A Torino elleni keret

Serie A logo.jpgAz AS Monaco otthonában aratott magabiztos győzelem után, valamint a Bajnokok Ligája-elődöntő jövő keddi hazai visszavágója előtt, a Juventusnak a torinói városi rangadón kell megtartania lendületét.

Massimiliano Allegri mester gyakorlatilag teljes kerettel készülhet a Torino ellen, a 23 fős listáról csupán a sérüléssel bajlódó Daniele Rugani, valamint a pályára legkorábban ősszel visszatérő Marko Pjaca neve hiányzik.

Amennyiben a zebramezesek győzelmet aratnak a Juventus Stadiumba látogató Bikák fölött, s a tabella második helyén álló AS Roma vasárnap este elbotlik az AC Milan otthonában, a bajnoki címvédő megszerzi zsinórban hatodik, a klub történetének harmincötödik Scudettóját.

A két csapat legutóbb decemberben találkozott egymással, s a házigazda Torino Andrea Belotti fejesével szerzett gyors vezetés, azonban Gonzalo Higuaín hamar válaszolni tudott, majd a mérkőzés zárásához közeledve az argentin támadó a vezető találatot is megszerezte, végül közvetlenül a lefújás előtt a csereként beálló Miralem Pjanić alakította ki a 3:1-es végeredményt.

A mérkőzés játékvezetője Paolo Valeri lesz.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Dani Alves, Lichtsteiner

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Mattiello, Lemina, Asamoah, Sturaro, Rincón, Mandragora

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Dybala

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 1 élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr10012481461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.05.06. 22:01:45

Mindkét sárga kamu volt,ezt megint hallgathatjuk egy darabig...szar ez a spori,ócska.

Magyar Közöny 2017.05.06. 22:01:49

Csak senki ne sérüljön ma le

Shankin 2017.05.06. 22:02:43

Ilyen süket bírókat kellene elfelejteni már végre. Talán fejlődhetne valamit a liga így.

2017.05.06. 22:04:14

Háááááány helyzet kell még, hány helyzet kell még?

2017.05.06. 22:05:05

Még a végére elbasszuk a bajnokságot...

Forza Juve !!! 2017.05.06. 22:05:22

Ok, hogy labda volt de nyújtott lábbal csúszott oda és utána telibe kapta Madzu lábát. Veszélyes játék szerintem jogos a sárga. Viszont az elsô sárgája nem biztos, hogy jogos volt...

Apuleius 2017.05.06. 22:06:51

@Forza Juve !!!: Szerintem is teljesen jogos volt a második sárga. Attól még, hogy a labdát találta el előbb, életveszélyes volt a becsúszás.

Shankin 2017.05.06. 22:07:41

@Forza Juve !!!: Tisztán elvitte a labdát, szerintem le se kellett volna fújni.

DegerFaCan 2017.05.06. 22:08:03

Egri elleni petíciót elindítjuk? De kajak.

2017.05.06. 22:08:23

Bajnokság miatt nem kell aggódni még, saját kezünkben van a sorsunk. Holnap még Róma játszik Milan ellen, utána meg velünk.

Apuleius 2017.05.06. 22:08:55

@Shankin: Előbb a labdát találta el, majd utána telibe kapta Mandzukic lábát. Jogos sárga volt az.

Alex8610 2017.05.06. 22:10:06

Na ezt már nem hiszem el bassza meg

2017.05.06. 22:10:07

Khedira a büdös kurva élet faszának van neked szemed.

FeriGjuve 2017.05.06. 22:10:15

Senkihàzi Egrit jol szàjba kène b....i

2017.05.06. 22:10:29

Istenem kebab... Csak ne menj a kapu közelébe

2017.05.06. 22:10:37

Valaki tudja, h emberelőnyben hányszor rúgtunk gólt? Mert nekem egy sem rémlik...

Alex8610 2017.05.06. 22:11:44

Azért legalább 1pont legyen már meg a Toro ellen otthon 30perces emberelonyben!!

2017.05.06. 22:13:16

@Rocky80: Nyilván kis túlzással írtam, de erős, nem erős, itt szerencsétlenkedünk a szezon végén. Csak abban bízok, h a mögöttünk lévők is még hullajtanak pontokat. Ezt a bajnokságot akár hetekkel ezelőtt is meg lehett volna már nyerni.

Shankin 2017.05.06. 22:15:56

Khedira :))
@Apuleius: SZerintem nem volt annyira veszélyes, oldalról jött na meg a labdát vitte. A fekának meg az első is kamu volt. Mihajlovic jogosan fog köpködni.

Apuleius 2017.05.06. 22:17:44

@Shankin: Az elsőre nem emlékszem, a második szerintem teljesen jogos sárga volt. Hiába a labdát találja először valaki, ha utána szétrúgja az ellenfél lábát. Nem volt ez tiszta szerelés.

Hiribi27 2017.05.06. 22:19:02

Gyerekek én Dubaiban vagyok és itt is közvetítik a meccset. Mondjuk nem akarok vereséget látni...

Alex8610 2017.05.06. 22:20:18

Ha ki mernek kapni az egész banda szégyellje magát azért ennyire nem kéne beleszarni

Mitya10 2017.05.06. 22:21:12

Ezt a sporit omg xD

2017.05.06. 22:21:13

@Shankin: Egyetértek. Tegyük félre az elfogultságot, itt most hibázott a játékvezető. Ha elfogadjuk az itt sorolt ellenérveket akkor is lehetett volna következetes hiszen 2. lapról van szó. De ezekszerint benézte és ezért volt ilyen hatarozott. Mindegy köszönjük meg (már ha előnyünkre válik a létszámfölény)

Apuleius 2017.05.06. 22:21:23

Bármit képesek vagyunk kihagyni. Hihetetlen...

Tony. 2017.05.06. 22:23:22

Dybala? Ez zseniális..

2017.05.06. 22:24:35

Komolyan b+ Asamohnak lekészíteni egy labdát, komolyan?

Mitya10 2017.05.06. 22:24:49

Na jó... ezt ma fàj nézni :/

2017.05.06. 22:26:09

@Hiribi27: én meg kint vagyok a szőlőben a lugas alatt és itt is közvetítik...

2017.05.06. 22:26:30

Cuadradot mi a fasznak hagytuk a pályán? -1 ember.

Hiribi27 2017.05.06. 22:26:36

Pont a torotól fogunk kikapni egy ilyen sorozat lezárásaként? Otthon 10 ember ellen?

Goku06 2017.05.06. 22:27:12

hát ez egy kabaré ami itt megy
veretlenségi sorozatnak vége.. de ez még nem rontja el a szezonunkat.. minden megvan bocsátva ha meglesz a BL

Hiribi27 2017.05.06. 22:27:33

@MGB75: érzek a szarkazmust, de nem nagyképüségből írtam, csak csodálkoztam h itt is adják

Gabuero9 2017.05.06. 22:28:28

Lichti miket csinal isten faszat mar

Shankin 2017.05.06. 22:29:06

@Hiribi27: Miért ne adnák? :D
Belotti egy tank.

Mitya10 2017.05.06. 22:29:17

Istenem a svájcit adjuk már el a fa..ba egyre ink kiráz a hideg a "játékától"

MVPP 2017.05.06. 22:29:30

Nyáron a legnagyobb erősítés az lenne ha Lichsteiner eltakarodna a pics*ba.

Montero 2017.05.06. 22:32:05

@Mitya10: Engem is atya isten ekkora barmot!!!!

Magyar Közöny 2017.05.06. 22:32:16

Ez ha reggelig tartana,sem rúgnánk gólt. A keddi meccs a lényeg!

Nathas 2017.05.06. 22:32:52

Szar meccset vártam és nem is kellett csalódnom :-)

Rocky80 2017.05.06. 22:32:56

Kell az x a Roma ellen.

Lord Viktor 2017.05.06. 22:32:56

Hülyeség volt ebbe belenéznem. Teljesen felesleges bajnokit nézni, vagy jók vagyunk és nyerünk, vagy gyengék vagyunk és X vagy kikapunk. Egyáltalán nem az ellenfélen múlik.
A Barcelona és a Monaco gól nélkül marad ellenünk de ilyen pondró Atalanták meg Torók rugdossák a gólokat, valószínű. :D Magasról leszarjuk ezt a nívótlan bajnokságot, és a BL terhelés mellett ez egyértelműen látszik.

2017.05.06. 22:33:45

Nah ott van, h egy kicseszett ember tud gólt rúgni az is Higany.

Mitya10 2017.05.06. 22:33:52

Ezt az embert... h a faszba x elünk komolyan Higu 1 Isten!!!

Goku06 2017.05.06. 22:34:37

@Hiribi27: csak ne nézd túl hangosan mert a végén még valaki meghallja a közvetítést és megveszi a torinot másnap :D :D :D a milánóiak már úgysem kellenek senkinek :D

Alex8610 2017.05.06. 22:35:53

Ilyenkor kell sarkazni aaaah

Hiribi27 2017.05.06. 22:35:54

@Goku06: ez jó! :D nem hiszem, h nagy üzleti lehetőség lenne benne nekik :)

Montero 2017.05.06. 22:36:39

Sturaro,listeichner,benatia egesz nyugodtan mehetnek!!!!!!!!!!!

DegerFaCan 2017.05.06. 22:37:22

Hat ez a Torino nem ért lofaszt sem szvsz szóval oruljenek a makjuknak :) bravó gonzalo

2017.05.06. 22:38:04

Nagyon sokan jobb ha magukba néznek a mai meccs után, ennyi helyzetet nem lehet kihagyni, BL meccs ide vagy oda, itt hárommal kellett volna nyerni ma.

west30 2017.05.06. 22:40:04

@hellan: Ez egyebkent eleg komoly problema,4tamadobol 2 nem veszelyes egyaltalan a kapura.

Alex8610 2017.05.06. 22:40:06

Legalább az x meglett rem holnap megint botlik a Roma aztán akkor tenyleg meglehet nyugodni következo héten jóenne legalább egy döntetlen a crotone Bologna meg nem téma de ennyire azért nem kéne kiengedni a bajnokságban a végére

Rocky80 2017.05.06. 22:41:53

Higu ezért vettük, jó érzés hogy tudja is hozni.

Leram7 2017.05.06. 22:42:16

Ez egy tré meccs volt, ahol nem biztos, hogy döntetlent érdemeltünk.

A bíró velünk volt, ezt el kell ismerni.

Higuain + Pjanic egy klasszis játékkal a végén mentett ma.

Lichti, Cuad, Asa, Sturaro, Khedira rosszak voltak, a többiek meg átlagosak.

Nem vettük komolyan ezt a meccset, nem volt akarat.

FeriGjuve 2017.05.06. 22:42:23

Most szopd le Pipit f....t Egri G...i!!!!
Ment a csula a szőnyegre! :)

Mitya10 2017.05.06. 22:43:34

A mutatott játék nem sokkal volt jobb mint az Atalanta ellen és 2 x et is rég jàtszott a csapat total látszik mennyire érdekli őket a bajnokság. Ez nem kifogás mert pl Lichti már alibi passzt sem tud adni 0 vele a jobboldal háoa az égnek h Alves itt vsn DE ők is emberek ilyen közel a BL döntőhöz lehet én sem tulajdonítanék nagy jelentőséget ennek a pár meccsnek. Szarni rá ink b.sszuk neg a Monacot és irány Cardiff!!!!

Apuleius 2017.05.06. 22:44:00

Elég felejthető volt ez a mérkőzés, de kár túllihegni ezt az egészet. Két BL-elődöntő között bőven belefért, s érthető, hogy egy gyakorlatilag már tét nélküli meccsen ilyen halovány a koncentráció a kapu előtt is. Lényeg, hogy a Monaco ellen rendben legyünk.

Juve82 2017.05.06. 22:46:04

Buliba vok gyerekek de imádkoztam h x legyen es jött Pipita!!!!!:)

Alex8610 2017.05.06. 22:47:06

Nem lehet könnyű Allegrinek a B csapat is nyerhetett volna de elhittek már a játékosok hogy a Scudetto megvan nem érdekel senkit már a bajnokság.Bosszanto mert sima meccs lehetett volna.Varjuk meg a bajnokavatast.

Forza Juve !!! 2017.05.06. 22:48:50

Egyértelmű, hogy a srácok Rómában akarják megnyerni a bajnokságot

MdewC 2017.05.06. 22:50:43

HIGU meglőtte a szezon legfontosabb gólját, ez a lényeg. :)

Hajrá!

Montero 2017.05.06. 22:51:14

@Nathas: Felesleges jon Caldara meg Rugani is itt van akinek tobbet kellene jatszania

.Bulldeo 2017.05.06. 22:51:53

Nyáron jöhet a padláskisöprés.

2017.05.06. 22:52:48

Pontosan ennyi volt ebben a meccsben...Sturaro,Mandzukic,Lichtsteiner,Khedira,Rincón pontosan azt hozták támadásban,amit tőlük várni lehet,nagy lófaszt se,Cuadrado is szar volt,ennyi féket egyetlen csapat se bír el egyszerre a pályán.

RuidaRobert 2017.05.06. 22:52:53

Lichtsteiner a nyáron mindenképp távozzon. Eddig sem volt a kedvencem, de ő nagyon kevés ehhez a kombinatív focihoz. 3-5-2ben a futomennyiseg dominált, azért fért bele az ugyetlensege.

Nathas 2017.05.06. 22:55:25

@Montero: Caldara még nem jön, Rugani, Barza és Chiello is sérülékeny (persze Benatia is :-) ). Szerintem jó védő, én hoznám, más kérdés, hogy ennyi játéklehetőség mellett szerintem nem ír alá.

Andras74 2017.05.06. 22:56:50

@Montero: Rugani több hete sérült. Fáj a térde.

Juvegaspy 2017.05.07. 00:30:08

Jajj hat most 1 pont lett de baj aze nincs.
Romaba stilusosabb eldonteni :)

babo0410 2017.05.07. 01:32:55

Nem azért, de miért szidjuk a csapatot? Miért nem volt jó a meccs? Szerintem jó meccset játszottunk. Nem volt ezzel nagyobb gond. A bekapott gólnál nem értettem Neto miért csak szemmel veri a labdát? Még ha nem is éri el, akkor is minimum vetődnie kellett volna.
Mind a két csapat jól játszott, szerintem igazi rangadó volt. Mi megpróbáltuk a saját játékunkat játszani, de a Toro tényleg jól felkészült belőlünk. Nem sok teret hagytak elől. Viszont azt is jegyezzük meg akkor, hogy mi meg már az ellenfél térfelén visszaszereztük sokszor a labdát. Nekem az a meglátásom, hogy jó meccset játszottunk, igazi rangadó volt.
De ugyanazt játszottuk, mint a legtöbb tömörülő kiscsapat ellen szoktuk, mikor nem tudjuk a védelmet megbontani. A leglehetetlenebb helyzetekben próbáltunk kapura lőni, és nem voltunk elég türelmesek a labdajáratásoknál, ahogy Allegri is szokta mondani. Ha kicsit több türelmünk lett volna, és jobban próbálunk területeket keresni, széthúzni a Toro védelmét, szerintem nyertünk volna. Ehelyett sokszor próbáltuk beívelni Mandzukicnak a labdát, de sikertelenül.
De semmi sincs veszve, és nem bánkódom az X miatt.
Legalább a vége kicsit szorosabb lesz, és nem ugyanaz történik, mint a német bajnokságban, hogy 10+ ponttal alázzuk minden évben a mezőnyt. Az nagyon unalmas lenne.

babo0410 2017.05.07. 01:55:51

Érdekes, hogy nem nyertünk, most megint hülye a fél csapat, sz.r az összes cserejátékos. Az egyáltalán nem fordul meg senki fejében, hogy néha az ellenfél is lehet jó? Tudom az nem létezik, hiszen az olasz bajnokság sz.r, gyenge minden csapat.
De ennyi erővel akkor a német, ahol a Bayern minden évben tönkreveri a mezőnyt, vagy a spanyol, ahol a Barca és a Real minden évben 100+ gólokat termel, 90 pont fölött végeznek, és 10+ pontokkal vezetik a tabellát?
És azzal most ne huzakodjunk elő, hogy hogyan szerepelnek nemzetközileg, mert a BL-ben a spanyol meg a német csapatok semmivel se jobbak, mint az olaszok. Maximum annyival, hogy az olaszokat az EL soha nem érdekelte. BL-ben meg a Napolinak nem volt szerencséje a sorsolásnál, kifogták az egyik legerősebb ellenfelet, akit kaphattak a 16 között. Minimum 4 (City, Sevilla, Porto, Leverkusen) sokkal könnyebb ellenfelet kaphattak volna, és akkor szerintem a 8 között lett volna két olasz.

Rivendell 2017.05.07. 07:45:56

Romaba?most kikapnak es igy is bajnokok vagyunk...illetve a napoli miatt meg nem

Dante01 2017.05.07. 09:07:05

Nem tudom mit vártatok egyáltalán? Olyan játékosokkal léptünk pályára akik alig játszanak. Főleg nem kezdőként. Mandzutól meg nem várhatjuk már el, hogy befejező ember legyen már rég nem azt játssza. Szerintem mindenki fejében a bl van. Simán megnyerjük a bajnokságot idén is. Jövőre pedig acélosabbá kell tenni a padunk, mert a real is felforgatott kezdővel játszott és nyert 4:0ra csak ott annyi a különbség, hogy a padon nem Asa, Lichtsteiner, Rincon, Sturaro ül.

Roland Máté 2017.05.07. 09:11:51

@babo0410:
Egyszerre mindkét kommentedre válaszolva, szép sorjában...
Attól, hogy nem nyerünk nem feltétlenül hülye a fél csapat, vagy a cserék. Természetesen lehet jobb az ellenfél. De most nem volt. Nem sok helyzete volt a torinonak. 1 védhetetlen szabadrúgás, és ennyi. Sokszor előfordul az is, hogy betömörülő védelem ellen kell játszanunk, ahogy most is. DE ... legalább 4 vagy 5 alkalommal egy az egyben kijátszottuk kapussal szemben a támadást. Khedire kétszer, Dybala, Assa ... persze, hogy lehet támadni ilyenkor a csapatot. Ezen a szinten ilyet NEM lehet!!!
Halkan megjegyezve az általam nagyon nem kedvelt real madrid cserecsapat már félidőben 4 -re ment. A mi cserecsapatunk viszont ... Lichti, Sturaro ... rossz volt nézni.
Én imádom az olasz bajnokságot, de bátor ilyet kijelenteni, hogy a spanyol semmivel sem jobb. Csak az utolsó 3-4 évet nézzük meg BL -ben, hogy kik is voltak ott az elődöntő, döntőben!!!

Roland Máté 2017.05.07. 09:16:56

@Forza Juve !!!:
Nem tudom felfogni, hogy miért Romában akarnák eldönteni???
Hazai pályán, a városi rivális ellen nem sokkal jobb lett volna ünnepelni a bajnoki címet??? ÉRTHETETLEN

Lord Viktor 2017.05.07. 09:17:17

@babo0410: vagy a Juve túl jó, vagy a többiek sz@rok, az eredmény ugyanaz. Jelen állás szerint egy bajnokit megnyerünk ha jól játszunk, és X-elünk ha nem. Na jó, ritkán ki is tudunk kapni. De nem az ellenfélen múlik, mert egyik sincs egy szinten a Juventusszal. Ez az igazság.
Ezért is nem nagyon nézek mostanában bajnokit, nincs miért izgulni mert úgyis bajnokok leszünk.
Amúgy valóban jobb lenne szoros csatában nyerni akárki ellen, de sajnos 6 év nem volt elég a többieknek arra, hogy felnőjenek a feladathoz.

Rocky80 2017.05.07. 09:24:26

Egyébként visszaüthet ez a mentalitás nagyon könnyen.

Nem vagyunk hozzászokva hogy hátrányban vagyunk, hogy nekünk KELL a gól, hogy nyomnunk kell stb.

"Teher alatt nő a pálma" azt szokták mondani. Igenis kellenének a nehezebb meccsek a bajnokságban is, hogy jobban terhelhetőek legyünk.

A spanyoloknál kapásból van a nagy hármas meg a fix EL győztes Atletico; ez a négyes egymás között tud ám komoly meccseket csinálni otthon is; nálunk ilyen nincs.

Rocky80 2017.05.07. 09:30:55

Mondjuk most tetszett a Torino, egész jó kis csapat. Nem bánnám, ha ha rendszeresen előrébb végeznének mint a inter vagy a Roma.

Roland Máté 2017.05.07. 10:17:51

@Rocky80:
Teljesen egyet értek! Ez a bajnokságban többször is megmutatkozott.

Rikoo 2017.05.07. 10:23:15

@Roland Máté: Ha nyert volna a csapat akkor sem lett volna meg hivatalosan, szóval teljesen mind1.

Juvegaspy 2017.05.07. 10:45:12

@Roland Máté: Azert a real a granada ellen jatszott..nekik meg a Toro is lone 3at

Roland Máté 2017.05.07. 11:03:42

@Juvegaspy:
Nekem a Torino tegnap úgy tűnt, hogy beállt védekezni, akár egy kiscsapat. De nem is erre szerettem volna utalni, hanem: hogy a real 4. vagy 5. számú csatárai úgy 80% -al eredményesek voltak 10m belül. Míg mi tegnap? 10 ember ellen? Na és nem az volt, hogy bunkervédelem és valaki mindig blokkol, bevetődik ... tiszta ziccerek voltak a kapu előtt. Engem nagyon bosszantott, hogy ezek kimaradtak.

Ha nem láttam volna a mérkőzést, még el is tudtam volna fogadni egy ilyen eredményt. De látva ... számomra csalódás volt. Főleg egy városi rangadón. Ez az én véleményem, és köszönöm a hozzászólásotokat!

Roland Máté 2017.05.07. 11:04:40

@Forza Juve !!!:
Elnézést kérek, nagyon mérges vagyok. Nem vettem észre, hogy poén. Bár most már úgy néz ki, hogy tényleg igazad lesz. :)

Montero 2017.05.07. 11:08:03

Amugy visszaterve nincs bajom Benatiaval csak lehetne helyette sajat neveles v egy nem annyira serulekeny jatekost hozni! Nem hulye a fel csapat csak par jatekos meg cserenek is rossz!!!! Sturaro-Istennem ez a jatekos maga a JOGA BONITO! Ossze vissza rohangal es semmi ertekelhetot nem csinal. Lichsteiner-Ugyanaz es amikor reklamal fuuuuu az ugy felbassza az @gyam,hogy ne mondjam.
Khedira-nem volt annyira rossz. Rincon-szerintem ma jol jatszott vedekzeo kozepalyas,ment elore is jott visszazart labdat szerzet nem is ertem miert nem Khedirat szedte le a mester? Na de mind1. Romaban nyerni kell es kesz. Nyaron meg tenyleg meg kell szabadulni a selejt cserektol. Megmondani a szeukb, csao bye bye

Roland Máté 2017.05.07. 11:14:34

@Montero:
Teljesen egyet értek!!! Annyit tennék, hozzá: hogy nekem sajnos Cuadrado is nagyon kilógott tegnap. Nagyon csípem őt, jó játékos ... de ha egyszer nem megy. Akkor miért ne lehetne cserélni. Egy Dani Alves véleményem szerint nagyon sokat dobott volna tegnap a helyén.

Másik felével is egyet értek: nyáron kellene a cserepadot is erősíteni. Pláne, hogy a milánói csapatok nagy bevásárlás elé néznek. Szóval lehet jövőre komolyabban lehet /kell/ venni majd a bajnokságot.

Forza Juve !!! 2017.05.07. 11:35:56

@Roland Máté:
Semmi gond :)
Kár idegeskedni a meccs miatt (a sok kihagyott helyzet viszont engem is kicsit felbosszantott). 3 meccs van hátra a bajnokságból és a legrosszabb esetben is 3 pontot kell szerezni, hogy bajnok legyen a csapat. (Roma,Crotone,Bologna)
Én már csak az olasz kupára és a BL-re tudok gondolni :)

delpi0823 2017.05.07. 11:38:00

@DegerFaCan: Mekkora kiralysag lenne,nevetseges hogy ilyen ember kommentar lehet aki ennyire utal egy csapatot.

delpi0823 2017.05.07. 11:41:31

@Roland Máté: Hat az a nagzbevasarlas sztem max az inter reszerol varhato,azt olvastam hogy a kinaiak az elso evben a milannal csak 50millio eurot szannak igazolasokra,eloszor az adossagokat akarjak elintezni,de majd kiderul lehet hogy ez is csak ilyen kamuhir volt.

Il Principino 2017.05.07. 12:06:55

A tegnapi meccsről:
Ennyi simán belefért,van bőven előnyünk,mindig nem nyerhetünk:)
Kissé felforgatott csapattal álltunk ki,sok volt a "verőember",amit nem bír el a csapat,bár a helyzeteink így is meg voltak!
Mindig van 1-1 gyengébb bajnoki meccs,ami után kárpótolva vagyunk a fontosabb mecseken,jobb mint ha azokat buknánk el:)
A Toro meg nem is értem hogy gondolhatta,hogy megússza egy utolsó perces kapott gól nélkül...:D
Lassan 1,01-es szorzó lesz arra is :D
A bajnokság nincs veszélyben,ellenben a Barca tartja a nyomást a Realon reméljük a legvégéig!
Forza Juve!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása