Mihajlović: "Győzelemmel felérő döntetlen"

mihajlovic_sinisa_fc_torino_padjan.jpgSinisa Mihajlović a tegnap esti, 1-1-el záródó torinói derbyt követően nyilatkozott a sajtó képviselőinek, s elmondta, nem érzi jogosnak Afriyie Acquah kiállítását, ugyanakkor az elért eredmény számára győzelemmel ér fel.

A mérkőzésen egyik csapat sem játszott igazán jól, azonban a torinói Adem Ljajić szabadrúgását követően megszerezte a vezetést. Ezt követően Acquah második sárga lapját is begyűjtötte, így a Bikák több mint harminc percet voltak kénytelenek emberhátrányban futballozni. A Juventus nyomása végül góllá érett, hiszen a csereként beállt Gonzalo Higuaín a mérkőzés végén egalizált.

"Az oldalvonal mellől tisztán láttam, hogy a egyértelműen a labdát rúgta el." - kommentálta a kiállítást a Torino trénere a Mediaset Premium munkatársainak.

"Nem kell ehhez atomfizikusnak lenned, hogy ezt megállapítsd." - folytatta. "Mire van a negyedik számú játékvezető? Ő még jobb pozícióban volt, hogy ezt lássa, mint én."

"Igazságtalan döntés született és nem ez volt az egyetlen ilyen, az első félidőben például három sárga lapot is kaptunk, melyek közül egyik sem volt jogos. Oda is mentem a negyedik számú játékvezetőhöz és megkérdeztem tőle, miért nem segíti a játékvezető munkáját? Ő egyértelműen jobban látta ezeket. A játékvezető nem is sípolt úgy jó hat-hét másodpercig, bizonyos, hogy segítséget várt.

Tudom, hogy túlléptem egy határt, de ez akkor is igazságtalan döntés volt. Tíz emberrel játszani mindenki számára nagyon nehéz. Nem tudom, hogy a játékvezető maga hozta meg ezt a döntést, vagy - ami még rosszabb - az oldalvonaliak segítettek neki, mert ők jobb helyzetben voltak, hogy lássák, Acquah a labdát rúgta el."

Sinisa Mihajlovićot a lelátóra küldte a játékvezető, miután őrjöngve majdnem lefejelte a negyedik számú játékvezetőt, ám a Torino vezetőedzője nélkül is megszakította a Juventus Serie A-rekordnak számító harminchárom mérkőzéses otthoni győzelmi sorozatát.

"Ez a döntetlen egy győzelemmel ér fel, nagyon büszke vagyok a srácokra. Megvolt a kellő karakterisztika, taktikai intelligencia és elszántság. Olyasvalamit tettünk, amit mások nem voltak képesek megtenni, megállítottuk a Juventus otthoni győzelmi sorozatát, és mindezt tíz emberrel tettük.

A Juvénak megvoltak a lehetőségei, hogy kiegyenlítsenek és mi hagytuk, hogy ez az elkerülhető egalizálás megtörténjen. Mondtam is Ljajićnak, hogy azt az utolsó szabadrúgást nem kellett volna a lelátóra küldeni, hiszen így megadtuk az esélyt nekik a labdabirtoklásra. Ha nálunk lett volna akkor a labda, nem tudtak volna betalálni, ehelyett a Juventus egyből megjátszotta a játékszert és kiegyenlítettek.

Fiatal csapat vagyunk, így nincs meg a kellő tapasztalatunk és bölcsességünk, de mindezeken túl hiányzott a további elszántság is, hogy még több gólt szerezzünk és a hidegvér, hogy ne kapjunk egyet sem. Mindazonáltal, eljöttünk ide és keményen küzdöttünk, tudva, hogy ha a legjobbunkat nyújtjuk, az még a Juventus számára sem lesz kellemes.

Úgy érzem, mintha győztünk volna. A játékosaim fantasztikus mérkőzést hoztak le. A keserédes eredmény ellenére is büszkék vagyunk a teljesítményünkre. Legyőzhetsz egy csapatot, de történelmet a pályán csak ritkán írhatsz.

Természetesen a Juvénak több lehetősége volt mint nekünk, s ha korábban egyenlítenek, talán kevésbé lett volna fájó. A kilencvenkettedik percben kaptuk a gólt, amikor a mérkőzés gyakorlatilag már véget ért."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6412486945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2017.05.07. 12:12:57

Nagyon mérges voltam tegnap a csapatra.Elkepesztoen elengedtek a bajnokságot.Mihajlovictol korrekt a nyilatkozat de akinek van már sárgája az az ellenfél terfelen ne csússzon be így az 53.percben.3 góllal is nyerhettunk volt a a B csapattal de nagyon nem koncentráltak a srácok Khedira egbelovesenel azt hittem agyverzest kapok.Nyilvan igyis meglesz a Scudetto de egy vereség azért kellemetlen lett volna. Innentől nemis érdekel ha a Roma ma x-el 1pont kell.Irany Cardiff!!

MdewC 2017.05.07. 12:45:14

Jogos volt a piros.

Lord Viktor 2017.05.07. 12:50:21

Az az ostoba nigger simán megérdemelte a kiállítást. Sárga lappal a zsebben így becsúszni, ráadásul a pálya közepén teljesen feleslegesen...
Egyáltalán nem rajta múlott hogy még pont elérte lábujjheggyel labdát is egy ezredmásodperccel azelőtt, hogy felborította Mandzukicot.
Mihajlovic pedig inkább szégyellje magát, amiért ilyen szánalmas hisztit levágott utána.

2017.05.07. 13:40:06

Itt a különbség köztünk és a toró között. Nekik már ez is felé egy győzelemmel, h ikszelnek ellenünk. Mi meg nagyjából már leszarjuk a bajnokságot. Amit azért még nem kéne. Nekünk egy esetleges bl döntő és győzelem jár az eszünkbe, nekik meg már ez is elég a pezsgőbontáshoz... Osztálykülönbség. :D

Apuleius 2017.05.07. 14:13:20

@MdewC: @Lord Viktor: Az első sárgára bevallom, nem emlékszem, de a második szerintem is jogos volt. Hiába a labdát érte először, közveszélyes becsúszás volt, fölösleges ez a picsogás és a hiszti Mihajlovic részéről..

Tomy81 2017.05.07. 14:18:47

Ez a viselkedés mutatja az ordas különbséget a két klub között, illetve hogy mi hova is tartozunk valójában.Ez a reakció amit láthattunk tipikusan az örök vesztesekvesztesek.Az ég világon semmi meglepő nem volt a 2. sárgán.Úgy viselkedett mintha az autójából rángatnák ki az utcán..

JuventusFanatikus 2017.05.07. 14:19:25

@Apuleius: Ha jól emlékszem az első sárgáját azért kapta, mert úgy tűnt mintha arcon vágta volna Dybalát, közben pedig hozzá sem ért, csak színészkedett a kis argentin, ami nekem nagyon nem szimpatikus.

2017.05.07. 14:22:09

Full kamu volt mindkét sárga,az elsőnél Dybala színészkedett,nem volt túl szimpatikus jelenet. A másodiknál teljesen tiszta szerelés volt,csak a keményebbik fajtából,ennyi...labdára ment,el is rúgta,ráadásul azt találta el először,se nyújtott láb nem volt,se páros láb...elfogultak vagytok nagyon,pedig rohadtul nem múlna rajta semmi,ha elismernénk azt,ami nyilvánvaló,hogy a spori ezen a meccsen a javunkra volt teljesen hülye. Nincs ebben semmi szégyellnivaló,se többek,se kevesebbek nem lettünk ettől.

Apuleius 2017.05.07. 14:27:58

@JuventusFanatikus: Köszi, így már beugrott, az tényleg elég "barcás" mutatvány volt Dybalától.

@fire06: A fenéket volt ez tiszta szerelés, együtt kaszálta el Mandzukicot a labdával, felesleges arra hivatkozni, hogy a labdához ért először. Egy kis balszerencsével egy ilyen "tiszta szerelésből" nagyon csúnya sérülések lehetnek.

Tomy81 2017.05.07. 14:31:06

@fire06: Ebben teljesen igazad van, de ha szerinted a 2. szerelés tök normális volt akkor érdekesen végződnének a meccsek.Ezek szerint labdabeleéréssel gerincbetörhetsz bárkit.Láttad a Real Barcát nemrég?Ott Ramos épphogy nem érte el a labdát...

Rikoo 2017.05.07. 15:15:59

@JuventusFanatikus: @Apuleius: Szerintem könyökkel hozzáért, bár nem emlékszem pontosan hol, de én biztos vagyok benne hogy fejbe vágta.
Mondjuk nem az arcán az is biztosnak tűnt.
Szvsz mind2 sárga adható volt.

Kaniel Outis 2017.05.07. 16:06:23

@Rikoo: Az első sárga szánalmas volt, alig ért hozzá Dybalahoz ő meg előadta a nagyhalált.
A második sárga is véleményes, mert elrúgta a labdát, majd elsodorta a horvátot. Nálam ez se ért lapot, mert nem páros lábbal vagy nyújtottal érkezett.

Rikoo 2017.05.07. 16:13:52

@JuventusFanatikus: Na ezt mondom köszi.
Hátulról odacsapott, mondjuk azt nem értem miért fogja az arcát, de mind1.

Nathas 2017.05.07. 22:14:27

A 2. sárga még könnyű síppal csak-csak befújható (bár én nem adtam volna), de annak fényében, hogy az első nem volt az, nem szabadott volna kiállítani. Most nekünk fújt a bíró, mégis megszakította a nagy menetelést ez a semmirevaló Torino, ezért még mindig mérges vagyok kicsit.

Attila F 2017.05.08. 00:26:16

@fire06: Nyújtott lábbal ment, lábra, teljesen lényegtelen, hogy a labdát is arrébb pöckölte közben. A szabályok szerint ez egyértelműen sárga.

Itt a videó:

index.hu/sport/futball/2017/05/07/oriasi_szerencseje_buffonnak_hogy_nem_o_vedett_a_torino_ellen/

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása