A mai La Repubblica érdekes eseményekről számolt be, amelyek a nyári átigazolási időszak során történtek a csapat háza tájén.
Gonzalo Higuaín kivásárlását követően Mario Mandžukić távozni akart a Juventustól. A horvát csatár eltökélt volt az ügyben, ám Massimiliano Allegrinek sikerült meggyőznie a maradásról, és így a futballista lemondott a kezdőcsapatbeli helyéről.
„El akarsz menni? Tessék, menj. De tudd meg, ha mindig játszani akarsz, ha minden meccsen a pályán akarsz lenni, akkor egy adott szinttel meg kell elégedned, csak olyan csapatot fogsz találni, amely nemigen reménykedhet Bajnokok Ligája győzelemben.
Amennyiben maradsz, akkor garantálom, hogy lesz helyed a csapatban. Tudhatod, hogy magasabb célokért fogunk küzdeni. A választás a tied. De én szeretném, ha maradnál.”
Mario elgondolkodott mindezen, és végül a maradás mellett döntött. Massimiliano Allegri pedig tartotta magát ígéretéhez, és amikor mindhárom csatár elérhető volt, tizenegy alkalomból ötször kezdő volt a horvát center.
Most azonban a mesternek el kell majd mondania, hogy vége a könnyű életnek, és mivel Paulo Dybala ismét játékra kész, talán már holnap este a Dinamo Zagreb ellen, de vasárnap már mindenképpen a három egészséges csatár közül valakinek ki kell maradnia a kezdőből. A dolog nehézsége, hogy ezek a futballisták talán boldogan kihagynak egy szokványos meccset, ha a csapatérdek úgy kívánja, ám nem egy derbit, nem egy Juventus - Roma rangadót vagy éppen a Dohában tartandó Szuperkupát.
A tavaly Massimiliano Allegri és Mario Mandžukić összecsapott a Bayern-Juventus mérkőzés előtti estén, amely a szezon talán legfontosabb meccse volt. Paulo Dybala sérülés miatt nem játszhatott, ezért a mester a kontrákra akart építeni, ezért Álvaro Morata játszatása mellett döntött, és mellőzte a horvát válogatottat, aki rendkívüli méregre kapott, mivel úgy érezte, végre törleszthetett volna Pep Guardiolának.
Massimiliano Allegri a mérkőzés vége előtt negyedórával a pályára küldte a horvát játékost, aki azonban teljesen súlytalan volt, és nem nehéz elképzelni, hogy mindezt bosszúból tette. Most azonban Mario Mandžukić mintha jobban kezelné a háttérbe szorulását.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2016.12.06. 13:13:56
A jövőben, amennyiben egészséges minden támadónk akkor is lehet nyugodtan rotálni. Jelenleg ugye ez 3 fő, nem hiszem hogy nehéz lenne megoldani hogy mindenkinek jusson elég játékperc, arról nem beszélve hogy előbb-utóbb úgyis lesérül valamelyik, Allegri így oldja meg ezeket a dilemmákat. Nálam Mandzu maradna a kezdő a jelenlegi formát tekintve a továbbiakban. Dybala-t is jobban szeretem mikor a horvát tank van mellette.
ovaentat besök 2016.12.06. 13:38:24
The king of alibis 2016.12.06. 14:10:10
pedronegroo 2016.12.06. 14:21:45
Nathas 2016.12.06. 15:33:02
@Jóska gyerek: hát inkább ilyen cserénk legyen, mint Matrica.
Egyébként élete talán legjobb formájában futballozik (pedig nem is az eredeti posztján játszik), ha most visszakerül a padra, az biztosan megint letöri a lelkesedését.