Az AC Milan korábbi elnöke, a volt olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi is a Juventus sikeréért fog szorítani a közelgő BL-döntőben.
A Bianconeri legutóbb 1996-ban emelhette fel a legrangosabb európai kupát, szombaton pedig ismét lehetősége lesz ezt megtenni.
"Mindig is az Internek szorítottam, amikor a nemzetközi porondon szerepeltek." - mondta Berlusconi a Rosa Camuna díj átvételekor. "Most ugyanígy teszek a Juventus esetében, amikor a Real az ellenfél. Forza Juve!"
Az ex-miniszterelnök a városi rivális egykori elnökével, az Intert szintén nemrég értékesítő Massimo Morattival együtt vette át a díjat. Ennek kapcsán visszaemlékezett az AC Milan élén töltött évekre.
"Fantasztikus éveim voltak a csapat élén. El is akartam menni Milanelloba az elmúlt hetekben, hogy köszönjek mindenkinek, de végül nem tettem így, mert még mindig érzem azt a fájdalmat, mely a klub elhagyásával járt. Hamarosan azonban útra kelek és megköszönök mindenkinek mindent.
Köszönetet kell mondanom egyúttal Massimo Morattinak is mindazért az áldozatért, amit az Inter csapatának fenntartása érdekében tett. Néha őszintén meglepődtem ezeken. Csak és kizárólag az Inter érdekelte.
Kerestem ugyan más embereket is Milánóban, hogy támogassák a csapatot, számos szerződést kötöttem szakképzett válallkozókkal, de senkit sem érdekelt a felkeresésem, nem jött egy hívás sem. Végül azért távoztam, mert a futball megváltozott, az olajból származó pénz beszivárgott a sportágba, s az értékek monopolhelyzetbe kerültek, eltávolodtak a valóságtól.
Emlékszem, egyszer Dohában voltam és a sejk odajött hozzám, majd azt kérdezte: 'Találkozhatunk-e a városomban?' A várost hatalmas felhőkarcolók vették körül. Megdicsértem a székhelyét, azonban meglepetésemre azt a választ adta, hogy az épületek szinte üresek. Amikor megkérdeztem, hogy akkor mégis miért eszközöl ekkora beruházásokat, azt válaszolta, hogy különben az olaj a lábai alatt maradt volna." - nyilatkozta a szintén nem mértéktartásáról elhíresült Berlusconi.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
alexGicamo 2017.05.30. 16:45:59
A lényeg ,hogy szombaton taroljunk ! :)
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
alexGicamo 2017.05.30. 16:46:57
Dartagnanxy 2017.05.30. 16:55:46
jeneiPALI 2017.05.30. 18:15:06
pott70 2017.05.30. 18:15:50
Kár,hogy ismerjük a valódi arcát is..