Giovanni Carnevali nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a mai találkozón pályára nem lépő Domenico Berardi soha nem utasította vissza a Juventust, csupán annak a szándékának adott hangot, miszerint a Sassuolo keretében kívánja folytatni fejlődését.
A Sassuolo vezérigazgatója a múltban arról beszélt, hogy a fiatal csatárnak komoly ajánlatai voltak, amelyeket visszautasított, hogy a Sassuolo berkeiben maradjon.
„Nagyon velünk akart maradni. És szeretnék egy valamit tisztázni: soha nem utasította vissza a Juventust, csupán arról tájékoztatott, hogy a Sassuolónál kívánja folytatni a fejlődését, különösen azután, hogy megtudta, Eusebio Di Francesco velünk marad.” - idézi a szakember szavait a Tuttosport.
A klubvezetőt a csapat edzőjéről is kérdezték, illetve a Sassuolo mercatójáról, miután a klub értékesített Šime Vrsaljko és Nicola Sansone játékjogát.
„Kiváló edzőnk van, aki készen áll egy nagy csapat irányítására hála a szakértelmének és a vezetési készségeinek.
Kicsit változtatnunk kellett terveinken az átigazolási piac tekintetében: Šime Vrsaljko távozott az Atlético Madridhoz és Nicola Sansone a Villarreal együtteséhez.
A maga módján ez egy újabb pozitív jel: a Sassuolo olyan játékosokkal rendelkezik, akik Európa nagy klubjai számára is csábítók.
Hogy mi a titkunk? A tervezés.” - reflektált a klub globális stratégiájára a klubvezető.
„A tervezés elengedhetetlen, amikor az egyik legnagyobb olasz iparossal, Giorgio Squinzivel van kapcsolatban az ember.
Ő futballszurkoló, és szereti a sportot, azonban a Sassuolo a cégeinek az egyike, ezért ezt ennek megfelelően kell vezetni. A szezon elején mindenre kiterjedő tervet kell kidolgozni, soha nem szabad improvizálni.
Biztos vagyok abban, hogy az olasz futball óriási kihasználatlan potenciállal bír, azonban a probléma az, hogy a dolgokat egyik napról a másikra intézik.
Az emberek improvizálnak, kevesen készítenek komoly stratégiákat, ezek egyike a Sassuolo és a Juventus, és ezek a klubok ennek a tevékenységnek a gyümölcseinek örvendenek. Mi határozzuk meg a célokat, aztán az illető irányba haladunk.
Nagyon szerencsés voltam, hogy a Giuseppe Marotta volt a tanárom a Monza, Como és Ravenna klubjánál.”
A szakembert ezt követően a Sassuolo olasz alapú stratégiájáról kérdezték, hiszen a klub komolyan épít a fiatal olasz futballistákra.
„Vegyük alapul az olaszok példáját: csupán három idegenlégiós van a keretünkben. Ez pedig szándékos stratégia eredménye.
Ez a filozófiánk részét képezi, és ez eddig kifizetődő volt számunkra. Hiszünk az olaszokban, mivel szerintünk így könnyebb csapatot kovácsolni a játékosokból, s a csapat egységesebb.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
molnaratti10 2016.09.10. 09:18:19
A Sass lehet az utánpòtlásbázisunk(vagy már az is)
Így a tehetségeink/gek az első osztályban pallérozòdhatnak majd mikor készen állnak,jöhet a komolyabb lépés a Juve!
Egyébiránt a kiesőjelölt kis csapatbòl milyen szép kis egységet,stabil már már felső csapatot kovácsoltak.
5. lett a Sass?
Persze ma a 3 pont nem kérdés,hogy nálunk marad,így is van ez jòl.
Forza
rockitbaby 2016.09.10. 09:25:40
De ez a szezon lesz nekik az igazi fokmérő, ugyanis kettős terhelés mellett kell tartaniuk a tempót. EL és bajnokság. Ha menni fog, akkor igazán elmondhatják magukról, hogy nagyon jó úton haladnak! Én is úgy érzem, hogy megtaláltuk magunknak az "új" Udinese-t XD
alexGicamo 2016.09.10. 14:26:46
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!