A Calciomercato értesülései szerint a londoni Ágyúsok szeretnék visszacsábítani a városba a korábban a Chelseanél is szereplő, ám azóta ismét olasz földön futballozó szélsőt, Juan Cuadradót.
A Juventusnál Gonzalo Higuaín és Paulo Dybala helye biztosnak látszik, s Mario Mandžukić is egy évvel meghosszabbította szerződését. Ami pedig az érkezőket illeti, Patrik Schick szinte bizonyos szerződtetésével tovább bővül Torinóban a támadó játékosok listája, így a kolumbiai futballista akár a távozáson is elgondolkodhat.
Cuadrado helyzetét nem csak a fent említett cseh támadó nehezítheti, ugyanis ha hinni lehet a híreknek, a Juventus a Douglas Costa-Bernardeschi kettősből egyiket mindenképpen meg kívánja szerezni.
A pletykák szerint a Bianconeri sem zárkózik el határozottan a szélső értékesítésétől, ám erről csupán 30 millió eurót meghaladó ajánlatok esetén hajlandó tárgyalni. Az Arsenal figyelemmel követi a kialakult szituációt és állítólag már egy 23 millió eurós ajánlattal be is próbálkozott, ám ezt az olaszok gondolkodás nélkül visszautasították.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Drughi Di Bianconeri 2017.06.16. 11:04:44
Ennyire csórók vagyunk, hogy az egyetlen igazi támadó szélsőnket el kéne adni,hogy jöhessen valaki más ?
Azzal mivel lennénk előrébb ? :D
Hol az az 500 M-s bevétel,amit egyesek vizionáltak ? :D
Ha jön 2 szélső/támadóközéppályás és emiatt távozni akar, akkor persze mehet,de min. 40 M,most véglegesítettük,összesen közel 30 M-be fájt.
jeneiPALI 2017.06.16. 11:18:56
Juveing 2017.06.16. 11:18:56
Egyetértek. Cuadradot én is mindenképpen megtartanám.
Juveing 2017.06.16. 11:22:38
Én mondjuk nagyon kedvelem a játékát...
2017.06.16. 11:38:28
babo0410 2017.06.16. 11:48:01
Másrészt én kedvelem. Nem biztos, hogy el kéne adni.
De ha megfelelő mennyiségi és minőségi pótlás érkezik, akkor legyen.
Pavel1988 2017.06.16. 11:52:11
De ezek is lényegtelen dolgok, nem szabad eladni. Nagyon sok gólpasszt ad a fiú, nagy meccseken is sokat jelent a játéka (gondoljunk csak a Bayern vagy a Lyon ellen szerzett találataira).
Nem vagyok benne biztos, hogy jövőre kezdő lesz, de abban igen, hogy nagyon fontos szerepe lesz a csapaton belül. Én a jelenlegi árak mellett 40 millió alatt el sem gondolkodnék.
Rikoo 2017.06.16. 12:18:09
Norbijuveforever 2017.06.16. 12:18:15
giorgio007 2017.06.16. 12:42:44
Drughi Di Bianconeri 2017.06.16. 12:46:52
Rikoo 2017.06.16. 12:55:03
Szerintem ég és föld ahogy balon és jobbon játszik Douglas Costa.
2017.06.16. 13:17:54
giorgio007 2017.06.16. 15:18:11
Drotkoszoru 2017.06.16. 15:52:31
ToTTy-Juve 2017.06.16. 18:57:14
Drughi Di Bianconeri 2017.06.16. 19:05:24
Az is eszembe jutott,hogy Ő Pep játékrendszerében volt kiváló, Ancelotti alatt meg nagyon nem... és - ez persze csak szubjektív feltételezés - azért Allegri stílusa inkább Ancelottis,mint sem Guardiolás. Nem tudom ez jelenthet e valamit.
Cuadrado-t én mindenképpen megtartanám, bírom nagyon a srácot,az utolsó pár hónapja tényleg szenvedés volt,de szerintem formába tud jönni, meg egyébként is: legrosszabb esetben is képes jó pár szabadrúgás kiharcolására, jó helyről.
Lehet,hogy nem tesz jót az önbizalmának,ha versenyeznie kell a kezdőbe kerülésért ?
Az viszont tényleg nem jó sajnos...
Persze,ha D.Costa-Keita-Bernadeschi együtt jönnének (amire azért kevés esélyt látok),akkor nyilván eladnak valakit a fejesek, vélhetően Cuadcsit.
Orsolini nekem is szimpatikus,tehetséges és a nyilatkozatában Mandzukicot említette példaképként,hogy mennyit melózik,küzd,szóval vélhetően nem 1 lusta gyerek,de azért neki (meg Caldaranak,Lirolának) kell még idő,mielőtt csatlakozna hozzánk szvsz.
peti78 2017.06.17. 12:06:27
alexGicamo 2017.06.17. 17:26:24
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!