James Rodríguez házat bérel Torinóban?

james_rodriguez_real_madrid.jpgA Real Madrid kolumbiai támadója, James Rodríguez házat keres Torinóban, szellőztette meg a Proto Csoport ingatlanos cég a mai nap folyamán. E tény pedig előrevetítheti a játékos karrierjének következő állomáshelyét.

A cég által kiadott közlemény szerint a játékos ügyvédei hamarosan Torinóba érkeznek annak érdekében, hogy tisztázzák egy villa bérleti díjának kérdéseit, legalábbis az Efe értesülései szerint.

A céget néhány héttel ezelőtt bízta meg a 25 éves játékos azzal, hogy találjanak neki megfelelő lakhatást az észak-olasz városban, s úgy tűnik a mai nap folyamán sikerült megtalálni a megfelelő szálláshelyet a dél-amerikai számára.

James a 2014/15-ös szezonban csatlakozott a madridi sztárklubhoz, s azóta elhódította a Bajnokok Ligáját, megnyerte a Klubvilágbajnokságot és az UEFA Szuperkupát is.

Zinednie Zidane irányítása alatt azonban kevesebbszer lép pályára, a Real Sociedad elleni 3-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen is csupán az utolsó percekben kapott lehetőséget, így könnyen elképzelhető, hogy a támadó új kihívások után néz a mercato még hátralévő napjaiban.

Érdeklődőkből nincs hiány, a forrás által említett Juventuson kívül, az Arsenal és a Chelsea is szívesen soraiban tudná a Madridban mellőzött futballistát.

Érdekességként megemlítendő, hogy a Juventus idei igazolásai közül Dani Alves és Gonzalo Higuaín is a fent említett cég közreműködésével lelt otthonra Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7111652100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hiribi27 2016.08.25. 21:02:55

Hát ez érdekes... 2 kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. 1. Honnan lenne nekünk most 80M-nk? 2. Hol játszana a csapatban?

rob1 2016.08.25. 21:05:02

Akkor a Torinoba megy a bikák erősítenek.

Rivendell 2016.08.25. 21:07:53

alapvetően mire fel lehetne 80m az ára? nem játszatják,nincs is nagy formában csapatában....azért ő nem 1 Di MAria aki szárnyalt madridban.

ammeg lehet Cuad és ő megbeszélték,hogy Juve legyen,csak válogatott társak,bár itt nem is a vételár....fizu,miből? Matuidi-Higu-Alves-Cuad?-James?

Direct_01 2016.08.25. 21:09:52

@rob1: Lekéstem róla,de a Toro valóban komoly erősítésekre készül! :D

giorgio007 2016.08.25. 21:09:53

@rob1: Pont ezt akartam írni én is :D

Dani880709 2016.08.25. 21:10:24

@Hiribi27: Honnan lenne? :)
Számold ki mit költöttünk idén és mennyi folyt be... simán 0-n vagyunk.
Marotta azt mondta h akkor is jött volna higany ha nem adjuk el pogbát...
Simán jöhet titokba .....

Apuleius 2016.08.25. 21:13:56

"James? Szinte semmi esély." - kommentálta a pletykát Marotta a Sky Sport Italiának.

Rikoo 2016.08.25. 21:24:28

@Hiribi27: Bármikor szorítunk egy játékosnak helyet.:)
4-3-1-2 irányító. 10-es mez.

Ravanelli 2016.08.25. 21:24:28

Remek focista,szívesen elnézném zebrába öltözve.
De szerintem nem lesz ebből semmi.
Meghát igazából a Juve nem arról híres,hogy összevissza vásárol,csapatot építeni meg nem tud...

Lisandro 2016.08.25. 21:32:59

A Kobra ilyen sunyi lenne??:-))
Titokban meghúz még egy ilyen üzletet az utolsó napokban??
Adná nagyon!
Remélem ez lesz a hétvégi bomba,hogy Matuidi,James a Juvéban!
De szép is lenne....
Álmodozni azért szabad nem?

hurbiny3k 2016.08.25. 21:33:04

Ha ezt a James üzletet összehozná valahogy az öreg, esküszöm, hogy Marrotta neve lesz a mezemen..

Lisandro 2016.08.25. 21:34:19

@hurbiny3k: :-)))))
Meg az enyémen is!!!

Quentin_KR 2016.08.25. 21:35:47

Ne hallucináljunk már.. Rodrigez érkezésére annyi esély van minta Trójai falónak a Kincsem parkban....

Hiribi27 2016.08.25. 21:37:38

@Rikoo: ebben a formációban valóban jó lenne, de ritkán játszunk így. És akkor mi lenne a sok belső védőnkkel? Nekem tetszene ez a felállás. Na de erre vajmi kevés esély van.

Rivendell 2016.08.25. 21:37:52

@Quentin_KR: senki nem gondolja komolyan,csak jól esik ábrándozni,jó lenne ide a MAtu-Cuad páros is

2016.08.25. 21:45:43

Biztos átsiklottatok fölötte (kivéve álmodozók):
Apuleius 2016.08.25. 21:13:56
"James? Szinte semmi esély." - kommentálta a pletykát Marotta a Sky Sport Italiának.

Rikoo 2016.08.25. 21:48:07

@Hiribi27: A BL-ben 4 védővel játszottunk eddig is.

hurbiny3k 2016.08.25. 21:48:32

@MGB75: Apuleius 2016.08.25. 21:18:13
@hellan: Igen, egyetértek, ezek a nyilatkozatok az égvilágon semmit sem jelentenek.

Watakuki 2016.08.25. 21:50:05

Tipikusan az a cím ami után értelmetlen elolvasni a cikket is.

(Nem a kedves Szerkesztők munkáját becsmérelve, csupán a hír valóságtartalma hagy némi kivetnivalót maga után :))

molnaratti10 2016.08.25. 21:54:00

@MGB75: Szinte semmi esély!
Szinte!!!

babo0410 2016.08.25. 21:55:08

Érdekes hír. Nem tudom hol kapna helyet a kp-n, de ha jön, akkor hajrá! Idén a Pjanic, Lemina, Asamoah, Khedira, Sturaro, Rodríguaez, Cuadrado (már ha Conte elengedi), Pjanic kp mindent vinne az biztos. Pláne, ha Marchisio is felépül a sérüléséből. Ez bivaly középpálya lehetne. Ezzel a kp-vel, a már jól bevált védelemmel, és az idén pokolian erős támadósorral alázni kéne a BL-ben. Bár jönne össze!

Lisandro 2016.08.25. 21:59:15

Még mindig nem hivatalos?:-(

Nathas 2016.08.25. 22:01:28

Talán kölcsönbe elengedik, hogy formába kerüljön

hurbiny3k 2016.08.25. 22:03:26

@Nathas: 10 + 45opcióval, a kérdés a fizetése lenne..

Gabuero9 2016.08.25. 22:50:25

Higuain erkezesere se volt semmi esely aztan... persze Jamesre igy mar nincs love max kolcson de azt ugyse adjak.

Hiribi27 2016.08.26. 01:00:12

Nem tudom elképzelni, h egy ilyen komoly ingatlanos cég olyat nyilatkozik, ami hazugság. Ez a cég-nyilván mások mellett-komoly futballisták (Alves, Higuaín, Ibra, Pogba) ingatlanjait intézte el. Ha Jamesnek megvan Torinoban az igatlana, amit nyilatkoztak, akkor mégis mit akarhat itt??? Néha itt nyaralni, vagy juveban focizni?!

epaska 2016.08.26. 02:31:18

Nem tudom, mi szülte ezt a hírt, de ha James itt köt ki Contenak megint kihullik a haja...:)

venember83 2016.08.26. 05:49:39

@Gabuero9: ha Higuaín valóban érkezett volna Pogba eladása nélkül is, akkor miért ne lenne esély Hámeszre?

Rikoo 2016.08.26. 06:56:16

Néhány héttel ezelőtt bízta meg?
Hát nem tudom, ennek van-e bármi igazságtartalma. Az elmúlt hetekben még csak hír se nagyon volt róla, hogy ideigazolna.

Ravanelli 2016.08.26. 07:34:21

@Hiribi27: Abból,hogy kiesett a Roma :D

Ravanelli 2016.08.26. 07:36:50

@epaska: Meg is érdemli.
Szivat itt bennünket Cuadradóval :)

Goku06 2016.08.26. 09:14:54

kölcsönbe opcióval? :P

Nathas 2016.08.26. 09:28:55

@hurbiny3k: Gondolom Higany nagyságrendű fizuval kellene számolni. Egyébként a hírt nem igazán hiszem el, állítólag angol érdeklődés is van iránta...

JuventusFanatikus 2016.08.26. 09:30:10

De jó lenne...
Nagyon meglepődnék, ha Marotta elhozná Jamest.

devil-z 2016.08.26. 10:38:21

Conte majd őt is ellopja tőlünk, mint ahogy már a fél csapatunkkal tette...

Juveboy92 2016.08.26. 10:43:57

@devil-z: "ahogy a fél csapatunkkal tette" mesélj kik az a fél csapat Cuadradot leszámítva, aki tavaly is csak kölcsönbe volt , mivel a Chelsea tulajdona? :)))

MDaniel98 2016.08.26. 12:16:29

@Juveboy92: Cuadrado nem a Chelsea tulajdona. Cuadrado játékjoga a Chelsea tulajdona (bocs:)).

Nem látok esélyt az érkezésére, ha mégis... na akkor Marottáék "civilben" bankrablásban utaznak.:)

GabeTR 2016.08.26. 14:28:29

Honnan van a Toronak ennyi pénze?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása