Matuidi: "Csak a PSG-re koncentrálok"

matuidi_blaise_furcsa_mosoly_psg_mezben.jpgA Paris Saint-Germain francia középpályása, Blaise Matuidi már túltette magát azon, hogy a nyáron akaratával ellentétben végül mégsem sikerült a Juventushoz igazolnia, s elmondása szerint boldog Párizsban.

A középpályás sokáig a Juve első számú célpontjaként szerepelt a nyári átigazolási időszakban, sőt a Torinói csapat - legalábbis a sajtó szerint - nagyon is közel járt a játékos megszerzéséhez, ám végül a francia klub vezetősége úgy döntött, hogy a játékos szándékával ellentétben nem engedi el a futballistát.

Ezt követően számos olyan hír látott napvilágot a médiában, hogy Matuidi boldogtalan a francia fővárosban, ezeket azonban a játékos most saját maga cáfolta.

"Nagyon boldog vagyok." - kezdte a középályás a Le Parisien munkatársainak kérdéseire válaszolva.

"Boldog vagyok, s azt hiszem ez a pályán is meglátszik. Élvezem a játékot, s mára már semmilyen megbánást nem érzek a nyári események miatt. Magam mögött hagytam a történteket, az már a múlt. Csak a PSG-re koncentrálok, elkötelezett vagyok a csapat iránt." - hangzott a Juventus vezetősége számára vélhetően furcsa nyilatkozat.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7411737863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3383) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9914) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4156) mercato (4140) nyilatkozat (7439) Olasz Kupa (326) összefoglaló (410) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása