Claudio Marchisio a Juventus végül magabiztos győzelmét hozó sevillai meccset követően arról beszélt, mire gondolt a tizenegyes elvégzése során, illetve mennyire felszabadító élmény végre betalálni a BL-ben.
A középpályás utoljára a BL-ben 2013-ban lőtt gólt, ám találata fontos volt úgy a meccs szempontjából, mint a játékos felépülése szempontjából, hiszen térdsérülését követően ez volt az első gólja.
„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült ilyen fontos célkitűzést megvalósítanunk, és így továbbjutottunk a legjobb tizenhat közé.” - mondta a középpályás a Mediaset Premium mikrofonja előtt az 1-3-ra zárult meccs után.
„Nem volt egyszerű dolgunk. A szurkolók nagyon fel voltak tüzelve még akkor is, amikor megszereztük a harmadik gólunk. A teljesítményünk nem volt rossz, mivel a Sevilla komoly erőt képvisel hazai pályán, és ritkán lőnek itt gólt a vendégek, mi viszont lőttünk hármat.
Továbbra is javulnunk kell, mivel a csapatban megvan a minőség arra, hogy sokkal jobban teljesítsen. Hosszú ideig voltam hiányzó, ezért természetes, hogy kicsit kínlódok még meccseken. A látásom elhomályosul!”
A meccs egyetlen büntetőjének az értékesítésekor minden bizonnyal semmi baj nem volt Claudio Marchisio látásával szerencsére.
„Csak arra törekedtem, hogy minél alacsonyabban lőjem. Tulajdonképpen kicsit a tizenegyespont mögé kellett helyezzem a labdát, mivel a pont mögött kisebb mélyedés volt, és féltem, hogy alulról találom el a labdát.
Felszabadító érzés volt betalálni ennyi időt és mindazt követően, amin az utóbbi időben átmentem.”
A Juventus második gólját Leonardo Bonucci szerezte, és ennek köszönhetően a Juventus átvette a vezetést a csoportban, viszont az első hely sorsa továbbra is kérdéses.
„A Dinamo Zagreb legyőzésére kell koncentrálnunk, mivel a futballban semmi sem tekinthető biztosnak.” - nyilatkozta Leonardo Bonucci a Mediaset Premium munkatársának.
„A Sevilla hatékonyan átvette a vezetést a mérkőzésen az első kaput találó lövéssel, mi azonban nagyon keményen dolgoztunk, és végül megszereztük a győzelmet.
A Sevilla lezárta előttünk a területeket, mi hibákat vétettünk, de szerencsére a bal lábamnak köszönhetően előnybe kerültünk az eredményjelzőn.
Természetes dolog a Bajnokok Ligájában, hogy mindegyik mérkőzés nehéz és rendkívül kiegyensúlyozott. Tudtuk, hogy ez a mérkőzés útválasztó lehet a szezon tekintetében, és sikerült elérnünk az első célunkat.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.