Capello: „Szakadék tátong a Juve mögött”

capello_fabio_palya_mellett_oltonyben.jpgFabio Capello véleménye szerint komoly problémát jelent a Juventus óriási előnye, és várja, hogy az ellenfelek is felemelkedjenek az Öreg Hölgy szintjére.

A bianconero csapat hét pontos előnnyel vezeti a tabellát, miután az AS Roma csapatát sikerült szombaton legyőzni, így a torinói rekordbajnok jó eséllyel pályázik a sorozatban hatodik bajnoki címre.

„Az előzetes jóslatoknak megfelelően nincs verseny.” - idézi az anno számos komoly olasz klubot irányító mestert a Premium Sport.

„A Juventus lassan kezdett a bajnokságban, de ahogy minden évben, gyorsan felvette a tempót, és a játékosokat sikerült visszaszerezni a keret számára.

Gonzalo Higuaínnak be kellett illeszkednie, másoknak illeszkedniük kell egy adott mentalitáshoz, illetve a munkához egy olyan klubnál, amely mindent képes biztosítani, de mindent el is vár játékosaitól.

Amennyiben nyernek, és szerintem ez így lesz, akkor a sorozatban hat évben begyűjtött bajnoki cím azt mutatja, hogy a többi vetélytárs gyenge, a különbség pedig szakadékhoz hasonlítható.

Remélnünk kell, hogy rövid időn belül sikerül megközelíteni a Juventust, mert sorozatban hat év túlságosan sok.

Nincsenek a legfelső szinthez tartozó futballisták, miközben a Juventus számára rendelkezésre állnak a játékosok, a szervezet és a mentalitás.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9812062759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomy81 2016.12.20. 14:58:46

Még véletlenül sem mi vagyunk rohadt jók. A többiek gyengék...

venember83 2016.12.20. 15:06:55

@Tomy81: szerintem rosszul látod. Én úgy vélem, hogy itt inkább a többiek és a bajnokság fölött ítélkezett Capello, és igenis a többieknek kell felzárkózniuk.

pedronegroo 2016.12.20. 15:54:46

Szerintem most egyébként jó a bajnokság és a Napoli meg Roma évek óta tartja velünk a lépést vagy inkább lőtávon belül vannak de a megszerzett előnyünket viszont mi meg nem adjuk le. Gazdaságilag mi vagyunk a legerősebbek plusz a mentalitásunk plusz tradíciók és már is nem olyan meglepő az egyeduralmunk. Továbbá én nem is látok ebbe semmi problémát. Az olasz futballban persze vannak teendők és mi voltunk a a legelsők akik éltek a reformokkal és meg is lett ennek az eredménye.
És ami a legfontosabb hogy a Juve minden évben megdolgozik a sikerért, hogy újra a csúcsra értünk mindenkinél sokkal többet tettünk ezért ismerve hol voltunk a calciopoli miatt. Szóval kérem nincs itt semmi meglepő csak nagyon sok munka és elszántság és ennek eredményei.

Tomy81 2016.12.20. 17:15:57

@venember83: Hát nem tudom.. Azért a Roma, Napoli nem rossz. Ha még mások is "felzárkóznának" a mi szintünkre akkor az olyan lenne mintha egy bajnokságban játszana a Barca,Real,Atletico,Psg,City,Chelsea,Bayern, BVb

Rikoo 2016.12.20. 17:57:31

@Tomy81: Nem. Semmi köze nem lenne ahhoz.:)

Il Principino 2016.12.20. 19:01:56

Én úgy látom,hogy abban van a sikerünk kulcsa,hogy mindig sikerül olyan jegyzett/jó/klasszisféle játékosokat idehozni,akik éhesek a sikerre,pl.rég nem nyertek valamilyen címet,esetleg scudettot sem(vagy semmit),bl-ben állandó szereplők akarnak lenni...Mindig van motíváció az újabb és újabb sikerre,a régiek pedig nem akarják lejjebb adni :)csak néhány név,akik motíváltak voltak,de szinte Padointól kezdve lehetne sorolni a neveket...Vucinic-Lichti-Matri-Quaglia-Vidal-Cáceres-Pepe-Gio később Pogba-Asa-Ogbonna-Tévez-Llorente-Pereyra,tavaly Dybala-Mandzu-Cuadrado...idén Higany-Pjanic-Rugani...ja és az edzők sem kutyaütők voltak ezalatt..

Tony. 2016.12.20. 22:07:28

Ameddig a történelmi nagy riválisok ott tartanak, ahol és ilyen futottak még kategóriás Romak meg Napolik nevezhetőek "vetélytársnak", addig nem beszélhetünk komoly bajnokságról. A Juventus nagyszerűsége és a vetélytársak gyengesége közül egyértelműen utóbbi játszik nagyobb szerepet, ha a hatalmas szakadékról beszélünk. Egy bajnokságban, ahol Marotta nyári szerencsétlenkedéseit fél év van feldolgozni, eközben senki nincs, aki ezt ki tudná használni, és végül 15 pont hátrányból 15 pont előnnyel nyersz, ott nincs miről beszélni. Persze mondhatjuk, hogy a Juve ennyire bitang erős, de 10-15 éve hasonló szitukban a BL-helyekért küzdött volna legfeljebb év végén.

Ettől függetlenül persze a reformok szükségességének legelsőként történt felismerése csak azt bizonyítja, hogy Olaszországon belül egyértelműen a Juventus a legnagyobb klub, és teljesen megérdemelten tart ott ahol.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása