A Juventus és Internazionale csapatai holnap csapnak össze a Serie A egyik legnagyobb rangadóján, ám úgy tűnik, a harc a pályán kívül is folytatódik majd Tolisso kegyeiért.
Az már hetek óta nyílt titok, hogy a vezetőség egyik legfőbb célpontja a középpálya megerősítésére a fiatal francia középpályás, akiben Marotta Paul Pogba ideális pótlását látná.
A Tuttosport szerint azonban az Inter erős konkurenciának fog bizonyulni a nyár folyamán, ugyanis készek ők is mindent megtenni azért, hogy leigazolják a jelenleg 40 millió euróra becsült játékost.
A milánói egyesület megfigyelői már a Lyon Olympique Marseille elleni találkozóján is ott voltak Franciaországban, érdeklődésük tárgya pedig kizárólag Tolisso volt.
A komoly vetélytársaknak hála a zebrák minél előbb le szeretnék zárni az üzletet, ám ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat, ugyanis a Lyon egyszer már a Napoli és a Juventus ajánlatát is visszautasította.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.02.04. 12:48:13
Kiemelném az erős szót ebből, őszintén mi lenne vonzó egy Interben egy Tolisso szintű játékosnak? Max a sok pénz.
Pioli most összekapta őket, de amíg a vezetőség ész nélkül próbálják építeni a csapatot és folyamatos edzőcserék vannak...
real juve 2017.02.04. 13:12:46
real juve 2017.02.04. 14:13:30
Grinta 2017.02.04. 14:53:05
Watakuki 2017.02.04. 15:03:27
Trieszt120506 2017.02.04. 16:57:46
Szóval, ha mindez igaz, akkor egy anyagilag velünk pariban lévő rivális jött létre a bajnokságban.
pott70 2017.02.04. 17:06:13
Watakuki 2017.02.04. 17:51:08
Grinta 2017.02.04. 17:55:49
Rikoo 2017.02.04. 17:58:53
Trieszt120506 2017.02.04. 20:32:37
@pott70: az ATM is egy elég nagy lúzer klub volt Simeone előtt, az pedig nyílt titok, hogy pár éven belül ő lesz az inter edzője. Szóval ennyivel én azért nem intézném el a "fenyegetést", egyszer még a legnagyobb kuplerájban is összeállhat valami..