Bonucci a Cityben köthet ki Thiago Silva érkezésével

bonucci_leonardo_golorom.jpgEgyes olasz információk szerint Leonardo Bonucci abban az esetben távozhat majd a Juventus csapatából, ha Marottának valóban sikerül megszereznie Thiago Silvát. 

Ferran Soriano egy korábbi nyilatkozata szerint Bonucci egyáltalán nem zárkózott volna el az elől, hogy Angliába szerződjön, Pep Guardiola pedig többször hangsúlyozta már, hogy az olasz az egyik kedvenc jelenleg is aktív játékosa. 

Végül persze a védő maradt Torinóban, sőt, egyre több hír szól a hamarosan bekövetkező szerződéshosszabbításról, ám most egy másik forgatókönyv is körvonalazódni látszik. 

A calciomercatoweb.it a Juventus felkészült arra, hogy abban az esetben elengedje Bonuccit, amennyiben tényleg sikerül a csapathoz csábítani az AC Milan korábbi kiválóságát, a brazil Thiago Silvát.

Ez az üzlet egy tipikus "marottás" fogás lenne, hiszen a 32 éves játékos szerződése 2017 júniusában fog lejárni Párizsban, ezután pedig ingyen megszerezhetővé válik. 

A Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta a Rai Sportnak tett nyilatkozata szerint Thiago Silva valóban egy érdekes lehetőség a csapat számára, aki Andrea Pirlóhoz hasonlóan másodvirágzását tudná élni Torinóban. 

A Manchester City természetesen nem aprózná el cserében az ajánlatot Bonucciért, 60 millió eurót fizetnének az olasz válogatott alapemberének játékjogáért, őt pedig egy 5 éves, évenkénti 8 millió eurót biztosító szerződéssel kínálnák meg szolgálataiért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7611829891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2016.10.22. 18:36:33

Ja mert elengednénk az egyik meghatározó játékosunkat. Életem legnagyobb csalódása lenne, ha egy csupaszív, igazi olasz Juventinot lecserélnénk egy Thiago Silvára. Ne kezdjünk már átmenni interbe! Benatia, T. Silva, aztán már a védelembe se lesz olasz a végén? A támadósorban már nincs, a kp-n nincs meghatározó olaszunk, a védelmet szétcsesznénk, aztán már csak az kell, hogy Buffon utódja se olasz legyen.
Remélem ennek a fele se igaz, és egy igazi olasz klasszist, aki a csapat lelke, és imád itt lenni, nem adunk el.
Szerintem nem igaz, hogy Bonucci el akart menni.

Tothtihamer 2016.10.22. 19:02:53

@babo0410: +1
Ellenben Bonucci annyit tett már a csapatért hogy az akaratát tiszteletben lehet tartani.
Mindazonáltal a távozása csak akkor lehet elfogadható ha az érte kapott pénzből jönne a Donnarumma - Romagnoli kettős

Hiribi27 2016.10.22. 19:15:58

@babo0410: huuu, de nagyon egyetértek most minden érveddel!!! Ügyesen megfogalmaztad szerintem sokunk vélemènyét.

Leram7 2016.10.22. 19:42:48

Silva fizetése 14M

Bonu 8-at keresne, ennyiből inkább adnék fizetésemelést Bonunak bőven.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása