Az FC Porto elleni Bajnokok Ligája-összecsapást megelőzően a csapatkapitány, Gigi Buffon képviselte a játékosokat, s a klasszis óvatosan, ám magabiztosan nyilatkozott a szerda esti találkozóról.
"A legutóbbi eredmények és teljesítmények azt mutatják, hogy jó formában vagyunk." - kezdte Buffon a nyilatkozatot. "Tisztában vagyunk a mérkőzés jelentőségével és az ellenfelünk erejével, hiszen a Porto az elmúlt évek során mindig elérte céljait, s a top csapatok között végzett.
Rengeteg európai tapasztalattal rendelkeznek, nagyon tiszteljük őket, s tudjuk, hogy meg kell dolgoznunk ellenük, a továbbjutás pedig nem lesz egyszerű feladat. Amennyire tudjuk, nem állnak mögöttünk olyan európai diadalok, amelyek alapján egy nyolcaddöntőt lefutottnak tekinthetnénk.
Meggyőzően fejlődtünk az évek során, visszanyerve a tiszteletet és a presztízst Európában, de ezt azzal értük el, hogy minden egyes mérkőzést és fordulót a legnagyobb összpontosítással és nagyképűség nélkül kezdtünk. Én úgy tudom, ez egyetlen módja annak, hogy a lehető legtovább jussunk egy ilyen sorozatban."
Az FC Porto elleni mérkőzés előtti legnagyobb kérdés az volt, hogy Leonardo Bonucci vajon valóban a lelátóra szorul-e fegyelmi vétsége miatt.
"Ezek olyan esetek, amelyek előfordulhatnak egy olyan csapatban, amelyben nagy a verseny a helyekért. Azt gondolom, hogy a Juventus mostanra ott van a labdarúgás elitjében, így természetes, hogy ilyen helyzetek is megesnek, hiszen egyedül a győzelem és a jó teljesítmény tölthet el elégedettséggel, amellyel minden egyes játékos segíteni akarja a csapatot.
Ha ez nem adatik meg, a felelősségérzet és az elszántság, hogy a határokon túl teljesíts, azt eredményezi, hogy bizonyos helyzetek rossz tapasztalatokat eredményeznek. Ez előfordul, amikor a csapat minősége ilyen kiváló, de semmi komolyat, semmi zavart nem jelent.
Arról kérdeztek, hogy közbeavatkoztam-e, mikor valaki nem a megfelelő viselkedést tanúsítja, s azt gondolom, hogy mindannyiunk felelőssége közbelépni, amikor a munkát nem megfelelően végzik. Ami a további helyzeteket illeti, engem kivéve, többé-kevésbé azonos korúak vagyunk, én egy kicsit korosabb, de mindannyian tudjuk, hogyan kell viselkednünk, s ismerjük az öltöző működését.
Nem tudom, hogy Leo játszani fog-e. Az edző még nem adta meg a kezdőcsapatot, így várunk, s majd meglátjuk. Csak annyit mondhatunk egy ilyen helyzetben, hogy ha van egy nagyon tehetséges, vezető típusú játékos, mint Leo, mi vagyunk az elsők, akiknek fel kell áldozniuk magukat a csapat érdekében, s meg kell testesítenünk egyfajta egyensúlyt és bizonyos értékeket.
Leo egy roppant intelligens srác, aki megtestesíti a Juventus szellemiségét, így nem hiszem, hogy problémát jelenthet neki elfogadni bármilyen döntést, hiszen tudja, hogy ezzel a Juve javát szolgálja, s példát mutat a többieknek.
Fogalmazzunk úgy, hogy a játékosok számára más tapasztalatot jelent egy Bajnokok Ligája mérkőzés, mint a Serie A vagy az Olasz Kupa, mert ez a legnehezebb erőpróba, az, amely a leginkább foglalkoztat, s amelyikben a leginkább szeretnénk kitűnni.
Szerencsés vagyok, mert a klub elég erős keretet épített ahhoz, hogy ambícióink legyenek. A csapatnak ez az ambíciója időnként boldogabbá teheti az embert egy egyéni elismerésnél. Kár volna tagadni, hogy ha két évvel ezelőtt bejutottunk a döntőbe, s közel voltunk annak megnyeréséhez is, még ha néhány apró csodával is történt, de azt jelenti, hogy már most is elég versenyképes csapat vagyunk.
Az elmúlt két évben a klub nem gyengítette meg a keretet, s nem fogta vissza magát a nagy igazolásokkal. A Juventus jelzést küldött a szurkolóknak és nekünk játékosoknak is arról, hogy a klub versenyképes és nagyravágyó.
Ami leginkább bizakodással tölt el, hogy látom, ahogyan edzenek, látom mennyire foglalkoztatja őket, hogy fejlődjenek, hogy még mennyivel jobbak lehetünk, s milyen keményen dolgozik mindenki."
Buffon századik alkalommal lép majd pályára a Bajnokok Ligájában, s ezzel a klub történetének első olyan játékosa lehet, aki ilyen mérföldkőhöz érkezett.
"A repülőgépen mondták nekem, hogy ez lesz a századik mérkőzésem a Bajnokok Ligájában. Őszintén szólva ez kicsit megsértette az egómat, mert azt hittem, hogy sokkal többet játszottam ennél!
Iker Casillas egy olyan kolléga, akit mindig is csodáltam, s továbbra is csodálok. Bátor és nehéz döntést hozott, mikor próbára tette magát. Kiváló formában van, s bízom benne, hogy mindketten nagyszerű teljesítményt nyújtunk majd."
A portugálok ifjú támadója, André Silva bevallotta, hogy egy álma válna valóra, ha be tudná venni Buffon kapuját.
"André Silva komoly veszélyt jelent, nagyon jól ismerem. Bízom benne, hogy valóra válik az álma, s betalál nekem, de csak abban az esetben, ha a Juventus jut tovább! Így lenne a legjobb. A legjobb formámat kell mutatnom, hogy kapott gól nélkül zárjunk, mert a Porto rendszeresen gólhelyzeteket dolgoz ki, s megkeseríti az ellenfél kapusának életét.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.