A Juventus weboldalán a klub egy hosszabb interjút közölt Daniel Alvesszel, amelyben a védőjátékos igencsak komoly célokat fogalmazott meg saját maga és a torinói klub számára.
„Minden héten folyamatosan fejlődnünk kell, de szerintem elfogadtuk volna a jelenlegi helyzetünket a bajnokság elején: olyan időszakot élünk, amely lehetőséget nyújt mindhárom kiírás megnyerésére, és izgatottak vagyunk, mivel történelmet írhatunk sorozatban a hatodik bajnoki cím megnyerésével.
A siker egyszerűnek tűnik, de nem az. Trófeák begyűjtéséhez kemény munka és elkötelezettség szükséges.
Tisztában vagyunk azzal, hogy még semmit sem nyertünk ebben a szezonban, azonban közel állunk a sikerekhez a bajnokságban, az Olasz Kupában és a Bajnokok Ligájában.
Az álmunk elérhető közelségbe került. Ebben a szezonban történelmet írhatunk, és pontosan ezért is érkeztem ide. Folytatnunk kell a menetelést, és végre kell hajtanunk a mindennapi feladatainkat az edzőközpontban az egymást követő összes napon.”
Gianluigi Buffon nemrégiben azt mondta, hogy Dani Alves példát mutathat arra vonatkozóan, hogyan lehet BL-t nyerni.
„Ki vagyok én, hogy siker tekintetében bármit is taníthassak Gianluigi Buffonnak? Mindazonáltal együtt, párban és csapatban hajszolhatjuk az álmunkat, és együtt a lehető legkeményebben dolgozhatunk az álom megvalósításáért.
Ugyanazzal a szenvedéllyel és vággyal érkeztem, amellyel először elhagytam az otthonomat, amikor csak az volt a célom, hogy az apámat büszkévé tegyem. Minden nap próbálkozok, és ezt próbálom alkalmazni a munkám tekintetében minden nap, maximális tiszteletet mutatva a hivatásommal szemben.”
Mivel a jobb oldali szélső a legnagyobb sikereit a Barcelona keretében érte el, felmerült a kérdés, hogy vajon vannak-e hasonlóságok a katalán csapat és az olasz rekordbajnok között?
„A Juventus és a Barcelona játékosaiban ugyanaz a győzelmi vágy munkálkodik. Itt nagyon keményen kell dolgozni, de számomra ez mindig így volt, és nem éreztem jelentős változást. A célt szolgáló elhivatottság kulcsfontosságú, mivel ez különbözteti meg a jó csapatokat a top csapatoktól.”
A negyeddöntő visszavágóján Dani Alves találkozhatott egykori csapatával, és minden bizonnyal sokan a brazil pacsizására is emlékeznek, amelyet csak a kezdő sípszó elhangzása után fejezett be.
„Rendkívüli tisztelettel beszéltem az egykori csapattársaimmal. Borzasztóan csalódottak voltak, mivel a szívükhöz nagyon közel áll ez a sorozat, és biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a csalódottságot érezte a Juventus is, amikor a 2015-ös döntőt a Barcelona nyerte.
Az élet tele van lehetőségekkel, és azzal, hogy ezúttal a Juventus győzött, sikerült a döntő után más eredményt elérni. Boldog vagyok a csapattársaim miatt, mivel nagyon keményen dolgoznak, és ha az ember ennyit belefektet egy cél érdekében, akkor megérdemli a győzelmet.”
A Barcelona után egy hasonlóan támadó szellemű csapat, az AS Monaco lesz a Juventus ellenfele.
„A legnagyobb hiba lenne elhinni, hogy a BL-cím a miénk, mivel mi ejtettük ki a Barcelonát. Nem utazhatunk úgy a hercegségbe, hogy könnyű meccsre számítunk. A franciák csapata nem csak egy-két sztárból áll, hiszen csapatként játszanak, és nincs rajtuk nyomás. Szabadon nyújthatják a saját stílusukat, és ez nagyon veszélyes ellenféllé teszi őket.
Mindazonáltal ez a szezon csodálatos időszaka, és nyugodtnak kell maradnunk, illetve ki kell élveznünk ezeket a napokat.”
Dani Alves híres a bolondozásairól, ám a játékos szerint ez igenis fontos az ember életében.
„A boldogság további boldogságot szül, míg a negatív szemlélet csak további negatív érzéseket. Amikor dolgozok, akkor teljes mértékben a feladatomra figyelek. Nagy megtiszteltetés, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek, és így biztosíthatom családom számára a megélhetést. Otthon szeretem jól érezni magam, és közben figyelek is magamra.
Egy kis bolondozás olykor segít egy kis plusz energiát fecskendezni a csapatba, ez egyeseknek tetszik, másoknak viszont nem. Amennyiben az ember az életbe jó szándékot és pozitív energiát fektet, akkor viszonzásképp is jó dolgok történnek.
Az elődöntő megnyerésére is nagyon koncentrálok. Most már csak Európa négy legjobb csapata maradt, és rendkívül közel állunk álmaink megvalósításához.
Amikor a Juventushoz érkeztem, azt mondtam, hogy történelmet akarok írni ebben a mezben, nem csak a bajnokságot akarom megnyerni, hanem ennél többet. Azért dolgozunk, hogy ez az álom valósággá legyen.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.05.02. 14:10:00
Da Dani csak írjon. Remélem, hibátlanul sikerül. :)
hurbiny3k 2017.05.02. 16:26:05
bulldeuz 2017.05.02. 17:37:14
Juve82 2017.05.02. 18:04:51
alexGicamo 2017.05.03. 19:43:19
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!!