017.07.10. 11:16:31

Fasza. Nem tudtam mi hiányzik

Pavel1988 2017.07.10. 11:23:19

Nyilván nem Buffon szintű kapus, sosem lesz az. Viszont én jó kapusnak tartom, nem értem miért fikázzák olyan sokan.

Bbenj 2017.07.10. 11:24:23

Ha komolyan a kimondhatatlan/leirhatatlan nevű lengyelt gondoljàk BUFFON utodjànak akkor nagyon nagy gondok vannak a vezetősèg fejèben vagy kemènyen ràszoktak valami cuccra,cserènek elmegy arra a pàr meccsre amikor nem Buffon vèd,de hosszútàvon...szomoru...

jeneiPALI 2017.07.10. 11:28:08

Buffon szintü kapusunk már ugy se lessz , szerintem addig még nemtalálnak töle jobbat addig a semmitöl jobb ö is!én se örülök neki de ez van azért nem egy kutyaütö bénárol van itt szó, csak ilyen kapus után mint Buffon senki se elég jó ez azigazság, már rég klónozni kellett volna és nem lenne ilyen gondunk!

Tomy81 2017.07.10. 11:28:13

Tök jó kapus!Örülök neki!

Bibic21 2017.07.10. 11:28:49

@Pavel1988: Szerintem is jó kapus, jobb mint Neto. Ha a következő szezonban jól teljesítene szerintem utána meg lehetne próbálni 1. számú kapusként is

Tomy81 2017.07.10. 11:42:44

@Bibic21: Azt kell hogy mondjam már most jobb lenne ha ő védene a fontosabb meccseken Gigi helyett.Persze ez nem jelenti azt hogy Buffon fénykorában ne lett volna jobb kapus a lengyelnél.Mielőtt szétszed a blog.. :)

Rikoo 2017.07.10. 11:54:50

@Bbenj: El nem tudom képzelni, hogy Buffon után egy ilyen lyukaskezű potyakapus legyen a kezdő. Az az egész klub, vezetőség szégyene lenne.
A valaha volt legjobb kapust pótolni az Arsenal(!!!) 3.(!!!) számú kapusával.
Vagy ez is egy újabb ok lehetne arra, hogy röhögjenek az emberek a Juventuson. Elég sok lehetősége volt mostanában az embereknek rá..(BL, logo, kulcsemberek eladása)

biancineri101 2017.07.10. 12:01:50

@Rikoo: Nálunk egyedül a Real zárt sikeresebb évet, ezért nem igazán látom ki az aki kiröhöghetett minket. Aki ért a focihoz az tuti nem szánakozik rajtunk...

Bbenj 2017.07.10. 12:05:15

@Rikoo: èn úgy gondolom,hogy èvekig nem lesz meg az utodja Buffonnak,de Csöcsni helyett akàr Audero is megkaphatnà a lehetősèget,talàn rà nem is lehetne annyira haragudni/mèrgelődni egy-egy baki utàn mivel sajàtnevelès...nem lesz egyszerű a kapus kèrdès,nagyon nem...

Pavel1988 2017.07.10. 12:05:17

@Rikoo: Egyelőre csak annyit tudunk, hogy Neto helyére érkezik. Nála egyértelműen jobb, sztem nem kell ezt túlragozni.
A Juventuson röhögnek a BL miatt? A döntő 2. félidejéig tökéletes szezonunk volt, egy félidőt rontottunk el. Az ARsenalon lehet röhögni meg a Uniteden, a Juventust igenis komolyan veszik, a klub legnagyobb kritikusai a saját szurkolói.
Kulcsemberek eladása: Pogbát és Vidalt adtuk el, Pogba eladása egy jó húzás volt, fele ennyit nem ért az a srác. Vidal meg kerek perec kimondta, hogy nem akar nálunk játszani, továbbra sem értem miért feszegetik ezt ilyen sokan.
A logo az egyetlen értelmes érv ami miatt nevetni lehet rajtunk. Ezzel is várnék még, lehet egy olyan újítás lesz amit mi kis emberek nem értünk még.

m.martin91 2017.07.10. 12:12:29

@Rikoo: Szczesny sohasem volt az Arsenal harmadik számú kapusa. Figyelembe véve az ágyúsok kapusainak teljesítményét, egész nyugodtan lehetne első számú is.

Ámok 2017.07.10. 12:12:57

@Rikoo: Teljesen igazad van!

Az utóbbi években igazoltunk 10 Buffon utódot, erre most....

Sztovicska 2017.07.10. 12:35:35

Mondjuk azt illik hozzátenni hogy utánunk a Roma kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban

Leram7 2017.07.10. 12:55:05

Mind1 ki jön sajnos, Gigi után lehetetlen lesz...

bulldeo 2017.07.10. 13:03:19

A halvérű Netónál sokkal jobb megoldás. Ennek a palinak legalább vannak mogyorói, ellentétben a brazillal. Ha majd ő lesz Buffon pótlása, akkor érthető lesz a hisztéria, jelenleg csupán Netot cserélné.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 13:08:08

@Rikoo: +1
Sajnos ez a szomorú valóság.

ElCsesznyih-t nagy duzzogva elfogadnám cserének, bár szvsz. Netohoz képest visszalépés, Storarihoz képest meg pláne...na,de,mint GIGI utód felháborító, hányingert keltő gondolat, remélem ez csak kamu.

Tomy81 2017.07.10. 13:09:33

@.Bulldeo: De minek előre hisztizni.Aztán majd mindenki el lesz tőle ájulva hogy mekkora portás.

Juveboy92 2017.07.10. 13:22:41

@Drughi Di Bianconeri: Serie A 16/17 :
Szcesny: 38 meccs , kapott gólok átlaga :1,0 kivédett büntetők : 2/4
Védések : 75% mérkőzés kapott gól nélkül 14
Donnarumma : 38 meccs , kapott gólok átlaga: 1,2 , kivédett büntetők 2/9 védések :76% mérkőzés kapott gól nélkül 12
Buffon : kapott gólok átlaga 0,8 , kivédett büntető 0/1, védések 74% mérkőzés kapott gól nélkül 74%

Miért is ElCsesznyi?

bulldeo 2017.07.10. 13:31:36

@Juveboy92: szerintem sok embernél kihúzta a gyufát azzal, hogy kiejthetetlen a neve.
Ha Dudeknek hívnák, kevésbé irritálná a társaságot;)

Nathas 2017.07.10. 13:38:06

Egyáltalán nem rossz kapus, Netonál klasszisokkal jobb. Buffon után persze majdnem mindenkit le lehet fikázni, de egy próbát megér.

NagyonJuve 2017.07.10. 14:14:38

Elérhető kapusok közül messze a legjobb!

delpi0823 2017.07.10. 14:15:57

En nem tudom itt egyesek mit hozongenek,egy nagyon jo krpesegekkel rendelkezo kapusrol beszeltek ugy mint egy vak,ellenunk is kb a mezony legjobbja volt szinze mindent kivedett,teljes mertekben egyetertek a vezetoseg dontesevel minthogy sem kiadjunk efy kapusert70-80 millio eurokat(donnaruma).....

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 14:25:49

@Juveboy92:
Ahányszor láttam és gólt kapott,valamennyi elkerülhető,bohóckodás után történt.
Maga az ember sem szimpatikus,a kisugárzása sem.
Azt is kétlem,hogy képes összefogni, irányítani a védelmet.

Cserének elmenne (hiányzik Storari!), de,mint GIGI utód szánalmas...

@.Bulldeo:
Jaj, hogy írhattad le annak a majomnak a nevét ? :D
Mindjárt kihányom az ebédem...

Nincs nála kapus,akit jobban gyűlöltem (még Kahnt sem gyűlöltem ennyire talán),az ami majomkodást bemutatott a 2005-ös BL döntőn felháborító és gusztustalan (meg szabálytalan is) volt.

Rikoo 2017.07.10. 14:27:30

@Drughi Di Bianconeri: Biztos, hogy nem a lengyel lesz Buffon utódja. Szerintem ezt senki nem gondolja komolyan. Cserekapus lesz, semmi több.

m.martin91 2017.07.10. 14:52:28

@Rikoo: Nem gondolhatod, hogy aláír 4-4,5 millióval évente, és cserekapus lesz.

Pavel1988 2017.07.10. 15:09:31

Egyébként a lengyel előtt nem játszott még normális védelem, nem játszott még igazi nagy csapatban. Én annyit láttam, hogy a Romából nagyon kiemelkedett, ennyi idősen simán fejlődhet még.

Annyi nem tetszik ebben, hogy Leno is elhozható lenne és azért benne jóval nagyobb potenciál van.

Juvegaspy 2017.07.10. 15:16:08

@Juveboy92: raadasul eddig mindig szarabb vedelem volt elotte

m.martin91 2017.07.10. 15:16:09

@Pavel1988: Leno egy katasztrófa, tökéletesen beleillik a jelenlegi túlhypeolt, fiatal (vagy annak tartott), német kapus vonalba. Ugyanazt az iskolát járta mindegyik. Leno, ter Stegen, Trapp, Karius. A lényeg, hogy a hajuk be van lőve, a többi nem számít, majd az ügynökök elintézik, hogy mindenki jónak lássa őket. Mit csinált szerencsétlen a Konföderációs Kupán is. És akkor a leverkuseni szerencsétlenkedéseiről nem is beszéltünk.

Rikoo 2017.07.10. 15:16:43

@m.martin91: Az csak pletyka. Teljesen alkalmatlan a vezetőség, ha idejön egy SENKI topszinten és többet keres majd, mint a klub legendás játékosai.
Bár a címer leváltásával már így is megszégyenítették a klubot..

biancineri101 2017.07.10. 15:16:54

@Juveboy92: ajjaj, ezzel a statisztikával sokaknál kihúztad a gyufát! Amikor konkrét számok vannak és semmi szubjektív vélemény, akkor tök nehéz fikázni valakit!

steven.h 2017.07.10. 16:09:17

@Drughi Di Bianconeri: Mondjuk ez pont olyan mint mikor egy 5 perces videóból dönti el valaki, hogy sztárjátékos vagy sem...

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 16:17:54

@steven.h:
Akadnak itt olyanok is, szép számmal :D

ElCsesznyiht sajnos nem csak 5 percig láttam, mint fentebb mondtam: amikor láttam és gólt kapott,valamennyi védhető lett volna, saját bohóckodásai miatt kapta (mint ezeken a videókon látszik), ebből nekem az jön le,hogy nem stabil fejben, megbízhatatlan, a védelmet sem fogja össze/irányítja kellőképpen, a kijövetelei pedig elég sz@rok.

De ám legyen Ő GIGI utódja (még leírni is rosszul esik),azok fognak a leghangosabban lengyel bohócozni,akik most istenítik :)

2017.07.10. 16:33:29

Neto megy, Csesznyi jön. Buffon még 1 évig kapus, addig még ő a kezdő, utána majd eldől. Még egy olyan kapust úgysem fogunk találni mint Gigi, soha.

babo0410 2017.07.10. 16:34:21

@Rikoo: Mindenki röhög egy olyan csapaton, aki zsinórban 6x nyer bajnokságot, és a Barcelona kiverésével játszik BL döntőt, na meg a döntőig összesen kap 3 gólt.
Szerintem senki nem nevet a Juventuson. Másik fele meg az, hogy idén úgy néz ki kulcsember nem megy el.
És az nevet, aki utoljára nevet.
Én se örülök Szczęsnynek, de nagyon úgy néz ki, hogy a vezetőség valamit lát benne. A Romában nagyon sok hibája volt, az utolsó meccsen konkrétan komplett idiótát csinált magából (szinte mindegyik gól az ő nagy hibája volt). De ettől függetlenül remélem, ha érkezik, akkor újabb játékossal bővül azoknak a nem kis palettája, akik nagyon rácáfoltak a blog károgóira.
Én olasz kapust szeretnék Gigi utódjának, remélem Meretet megvesszük majd, vagy esetleg más mutat valami elképesztőt. Nagyon szomorú lennék, ha pont a kapuba nem találnánk olaszt, hiszen az olaszok a kapus frontos mindig is a világ legjobbjai voltak. Elég csak eme veretes névsorra gondolni: Buffon, Zoff, Peruzzi, Zenga

Rikoo 2017.07.10. 16:44:19

@babo0410: Kár, hogy erre senki nem emlékszik majd, mert mindenki a győztesre emlékszik és nem arra a csapatra akik elbukják a BL döntőket.

m.martin91 2017.07.10. 16:58:53

@babo0410: Komplett idiótát te csinálsz saját magadból a hozzászólásaid miatt. Nézd már meg azt az utolsó meccset még egyszer, úgy is csak akkor láttad az embert védeni, írjál még róla minden kommentedben.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 17:00:09

@Rikoo:
Azért én mai napig élénken emlékszem a 2000,2001es Valenciara, a 2005ös Milanra,meg a 2013as Dortmundra, a mieinken kívül.

Rikoo 2017.07.10. 17:08:27

@Drughi Di Bianconeri: A történelemben soha nem a vesztesek maradnak fent szerintem ez egyértelmű.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 17:16:24

@Rikoo:
Nyilván,igazad van, de a fenti példák árnyalják kicsit a képet.
Az a Valencia korszakos csapat volt, majdnem Valencia drukker lettem(ekkoriban kezdett érdekelni a foci) , a mai napig emlékszik arra a csapatra egész Európa.

Vagy a szintén korszakos,2005ös,világválogatott Milanra ne emlékeznének az emberek,csak mert a középszer Pool a világ legnagyobb mákját kapta meg,némi csalással/balf@sz bíráskodással megspékelve ?

2017.07.10. 17:17:08

@Rikoo: Én idáig nagy egyetértésben olvastam a kommentjeid kolléga, de nem értem most hogy ezt miért írod? "A történelemben soha nem a vesztesek maradnak fent szerintem ez egyértelmű." --> Ergo senki nem fog emlékezni a Juventusra?

NagyonJuve 2017.07.10. 17:22:19

@Rikoo: sokszor egyetértek veled de az avatároddal mintha a hozzá áldásos is kicserélték volna. :)

NagyonJuve 2017.07.10. 17:23:29

@NagyonJuve: hozzá állásod! Rohadt mobil!

Rikoo 2017.07.10. 17:25:12

@Drughi Di Bianconeri: @rightinthenuts91: @NagyonJuve: Nem fogtok meggyőzni. A győztes az győztes ezen nincs mit megmagyarázni. 2 győztes BL döntő mellé jut 7 vesztes.
Teljesen igazuk van azoknak akik szerint BL lúzer klub a Juventus..

2017.07.10. 17:29:32

@Rikoo: Nem akarlak meggyőzni semmiről :D De most már értem hogy erre akartál kilyukadni, hogy a Juventus egy BL lúzer klub. True! De majd lesz olyan is hogy megnyerjük :D Elég régóta szurkolok a Juventusnak ahhoz, hogy a bl döntőknek is örülni tudjak, de nyilván mindenkit más érdekel.

Drughi Di Bianconeri 2017.07.10. 17:29:42

@Rikoo:
Isten ments',hogy bármiről is meg akarnálak győzni,csak árnyalni akartam a képet azzal,hogy igenis vannak legendás csapatok,amik nem nyerték meg a döntőt.

Sajnos ezt a bélyeget nem fogjuk tudni lemosni,igaz,ami igaz...

Csak tudnám minket ki átkozott el,ahogy Guttmann Béla a Benficat.

bulldeo 2017.07.10. 17:36:48

@Drughi Di Bianconeri: én is nagyon szerettem azt a Valenciát, Mendieta nagyon nagy kedvenc volt, ahogy akkoriban Canizares is.
(A Bayern meg rettenetes SS különítmény volt még akkor, azért azóta sokat szelídült a német futball úgy általában.)

NagyonJuve 2017.07.10. 19:19:47

@Rikoo: átéltem az örömöt mikor a Juventus megnyerte a BL t. Azóta sokszor csalódtam, de töretlen a bizalmat és a szeretetem! Neked ha a BL győzelem számít akkor szurkolhatsz a realnak is. Ők sokat nyernek.

Rikoo 2017.07.10. 19:28:35

@NagyonJuve: Jajj, hagyjuk már ezt a szurkolj ennek-annak dumát..
Nyilán mindannyian vmi miatt szimpatizálunk ezzel a klubbal, de azt nem lehet letagadni, hogy a BL-döntők történetének legnegatívabb klubja a Juventus.
Ami még megalázóbb, hogy az Internek is több BEK/BL győzelme van.

Ámok 2017.07.10. 20:30:08

@Rikoo: Na most ugrott a vacsorám.... de sajnos jogos.

niccolo 2017.07.10. 22:11:55

@Rikoo: Miért csak a győztesekre emlékeznek?! Én emlékezem a Juventusra akkor is ha kikap! Az első bajnoki végeredményem ami teljes szezon volt, 2.lett a Juventus a Roma mögött. Az első BEK döntőm amit láttam élőben (Tv-ben) vesztett a Juventus. de mindig büszke vagyok a csapatomra, max szomorú de nem irigylek más csapatokat főleg nem az intert! Melyik évről írtam az elején tudod? azóta sok vereséget átéltem, de nem szidtam a Juventust SOHA! Üdv.

Rikoo 2017.07.10. 23:39:08

@niccolo: Juventus szurkoló vagy ezért emlékszel a bukott meccsekre is. De vajon emlészel az MU, Liverpool, Bayern München, Real Madrid, Barcelona elbukott döntőire, 2. helyezéseire is? :-)
Vagy pl. senkit nem érdekel ki lett a 2. a VB-n az a lényeg, hogy az olaszok nyertek 82-ben, 2006-ban nem az, hogy kik ellen nyertek.
Vagy, ha így nézzük akkor teljesen mindegy 1. vagy 2. vagy ugyanolyan jó voltál?

Remélem ezután mindenki érti mire gondoltam, mert tényleg elég félreérthető volt.

Il Principino 2017.07.11. 00:48:16

Miért kell kicsesznyi velünk? :D
Buffon mögé tökéletes amúgy!

alexGicamo 2017.07.12. 19:35:17

@Pavel1988: Jay Lenora gondolsz ? Ja, nem! xD
Neto helyett keresünk valakit ,egyelőre ... oda még oké .
Az én DRÁGA GIGIMMEL meg úgysem ér fel senki ,ennyi a képlet.

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása