Dani Alves: „Keserédes este volt”

dani_alves_neymart_vigasztal.jpgDani Alves nem titkolta a meccset követően, hogy keserédes érzésekkel töltötte el a Barcelona kiejtése a Bajnokok Ligájából.

A katalánoknál nyolc évig futballozó védő komolyan odatette magát a Barcelona elleni mindkét meccsen, és köszönhetően a torinói 3-0-nak az idegenbeli 0-0 is tökéletes eredmény volt az Öreg Hölgynek a továbbjutáshoz.

„Kemény volt, de boldog vagyok a klubom és a játékostársaim miatt.” - nyilatkozta a brazil labdarúgó a riportereknek.

„Ez az este keserédes érzéssel tölt el, mivel számos csodálatos emléket ébreszt ez a stadion, és furcsa érzés szomorúnak látni a barátaidat.

Ez fájdalmas, ugyanakkor ez a szakmánk részét képezi.”

Dani Alves és Juan Cuadrado a mérkőzés után vigasztalni próbálta Neymart, aki nagyon szomorúan viselte a kiesést.

„Azt mondtam neki, hogy ilyen a futball, ezek a dolgok megtörténnek, és el kell fogadni. A múltban már mondtam neki, hogy nem szeretnék a Barcelona ellen játszani mindazok után, amit együtt átéltünk, de ezekben a helyzetekben az érzéseket félre kell tenni.

Mindenki a klubjának a javát vette figyelembe, és Neymarnak nem kell szomorkodnia. Ez csupán egy vereség, és tovább kell lépni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1312439019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The king of alibis 2017.04.20. 12:47:41

Nem örültem neki, amikor tavaly nyáron leigazoltuk, de azóta megkedveltem. Barca elleni 2 meccsen hatalmas szintet hozott. Remélem még 1 évet marad, s mellé hozni kell 1 ugyanolyan szintet..... A svájci pedig mehet.

Hiribi27 2017.04.20. 13:18:19

Hihetetlen, amilyen agresszivitással játszott volt csapattársai ellen!Hatalmas profi.

Jamal Jamal 2017.04.20. 13:43:04

Nekem teccik hogy a vagány, bohókás külső mögött egy ilyen érző lélek van, megérdemel még egy BL trófeát.
Bezzeg Pogba csak vekkereket tud virítani, meg lemaradni erről a hatalmas flash-ről... :)

JuventusFanatikus 2017.04.20. 13:55:20

Hatalmasat küzdött mindkét meccsen.Szerintem szinte mindenkivel megkedveltette magát.

Rocky80 2017.04.20. 14:24:39

Több gondolat is megfogalmazódott bennem a tegnapi meccs kapcsán:
Először is: szép munka volt ez a meccs is, illetve nagy gratula a srácoknak a teljesen megérdemelt továbbjutáshoz! Büszke vagyok a csapatra és öröm ilyenkor (is) a Juventusnak szurkolni!
Kicsit eszembe jutottak a pár hónappal ezelőtti lesajnáló megjegyzések a szurkolótársaimtól a csapatunkkal kapcsolatban: hol van Pirlo, hol van Pogba, hol van Vidal – és a pótlásuk? Ezzel a csapattal, ezzel a semmi középpályával max a BL legjobb 8 lehet a cél; nem baj, majd jövőre ha erősítettünk a középpályán; sosem lesz olyan hogy jó egyszerre minden csapatrész, ezért sosem nyerünk BL-t, valami mindig hiányzik; stb. stb…
Csak egy valamivel nem számoltunk: ahogy az első meccsen is, úgy most is a Man of the Match: Allegri. Ő az, aki véleményem szerint a csapat legfontosabb láncszeme; és az ő zsenialitása az, aminek köszönhetjük, hogy most ott tartunk, ahol. Ő az, aki kaphat bármilyen keretet, a maximumot hozza ki. Aki szélsőt farag Mandzukicból, aki Pjanicnak megtalálja a helyét; aki megoldja azt, hogy az összes fontos játékos pályán lehessen egyszerre; aki Higuainből is alázatos csapatembert farag, aki védekezik!, nem reklamál annyit és még sorolhatnám. (Na jó, talán ez nem csak az ő érdeme.)
Egyértelműen a legnagyobb kincsünk és a sikereink fő letéteményese. Habár még nem értük el a BL döntőt sem, kicsit hurráoptimizmus is lett úrrá most a blogon; de a legfontosabbat elértük ebben az idényben: a JUVENTUS egyértelmű BL esélyes és a nagyon szűk elitbe tartozik, aki bárkit megverhet a világon. Ezt már nem lehet elvitatni tőlünk és akár ki is eshetünk egy rossz bírói döntés vagy egy szerencsétlen szituáció miatt, de ebben az idényben kerültünk vissza végérvényesen a szűk európai elitbe és ez egy nagyon jó dolog.  Remélhetőleg egy pár erősítés után itt is maradunk és a Barcához hasonló egyeduralomra törünk az előttünk álló pár évben.
Egy pár szót a csapatról és egy-két játékosunkról is:
A tegnapi csapatunk egyik legjobbja szerintem Dani Alves volt. Óriási értékünk lett, ha valaki ismerhette a Nou Camp hangulatát az ő volt, engem megnyugtatott a jelenléte, és nem mellesleg piócaként tapadt Neymarra és nagyon megkeserítette az életét. Egyértelműen top szint jobbhátvédként még mindig, kár hogy már nem számolhatunk sokáig vele. Volt egy olyan érzésem is a meccs lefújását követően, hogy a Barca-ból Alves távozásával együtt távozott a játék szeretete és a lelkesedés is, és külön örömteli, hogy ezt elhozta a mi csapatunknak! Egy játékos, aki MINDENT megnyert a pályafutása során és mégis határtalan lelkesedéssel játszik még ma is és szeretné azt, hogy a mi csapatunk is mindent megnyerjen! Respekt és köszönjük!
(Higuról a véleményemet már kifejtettem egy másik cikkben: nagyon szeretném már, hogy ledobja a rajta lévő láncokat és fontos meccseken is sorsdöntő gólokat szerezzen. Azt gondoltam, hogy most megtörik a jég, de úgy látszik várnunk kell az elődöntő meccseire. Egy valami biztos: bízunk benned Higu, csak így tovább, jönni fog az!)
Ami Neymart illeti, biztos lesz aki megkövez a véleményemért, de én sajnáltam a lefújás után. Ez a játékos egyértelműen a világ jelenlegi legdrágább; és az egyik legjobb játékosa; két ember is kevés rá meccsenként ha meg akarják állítani; igazolta a jó hírét tegnap is: az ellenfél minden kétséget kizáróan legveszélyesebb játékosa volt. Ami a könnyeit illeti: én tisztelem érte, azért mert egy olyan játékos aki az első meccs eredménye után is hitt a csapatában és minden tőle telhetőt megtett a továbbjutásuk érdekében és őszintén elhitte, hogy ez sikerülhet. Lehet utálni mint embert, de játékosként hatalmas respekt a tudásáért és hozzáállásáért! Szép volt Neymar, fel a fejjel, nem rajtad múlt! A jövő Barcájának alapembere ő lesz, és az minket is felemel, ha olyan csapatokat győzünk le amit ilyen játékosok erősítenek.
Egy pár szót az ellenfelekről is: itt már nincs könnyű ellenfél, mindenki megérdemelten van itt. Még a Monaco sem lebecsülendő: aki ennyi gólt tud rúgni és ilyen lelkesedéssel focizik, az ellen senki sem mehet biztosra…
A Real az a Real: akinek a cserepadján ilyen játékosok ülnek, az hatalmas ellenfél. Habár hagyományosan mumusuk vagyunk, azért óvva intenék mindenkit, hogy előre lefutott meccsnek gondolja ezt a derbit is. Náluk be tud állni egy James Rodriguez, egy Morata; nálunk viszont csak a hátvédsorban van egy Barzaglink, aki kezdőcsapat szint és sajnos ő sem sokáig marad velünk… Ebben mindenféleképpen fejlődnünk kell (a tavalyi Bayern elleni meccsen is ez volt a legfőbb gyengeségünk) és ez a legnagyobb félni valónk is ellenük szerintem.
Az Atletico meg az Atletico: katonák és Simeone, elöl meg Griezmann: ezzel mindent el is mondtam…

Egy szó mint száz: maradjunk a földön, küzdjünk ugyanígy egymásért ahogy eddig és legyünk legalább olyan lelkesek mint Dani Alves: az eredmény nem marad el! 

2017.04.20. 14:42:28

Megérte Pogesznek meg Vidalnak klubot váltani... Most nézhetik fotelből a bl meccseinket... Megérdemlik! Főleg Vidal, aki azért ment München-be, h bl-t nyerjen...

The king of alibis 2017.04.20. 15:17:34

@Rocky80: Higu semmilyen láncot nem fog ledobni, aki követte a pályafutását az tudja, hogy a fontos meccseken mindig csődöt mondott.....

bulldeo 2017.04.20. 15:51:34

@Rocky80: nagyon korrekt, amit Neymarról írsz, (én sem szeretném a Juventusban látni, de) a tegnapi meccsen leginkább az ő zsenialitásától lehetett tartani, és - ellentétben a legtöbb csapattárssal - hittel végig harcolta az egész meccset.
Ha már valakit meg kell találni, ott van a suttyó Suarez, akinek momentuma nem volt a meccsen, csak akkor, amikor feldobta magát, és várta, hogy megkapják a szokásos büntetőt.

Kaniel Outis 2017.04.20. 15:59:55

Soha nem fogom tudni megszeretni a majomkodásai miatt. Tegnap is már ment 5 másodperce a meccs ő meg majomkodott a Barca kispadnál. De az vitathatatlan, hogy nagyon jó játékos.

jeneiPALI 2017.04.20. 16:20:44

@Rocky80: Egyet értek veled kb ugyanezt gondolom én is , fORZA JUVE

venember83 2017.04.20. 16:24:02

@Kaniel Outis: ez is része a személyiségének, és szerintem nincs ezzel semmi baj. A feladatait maximálisan ellátta a Barcelona elleni mindkét meccsen, szóval nincs ok a kritizálására.

Rocky80 2017.04.20. 16:28:02

@Sas Jóska:

Nekem ne meséld el, a Juve mellett nagy argentin drukker vagyok...

Pont ezért is ki nem állhattam, viszont azóta hogy a mi kutyánk kölyke, valami megváltozott bennem - természetesen azóta hogy látom rajta az alázatot illetve a viselkedésbeli változást.

És pont ezért drukkolok azért is, hogy megváltozzon ez a hiedelem vele kapcsolatban. Neki is jó lenne, nekünk is: win to win szituáció.

Talán egy kicsit meg is szerettem azóta hogy itt van: egy hihetetlenül jó csatár, és már csak az hiányzik, hogy a fontos meccseken is sorsdöntő legyen.

Rocky80 2017.04.20. 16:34:24

@Kaniel Outis:

Megszeretni nem is kell.

Viszont az, hogy harmincX évesen, azok után hogy mindent megnyert; nem ment el levezetni és csúcsgázsit kapni Kínába, hanem egy újabb top csapatot választott akit fel szeretne vezetni a csúcsra; hogy minden meccsén gyermeki lelkesedéssel játszik és nem alibizik; és hogy új kihívásokat keres:

ez megsüvegelendő.

Aki a Juventust szereti rossz ember nem lehet.

Az meg hogy bohóc: nem ment a teljesítménye rovására azt hiszem. Csak 8 évet húzott le a Barcánál.

Rocky80 2017.04.20. 16:37:49

@.Bulldeo: Neymar egy hihetetlenül jó játékos, aki a választott csapatáért mindent megtett és - ahogy mondod - hitt is benne.

Nekem ez elismerésre méltó és nem kigúnyolandó. :-)

Rikoo 2017.04.20. 17:09:05

@Sas Jóska: @Rocky80: Azért idén nagyon nem igaz. Rengeteg fontos gólt szerzett nagy meccseken.
Az, hogy most nem talált be, van ilyen.
Nagyon jól játszott mind2 meccsen, inkább ezt kellene figyelembe venni.

Rocky80 2017.04.20. 17:21:10

@Rikoo: Az igazán nagy meccsek ez után jönnek... a BL-ben. :-)

Rikoo 2017.04.20. 17:23:19

@Rocky80: Dühöngőben leírtam a véleményem ezzel kapcsolatban. Ha ez lesz a folytatásban is, engem egyáltalán nem fog ez zavarni. Őszintén nem is értem miért zavar ez másokat.

Rocky80 2017.04.20. 17:30:07

@Rikoo: Köszönöm, elolvastam azt is és egyet is értek vele.

Csak el vagyunk kényeztetve Messikkel és Ronaldokkal akik rúgdossák a gólokat a fontos meccseken és mi is szeretnénk egy ilyen játékost. Talán csak ennyi.

Meg a régi berögződés, hogy "egy csatárt a góljai minősítik" - lásd Mandzukic hasznossága ha nem lő gólt és az ezzel kapcsolatos véleménykülönbségek; illetve mintha valóban látszana Higanyon valami "impotensség" ezeken a meccseken (de lehet csak én magyarázom már bele).

Ezek elegye lehet ami zavar. És egyértelmű lenne Higu hasznossága ezek után, ha gólokat is rúgna, nem lenne vita. :-)

NagyonJuve 2017.04.20. 20:26:21

@Rocky80: higut mindig plusz veszélyforrásnak tartják. Plusz figyelmet kap. Nagy csapatok jobb védőkkel jobban tudják lezárni a területeket mint a kiscsapatok. Barcanak is nehezebb gólt lőni a juvenak mint egy spanyol középcsapatnak.

GGábr81 2017.04.20. 21:23:22

@Rocky80: Azért még azt megjegyezném, hogy Messi, Neymar, Suarez pont annyi gólt lőtt ezen a két meccsen mint Higany. Fontos meccsen ugye. 90 M fölött vannak ugye. Ha minden támadást rá játszunk ki és csinálunk neki meccsenké 4 helyzetet, 2 ziccert, ezeket elbassza és ezen elmegy a továbbjutás, akkor számít az, hogy rúgott gólt vagy nem. Kicsit úgy érzem, hogy ezen a meccsen talán még ennél is fontosabb volt az, hogy az egyéb taktikai feladatait hogyan oldja meg. Szerintem fasza volt gól nélkül is. Jó azért szorítok rúgjon persze. Három meccsen 4-et

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1901) bajnokság (3556) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (51) edző (979) elemzés (40) előzetes (896) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1703) játékosokról (10315) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2506) meccsek (4370) mercato (4304) nyilatkozat (7718) Olasz Kupa (335) összefoglaló (442) pletyka (4313) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (181) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (307) video (233) Címkefelhő
süti beállítások módosítása