Dani Alves: "Nagyon jól fogok aludni ma este"

alves_dani_bl-donto_sajto.jpgA Juventus tavaszi Bajnokok Ligája-menetelésének egyik kulcsfigurája a nyáron az FC Barcelonától érkező veterán szélső védő, Dani Alves volt, aki hosszú pályafutása alatt már rengeteg trófeát gyűjtött.

"Nem számít, hogy hány döntőt és trófeát nyertem, a labdarúgás egy csapatsport, s én boldog vagyok, ha a csapattársaim boldogok. Erre az egyetlen dologra összpontosítok.

Mindannyiunknak ugyanaz az álma, s ez sokkal, sokkal nagyobb, mint bárkinek az egyéni célja. Ami minden másnál jobban motivál, hogy megosszam a sikert a csapattársaimmal." - mondta Alves a mérkőzést megelőző pénteki sajtótájékoztató alkalmával.

"Egy ilyen mérkőzés igazán nagyon különleges, s még inkább az a Juventus számára, mert a klub huszonegy éve nem nyerte meg a trófeát, s mert mikor legutoljára találkoztak a Reallal a döntőben, a Real nyert.

Számos elképesztő játékos lesz a pályán, s olyan műsort adnak majd, amelyet az egész világ nézni fog. Megtiszteltetés, hogy a részesei lehetünk, s meg kell ragadnunk a lehetőséget, anélkül, hogy az ellenféllel foglalkoznánk.

Amikor egy döntőbe jut az ember, nem csupán lejátssza azt, de meg is kell nyernie. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, ki kell mennünk oda, s meg kell harcolnunk azért a trófeáért, amelyet egész évben hajszoltunk, s mindezt azzal az örömmel és lelkesedéssel kell tennünk, amit csak ez a sport adhat az embernek.

A Juve nem egy sztárt igazolt, hanem egy munkást, aki holnap a magasba akarja emelni a trófeát. Ha meg akarjuk valósítani az álmot, egy kicsivel többet kell tennünk a szokásosnál. Meg kell mutatnunk, hogy készek vagyunk a feladatra. 

Történelmet írsz minden nap minden pillanatában. Azért jöttem, hogy megvalósítsam ezt az álmot, s kiélvezzem a csapattársaimmal." 

A holnapi döntő talán az utolsó lehetőség lesz Gigi Buffon számára, hogy megszerezze a fájdalmasan hiányzó trófeát.

"Óriási karrier áll mögötte, s egy holnapi győzelem újabb csúcspontot adhat egy már most is ámulatba ejtő labdarúgó-mesének.

Nem lesz ma este gondom az alvással. Nagyon jól fogok aludni, ahogyan mindig is teszem. Remélem, hogy a csapattársaim is jól alszanak majd, mert holnap munka vár ránk, s nekünk jó teljesítményt kell nyújtanunk. Vannak mesés játékosain, de ahhoz, hogy növeljük az esélyeinket a trófea megszerzésére, csapatként kell játszanunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8612560345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2017.06.02. 22:11:15

Aki még nem olvasta és tud angolul, annak kötelező :-) :

www.theplayerstribune.com/dani-alves-juventus-the-secret/#

jeneiPALI 2017.06.02. 22:28:19

Dany de jó hogy itt vagy te vágod hogy nyerjünk ez tuti eddig is bizonyitottad ajátélodal.:DForza Juventus,,gyözünk !

Drughi Di Bianconeri 2017.06.02. 22:56:27

Dani a Király !

Döntő lehet az Ő szerepe és játéka, de biztos vagyok benne,hogy 100%ot fog nyújtani a pályán.

epaska 2017.06.02. 23:24:44

Soha nem hittem volna, hogy megszeretem ezt az embert. Tipikus győztes!

Nathas 2017.06.03. 00:01:45

Majdnem olyan jó, mint legjobb napjaiban, remélem ma még annál is jobb lesz!

Juventino86 2017.06.03. 10:56:00

Hatalmas szerepe lehet neki. Győztes típus, tud küzdeni, hatalmas rutinja van. Nagyon jót igazoltunk vele. Én napok óta nem alszom. 21 éve kicsi gyerek voltam, amikor ugrálva ünnepeltem az Ajax elleni győzelmet. 10 éves voltam akkor és azóta arra várok, h ez megismétlődjön. Tehát kb az életem kétharmadát ezzel a várakozással töltöttem. Ma meg kell lennie!!!!! Forza Juve!!!

.Bulldeo 2017.06.03. 12:56:38

@Rocky80: +1, remek írás, ettől csak még nagyobbra nőtt a szememben Alves.

Amúgy itt megtalálható magyarul is: www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20170603-alves-hianyozni-fogok-nektek/18141

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása