Az Atalanta középpályása, Franck Kessié hízelgőnek találja a klubok iránta tanúsított érdeklődését, ám nem kíván túl gyors döntéseket hozni jövője tekintetében.
Az elefántcsontparti futballista nagyszerű szezont fut idén, eddig hat gólt és egy gólpasszt jegyzett, és természetesen nem csak az újságírók figyeltek fel a játékosra, hanem olyan klubok képviselői, mint például az AS Roma, a Juventus, a Chelsea, a Liverpool.
„Olvastam a sajtóban megjelent cikkeket.” - mondta a húszéves középpályás a So Foot számára adott interjúban.
„Nagyon hízelgőnek találom, hogy ilyen szintet képviselő klubok érdeklődnek irántam, ez pedig azt bizonyítja, hogy jó szezonom van, illetve azt is, hogy fejlődőképes vagyok.
Nem kívánom elsietni a dolgokat. Nem tudom, hogy a klubomhoz érkezett-e ajánlat értem, de érvényes szerződéssel rendelkezek. A jövőben meglátjuk, hogy vannak-e megbeszélendő ügyek.
Tetszik Bergamo városa, nagyon kedves és csendes város. Tetszik az olaszországi élet, itt örömmel láttak engem.”
Franck Kessié az elmúlt szezont a Cesena csapatánál töltötte kölcsönbe, és elmondása szerint sokat tanult a Serie B-ben az olasz futballról.
„Miután szerepeltem 15 meccsen a Cesena mezében, az Atalanta igényt tartott rám, ezért visszahívtak a kölcsönből.
Én nem akartam eljönni, nem akartam cserben hagyni a Cesena csapatát, a szezont ott akartam befejezni. Rengeteget tanultam annál a klubnál, bizalmat mutattak irányomba.
Taktikai tekintetben óriási előrelépést tettem. Amikor visszatértem Bergamo városában a 2016-17-es szezonra nagyon jó állapotban voltam. A Cesena csapatánál pályára léphettem mérkőzéseken, jobban megismertem az olasz futballt, és felvettem az itteni sebességet. A Cesenánál töltött idő számos szempontból hasznos volt számomra.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nathas 2017.02.14. 10:33:04
En7ex 2017.02.14. 12:25:13
Nathas 2017.02.14. 14:15:51
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal