A Manchester City továbbra is Sandrót akarja

alex_sandro_golnak_orul_fekete_mezben.jpgAz angol sajtó jelentései szerint Manchester City még mindig a Juventusból kíván csemegézni, ezúttal pedig Alex Sandro áll a pletykák középpontjában, akiért a szigetországi csapat akár 50 millió fontot is hajlandó lenne kifizetni.

A harminckilenc mérkőzésen szerephez jutó huszonhat éves balhátvéd jelentős szerepet játszik abban, hogy a Juventus remek szezont fut és még mindhárom fronton harcban áll a végső győzelemért

A The Mirror értesülései szerint a manchesteri kékek menedzsere, Pep Guardiola elkeseredetten igyekszik megerősíteni csapata elég gyenge lábakon álló védelmét, s erre a feladatra most Alex Sandrót nézte ki, akiért már tavaly is bepróbálkozott, akkor azonban az olaszok elutasították a megkeresést.

A forrás megemlíti, hogy a City most ismét a Juventus ajtaján kopogtat egy magasabb ajánlattal, melyről úgy gondolják, a torinóiak nem fognak elutasítani, hiszen csapatuk a Bajnokok Ligájából jelentős bevételre számíthat, így könnyen megoldhatják a játékos pótlását.

Sandro 23 millió euróért, 2015 nyarán csatlakozott a Juventushoz a Porto csapatától, s eddig hetvenegy fellépésnél tart az Öreg Hölgy színeiben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2312487449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2017.05.07. 14:29:23

ez totál logikai defekt

mi megoldhatjuk a bevétel miatt,de a City nem,mert ők éves szinten minket is vernek bevételben....értem...tök logikus:DDD és még nagyobb fizut is ajánlanak mindenkinek,mint mi:)

Ha már nagy a bevétel,akkor minek adnám el a 26 éves atom stabil,világ top3 balosának egyikét? értelem szerűen arról a posztról adok el és veszek mást,ami a gyengém.

Szerintem Dybala mellett őt a legfontosabb megtartani,felőlem akkor már inkább Bonut vigyék el ennyiért,mert kizárt hogy ilyen jó balost találjunk 1-2 éven belül.

Azért mi nem a Monaco vagyunk,hogy széthordjanak...Sandro-Bonu..kell még nekik valaki?

Tomy81 2017.05.07. 14:36:30

Drága Pep!

Biztos észrevetted hogy nem a Bayern, és nem is a Barca padját koptatod.Felejtsd el a BL-t, és egy darabig koncentrálj a Premier League-re...

molnaratti10 2017.05.07. 15:16:54

És mit rakunk a helyére 50 m € ?
Mert ok,hogy lesz miből,de kit???
Szò nem lehet ròla.
Most meg kell mutatni ez nem egy kis csapat akit a pénzes zsákok szétkapnak!

babo0410 2017.05.07. 15:30:16

Csak, hogy a BL-ből nagyobb összeg jön be, és alapból is a bevételeink folyamatosan nőnek, tehát jól sakkoznak, a BL-ből jelentősebb összeg jön be, csak éppen ezért nem megoldani akarjuk a pótlását a legjobbjainknak, hanem megtartani őket. Egy csapat, akinek nincsenek anyagi gondjai, nem fog elani valakit csak azért, hogy egy másik posztra igazolhasson, miközben egy másik meg lyukas lesz. Eladni akkor van értelme, ha eladás nélkül nem tudunk senkit venni. Akkor azt mondjuk kényszerhelyzet. Ez most nem áll fenn. Tehát se Sandro, se Bonu, se Dybala nem mennek sehova.

Alex8610 2017.05.07. 16:25:07

Ahogy előttem is írták hiába kapnánk érte egy zsák pénzt nem tudnánk kivel helyettesíteni meg amúgy is nagy kedvenc ő is maradni akar úgyhogy téma lezárva.Guardiola meg pihenjen egyet.

Leram7 2017.05.07. 16:39:38

Jelenleg Marcelo és Alex Sandro a 2 legjobb bal oldali védő, bárkit lenne is helyette szerintem visszalépés lenne.

Nem szabad eladni.

2017.05.07. 17:17:43

Ez a top csapatok átka. Mindenkit szét akarnak belőle hordani. Remélem, Marottáék tökösek lesznek a nyáron és jól betanulják ezt a szót, h NEM!

2017.05.07. 17:29:07

@MGB75: szerintem meg ez a váratlanul jól szereplő középcsapatokra jellemző...tehát:
BE LEHET FEJEZNI ez ilyen Guardiola-féle szerencsétleneknek (akik azt hiszik, hogy értük van a világ), hogy a Juventust Dortmund-féle nevelőegyesületnek nézzék. A Juventus a 80'-as - 90'-es években és a 2000-es évek elején KONSTANS Európa szűk elitjéhez tartozott, és most végre visszatértünk a minket megillető helyre, csak az ilyeneknek is észre kellene venni.

alexGicamo 2017.05.07. 18:38:23

Korábban állítólag Bonura fájt a foguk , most meg rá . El a kezekkel mindkettőjüktől ! Egyikük sem eladó ! Nnna !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

pott70 2017.05.07. 20:52:32

@Dr. Grant: Nagyon a szívemből beszélsz!
A Juventus jelenleg,és valószínűleg a közeljövőben is Europa és egyben a Világ 5-legjobb csapatainak egyike,a City meg valahol a fasorban...
Odaigazolni komoly visszalépés lenne,pláne Sandrónak aki Marcello válogatottbeli helyét szeretné elfoglalni.
Egy-két helyen még erősítenünk is kell,nemám eladni a legjobbjainkat!

Andras74 2017.05.07. 21:46:55

Pont őt nem szabad eladni.

Zombijuve 2017.05.07. 22:11:44

Nagyon nem kéne eladni! Ahogy most állunk még húzós lehet a vége. Vezet a Róma.Egy erősebb paddal meg lett volna a Toró is, most meg még izgulhatunk is!Forza Juve!

Shankin 2017.05.07. 22:18:44

@Zombijuve: Szerintem nincs miért izgulni. Ha Romában ki is kapunk, akkor is csak meg kell nyerni az egyik meccset a Crotone vagy a Bologna ellen. Ez már meg van.

Zombijuve 2017.05.07. 22:28:35

@Shankin: Múlt héten amikor kikapott a Róma a Laziotól azt írtam a blogon hogy most lett meg bajnokság.Valahogy elbizonytalanodtam de lehet hogy csak én vagyok ilyen negatív! Általában mindig pozitívan állok a meccsekhez de most valamiért furcsa érzésem van! Legyen neked igazad és akkor ünnepelhetünk!

Shankin 2017.05.07. 22:56:54

@Zombijuve: Nincs mitől félni, maradj pozitív! :) Ha az utolsó fordulóig nem biztosítanánk be, akkor majd a tét nélkül játszó Bologna ellen, de meglesz addig a scudetto.

CsakÚjváros 2017.05.07. 23:27:24

Nem kell befosni,ez a bajnokság "szokásszereint" már megvan :) a city(Pepe) meg azt álmodik amit akar..... :D FORZA JUVE!!!

Watakuki 2017.05.08. 13:20:50

Hihetetlen az évek alatt mekkora minőségjavulás ment végbe szélsővédő poszton.

Juvetto 2017.05.09. 07:01:02

Dear Management of Manchester City Football Club!

Only for the sake of clarity: No fucking way!

But thank you for your interest! Really, appreciated.

We wish you good luck in the Champions League next season. Or in the Europa League, it depends...

Kind regards,

The Stupendous Fans of Juventus Football Club (and the Competent Management of Our Gorgeous Old Lady)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása