Az olasz szaksajtó szerint a Real Madrid játékmestere, Isco szerepel a Juventus kívánságlistájának élén.
A Tuttosport tegnapi számának címoldala szerint Isco lehet az olasz bajnok legfőbb kiszemeltje a középpályára, néhány, a Barcelonában és Real Madridban szereplő sztárjátékos mellett.
A forrás szerint Giuseppe Marotta továbbra is olyan nagy volumenű átigazolásokat szeretne nyélbe ütni mint idén nyáron Gonzalo Higuaín megszerzése volt, s ezúttal a spanyol bajnokságot szemelte ki vadászterületnek.
Isco azonban nem az egyetlen olyan játékos, akinek a sorsát élénk figyelem követi Torinóban, hiszen az Öreg Hölgy Ivan Rakitić és Luka Modrić, valamint Toni Kroos helyzetét is monitorozza, mint olyan futballistákét, akik betölthetik a Paul Pogba távozásával a középpályán keletkezett űrt.
Kroos, Modrić és Rakitić klubváltása azonban nem tűnik valószínűnek, hiszen mindhárman szerződéshosszabbítás előtt állnak jelenlegi csapatukka.
Ellenben Isco megszerzése már korántsem lehetetlen kategória, hiszen a spanyol sajtó szerint a Real Madrid számára nem képezi a "mozdíthatatlan játékosok" körét.
A spanyol középpályással kapcsolatban az elmúlt hónapokban felmerült az is, hogy visszatér korábbi csapatához a Malagához, azonban Angliából is akadnak kérői szép számmal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.