Draxler a nyáron elhagyja a Wolfsburgot

draxler_julian_bl_wolfsburg.jpgKözvetítője szerint Julian Draxler minden bizonnyal távozni fog a Wolfsburg csapatától a nyáron, és a Juventus neve is felmerülhet.

A kreatív középpályás rendkívül közel állt ahhoz, hogy a Juventusszal kezdje meg az elmúlt szezont, azonban a bianconero vezetők végül visszaléptek, és a futballista végül a Schalke csapatától a Wolfsburg együtteséhez igazolt 36 millió euró ellenében.

„Massimiliano Allegri beszélt Julian Draxlerrel, hasonlóképpen gondolkodtak, és azonnal jó kapcsolat volt megfigyelhető közöttük.” - mondta Fabio Parisi a Tuttosport számára.

A közvetítő számára nem újdonság Julian Draxler ügye, hiszen ő egyeztetett a felek között tavaly nyáron, amikor végül meghiúsult az átigazolás.

„A Wolfsburg komoly tulajdonosokkal rendelkezik, azonban a német szurkolók pechjére mindenki csak távozni akar a csapattól. A nyáron Julian Draxler szinte a Paris Saint-Germain együtteséhez került, amely klub közel 65 millió eurót ajánlott érte.

Minden bizonnyal távozni fog a Wolfsburgtól a szezon végén. Nagy örömmel rohanna Torinóba, és ő ideális trequartista lenne Massimiliano Allegri számára.

Megismétlem: Julian Draxler távozni fog, de azonban az már más kérdés, hogy a Juventus érdeklődni fog-e vagy sem. Szerint a bianconero együttes továbbra is képes komoly összeg kifizetésére, mivel a bevételük megközelíti az európai top klubok bevételeit.

A rendkívül valós profit, amit Paul Pogba értékesítése hozott, az elkövetkezendő pár évben is éreztetni fogja hatását a pénzügyi mérlegük tekintetében, így Beppe Marotta és Fabio Paratici további befektetéseket hajthat végre.”

A fiatal német játékos kapcsán az olasz mellett még az Arsenal érdeklődéséről lehet olvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6111781203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2016.10.08. 18:45:16

Na neeeee.... :( Őt azért nagyon nem kéne.

Hiribi27 2016.10.08. 18:47:09

Na őt soha nem akarom Juve mezben látni!!!!!€

Juveboy92 2016.10.08. 18:47:27

ottvan a posztján Pjaca , szerintem már nemfogja érdekelni Marottaékat , pláne nem 65 milliós licitről...:)

Juveboy92 2016.10.08. 18:50:36

@Juveboy92: ráadásul a horvát nemcsak hogy fiatalabb de skilljeiben hasonló is mint Julian viszont fizikailag sokkal erősebb ami egy olasz csapatnak sokat számít

sleepy8 2016.10.08. 19:00:59

Hát azért a kardomba nem dőlnék, ha leigazolnánk. Anno is a sérülései miatt nem akarta itt látni senki, de azóta kb nem is volt sérült. Azért elég jó spíler a srác.

Tony. 2016.10.08. 19:37:06

1 év után jönne is? Anno ha jól emlékszem elmondta mekkora öröm, hogy nem a Juventusba ment, mert már ki is estek a BL-ből, míg ők tovább vitézkednek (1 kört..)

Pont jó helyen van.

bulldeo 2016.10.08. 19:42:12

@Juveboy92: őszintén szólva én egy kicsit le vagyok azon mindig döbbenve, hogy a blog mindig kritikus olvasótábora mennyire a keblére ölelte az első pillanattól kezdve Pjacát; miközben Pjaca egy ígéret egyenlőre. Lemina a töredékét nem kapta meg ennek a bizalomnak, akkor a türelmetlenséget nem értettem. Nagyon szurkolok Pjacának, de még nem egy kész játékos. Draxler az, ezt kár vitatni.
Nem mondom, hogy Draxlert le kell igazolni, de egy nemzetközi tétmeccsen a német sokat hozzá tudna tenni a Juve játékához, Pjaca jelenleg kevés lenne hozzá.

Juveboy92 2016.10.08. 20:02:19

@.Bulldeo: azt azért hozzátenném hogy én azok kevesek egyike vagyok aki már Eb elött utánpótlás meccseken is láttam és tudtam mekkora potenciál van a gyerekbe és h már 3 éve Barca megfigyelők is mennyire dícsérték és mikor legelső pillanatban én védtem a gyerekethogy nagyon nagy meglepetést fog okozni engem akik most támadtak ezért most ugyanazok akik keblükre ölelik ...ami Leminat illeti ő róla nem sokat tudtam de azt igen hogy a francia utánpótlásban Pogba Kondogbia és Martiallal húzóemberek voltak (hogy végül miért lett gaboni miután kijárta a francia utánpótlás létrát passz) de én benne is bíztam és bízok végig ...
visszatérve Pjacara hidd el nekem hogy nagyon gyorsan fejlődő játékos és 1-2 éven belül Dybala szintű húzóember lesz .
Egyébként Draxlert úgy hoznám el hogy Coman ha tényleg nem lesz Bayernnél véglegesítve akkor odaadnám +20 millióval ráfizetve Draxlerért mert Wolfsburg elvileg szívesen látná, ami így megközelítené a PSG féle 65 milliós ajánlatot (mert sztem Comant simán lehet 40-45ért felszámolni) , ha meg PSGnek ennyire kell Draxler akkor nekik meg odaadni 30 -40 milliós ráfizetéssel Verrattiért cserébe ...és így nálunk lenne végül úgy Verratti hogy fizettünk 20at Wolfsburgnak 30-40 et PSGnek szóval 50-60 milliós költekezéssel lenne egy Verrattink ...nagyon fantáziadús formába vagyok ma:))))

Sándor Háger 2016.10.08. 20:21:39

Mi van már, lassan Pjaca jobb, mint Dybala és Higuain és Icardi együttvéve? Ébresztő, jelenleg max Coman-hoz hasonlíthatjuk. Az egy dolog, hogy sokan nem örülnének Draxlernek, az már egy másik kérdés hogy Pjaca nála is jobb. A választ megsúgom: nem, 2-3 év múlva talán.

Watakuki 2016.10.08. 23:40:18

Felőlem jöhet. 25 millióért, maximum.

Sándor Háger 2016.10.08. 23:53:26

Nyilván van egy egy összeg, amiért reális lenne elhozni, de ne mi döntsük el hogy mennyi legyen a max.
Higuain-ért a szurkolók 90%a nem fizetett volna ennyit, aztán mégis beválni látszik. MAX 25-öt adnál érte? LOL. Diego 27-ért jött és nem sok mindent tett le.
Ott a sok nem-Juve szintű játékos, ha egyet-kettőt eladunk közülük (mondjuk Hernanes és Asamoah) és mondjuk hozzádobjuk a Coman-ért kapott milliókat, meg is vehetjük. 35-40 milliót sem sajnálnék érte, ő már azért egy bevált játékos.
Ha Krasicért kiadtunk anno 15misit, Tiagoért is 15öt, Amauri 22 millió felett jött hozzánk, na akkor elmondom, hogy Draxler egyedül többet ér mint ők értek valaha is(számolgassunk csak= 15+15+22 az 52 millió euró.)

sleepy8 2016.10.09. 00:06:26

@Sándor Háger: Az a baj, hogy a Wolfsburgaba ment 40 körül, tehát ennél nyilván csak drágábban adnák el.

Rivendell 2016.10.09. 06:02:59

én megnézném nálunk és én is átadnám érte Coman-t

Spider81 2016.10.09. 07:44:35

OFF
Milik sulyos serulest szenvedett a valogatottnal es tobb honap kihagyas var ra....szerintem ezzel el is szalltak a Napoli remenyei a scudettora...mondjuk nme volt tul sok :)
Viszont mielobbi jobbulast Milik-nek!

Rocky80 2016.10.09. 10:21:53

@Spider81: még szerencse, hogy ezek a válogatott szünetek nem csak minket sújtanak.

Goku06 2016.10.09. 12:20:22

Ő mondta azt hogy a Juve nem elég nagy csapat számára, ugye?

Alex8610 2016.10.09. 13:33:38

@Goku06: Kicsit megszaladt a szajja mikor otthon vertek a Realt 2:0ra a Juve meg ugye kiesett a Bayern ellen.Akkor emlitette hogy milyen jol dontott hogy maradt es a Juvet egy szinten emlegette a Wolfsburgal.Arra aztan ugye nem szamitott hogy a Bernabeuban kapnak egy 3ast es bucsuztak is a Blbol.Nemis ertek 1-2 mai focistat a futball vilagaban minden megtortenhet lehetne okosabban is nyilatkozni.Lasd Coman helyzetet...

Nathas 2016.10.11. 11:16:39

Attól senkinek sem kell tartania, hogy Draxler-t lesz kénytelen Juve mezben nézni :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása