A Chelsea bankot robbantana Bonucciért

Bonucci Leonardo_golorom labdaval mez alatt.jpgA Juventus játékosokat jól ismerő Antonio Conte nem ahhoz szokott, hogy csapata védelme sorra kapitulál, márpedig a Chelseanél most ez a helyzet, melyen a Hull City elleni győzelmük mit sem változtat.

Nem meglepő tehát, hogy az angol sajtó szerint az olasz edző volt csapata védelméből erősítené meg jelenlegi gárdája hátsó alakzatát.

A célpont a már a Manchester City által is körüludvarolt Leonardo Bonucci, akiért Roman Abramovics csapata kész lenne mélyen a zsebébe nyúlni már a januári átigazolási időszakban.

A Kékek fedezetsora nem éppen a legjobb napjait éli, hiszen a kapitány John Terry sérüléssel küszködik, Gary Cahill és a világ legdrágább védője címet birtokló David Luiz pedig korántsem nevezhető biztos pontnak hátul.

A Chelsea védelme tehát nem muzsikál jól és nem meglepő, hogy ez egy olasz edzőnek hamar szemet szúr. A legutóbbi két meccsükön öt gólt kaptak, az Arsenal ellen hármat, a Liverpool ellen pedig kettőt.

Januárban tehát nagy valószínűség szerint újabb védőt lesz kénytelen igazolni Antonio Conte, a jelölt pedig már meg is van.

A Telegraph értesülései szerint Roman Abramovics kész megnyitni a pénzcsapokat és 60 millió fontot sem sajnálna kiadni a manapság nagyon népszerű Leonardo Bonucciért.

A legfőbb kérdés viszont az, hogy vajon a Juventus ennyiért hajlandó lenne-e elengednie védelmének legfontosabb láncszemét?

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1711776103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.10.07. 09:02:41

Ne hülyüljünk meg.

Chiellini 2016.10.07. 09:55:24

Szeretem Bonut, de 60M font az nagyon sok. Télen nincs értelme eladni, mert akkor nincs bl szereplés meg győzelem se. Ha nyáron előre pótoljuk a kp hiányosságait, Benatia idén nem lesz sérülékeny, Rugani jelentősen fejlődik, megnyerjük a bl-t akkor felőlem mehet 60M fontért, de abból már nem vonogatunk le semmit.

ovaentat besök 2016.10.07. 10:01:28

@Chiellini:
De Bonu mellett (ha elmenne, ami imposszible ) nem egy BC páros játszana ám!
Szerintem soha nem lenne olyan hármas, mint a BBC. Már a kommunikáció is egy hatalmas probléma lenne közöttük.

Leram7 2016.10.07. 10:08:16

Ezt a védelmet nem érdemes megbontani. Buffonnal kiegészülve hoztak 5 bajnoki címet zsinórban. Nem pénz kérdése.

babo0410 2016.10.07. 10:24:51

Bonucci semennyiért nem eladó. Ha elengedjük, akkor a világ legjobb védelmét tesszük gallyra.

pedronegroo 2016.10.07. 11:10:44

Conte nyáron hogy nem látta mekkora kaki ez a cselskí védelem??? A Mister lehet meg se éri a januárt ilyen bohóc védőkkel (Cahill. D.Luiz, Terry). Conte szét nézhetne máshol is, valaki szóljon már neki hogy nem csak az olasz liga létezik! Sőt, máshonnan jóval kevesebbért is lehet védőt szerezni. Továbbá Conte-nek kellene a legjobban tudni hogy a BBC az ebben az összeállításban lett klasszis, Buffonnal együtt természetesen, magyarán nagy baromság volna innen kiemelnie Bonu-t, Ő egymagában azért nem akkora klasszis és nem tudja megoldani egyedül a cselskí védekezését.

Nagyon bírom Bonu-t de úgyis Ő fogja eldönteni hogy megy vagy marad, nem a Juventus-on fog múlni. Ha a távozás mellett dönt akkor anyagilag nagyon jól fogunk járni csak Marotta ne megint egy játékosra költsön egy ilyen giga összeget, továbbá akkor végleg át kell állnunk a 2 védős rendszerre, ami elvileg minőségi romlást nem okozhat mert a Barza, Chiello, Benatia, Rugani sor bőven meg tudná oldani.

Shyr Kahn 2016.10.07. 11:29:34

Szvsz Bonucci nem potolhatatlan. Igen fontos jatekosunk, de ennyiert en a nyaron eladnam (felteve ha akar menni). Itt az ideje, hogz Rugani tobb szerepet kapjon. Ruganival hasonlo korban sztem Bonucci nem volt ilyen igeretes szoval en nem aggodnek es 60m fontbol lehetne ertelmes potlast is talalni.

keshudioo 2016.10.07. 12:50:49

@Chiellini: Mi az, Giorgio, félted a helyedet a csapatban? :P

Viccet félretéve, @babo0410: -val értek egyet. Ráadásul imádom Leót, Vidal távozása óta ő a legkedvesebb játékos számomra a csapatban.

JuventusFanatikus 2016.10.07. 13:10:43

Nem adnám el semmi pénzért!Szerintem ő sem szeretné elhagyni a Juventust.

szabo2323 2016.10.07. 18:14:51

Szeretem én is de nem tartanám pótolhatatlannak. Szerintem a védelem erejét az össze szokottság alkotja.És nem tudom de nekem manapság kicsit zavartnak tűnik. Nem tudom ez mennyire családi probléma de én Benatijat vagy a fiatal Ruganit sem tartom kevésbé hasznosnak. Azon a véleményen vagyok ha marad vagy ha megy mi csak jól járunk. De kevés esélyt látok arra ,hogy télen távozzon.

alexGicamo 2016.10.07. 19:41:35

Ne Witseljünk már ... ja, nem is ! xD

Ő nem eladó és kész !

Vágom, hogy Conte mester csípi,de van még hal a tengerben egy pár ... a többit pedig leírtátok előttem korábban, többen is .

Bonu per sempre !

FINO ALLA FINE !!!

Tothtihamer 2016.10.08. 15:44:47

@babo0410: Mi lenne ebben a meglepő?
Marotta hazavágta a világ egyik legjobb középpályáját, most jön a védelem tönkretétele.

Drotkoszoru 2016.10.08. 15:51:15

@pedronegroo: Koulibaly-t egész nyáron üldözték, 60 millió €-k repkedtek érte elvileg, de a Napoli visszautasított minden ajánlatot. Bonuccit is megakarták szerezni, de rá még kevesebb esélyük volt, emiatt is igazolták le utolsó pillanatban David Luizt tűzoltás gyanánt (akit én egy bohócnak tartok, nem a világ legdrágább védőjének, de ez most mellékes). Látta Conte is, hogy a védelemmel baj lehet (ezért is hozták el Marcos Alonsót is az utolsó napon, bal bekknek), szimplán nem sikerült az első számú kiszemelteket megszerezni, emellett Terry sérülésével sem kalkulálhattak előzetesen (ami azért is kellemetlen számára, mert Zouma is még csak most lábadozik).

ToTTy-Juve 2016.10.09. 11:51:02

Bonucci ugyanolyan pótolhatatlan mint Buffon. Ő az utolsó biztos pont a kapuig. A jelenlétében teljesen másként muzsikál a védelem... és akkor a hasznos mélységi indításai, amit mostanában többször is bemutatott rendkívül hasznosak.
Barza papa hamarosan kiöregszik, Bonu és Chiello mellett Benatia fontos csere és Rugani is alaposan beletanul lassan.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása