A Juventus továbbra is tárgyal Danilo ügyében

danilo_fut_labdaval_real_mezben.jpgA Juventus folytatja a tárgyalásokat a Real Madrid vezetőségével a királyi csapat jobbhátvédjéért, Daniloért, azonban az ajánlat továbbra is 22 millió euró, miközben a madridi együttes 30 millió eurót kér a brazilért.

A bianconero csapat szeretné soraiban tudni az egykori Porto-játékost, aki pótolni tudná Dani Alvest, illetve jó baráti kapcsolatot ápol Alex Sandroval.

A Sportitalia értesülései szerint az elmúlt napokban folytak a tárgyalások, azonban a Juventus elzárkózik attól, hogy 22 millió eurónál többet fizessen.

Az olasz vezetők kockázati tényezőnek tekintik a futballistát, aki nem váltotta be a reményeket a Real Madrid keretében.

A Telelombardia értesülései szerint alternatív megoldás is felmerült, amely értelmében az olaszok kölcsönvennék a futballistát, és szezon végén kötelezően kivásárolnák a szerződéséből, így az átigazolás költsége több évre lenne elkönyvelhető.

Az értesülések értelmében a játékos ötéves szerződést kaphat, amely évi 4,5 millió eurós bérezést garantálna.

A Juventus komoly erősítéseket tervez a széleken, ennek a keretében érkezne Federico Bernardeschi, akiért állítólag 40 millió eurót plusz bónuszokat és egy játékost (Tomás Rincónt vagy Stefano Sturarot) ajánl az Öreg Hölgy.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3112641575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2017.07.04. 20:41:59

Kölcsönbe még elis menne de ne kötelezöen ha lehet!

2017.07.04. 20:48:03

Az a 22 milliós határ rendben is van.

Rikoo 2017.07.04. 20:50:35

@hellan: A Chelsea meg röhögve kifizeti majd a kért összeget, mi meg nézhetünk, hogy megint lemaradtunk..

2017.07.04. 20:53:25

@Rikoo: Hát pech akkor, Danilo nem ér többet.

patrik1112 2017.07.04. 20:53:51

@Rikoo: annyira nem verne foldhoz ha lemaradnank rola. Azert egy 2 eve forman kivul jatszo bukott jatekosert ne kerjek mar el majdnem azt az arat amennyiert vettek top formaban.. rendben van ez a 22 millio ha igaz

Rikoo 2017.07.04. 20:55:08

@hellan: @patrik1112: Persze csak akkor marad a Darmian, De Sciglio szál.
Lichti is Nice felé tart.

Drotkoszoru 2017.07.04. 21:21:43

A hírek szerint a Real 35 millió €-t akar Danilóért, a Juve pedig nem hajlandó többet adni 22-nél. "Így aztán könnyen lehet, hogy életbe lép a B-terv jobb hátvéd poszton, ugyanis Serge Aurier Torinóba utazik, hogy egyeztessen a klub vezetésével." Személy szerint jobban örülnék az elefántcsontpartinak (a viselkedését, kognitív képességeit most tegyük félre, itt úgyis meg lenne nevelve), így nem is lőnénk el az 1 EU-n kívüli helyünket Danilóra, és Douglas Costát se kellene biztosra kihúzni a névsorból. Egyébként nincs bajom a brazillal, igaz hogy a Realnak hatalmas kerékkötője 2 éve, és leginkább egy mozgássérültre hajaz a játéka, de a Portóban valóban jó volt, Madridban pedig nála nagyobb játékosok is buktak már meg. Nem kizárt, hogy nálunk magára találna, Sandro barátja mellett. Viszont 30-35 millió €-t valóban nem ér 2 ilyen szezon után (más kérdés, hogy a Chelsea ennyit is kifizet majd érte), a 22 millió teljesen korrekt ár, e fölé én se mennék. Meglátjuk, hogy alakul. Én igazából elfogadnám a Danilo + Bernardeschi és az Aurier + Costa verziót is, de akár Aurier + Bernardeschi is lehet, csak a lényeg, hogy érkezzen egy minőségi jobb hátvéd és legalább 1 szélső.

Tony. 2017.07.04. 21:22:01

@Rikoo: Pontosan. Ne húzzuk már a szánkat egy Porto-ban, Real Madridban edződött játékos miatt, mikor tudjuk kb. kik az alternatívái. Nálunk majd feltámad, mint már sokan mások.

m.martin91 2017.07.04. 22:02:26

Én az alternatívát kérem, Aurier személyében. Danilo csak akkor jöjjön, ha Alex Sandro megtartása miatt muszáj.

Attila F 2017.07.04. 22:04:04

@Tony.: Azért azt ne vegyük biztosra, hogy feltámad. Hernanes se tette. Danilo 2 éve vergődik a Realban, kiszorult a kezdőből, valóban elég nagy lutri a srác.

Aurier-t nem hiszem, hogy komolyan gondoljuk. Tehetséges, de agyilag zokni, Balotelli-szerű a srác. Csoda, hogy nem tették ki a PSG-ből.

Mitya10 2017.07.04. 23:18:39

@Attila F: Ez annyiban vicces h amikor a Seria A legjobb jobbhátvédjènek titulált Lichtit idehoztuk na ő sem az eszéről volt híres mégis mindenki verte a répát... Komolyan nem értek itt egyeseket h 1 jobbhátvédnél ez megkora elvárás. Diplomás ne legyen? :D

Attila F 2017.07.04. 23:21:22

@Mitya10: azért van különbség egy átlag focista meg mondjuk Balotelli között. Gondolom, te is érzed a különbséget. Nem árt, ha legalább a mezét fel tudja venni.

Ádám.84 2017.07.05. 00:09:25

@Mitya10: nyilván nem arról van szó, hogy diplomás legyen, de azért nem ártana ha Torinóban nem buz.zná le a csapattársait meg az edzőjét...

En7ex 2017.07.05. 07:32:55

@Attila F: hat ha nalunk lone egy szezonba 15-16 golt kb nem erdekelnhogy feltdja e uzni a mezt vagy sem mert higun kivul nem nagyon van gollovonk es lattuk mi lesz ha egesz szezonba nyomja a vegere kifullad

2017.07.05. 07:33:51

El kell hozni! Sajnos nincs jobb lehetőség jelenleg.

jeneiPALI 2017.07.05. 07:53:28

Beszált a cselszki mellé a psg is Daniló aliha lesz juve játékos 35m kérnek egy besült 2éve formán kivül játszó játékosért azért ne vicceljünk már, Auer lehet hogy bunkó volt de lehet hogy megis érdemelték mert vele is bunkók voltak ez nem jut eszébe senkinek azonkivül sokkal jobb védöjátékos mint ez dani ló,Sandronak meg van egy élö szerzödése itt2020ig nehogy már azért hozzák ide öt anyi pénzért ezzel még d Costát is ellönék , tököt kéne növeszteni avezetöségnek és azt mondani nem eladó éskész Sandro én ezt mondom!

delpi0823 2017.07.05. 08:32:01

@Drotkoszoru: Istenem csak igaz lenne,ez a real nevetseges ezert a vak szerencsetlenert kepesek elkerni 30milliot,remelem rajtuk is marad,aurier 5szor jobb jatekos,ez a danilo 15milliot sem er nemhogy 30at.

delpi0823 2017.07.05. 08:36:56

Aurier,bernardeschi,costa jonne meg egy kozeppalyas az alom mercato lenne es persze sandro meg bonu maradjon,akkor nyugodtan neki vaghatunk a szezonnak.

Il Principino 2017.07.05. 15:12:17

Belső kp. még mindig hiányposzt,remélem arra is van kiszemelt,mert eddig csak a szélsőkről érkeznek pletykák!

Il Principino 2017.07.05. 15:43:19

@Rikoo: Nem nagyon hallani semmit,csak érdeklődést és nincs is más alternatíva,ez különös...Nzonzi volt még,de ő nem jön szerencsére :)
PSG-vel én nem egyezkednék pláne a tavalyi Matuidi eset miatt sem..

Rikoo 2017.07.05. 15:44:31

@Il Principino: Elvileg volt már hivatalos ajánlat is érte.

Il Principino 2017.07.05. 15:47:29

@Rikoo: Megint leszivatnak minket...Miért is erőltetjük ezt a vonalat?Arra kiváncsi lennék mi a legfőbb szempont egy játékos kiválasztásánál..

Rikoo 2017.07.05. 15:51:00

@Il Principino: Szerintem nincs gond Matuidivel csak nem 15 milliókat kell ajánlani érte, hanem legalább 25 milliót.

Il Principino 2017.07.05. 16:04:48

@Rikoo: Garasoskodás megy ezerrel,lehet bármennyi a bevétel,ezért maradunk le jó játékosokról sokszor,persze vannak akiknél jobb is volt pl.:Iturbe

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása