A Juventust nem érdekli Julian Draxler

draxler_julian_wolfsburg_2016-os_mez.jpgFriss olasz hírek szerint a Juventus nem kíván tárgyalásokba bocsátkozni Julian Draxler ügyében, ezért az Arsenal vagy a PSG viheti a fiatal német futballistát.

A német válogatott egyik komoly célpontja volt a Juventusnak még 2015-ben, amikor a futballista a Schalke csapatától meglepetésre inkább a Wolfsburghoz szerződött, és hoppon maradt az Öreg Hölgy.

Mindazonáltal a helyzet azóta sokat változott, és Julian Draxler kereten kívül találta magát nemrég, és januárban minden bizonnyal távozni kényszerül, de szerencsére kérőkben nincs hiány, hiszen a londoni ágyúsok és a francia fővárosbeli tőkeerős klub is szívesen megszerezné a játékost.

A calciomercato értesülései szerint az olasz klubvezetők két okból nem kívánnak tárgyalásokat kezdeményezni: először is nem kívánják megrontani a Wolfsburg vezetőségével ápolt jó kapcsolatot.

Másodsorban pedig a Juventus nem kíván olyan futballista iránt érdeklődni, aki a múltban elutasította az Öreg Hölgy közeledését.

A Juventus igazgatói ezért valószínűleg inkább olyan célpontokra fognak koncentrálni, akik szükségesek lehetnek a BL-álmok megvalósításához.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1112059631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.12.20. 10:21:00

Helyes. Jelenleg helye sincs nagyon a csapatban.

JuventusFanatikus 2016.12.20. 11:21:28

Ez számomra egy jó hír.

keshudioo 2016.12.20. 11:44:33

"Másodsorban pedig a Juventus nem kíván olyan futballista iránt érdeklődni, aki a múltban elutasította az Öreg Hölgy közeledését."

azért erre volt már sor. Inkább arról van szó, hogy Draxler elér élesen bírálta a Juventust, és olyanokat mondott, hogy az neki nem lenne előrelépés a karrierjében.

venember83 2016.12.20. 11:56:57

@keshudioo: A lenyeg, hogy lassan odajut a Juve, hogy nem kell kuncsorogni a jatekosoknal, hanem vegre mutathat egy kis buszkeseget a klub.

keshudioo 2016.12.20. 12:54:59

@venember83: És ez így van rendjén. Külön öröm, mikor nem tudunk leigazolni egy játékost, vagy elhagyja valaki a klubot, és aztán befürdik. :D Pl. Draxler, Iturbe vagy Shaqiri.

2016.12.20. 13:04:51

Nagyon helyes, remélem ezt a bohócot egyetlen nagy klub sem veszi meg.

Spez 2016.12.20. 13:23:19

@venember83: Ez azért nem teljesen így van!
Nem nagyon szoktam az átigazolások "mögé" nézni, de nekem nagyon olybá' tűnik, hogy mostanság csak a kivásárlási ár megváltásával vagy lejáró szerződésű játékosok esetén vagyunk hatékonyak.
Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy valamely csapattal szemben egyébként megnyertük volna az átigazolási "harcot".

Bbenj 2016.12.20. 13:48:09

@hellan: dehogynem,de szerintem be fog sülni!
Amugy örülök,hogy nem akarjàk idehozni!

MickyLau 2016.12.20. 14:43:34

Helyes! Megvagyunk nélküle!

Rocky80 2016.12.20. 18:01:36

"A Juventus nem kíván olyan futballista iránt érdeklődni, aki a múltban elutasította az Öreg Hölgy közeledését."

1. Egy öreg hölgy közeledését én is elutasítanám... :D

2. Kéretik ezt a gondolatot figyelembe venni azon szurkolótársaimnak akik a nekünk már búcsút intő játékosok visszahozásáról ábrándoznak: Vidal, Tévez, Pogba, (Coman) és társaik...

Gondolom szinte mindegyiknek kínáltunk szerződés hosszabítást, ha akkor így döntöttek, vissza már ne jöjjenek!

Grinta 2016.12.20. 20:02:41

@keshudioo: Shaqiri mindig megakadok..egy Stokeban :) úristen

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9918) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4143) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása