Fiatal játékosok átengedésével csökkentheti Schick árát a Juventus

schick_patrik_sampdoria_1.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus minden részletre kiterjedően megegyezett a Sampdoria tehetségével, Patrik Schickkel, azonban a két klub közötti megállapodás értelmében több fiatal játékos, köztük Riccardo Orsolini, Andrea Favilli és Rolando Mandragora is a genovai klub kötelékébe kerülhet.

A Juventus szeretné csökkenteni a cseh támadó 25 millió eurós kivásárlási árát, s mindez a tehetséges fiatalok bevonásával valósulhat meg,

Több hírforrás is arról számol be, hogy a Sampdoria kész elfogadni a Juventus ajánlatát, s 21 esztendős támadó eladása révén több olasz tehetséget is megszerezhet.

La Gazzetta dello Sport értesülései szerint, a Patrik Schick klubváltásával kapcsolatos megállapodások részeként, az U20-as olasz nemzeti csapat több játékosa, a tavaly az Ascolinál szereplő Orsolini és Favilli, valamint a korábban a városi rivális Genoától Torinóba szerződő Mandragora is kölcsönben a Sampdoriához kerülhet.

A most befejeződött szezon során Schick mindösszesen 35 alkalommal lépett pályára a Sampdoria mezében, s ezalatt 13 találatot és 5 gólpasszig jutott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6912585115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.11. 11:03:55

Orsolini szimplán nettó faszság még leírni is, hogy Orsolinit átengednénk. Vele kapcsolatban még van remény. Mandragorát még mindig nem tudom hova tenni mondjuk.

m.martin91 2017.06.11. 11:05:31

@hellan: Kölcsönbe elmehetnek az üzlet részeként. Ezzel mi a gond? Legalább játszhatnának.

Apuleius 2017.06.11. 11:05:39

@hellan: Én kérek elnézést...

Rikoo 2017.06.11. 11:08:38

Ezeket a játékosokat annyiért vette meg a klub, mint Schick 25 milliós kivásárlási ára.
Mandragora 6+6
Orsolini 6+4
Favilli pedig 3 millió körüli összegért érkezhet végleg. + a kölcsönért fizetettek.

2017.06.11. 11:09:29

@m.martin91: Okés, de szted engednének bármennyit is 1 szezonos kölcsönért a Sampnál? :D

@Apuleius: Drága Apu...reggeli KV-t elfogyasztottad már? :D
Értelemszerűen nem neked címeztem, hanem a Gazzetta kedves cikkírójának. :D

Apuleius 2017.06.11. 11:14:48

@hellan: Az imént már a másodikat is :-) OK, csak hát a Gazzetta értelemszerűen nem pont így fogalmazott, a címet viszont én adtam, az említett játékosok kölcsönadása meg egyáltalán nem nem ördögtől való gondolat.

m.martin91 2017.06.11. 11:15:33

@hellan: Hát, nem tudom. Olasz mintára elképzelhető, hogy ezeket a játékosokat eladjuk nekik, de rögzítünk egy visszavásárlási opciót. Ez most nagyon menő.

2017.06.11. 11:18:31

@Apuleius: Három a magyar igazság akkor. :P
Nem csak, én abban nem látom a logikát, hogy Orsolinit beleszámítják Schick árába és mondjuk vmi bődületes visszavásárlási árat szabnánk hozzá, csak egy gondolat, de ezt a logikát nem tudom díjazni náluk. :)

@m.martin91: Ismerve magunkat vmi előnytelen összeg lenne az. :D

Apuleius 2017.06.11. 11:23:07

@hellan: Fene tudja, nagyon függ ennek az egésznek a megítélése a részletektől, amiket egyelőre nem ismerünk. Nem mindegy, hogy szimpla kölcsön-e, vagy ha opció is lesz rá, mennyi a mi visszavásárlási opciónk.

2017.06.11. 11:24:26

@Apuleius: Mindegy is, a lényeg, hogy ne heteket a Schick ügy lezárásával foglalkozzunk. Ilyet nem engedhetünk meg magunknak okulva a tavalyiakból.

Apuleius 2017.06.11. 11:24:37

@hellan: Meg az sem világos, hogy valóban mindhárom játékos a Samphoz kerülhet-e, vagy ez most a válogatási anyagot jelenti, s vagy egyik, vagy másik, vagy harmadik, de nem mindhárom egyszerre.

Apuleius 2017.06.11. 11:25:08

@hellan: Egyelőre nagyon nem tetszik a nyári mercato iránya.

Rikoo 2017.06.11. 11:30:26

Maradjunk annyiban, hogy a Gazzetta soha nem volt egy megbízható forrás. Nálam egy szinten van a Corriere Dello Sport és Corriere della Sera féle pletykákkal.

Hoods. 2017.06.11. 11:30:32

@Apuleius: Az elmult evekben volt amikor tetszett? :D

Apuleius 2017.06.11. 11:32:35

@Rikoo: Ez így van.
@Hoods.: Nagyon provokatív a kérdés :-D Hát, nem nagyon emlékszem olyanra, hogy maradéktalanul elégedett lettem volna vele.

Rikoo 2017.06.11. 11:33:30

@hellan: Azért úgy tűnik mellette van kapcsolat az Atalantával és ott van DS, Douglas Costa, Keita, Csöcsnyih és N'Zonzi ügye is amivel foglalkoznak. Legalábbis a sajtó szerint.
És ugye most Verratti...
Biztos, hogy lesz egy nagy dobásuk nyáron, kiváncsi vagyok, hogy Verratti lehetséges-e.

Juventino73 2017.06.11. 11:34:00

Az olasz források kölcsönt írnak, hogy max. 2-en mennének (4-bôl). Szerintem ezzel lehet nekik jó játéklehetôséget adni komoly helyen, pl. Orsolininek 19-20 évesen ez kitûnô lehetôség, sokkal jobb, mint az Ascoli, de még Mandragórának is jobb opció. Ha ezzel a 25M-et 3-4M EUR-ral csokkenteni lehet, akkor mindenkinek jobb. Ha Buffonnak akarunk adni egy utolso lehetoseget a BL-re, akkor az elso csapat keretebe kesz, nemzetkezi klasszis jatekosok kellenek jovore (2-3 top jatekos, pl. Douglas Costa). Schick egyebkent jol felepitheto Higany cserejekent, mert ez elfogadhato neki, eztel fejlodik, Higany meg nem lesz lestrapalva a BL hajrara.

2017.06.11. 11:47:07

@Apuleius: Nekem sem, abszolút nem. Douglas Costa okés az eddigi nevek közül, de N'Zonzi nagyon mélyre repítené a dolgot.

@Rikoo: Jelenleg nem hiszek a nagy dobásban. :D Lehet csöcsnyih és N'Zonzi lesz a nagy dobás potom 50 misiért.

Rikoo 2017.06.11. 12:03:07

@hellan: Az elég f@sza lesz, ha igazolunk 5 játékost 130 millióért és ennyi. Jól átbasznának mindenkit vele.
Akkor legalább annyi elvárásom lenne, hogy emeljék fel a fizetéseket a mostani csapaton belül.

Cigarette Smoking Man 2017.06.11. 12:08:47

Sajnos a fiatal tehetségek kategóriában is alább adjuk egyel. Én speciel a fiatal csatár kérdésre inkább egy Dolberggel válaszolnék.

Rikoo 2017.06.11. 12:09:12

@hellan: Egyébként én azért hiszek, mert ugye Marotta is kijelentette, hogy a klub van már olyan szinten, hogy minden évben érkezzen egy nagy bajnok.
Illetve nem értem miért cigánykodnak minden játékosnak az ára miatt, mikor tavaly lazán kiperkált a klub 90 misit illetve Pjanic kivásárlási árát is.
És akkor még ott van az idei rekordbevétel...

Glaci 2017.06.11. 13:20:41

Az jól látszik, hogy ezidáig mindössze erről a Schick gyerekről jönnek konkrét hírek, a többi véleményem szerint erős pletyka gyanús. A korábbi cikkeknél többen vélték sejteni hogy valami remélhetőleg készülődik a háttérben, máskülönben sokkal aktívabbak lennénk. Én is bízom benne hogy ez így lesz és ismételten kellemes meglepetésben lesz részünk.

A mostani csapatnak véleményem szerint tisztán látszik hogy hol vannak a gyenge pontjai miket erősíteni kell. A kp közepe, és a szélső támadó. Na most ha kivárunk mert idén már tényleg a minőségre megyünk és ténylegesen jön két olyan játékos akik tényleges erősítést jelentenek akkor az jó irány.

Egyébként ha most a kpra N'Zonzi nézzük, de mint a fentiekben írtam ez egyenlőre sztem erős pletyka, azzal is nagyot javulna a kp mert legyünk őszinték elég puha volt idén. N'Zonzival meg azért sokat keményedne és akkor több energia lenne a támadásokra.

Szóval bízzunk hogy lesz meglepetés..

Juvetto 2017.06.11. 13:36:31

@Glaci: Én is valami hasonlóban reménykedem! ;-) Csak aztán nehogy egy Kinder tojglit toljanak az arcunkba meglepiként...

Glaci 2017.06.11. 13:49:40

@Juvetto: Benne van a pakliban, bár az eddig felmerült nevek szinte mindegyik erősítés lenne.

molnaratti10 2017.06.11. 19:15:29

Kölcsönben.Megnyugtatò.
Orsot nem szabad elherdálni'

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása