A Juventus elnöke, Andrea Agnelli a Real Madrid elleni BL-döntőbeli vereség ellenére pozitívan nyilatkozott a Juve idei szezonjáról, és biztosított mindenkit arról, hogy a csapat nem lesz híján a motivációnak.
„Büszkeséget érzünk az utóbbi hét év kapcsán, mivel teljes mértékben top szintű európai klubbá lettünk. Csak gratulálni tudok a srácoknak, és azt mondani, hogy következő szezonban még erősebben fogunk visszatérni.” - mondta a klubelnök a Mediaset Premium számára.
„Mindannyian szeretnénk napról napra, hétről hétre és évről évre erősebbek lenni. Tudjuk, hogy többet kell tennünk ahhoz, hogy magasba emelhessük ezt a trófeát.
Nem az én feladatom nyilatkozni arról, hogy mi történik adott félidőben vagy éppen húsz percben. Én a teljes szezon vonatkozásában mondhatok véleményt, és szerintem nagyon büszkék lehetünk erre a szezonra. Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy most ettől elveszítjük a motivációnkat, akkor azt mondom, hogy varázslatosan fel fogunk töltődni, és készek vagyunk jövőre még céltudatosabban visszatérni.
Talpra kell állnunk, és ezek a pillanatok azok, amikor újra kell indítanunk a rendszereket. Ez a megfelelő idő arra, hogy mindenkit biztosítsak arról, hogy büszke vagyok minden egyes személyre és a csoportra is.
Nem ez a megfelelő idő a meccs részleteinek az elemzésére, mivel én a teljes évet veszem figyelembe, amely kiváló volt számunkra, és mindannyiunkat büszkévé tesz ez. Biztos vagyok benne, hogy többen vannak, akik jobban ki tudják értékelni a mérkőzést.
Az én feladatom kiértékelni a keretet, a személyzetet, úgy a háttérbelit, mint amelyik a pályára lép, és én azt mondom, hogy mindannyian nagyon büszkék vagyunk. Nyugodtan ki fogjuk értékelni a helyzetet, amint az természetes sorozatban hat bajnoki cím és három Olasz Kupa-győzelem után. Ha a mai vereség problémát jelent, akkor szerintem sokan lényegesen rosszabbul jártak.”
A klubelnököt természetesen megkérdezték a torinói eseményekről, ám Andrea Agnelli nem sok információval rendelkezett.
„Hallottam pletykákat, hogy voltak bizonyos incidensek Torinóban, amelyek sérülésekhez vezettek. Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mi történt, de szeretném szolidaritásunkról biztosítani azokat, akik most fájdalmakkal küzdenek egy olyan este után, aminek az ünneplésről és a sportról kellett volna szólnia.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Glivenko 2017.06.04. 15:14:44
En7ex 2017.06.04. 15:17:27
west30 2017.06.04. 15:24:36
Cigarette Smoking Man 2017.06.04. 15:57:52
alexGicamo 2017.06.04. 16:21:56
Bár nagyon fáj ez a vereség ,de fel kell állnunk és újra felsorakozni a rajtvonalhoz !
Felvértezve, kőkeményen , profizmussal .
Hiszem, hogy menni fog !
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
rockitbaby 2017.06.04. 16:23:04
Le kell vonni a következtetéseket a meccs után. Ami jó, azt meg kell tartani, ami rossz, azt ki kell irtani. Igaza volt a Misternek, ez nem egy korszak/világ vége. Szar érzés? Hogyne. Megérdemelten jutottunk el idáig, de talán kicsit túl magabiztosak voltunk. A mister három év alatt két BL döntőt játszott, kapjon még embereket és jövőre újra ugyanitt!
Glivenko 2017.06.04. 16:44:40
A szintén "nem minőségi" Atletico kétszer döntőzött az utóbbi időben, pont mint a Juve. Az egyiket majdnem megnyerték, talán csak Costa kezdetésén múlott, nem tudom. És igen, ott is kijött a minőségbeli különbség, meg most is, de a Juvén azt láttam, hogy szétestek fejben is és fizikálisan is. Ilyen nem történhet meg egy BL-döntőn. Ezért gondolom, hogy itt valami "mentális" gebasz is van, a teljesen nyilvánvaló keretbeli különbségek mellett.
A Dortmund is döntőzött nemrég, pedig ők sem voltak Bayern-szint, igaz persze az is, hogy az egy lendületben lévő csapat volt. Annak pedig szintén fontos része, hogy fejben is minden oké legyen.
Cigarette Smoking Man 2017.06.04. 16:55:15
Apuleius 2017.06.04. 17:03:00
Felállni nem a veszteseknek kell? :-)
Cigarette Smoking Man 2017.06.04. 17:30:23
Apuleius 2017.06.04. 17:31:37
Ámok 2017.06.04. 17:36:26
- Khedira, Higuain helyett minőség
- Ne egy 23 éves tacskótól - Dybala - várjuk a csodát.
Ezt leszámítva minden tiszteletet megérdemel a csapat. Ahogy a Roma örök vesztes a Serie A-ban , mi úgy taszítjuk a Bl-t.
steven.h 2017.06.04. 17:52:23
Pitts 2017.06.04. 18:34:10
Hihetetlen fájdalmas volt ez a tegnap, mert most szerintem mindenki igazán elhitte, hogy reális esélyünk lehet, mégis azt mondom, hogy ne misztifikáljuk túl ezt a BL taszít minket dolgot és ne essünk át a hurráoptimizmusból a halál hangulatba, jó és versenyképes csapatunk van és lesz is, aminek egy sikeres klub áll a háta mögött. Adott egy kiváló edző, adott egy jó keret, meg kell próbálni egy-két olyan játékost szerezni, akik egy döntőben a különbséget jelentik és a jóból kiválóvá emelnek minket és meg fogjuk nyerni ezt a rohadt kupát, ahogy egy LeBron James is meg tudta nyerni története első bajnokságát 2016ban az 1970ben alapított Clevelandnek.
Rivendell 2017.06.04. 18:52:31
Zombijuve 2017.06.04. 19:15:20
Drughi Di Bianconeri 2017.06.04. 19:17:59
A 10 évvel ezelőtti állapotok voltak szerinted a normálisak,ergo a mérce a Juventus történetében ?...
20 éve várunk, 5 vesztett BL döntő, a türelem megvan, döntőt kéne már nyerni...
Zombijuve 2017.06.04. 19:27:22
Shyr Kahn 2017.06.04. 19:51:13
m.martin91 2017.06.04. 20:00:24
rockitbaby 2017.06.04. 20:49:50
Nem akarok senkit felmenteni, de azért mint gondolat érdeems lehet eljátszani vele, mennyivel lett volna a csoda kvartettünk mind fejben, mind fizikailag jobb állapotban, ha tudtuk volna mi is forgatni a csapatot.
Shyr Kahn 2017.06.04. 22:30:53
Hiribi27 2017.06.04. 22:50:49
west30 2017.06.04. 23:18:26
@Hiribi27: Osszessegeben ez a bl donto legalabb akkora meglepetes volt szamomra mint a 2 evvel ezeletto.Es johetunk azzal hogy na de hat az elso felidoben pariban voltunk ami kutyat nem erdekli igazabol,mert a masodikban egy sima ritmusvaltassal ugy elvertek minket mint meg eddig senkit a bl dontok tortenelmeben.Ide komoly valtozasok kellenek,egyreszt fiatalitas,masreszt olyan jatekosok akik fejben es fizikalisan rendben vannak,es kepesek a javunkra billenteni a merleget amikor arra szukseg van,az ilyen De Sciglio meg Schick fele baromkodasra meg energiat is felesleges pazarolni.