Sacchi: "A Milan nem fogadta meg a tanácsom"

sacchi_arrigo.jpgArrigo Sacchi legutóbbi nyilatkozatában elmesélte, az AC Milan vezetősége nem hallgatott rá, amikor azt tanácsolta nekik 2014-ben, szerződtessék Paulo Dybalát.

A milánóiak korábbi edzője két évvel ezelőtt azt javasolta a Rossonerinek, megéri Paulo Dybala leigazolása, a lombard fővárosban tanácsa azonban süket fülekre talált.

Dybala az Instituto ifjúsági akadémiájáról került ki, de igazán akkor keltette fel a játékosmegfigyelők érdeklődését, amikor 2012-ben Európába tette át székhelyét és a Palermóba igazolt.

A 22 éves játékos már első két Olaszországban eltöltött idényében felkeltette Sacchi figyelmét, s tanácsolta egykori csapatának, igazolják le a játékost.

A transzfer persze nem jött össze, melynek valószínűleg a juventinók örülnek a legjobban, hiszen egy évvel később, 2015 nyarán Torinóban kötött ki az argentin támadó, s rögtön kulcsszereplőjévé vált új csapatának.

Sacchi pedig most csalódottságának adott hangot, hogy nem hallgattak szakértelmére.

"Lelkes csodálója vagyok Dybalának." - kezdte Sacchi nyilatkozatát a La Stampának. "Meg vagyok győződve róla, hogy a legnagyobb játékosok egyike lesz."

"Ha két évvel ezelőtt, amikor beajánlottam őt, valaki hallgatott volna rám Milánóban, Paulo most nem a Juventusban játszana."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8311799789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.10.12. 21:40:25

Nem hiszem h elment volna a Milanba.

Mixbetegállat 2016.10.13. 07:51:39

Volna,volna... Ha Dybala annak idején foci helyett mégis a kosárlabdát választja..

simoo · http://artissimoon.blogspot.com 2016.10.13. 09:59:22

@Juvegaspy: miért ne ment volna, palermoból milánóba menni az teljesen jó karierdöntés lett volna
örüljünk, hogy nem így lett

.Bulldeo 2016.10.13. 12:16:13

@Mixbetegállat: Akkor ma a Burger Kingben dolgozna

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása