A Juventus versenybe száll Diawaráért

diawara_amadou.jpgA Roma, a Napoli és az Aston Villa is erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megszerezze a Bologna ifjú tehetségét, Amadou Diawarát, akinek jövője továbbra is tisztázásra vár, azonban a Juventus is versenybe száll a középpályás kegyeiért.

A 19 esztendős guineai játékos nem jelent meg a Bologna felkészülésén, s olyannyira elmérgesedett a viszony a klub és a középpályás között, hogy Diawara mezszámot sem kapott az új szezonra.

Az afrikai játékos szeretné egy nagyobb klubnál folytatni pályafutását, s korábban elutasította az Aston Villa közeledését, amely kész lett volna 17 millió eurót fizetni érte a Bolognának.

A Napoli és a Roma tűnt a legnagyobb esélyesnek, azonban a Mediaset Premium és a Calciomercato.com most azt állítja, hogy a Juventus ismét becsatlakozott a versenybe.

A Juventus mindenképpen szeretné megerősíteni középpályását, amely Paul Pogba távozásával és Claudio Marchisio elhúzódó felépülésével pillanatnyilag nem tűnik túl acélosnak.

A hírforrások szerint a Bologna szabadulna a renitens középpályástól, s 17 millióért kész megválni a játékostól, azonban az érdeklődőknek Diawarával is megegyezésre kell jutniuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1010410370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2016.08.14. 20:45:40

Kicsit túlértékelt, de pontosan ilyen stílusú játékosra lenne szükségünk. Fiatal vkp, nagy potenciállal.

Grinta 2016.08.14. 20:50:46

Az ilyen játékos(ok)ba kellene fektetni a bizalmunkat+a maradék casht

Roli984 2016.08.14. 20:51:20

Ha őt és a Bocas fiatalt elhoznánk az szép nyárzárás lenne. Többen nem nagyon reménykedek.

MdewC 2016.08.14. 20:51:47

VHOGY HOZZUK EL KÖNYÖRGÖM! KOMBRA! GYERÜNK!!!

rob1 2016.08.14. 20:53:10

Jóképű gyerek ha csak rádnéz átadod neki a labdát.

Juve82 2016.08.14. 21:02:26

@MdewC: Semmit nem tudok róla, ilyen tehetséges?

Hiribi27 2016.08.14. 21:10:29

Nem rossz játékos, de most ez komoly? Hogy nézne ki akkor a középpálya? 2 20 körüli, tapasztalatlan csikó (lemina, diawara)plusz Pjanic. Ezt ti sem gondolhatjátok komolyan. Ide most nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező kp kell! Nálam ez a szóba hozott játékosok közül csak Matuidi, vagy Fabregas. Szerintem zs megoldások és "ifjú titánok" most nem kellenek. Nem a jövő most az elsődleges cél, hanem a jelen.

Rikoo 2016.08.14. 21:11:38

@Hiribi27: nyilván nem egy játékosban gondolkodunk mi sem. 2 játékos érkezését várja mindenki középre.

Leram7 2016.08.14. 21:13:36

Amit ez a srác tud, azt szerintem tudja Sturaro és Lemina is.

Úgy kéne gondolkodni, hogy BL győzelemre kell csapatot építeni.

Buffon még 2 szezonra jó, Chiello is kb stb... Van egy zseniális védelmünk, van egy erős támadósorunk és lassan egy középszerű kp-nk.

Zsöné 2016.08.14. 21:16:32

@Hiribi27: +1

Ismét egy nemzetközi rutinnal rendelkező játékos az sos Bl tervekhez.
(azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ő sem idén nyáron barnult)

Rikoo 2016.08.14. 21:16:41

@Leram7: BL győzelemre egyszerűen nem lehet csapatot építeni.

Leram7 2016.08.14. 21:20:04

@Rikoo: Jogos, de a BL győzelemre esélyest lehet és ahhoz szerintem rutintalan. Akkor fogalmazzunk így.

Apuleius 2016.08.14. 21:21:51

@Hiribi27: @Zsöné: Ha érkezne is Diawara, mellé biztosan jönne egy rutinosabb, nagyobb név is. Diawara már többszörösen képbe került a Juvénál, ő a jövő embere lehet.

"(azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy ő sem idén nyáron barnult)"

Van ennek bármiféle jelentősége?

Grinta 2016.08.14. 21:22:09

@Rikoo: Ennél jobban nem lehet leírni ahogy megtetted!nem két évre építünk csapatot,és nem ennyi időre tervezünk-Diawara jó befektetésnek néz ki.

Györijuventino 2016.08.14. 21:23:53

Diawara +Fabregas jönne , akkor mehetne pár ember el a középpályáról.

Rivendell 2016.08.14. 21:32:47

Allan bassza meg...Allan,vele BL győzelemért mehetnénk:( szerintem jelenleg a világ legstabilabb vkp-ja és nem is ügyetlen mellé

ja és olcsóbb volt

Higu helyett őt és 1 top tkp-t hoztam volna,csatárnak meg Zaza ára + az egyéb eladások. Kp-n kellett volna elsőnek rendet rakni,ha már eleve tudtuk Pogba távozni fog

MdewC 2016.08.14. 21:34:21

@Györijuventino: na ezt a duót adnám! Hernanes és Pereyra meg...

Zsöné 2016.08.14. 21:35:04

@Apuleius: Félre ne érts nincs bajom a négerekkel!!!! De nem szeretnék a francia válogatott sorsára jutni, hogy európai lévén vadászni kell a fehérembert.

Zsöné 2016.08.14. 21:38:13

@Györijuventino: Én Pogba árából hoztam volna Icardi - Kondogbia kettőst.
Az eladásokból pedig Fabregast.

Rivendell 2016.08.14. 21:40:15

@Zsöné: valami nem stimm,ha te 72m-t vagy mennyit írsz Pogahoz,akkor hogy hoztad volna az interes párost,mikor 60m-ért nem adják csak Icardit?

Apuleius 2016.08.14. 21:41:05

@Zsöné: Ok, ok, csak nem értettem ezt a megjegyzést. A Juventusnál egyelőre nem olyan vészes a helyzet ezen a téren, Diawara még belefér :-) Egy Diawara-Fabregas duó vállalható lenne :-)

MdewC 2016.08.14. 21:43:26

@Juve82: igen, nagyon tehetséges közép pályás, jól szerel, jó testfelépítéssel és nem ügyetlen... Örülnék neki.

niccolo 2016.08.14. 21:47:05

@Zsöné: +1!Ezzel én is így vagyok.

Zsöné 2016.08.14. 21:49:10

@Rivendell: Nagy vonalakban írtam. Ha pontos okfejtést szeretnél, akkor már egyszer leírtam valahol részletesen, hogy vagy drágábban adtam volna Pogbát ( legaláb egy 100-as maradjon meg nettóban ) vagy Higany 90 milláját (pogba ára ) költöttem volna rájuk.
A védelmünk - szerintem - rendben
A többi csapatrész:
Sandro - Pjanic - Fabregas - Kondogbia - Alves
Dybala - Icardi

MdewC 2016.08.14. 22:00:12

@Zsöné: mert a retkek biztos oda adták volna 2 kulcs emberüket... aha :D

Dante01 2016.08.14. 22:00:18

Nem lenne ő rossz nekünk sőt csak nem rá van szükség.
Ahogy itt írták a jövő embere, de ő édes kevés lesz a bl-hez.
Ha ő jön kell még egy rutinos kp.
Az meg, hogy megegyezésre kell jutni vele, nem hiszem, hogy egy Bologna játékos a Juvénak nemet mondana.
Írtak itt már annyi nevet, hogy 10 csapatnyi kp összejött. Már vártam az ő nevét is.

Kérdés mi lesz a "felesleges" játékosokkal.

Hiribi27 2016.08.14. 22:02:15

@Apuleius: gyakran olvasom itt a blogon, h 2 kp kellene legalább. (most a pontos posztoktól eltekintek) De hol van ez a klub szintjén dekralálva? Mikor nyilatkozott ilyet vki? Vagy írt erről vmelyik mértékadó lap? Szerintem ez csak az itt bloggolók vágyálma. Na meg ki a "nagyobb név"? Ugye nem gusztiról beszélünk? Mert a többiről (Matic, Matuidi)kb megtudtuk h az edzőjük ragadzkodik hozzájuk. Fabregast meg a Tuttosport dobta be, de más nem. Szóval ki a "rutinosabb, nagy név" ?

Rikoo 2016.08.14. 22:02:41

@MdewC: persze, akciósan. Egyet fizet, kettőt vihet.

Dante01 2016.08.14. 22:03:09

@MdewC: Odaadták volna, ha hamar lépünk míg Mancini ott van:)
Persze ez csak a HA!
Most 62m Icardiért és elutasították.

Dante01 2016.08.14. 22:08:19

@Hiribi27: Szerintem ezt csak ők tudják vagy ők sem.
Akivel eddig volt valami megkeresés azt mind bukták, persze ha ezekből bármi igaz volt egyáltalán, mert lassan már a skynak sem hiszek pedig ők eléggé megbízhatóak voltak.

Ádám.84 2016.08.14. 22:08:47

@MdewC: így van, ha jönne, akkor talán nem lenne átjáróház a középpálya

Apuleius 2016.08.14. 22:25:44

@Hiribi27: "gyakran olvasom itt a blogon, h 2 kp kellene legalább. (most a pontos posztoktól eltekintek) De hol van ez a klub szintjén dekralálva?"

Én nem igazán látom az ellentmondást. Nyilván nem véletlen, hogy a blogon sokan azt gondolják, valójában nem is csak egy, hanem inkább két középpályás kellene, s szerintem ezt egyáltalán nem cáfolja az, hogy a klub részéről nem határozta meg senki nyilatkozatban, hogy mik a célok. Diawara már vagy egy éve időről időre újra felmerül a pletykák szintjén, szerintem ő a Pogba helyett érkező középpályástól függetlenül is téma lehet a Juventusnál, s kizártnak tartom, hogy egy ilyen igazolással a klub rendezni gondolja a középpályát.

"Mert a többiről (Matic, Matuidi)kb megtudtuk h az edzőjük ragadzkodik hozzájuk. "

Igen, ahogyan egy-két nappal a hivatalos klubváltás előtt Pogbáról is azt mondta Allegri, hogy Vinovóban kezdi a felkészülést. Az ilyen edzői nyilatkozatokat azért nem érdemes túlértékelni.

"Fabregast meg a Tuttosport dobta be, de más nem. "

Vidal távozása előtt meg csak egy nevenincs chilei lap kezdett pletykálni, s mindenki legyintett rá. A folytatást ismerjük.

Fabregas egyébként elég nagy név lenne, s a szűkös lehetőségek ismeretében nem tűnik rossz opciónak. Túlkínálat kétségkívül nincsen.

Zsöné 2016.08.14. 23:22:29

@MdewC: Mi is eladtuk a kulcsembereinket okoska!

Rikoo 2016.08.14. 23:29:03

@Zsöné: de nem a legnagyobb riválisunknak!

Zsöné 2016.08.14. 23:43:07

@Rikoo: te mindenbe belekötsz amit mondok?
Ez már szánalmas! Ettől van erekciód?

MdewC 2016.08.14. 23:47:30

@Zsöné: ez az érved, hogy az inter 2 kulcsemberét el tudtuk volna hozni? :D Szánalmasan gyenge.

MdewC 2016.08.14. 23:51:21

@Zsöné: mindjárt én is nekiállok rinyálni moderátoroknak, hogy személyeskedsz. :D ;) "okoska"

Csak nem értem, hogy miért a fikciód mellett kardoskodsz annyira, mivel semmi alapja nincs.

MdewC 2016.08.14. 23:55:37

@Ádám.84: Hát, lehet, hogy tapasztalatlan, de az összes bedobott névhez képest, akiket az elmúlt két hétben bedobtak, jobb választásnak gondolom, nem utolsó sorban olcsóbb megoldás is. :)

epaska 2016.08.15. 00:07:33

@Rivendell: Nem tudtuk, hogy elmegy Pogba! Ha tudtuk volna nem csak Pjanic érkezik Marchisio pótlására, mert ugyebár Allegri ott erőlteti. Ezért nem vagyunk, és nem is leszünk top4.

Tehetséges ez a srác, de nem rá van szükségünk, mikor romokban a kp. Persze ha jön és olyat szól mint anno Pogback akkor minden oké.

Én még mindig azt mondom, hogy kell egy b2b kp. Lemina. Mellé Pjanic és FABREGAS. Ő, vagy hasonló játékos kell. Csak az a baj, hogy ezt Hallegri soha nem vállalná be. Pedig ez lenne a kiút, nem pedig bantu négerekkel rohangálni az egész kp-n. Én félek, higy ebből semmilyen érkező nem lesz. Ha lesz is rohamnéger vagy középszer lesz. Nem akarok LeminaPjanicAsa kp-t látni, mert ez egy középszerü szar lesz, ötlettelen szar focival, nulla labdabirtoklással. A Serie A-ban sem megy a labdatartás olasz szinten komoly csapat ellen. Pedig egy Top4es csapat egy Fiortól min. 70% -ban elveszi a labdát...

Rikoo 2016.08.15. 00:29:08

@Zsöné: nem kötök bele mindenbe. Te kötsz belém akkor, mikor nincsenek normális érveid...
Válaszolva a kérdésedre, a szép magyar lányoktól van erekcióm és szerencsére nincsen hiányérzetem.:))

Ádám.84 2016.08.15. 00:51:53

@MdewC: fiatalabb, olcsóbb és tehetségesebb is, ha tavaly elszalasztották Allant, akkor idén ugyanezt nem szabadna Diawarával is megtenni; ezen túlmenően pedig szerintem vele tökéletesen meg lenne oldva a védelem előtti kp poszt, így Marci és Pjanic is mehetne "előrébb"

MdewC 2016.08.15. 01:33:34

@Ádám.84: adom amit mondasz és az irányt is.

Juve82 2016.08.15. 06:37:01

@MdewC: Köszönöm az infót!

DegerFaCan 2016.08.15. 09:13:09

Diawara plusz Fabregas pleeeeease Beppe!!! :) esküszöm beledobok egy 50ezret ha ezt megcsinálod. :D veszek egy Marottamezt :D

Juventino73 2016.08.15. 09:47:03

Két uj játékost nem tudunk behozni a kp-ra, mert akkor vagy
- el kell adni Asa, Lemina, Hernyo, Pereyra negyest
- vagy beloluk harmat es Zazat (utobbit ugy, hogy nem potoljuk csatarral).

Ergo: nagy tehetseg a srac, de nem Ő kell nekünk most, mert nagy (és lehetőleg győztes) BL rutinnal rendrlkező emberre van szükségünk. Ő csak másodikként érkezhetne, amire nincs lehetősèg. Sajnálom, de ez a realitás.

mrdel 2016.08.15. 11:18:01

Ki lesz a saját nevelésű, aki marad?
Marcsi és a kiskapus + ?

Ádám.84 2016.08.15. 11:28:44

@mrdel: Marrone és Rugani (bár Rugani csak egy évet töltött a Primaverában, szóval nem tudom, hogy így saját nevelésűnek bizonyul-e, vagy ahhoz is három év szükséges)

Dante01 2016.08.15. 12:43:23

@mrdel: Marci, Audero, Marrone, Mattiello
Olaszok meg: Buffon, Rugani, Bonu, Chiellini

A 17 játékos meg így jön össze: Neto, Benatia, Barzagli, Sandro, Evra, Alves, Lichti, Lemina, Pjanic, Asa, Khedira, Sturaro, Dybala, Mandzu, Pjaca, Higuain, +1 akit leigazolnánk.
Tehát nekik menniük kell a 25 fős kerethez: De Ceglie, Untersee, Mandragora, Bouy, Pereyra, Hernanes, Thiam, Zaza,

Még a 4 fiatallal és Zazaval nincs is gond, de mi lesz Pereyra, Hernanes, De Ceglie sorsa az nagy kérdés.

patrik1112 2016.08.15. 14:17:38

@Dante01: Mandragorat is tudjuk nevezni a 21+4 fo mellett is, a kora miatt. Valahol olvastam

.Bulldeo 2016.08.15. 14:35:46

@patrik1112: tudjuk, tudjuk. De ha pár napja újra műtötték, akkor sokra nem megyünk vele.

patrik1112 2016.08.15. 14:39:37

@.Bulldeo: persze tudom, csak azert irtam hogy ot megse kell eladni a keret miatt, hanem elfer azon felul is. Tavasszal talan mar jatszhatna is

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása