Massimiliano Allegri a Barcelona - Juventus negyeddöntőt megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Barcelona elleni meccs nem egy végső vizsga, csupán egy lépcsőfok a csapat számára a Cardiffban rendezendő BL-döntő felé.
„Ez nem záróvizsga, hanem része a fejlődési folyamatnak. A Juventusnak mindig a legjobb nyolc csapat között kell lennie, ez kell legyen a megszokott szint. Szerintem a Juventus fejlődik úgy technikai tekintetben, mint inkább mentalitás és önbizalom vonatkozásában.
Fontos lehetőség ez számunkra, hogy továbbjussunk az elődöntőbe, de mindössze egy lépcsőfok a Cardiffban megrendezett döntő felé. Egy szerdai győzelemmel még nem szereztük meg a BL-serleget, ez nem így működik. Ez egy lépcsőfok Cardiff felé, de egyszerre csak a következő lépésre figyelünk.
A trófeák begyűjtése nem természetes, hanem kivételes, különösen olyan tornán, mint a Bajnokok Ligája, amely kevés meccset tartalmaz, és ahol egy rossz nap esetén az ember már nem javíthat.”
Massimiliano Allegri szerint a Juventus szurkolóinak sikerült valóban elfogadniuk a mestert mostanra?
„Természetes, hogy erős kötelék alakul ki a szurkolókkal három év után, ez nagyon jó érzés, azonban a játékosok lépnek a pályára, ők nyerik a meccseket. Edzőként csak annyit tehetek, hogy megpróbálok minél kevesebb kárt tenni!
Majd figyelmeztetem a srácokat, hogy egy nagyszerű csapat ereje abban rejlik, hogy nem izgulja túl a mérkőzést, hanem összpontosítva és felkészülve kezel bármilyen váratlan eseményt, és nem rázza meg a csapatot semmilyen esetlegesen előforduló történés.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy mindig, amikor nálunk van a labda, gólt szerezhetünk a Barcelona ellen. Kulcsfontosságú a higgadtság megőrzése a nehéz pillanatokban, összpontosítanunk kell, és meg kell őriznünk a kompakt felállást. Így juthatunk az elődöntőbe.”
Massimiliano Allegri azt szeretné, ha csapata nem venné figyelembe az első mérkőzésen megszerzett háromgólos előnyt, azonban azt elismerte, hogy várhatók taktikai és hozzáállásbeli változások.
A Bajnokok Ligájában a százháromból mindössze öt csapatnak sikerült a 3-0-ra megnyert első meccs után búcsúzni a kieséses szakaszban.
„A Juventus számára az a tökéletes meccs, amin a csapat továbbjut. Szerdán nagyon józan mentalitással és élesen kell játszanunk. Lesznek olyan szakaszok, amikor támadni kell, illetve egyes időszakokban majd védekezésre kényszerülünk.
Nem gondolom, hogy a Barcelona jellemzői megváltoztak volna. Bíznunk és hinnünk kell a képességeinkben. A múltban eltérő jellemzőkkel rendelkező középpályások álltak a rendelkezésemre, most olyan támadó szélsőim vannak, mint Juan Cuadrado és Mario Mandžukić, így az edzőnek az a dolga, hogy a legjobban kihasználja a játékosainak a tulajdonságait. Szerdán fontos lépést a szezon végső szakaszának a tekintetében.”
Luis Enrique arról beszélt, hogy a Barcelonának öt vagy hat gólt kell lőnie ahhoz, hogy csapata továbbjusson.
„Tudom, hogy rendkívüli tiszteletben tartjuk a Barcelonát, azonban az ilyen meccsek kevés gondolkodást és sok tettet igényelnek. Jól kell védekeznünk és támadnunk, ahogy minden meccsen. Természetesen a Barcelona három nagyon veszélyes csatárral rendelkezik, ezért nem feledkezhetünk meg erről, de nem szentelhetünk ennek a szokásosnál nagyobb figyelmet.”
Paulo Dybala játéka kapcsán aggályok merültek fel, mivel a Pescara elleni mérkőzésen szombaton sérülten hagyta el a pályát, míg Claudio Marchisio nem vett részt a teljes reggeli edzésen.
„Paulo Dybala jól van, ahogy mindenki más is, szerencsére. Ami a kezdőket illeti, szerintem kevés vagy nulla változás lesz az első meccshez képest. Azonban taktikai tekintetben és hozzáállásban lehetnek változások.
Ez a csapat rengeteget fejlődött önbizalom tekintetében. Szerdán nem gondolhatunk az első mérkőzésen megszerzett háromgólos előnyre, hanem a mérkőzésre úgy kell gondolnunk, mint egy meccsre, amin győznünk kell.”
A bianconero csapat számos játékosa még nem játszott a Camp Nou gyepén, ezért felmerül a kérdés, hogyan birkóznak majd meg a stadion atmoszférájával, amelyben kapitulált a Paris Saint-Germain?
„Ami az első mérkőzésen történt, azt el kell felejtenünk. Ezt a mérkőzést egyetlen meccsen alapuló párharcnak tekintjük, és a koncentráció alapvető, mivel a meccs adott pontjain nyugodtságra lesz szükségünk.
Az a fontos, hogy kilencvenöt percen át meccsben legyünk, és technikailag erős meccset játsszunk. A srácok tudják, hogy mit kell tenni, ez nagyon egyszerű. Jól kell védekezniük, majd jól kell támadniuk, ennyi.”
Az elmúlt évben a Juventus megverte az Intert 3-0-ra az Olasz Kupa egyik mérkőzésén, majd a visszavágón kénytelen volt tizenegyespárbajba bocsátkozni, miután a Giuseppe Meazza gyepén 3-0-ra kikapott. Erre vajon emlékeztette a csapatot a mester?
„A Napoli ellen is komoly kockázatot vállaltunk, szóval nem kell az Intert emlegetni… Ez bizonyítéka annak, hogy a futball kiszámíthatatlan. Kilencvenöt percünk van arra, hogy bebiztosítsuk a helyünket az elődöntőben.
Fontos emlékezni arra, hogy a továbbjutás a végső sípszónál dől el, nem az első húsz percben vagy félidőben. A Paris Saint-Germain úgy gondolta, hogy az első meccsel lezárult a párharc, de nem így volt. Mi úgy véltük, hogy vége a meccsnek a Napoli ellen az Olasz Kupa elődöntőjében, és kockáztattuk annak az elvesztését is.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Chiellini 2017.04.19. 08:49:34
Bbenj 2017.04.19. 09:03:57
Montero 2017.04.19. 09:55:29
Tomi Répási 2017.04.19. 10:05:53
Jamal Jamal 2017.04.19. 10:48:11
De nem bánom legyen 1-1, azzal is elégedett lennék.
Most is azt mondom:
- ua. a felállás
- ua. a góléhség
kell mint az első meccsen.
Forza Juve per sempre!
jeneiPALI 2017.04.19. 11:44:05
Tomi Répási 2017.04.19. 11:44:31
A Genoa elleni meccs nem fog bekövetkezni ma este, ebben biztos vagyok...
Pitts 2017.04.19. 11:57:14
Hiribi27 2017.04.19. 13:32:12
Nincs jó előérzetem a meccsel kapcsolatban ebben a tekintetben.
JuventusFanatikus 2017.04.19. 14:17:53
Mindent bele fiúk!!!!FORZA JUVE!!!!!!