Francesco Totti bejelentette, idén befejezi pályafutását. Ennek kapcsán Juventus legendája, Alessandro Del Piero is megszólalt, s kollégáját egy másik szintre emelte.
A Roma ikonja teljes pályafutását az AS Roma csapatánál töltötte, hétvégén pedig utolsó mérkőzését fogja lejátszani a Genoa ellen a fővárosi klub színeiben. A két játékos nem csak ellenfélként, de csapattársként is küzdött a pályán az olasz válogatott színeiben, az Azzurrival pedig 2006-ban világbajnoki címet is ünnepeltek.
"Amikor egy játékos olyan kérdéseket tesz fel magának, mint: 'Ezt meg hogy csinálta?' vagy 'Jól láttam ezt a mozdulatot?', illetve 'Hogy gondolta, hogy ezt egyáltalán megpróbálja?'. - kezdte nyilatkozatát Del Piero az AS Roma hivatalos honlapjának.
"Amikor egy világklasszis játékos elgondolkodtat, s tudod, olyasvalakivel van dolgod, aki egy másik szinten van. Francesco ezt időről-időre bebizonyította az évek során. Megmutatta, hogy színtiszta klasszis a pályán és abból a szempontból is, ahogy a futballt értelmezi."
Totti 786. fellépésére készül a Roma színeiben, s ezeken a találkozókon 307 gól fűződik a nevéhez. Del Piero pedig 705 alkalommal öltötte fel a zebracsíkos szerelést és 290 gólt szerzett ez idő alatt. Mindkét játékos klubjának legtöbb gólt szerző futballistája, mindketten világbajnokok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.