Juventus-Inter versenyfutás Gagliardiniért

gagliardini_roberto_atalanta.jpgA Calciomercato értesülései szerint a Juventus és az Inter is komolyan érdeklődik az Atalanta fiatal játékosa, Roberto Gagliardini iránt, s mindkét klub kísérletet tesz majd a 22 esztendős középpályás megszerzésére.

A hírforrás úgy tudja, hogy a Juventus már januárban szeretné leigazolni Gagliardinit, s ugyan minden bizonnyal a Zenit Szentpétervártól érkező Axel Witsel jelenti majd a prioritást az átigazolási időszak során a torinóiak számára, az Atalanta tehetséges középpályását is szeretnék megkaparintani.

A bergamói klub 23 millió euróra árazta be a játékost, aki az Atalanta ifjúsági akadémiáján nevelkedett, jelenlegi szerződése pedig 2021-ig érvényes.

A csapat mestere, Gian Piero Gasperini a közelmúltban "a fehér Pogba" elnevezéssel illette Gagliardinit egy nyilatkozat során, a Juventus egykori középpályásához hasonlítva az ifjú olaszt.

Az Inter pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a klub igazán komoly összegeket mozgósíthasson a téli átigazolási időszak során, s inkább nyártól tartana igényt a szezon egyik fontos felfedezettjére. A milánóiak szeretnék már most lezárni az ügyet, azonban a szezon második felére Bergamóban hagynák a középpályást.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2712065153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spez 2016.12.21. 14:32:31

Remélem ezt a versenyt megnyerik.

pedronegroo 2016.12.21. 14:45:14

Szégyen, de eljött ez a pillanat is: Hajrá Inter!

The king of alibis 2016.12.21. 15:03:16

Remélem a Sinter lesz a befutó. Egy felfújt lufi ez a gyerek....

Rocky80 2016.12.21. 15:56:25

A fehér Pogba... :D

Remélem rajta is annyit keresünk.

MickyLau 2016.12.21. 16:20:20

Na tessék már annak sem örül senki ha tehetséges fiatal olaszt akarunk?!

.Bulldeo 2016.12.21. 16:39:16

@MickyLau: az összeg elég magas. Én a tegnapi Empoli elleni meccsen direkt figyeltem; ügyes, tehetséges játékos, de mintha nem akart volna eléggé.
Amúgy meg, ha Mandragorát azért vettük meg, mert komolyabb terveink vannak vele + van lehetőség arra, hogy nyáron elhozzuk Verrattit (ahogy most több helyen is írják), akkor talán érdemes lenne ezt a pénzt betenni a perselybe, hogy legyen elég pénzünk a PSG-vel üzletelni.

babo0410 2016.12.21. 19:14:17

Szerintem meg a potenciál ott van benne. Le kéne igazolni. Anno Verratti esetén is ennyire húztátok a szátokat. Szerintem pont az ilyen tehetségeknek kéne megadni a lehetőséget.

2016.12.21. 19:25:53

Honnan gondoljátok azt,hogy Verratti egyáltalán tervbe van itt akár nyárra?! Ki mondta ezt?! Mondta ő,hogy távozni akar,vagy Marotta azt,hogy őt akarjuk nyáron megszerezni?! Nyilván bármely csapatba beférne,de ki mondta azt,hogy nekünk óriási szükségünk volna rá?! Vagy mondta azt bárki a Psg-től,hogy bármilyen összegért értékesíteni akarnák?!

2016.12.21. 19:31:42

@fire06: Nem fogjuk Verrattit elhozni nyáron az hótziher, csak az ügynöke cseszekedik azzal h olyat nyilatkozott h nem marad örökre Párizsban.

.Bulldeo 2016.12.21. 19:46:48

@fire06: lehet, hogy félreérthető voltam; mind Mandragorára, mind Verrattira értettem a "ha" szócskát, tehát amennyiben ezen fiatal, olasz játékosokat szeretné a vezetőség a csapatban tudni, akkor nem tartom fontosnak, hogy érkezzen egy Gagliardini. SZerintem egy-egy fiatal, tehetséges, olasz játékos leigazolásával hosszú időre biztosítva van egy stabil alaptag a középpályán, ami elemi érdek. Ezek nem szállingóznak el csak úgy. Nyilván információ morzsák jutnak el hozzánk, nekem az az érzésem, hogy Verratti előbb-utóbb úgyis nálunk fog kikötni, és az eddigi nagyon Párizs-fan megnyilvánulások az utóbbi hónapokban furcsamód megváltoztak. Én reménykedek.

MickyLau 2016.12.22. 10:23:43

@.Bulldeo: láthatod,hiába van papíron erős keretünk...novemberre lerobban a fél brigád! Értékelhető emberek kellenek! Én félek,hogy Verratti álom kategória marad! Mandragora sérült...nem??? Inkább fiatal olasz gyerekek miatt idegeskedjünk a bajnoki címek mellett,mint kiégett külföldiek miatt! Még ha eredmények jönnek is... rutint meg csak játék közben szerezhetnek...

el.Flaco 2016.12.22. 14:18:00

@.Bulldeo: Ma nyilatkozta Verratti, hogy nincs oka távozni Párizsból, az ügynöke szavainak ellenére sem és ott akar trófeákat nyerni.

.Bulldeo 2016.12.22. 16:06:44

@MickyLau: "inkább fiatal olasz gyerekek miatt idegeskedjünk a bajnoki címek mellett,mint kiégett külföldiek miatt!" - ezzel abszolút egyet értek.

Amúgy lehet, hogy lerobbant a fél brigád novemberre, mégis vezetjük a bajnokságot, és a BL-ben első helyen mentünk tovább. Szóval világosan látszik, hogy olyan középpályásra van elképesztő nagy szükségünk, aki majd a BL elődöntőben jelenti a különbséget, és nem olyanra, aki legyőzi nekünk a Cagliarit.
Kellenek a fiatalok, mindenesetre Mandragora már nem apró pénzért érkezett, Bentancurért szintén kifizetünk egy korrekt összeget, de Gagliardini árcédulája a legmagasabb.
Kérdés, hogy ha jövőre el lehet kezdeni beépíteni Mandragorát és Bentancurt, akkor mennyire van szükség nagy pénzért egy harmadik ígéretre (és itt nem eltérő posztokon játszó tehetségekről beszélünk, a 3 játékos eléggé hasonló szerepkörben játszik).

@el.Flaco: Verratti előbb-utóbb nálunk fog játszani. Ezek szerint utóbb..

Grinta 2016.12.22. 19:20:35

@hellan: Nyáron sem tudták itt sokan elképzelni a Miralem-Gonzalo párost..úgyhogy azért csak óvatosan eme kijelentésekkel!

babo0410 2016.12.23. 03:29:20

@el.Flaco: Hasonlókat már Juve játékosoktól is hallottunk. Hiszem, ha látom.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9920) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4143) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása