Matić marad Londonban

nemanja_matic_chelsea_v_everton_premier_league_-elopq3z3gkl.jpgOlasz források szerint a Chelsea edzője, Antonio Conte meggyőzte szerb középpályását, hogy maradjon a Chelsea kötelékében, így a Juventus számára ellehetetlenült Nemanja Matić elcsábítása.

A bianconero csapat megpróbálta kiharcolni, hogy a szerb válogatott távozását kérje a Chelsea vezetőségétől, mivel Paul Pogba távozása és Claudio Marchisio sérülése, valamint a többi középpályás sérülékenysége miatt mindenképpen erősítést igényel a keret.

Úgy tűnt, hogy a futballista szívesen igazolt volna a Serie A-ba, azonban Antonio Conte is igényt tart a futballistára, ahogyan arról korábban már nyilatkozott is.

Most Gianluca Di Marzio weboldala arról tájékoztat, hogy a Juventus egykori trénere elbeszélgetett a futballistával, és meggyőzte a maradásról.

Következésképpen az Öreg Hölgynek máshol kell keresgélnie központ középpályás tekintetében két héttel a Serie A kezdete előtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9310261448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

biancineri101 2016.08.11. 14:51:00

Se ő, se Witsel, EZ EGYRE JOBB :D
Már csak L Gustavót kellene megúsznunk.

juve28adam 2016.08.11. 14:53:19

Nálam még mindig Gustavo előtt volt a képzeletbeli ranglistámon, de Ő se jön...Jól állunk.

Magyar Közöny 2016.08.11. 14:54:33

Egy újabb Hernanest elég lesz 2 hét múlva bejelenteni...

Leram7 2016.08.11. 14:55:06

Hector Herrera + Isco + Eriksen + Sissoko aki célpont lehet.

MdewC 2016.08.11. 14:59:24

Alakul... Sorba esnek ki az elfogadható kp-k.

Roli984 2016.08.11. 15:12:29

Matic jo lenne, kár érte

Ádám.84 2016.08.11. 15:13:34

@MdewC: ja, ki fog így jönni? Még a végén nagy szarban lesz a csapat.

Mahiro 2016.08.11. 15:14:49

@Leram7:
Van egy olyan érzésem, hogy a végén igazolunk valami ZS kategóriás megoldást....
Eriksen úgy gondolom esélytelen, nem hinném, hogy a PL kezdés előtt két héttel eladnák a legjobb játékosukat..... Isco örök álom marad, Sissoko meg szerintem kissé túl van sztárolva. Hereráktól meg az isten mentsen meg minket :D

frenky441 2016.08.11. 15:33:26

Oké hogy eladtuk Pogbát de miért kellet eddig elhúzni most meg nem lesz idő normális középpályást hozni. Se Matic, se Witsel akkor kérdem én ki?
Hát nálam csak Verratti vehető számításba, mert Luis Gustavoval, Matuidivel szerintem nem vagyunk előrébb.

Rabiot, véleményetek?

pedronegroo 2016.08.11. 15:44:02

Annyira tudtam hogy ebből aug 31. lesz és zsé megoldás. Tavaly egész nyarunk rá ment a trequartista keresésére és hát nem sikerült mert ugye Hernanes a zsé megoldás volt, olyan is. Idén is egész nyáron keresünk egy bizonyos játékost és megint nem megy. Higany,Pjanic leigazolása nem volt nagy szám, mert volt kivásárlási áruk. Alves ingyen jöhetett mert már kiöregedett a barcából, ez se lehetett megerőltető összehozni Marottáéknak, Benatia megbukott a bajoroknál alig várta hogy jöhessen hozzánk, ez megint nem lehetett több egy félórás munkánál, Pjaca-ért volt egy kis birkózás de 23 milliót senki nem ajánlott volna egy horvát bajnokságból jövő tehetségért tehát ez is sima ügy volt. Csak egy nyomorult középpályást kellett volna elhozni egész nyáron, ennyi feladata lett volna Marotta-nak. Jövő héten kezdődik a bajnokság, dettóra mint tavaly már megint nincs kész a csapat már megint nincs Marchisio se helyettese....

Mixbetegállat 2016.08.11. 15:48:37

Itt izgul mindenki hogy ki jön, a vége meg az lesz bejelentik hogy kész a keret, és indul a bajnokság.

pedronegroo 2016.08.11. 15:51:21

Az meg a sors iróniája hogy még Conte is betesz nekünk. Mind Cuadrado-t mind Matic-ot lebeszélte rólunk. Ja és se Lichti-t se Asa-t nem vitte el jó pénzért. Mondjuk legalább következetes se nem ad se nem visz.

TYUKI 2016.08.11. 16:05:55

@Leram7: Isco meg Eriksen jöhetne is!

Juvegaspy 2016.08.11. 16:08:02

Regebben lehetett hallani hireket Pastorerol is. Vele mi van?

Juvegaspy 2016.08.11. 16:10:25

@frenky441: nem olvasod a blogot? Verrattit mar szazszor kiveseztuk - mozdithatatlan.

Juventino73 2016.08.11. 16:18:38

Aug. 31: Schweini ingyen 2+1 évte 50% bércsökkentés mellett, meglátjátok... És inkább, mint L. gustavo Zaza-ért cserèbe. aztán Witsel ingyen, de 5 millás bérért jövőre 4 évre. Ez a realitás.

Mixbetegállat 2016.08.11. 16:21:18

@Juventino73: Ilyesmire számítok én is, ha más lesz akkor az kellemes meglepetés :)

Dante01 2016.08.11. 16:33:40

@Juventino73: Szerintem is ez lesz sokan mondjátok, hogy jó igazolásokat hajtunk végre meg milyen jó lett a csapat, de ha valaki azt meri mondani, hogy Marotta tud kp igazolni az be van szívva.
Pirlo: el akart jönni, mert csak 1 évet akartak aláíratni vele
Vidal: Leverkusen ki akart baszni a bayernel
Pjanic: élt halt, hogy hozzánk jöjjön
Pogba: teljesen ingyen, ki tudja ha Marci nem sérül meg mi lett volna

És a többiről nem beszélve: Isla, Pereyra, Hernanes

Egy olyan igazi jó kp mondjatok akit akartunk és sikerült leigazolni
Csak egy pár név ebből a pár évből aki kellet volna és nem jött össze: Götze, Eriksen, Kanté, Isco, Özil, Pastore, Matuidi, Rabiot, Matic, Draxler

Ne értsetek férre nem szidni akarom, mert vannak jó huzásai és nem véletlen tartunk itt. Csak egyszerűn nem tud kp igazolni!

Mixbetegállat 2016.08.11. 16:40:05

Szerintem Marci felépüléséig mind 3-5-2-ben mind pedig 4-3-3-ban a 3 belső középpályás kezdő így fog kinézni: (Khedira-Pjanic-Asamoah) Szerintem ez jónak mondható, persze ha sérülés van akkor jönnek a padról a cseréik:Védekezőbb felfogásban (Sturaro,Lemina)Támadobb felfogásban (Pereyra,Hernanes).Bőven megvan a csapat, ebből még egy ember simán el is mehet úgy hogy nem jön senki, főleg úgy hogy Pjaca poziciójáról senki sem tud biztosat.
Igazam van, vagy igazam van?

patrik1112 2016.08.11. 16:51:51

@Dante01: es az miert kritika hogy hozzank akarnak jonni a jatekosok? A felsoroltak kuzol pedig kb a 70%-a irant lehet hogy konkret erdeklodes se volt, nem kell mindent elhinni amit irnak az ujsagok :)

biancineri101 2016.08.11. 16:52:39

@Dante01:
Pirlo: Máshova már nem tudott volna eligazolni, csak azért jött hozzánk? Vagy esetleg mielőtt az AC felkínálta neki a szerződést mi már felkerestük, és ezért jött hozzánk?
(Ergo az erősebb csapat játékosát tudtuk leigazolni, ráadásul tök ingyen)
Vidal: Máshova már nem tudott volna eligazolni,főleg ilyen nyomott áron, csak azért jött hozzánk?
Pjanic: Máshova már nem tudott volna eligazolni,főleg ilyen nyomott áron, csak azért jött hozzánk? (főbb mutatói jobbak mint Pogbának!!)
Pogba: Ő sem tudott volna máshova igazolni tök ingyen? Ráadásul még a tuti kezdő helyet sem garantáltuk neki...

Had kérdezzem meg nálad milyen a jó középpályás igazolás? mert az nyilvánvaló, hogy aki ingyen jön az nem jó. Illetve az is baj ha csak olyan játékos jön, aki épp piacon van és mozdítható.
Ezek alapján te úgy képzeled gondolom, hogy egy olyan játékost kellene igazolni akit senki nem akar eladni és jó drága PL: Messit kivásároljuk 250millért...

steven.h 2016.08.11. 16:57:53

@Dante01: Ebből a fele nagyjából olasz illetve egyéb újságírói kitaláció, soha nem fog kiderülni, hogy az általad felírt nevek közül melyek iránt volt tényleges az érdeklődés Draxleren kívül.

Watakuki 2016.08.11. 17:18:34

@Dante01: az nagyon nagy túlzás, hogy az általad felsorolt játékosokat akartuk volna. Az hogy egy nyilatkozatba valaki belerakta valamelyik nevet, és a média felfújta, az nem azt jelenti, hogy akárcsak hivatalos érdeklődésig eljutottunk volna. Ne csapjon be ez.

Az meg miért Marotta gyengesége, hogy olyan játékosokat igazol, akik hozzánk akarnak jönni?

Dante01 2016.08.11. 17:19:58

Látom nem értettétek amit írtam nem azt mondtam, hogy ezek rossz igazolások hanem azt, hogy ha kellet posztra kp-ra ember az nem megy neki. Ha meg kellett adni valakiért a magasabb árat vagy csupán meggyőzni, hogy hozzánk jöjjön akkor tuti bukós volt. Pl. tavaly már mercato elején tudta, hogy kell egy irányító( Allegri külön kérése) megkaptuk utolsó pillanatban Hernanest.

Rocky80 2016.08.11. 17:22:23

@Dante01:

Sportigazgatók között is vannak különbözőek: az egyik típus a csatárok igazolására specializálódott, vannak hátvéd specifisták is- illetve vannak akiknek a középpályások fekszenek. Nekünk pont nem ebből az utóbbi típusból van, szerintem be kellene szereznünk egy ilyet is...

Van olyan típus is, amelyik csak akar középpályást igazolni, de nem tud. Marrotta pont ilyen.

Rocky80 2016.08.11. 17:23:59

El kellene végeznie valami jó középpályás igazolási tanfolyamot, úgy látszik ennél pont hiányzott az iskolából. Nem is értem hogy jutott ilyen magasra.

Roli984 2016.08.11. 18:41:24

: @pedronegroo: Eddig azt írtátok, hogy Marotta csak olcsó emberek tud igazolni, mos idehozott két sztárjátékost, de persze most is kitalálsz valamit, hogy ez épp mért nem volt nagy dolog. Van akinek semmi se jó

Zsöné 2016.08.11. 18:46:01

@pedronegroo: +1
Azt is tegyük hozzá, hogy a Barca negyedelte volna Alves fizuját amire Marotta beböfögött egy círka nettó 5 millás fizut. Rohadt nehéz transzfer volt ez is.

Zsöné 2016.08.11. 18:51:07

@Roli984: Hatalma s tudás kell ahhoz, hogy valakinek kicsengesd a kivásárlási árát.... Ja, NEM!

Roli984 2016.08.11. 20:02:36

@Zsöné: Nem, ahhoz kell a tudás, hogy az adott játékos a Juvet válassza. Mert egyik játékos sem gyerekkora óta Juve drukker és ez volt az álma hogy ide igazoljon.
Szerinted hány csapat lett volna a 32 millát azonnal kitenni az asztalra Pranjic-ért????????????? Mert én kapásból tudok vagy 10-et mondani.
Szerinted hány dologban kell a játékossal, az ügynökével és a klubbal megegyezni ahhoz, hogy egy játékost meg tudjál venni a kivásárlási árán? Ez nem arról szól, hogy leteszed a pénzt és viszed, az maximum a fifa20XX.
Nem gondolom, hogy a Higany vétel ne lett volna a Napolival megbeszélve. Ami a sajtóban volt az meg max a szurkolóknak színjáték.
Pogbáról is leírtam Pranjic megvásárlásakor, hogy előre megvettük az utódját.

Egyszer igazán kifejthetnéd véleményed pár összetett mondatban, igazán érdekelne!

Zsöné 2016.08.11. 20:07:41

@Roli984:
"Mert én kapásból tudok vagy 10-et mondani."

Akkor írjál légyszi 10 csapatot, akik lerakták volna Pjanicért a 32 millát. Mellékelj linkeket is hozzá! Köszi

pedronegroo 2016.08.12. 08:35:43

@Roli984: Magára transzferre írtam hogy nem volt nagy dolog, annak ügymenete, intézése stb. Nem volt nagy meló összehozni a dolgokat mikor mind Pjanic mind Higany akart jönni hozzánk. Csak a játékossal kellett a fizetésben megállapodni a klubokkal nem volt semmi dolga Marotta-nak. Szóval az ilyen sima és probléma mentes üzletek mellett illett volna kicsit dolgozni azon hogy egy minőségi középpályást beszerezzen. Nem aug. 31-én majd megint hozni valakit kényszerből mert már nem maradt más. A csapat nincs kész így, fél munka nem munka.

Dante01 2016.08.12. 09:15:10

Sokan leoltottatok, hogy mért mondok olyat ami nem igaz meg mekkora igazolásaink voltak.
Mondjatok már nekem Vidalon kívül valakit aki nem az olasz bajnokságból jött igazi nagy fogás és mi le tudtuk igazolni a többi csapat elöl.

És nehogy azt mondja valaki, hogy a vezetőséget szidom vagy Marottát, mert ez nem igaz egyszerűen csak nem értem, hogy mért nem tudunk időben egy jó középpályást igazolni. Főleg annak tudatában, hogy tavaly tudtuk, hogy megy Vidal és Pirlo, most meg Pogba és ráadásul Marci sérült.

Roli984 2016.08.12. 10:07:02

@pedronegroo: Persze, mert mindkét játékos gyermekkora óta nekünk szurkolt és minden álma az volt, hogy nálunk lehessen... Szerintem nem így történnek a dolgok.
Én valahogy úgy képzelem, hogy ügynökön, feleségen, baráton, kutyán meg mindenkin keresztül egész tavasszal győzködjük ezeket a játékosokat, hogy hozzánk jöjjenek.
Huigany például szerintem sokkal jobb fizetést is kaphatott volna máshol.
Én azt látom, hogy Marotta tavasszal ezerrel dolgozik, és májusban minden évben képes egy sztárigazolást összehozni. Tavaly Dybala, idén Pranjic.
Pogba Higany cserét meg nem értem mért csinálták, de biztosan megvolt az ok, amit a sajtó soha nem fog megtudni. De pozitív, hogy legalább előbb vettünk és utána adtunk el.
Nyilván a nyár végi igazolásokban gyengébbek vagyunk, mivel bérben nem nagyon vagyunk versenyképesek, így pedig a játékosok nagy részét lehetetlen elhozni.

@Dante01: Egy igazán keresett játékos szerinted mért jönne olaszba?
A bajnokság szarabb a másik háromnál, a játék kevésbé látványos, a védők durvábbak, a fizetés kisebb, néző is kevesebb van. Így nem látok esélyt arra, hogy igazán felkapott játékost igazoljunk, de ez igaz az összes többi olasz csapatra, ez nem Marotta hibája.

Zsöné 2016.08.12. 10:40:16

@Roli984:
"De pozitív, hogy legalább előbb vettünk és utána adtunk el."

Ebben mi a pozitív?

Mellesleg még mindig várom a 10 csapatot, akiket kapásból tudsz mondani!

pedronegroo 2016.08.12. 12:06:57

@Roli984: Már pedig egy Juventus-ban játszani az minden játékosnak megtiszteltetés és álom kategória főleg egy örökvesztes Napoli vagy Roma után. Ezért nem hiszem hogy sokat kellett győzködni Pjanic-ot vagy Higanyt hogy hozzánk igazoljon. Pjanic-ról maga Marotta nyilatkozta hogy a játékos kifejezetten hozzánk akart jönni és hogy mennyire egyszerűen zajlott a tárgyalás: juventuz.blog.hu/2016/06/12/marotta_pjani_nagyon_hatarozott_volt_a_juve_tekinteteben
Higany-ért meg kicsengettük a 90 milliós kivásárlási árat és én konkrétan nem tudok egy másik csapatról se aki kifizette volna ezt az összeget, az argentin meg távozni akart mert nem jött ki De Laurentis elnökkel és csak hozzánk tudott "menekülni". Itt se lehetett semmi féle győzködés amiről Te beszélsz!

Dante01 2016.08.12. 12:17:15

@Roli984: "A bajnokság szarabb a másik háromnál, a játék kevésbé látványos, a védők durvábbak, a fizetés kisebb, néző is kevesebb van. Így nem látok esélyt arra, hogy igazán felkapott játékost igazoljunk, de ez igaz az összes többi olasz csapatra, ez nem Marotta hibája." Ebben igazad van, de:
Nálunk folyamatos játéklehetőség, minden évben biztos bl főtábla, esély a bajnokság és kupa megnyerésére, jó szezon után hosszabbítás és fizuemelés.

Ha ez így van ahogy mondod akkor ne is dobjunk ki 90m Higuainra, mert felesleges ha mögötte nincs középpálya aki kiszolgálja. Ha már azért igazoltuk, mert bl akarunk nyerni.

Sajnálom, hogy ezeket írom, de egy bl döntő esélyes csapatról beszél mindenki meg bent vagyunk a legjobb 4 csapatba és közben 2 év alatt elment: Pirlo, Vidal, Tevez, Llorente, Pogba, Morata, Coman, Cuadrado

Ha Khedira nem lenne ennyire sérülékeny és Pogba maradt volna Marci meg tudna játszani Pjanic igazolásával lett volna egy bomba erős kp. Na az bl esélyes csapat.

Ellenben most mivel Sturaro is sérült nekivágunk úgy a szezonnak, hogy Pjanicon kívül nincs olyan kp aki érdemben hozzá tudna tenni a játékhoz. Ha jön is valaki 31.-ig megint újra kell építeni a kp-t.

Nem várom el, hogy Rakitic, Kross, De Bruyne, stb. vegyük meg.
De szerintem Calhanoglu, Kovacic, Kanté stb. ne lett volna esélyünk se a fizetés se az átigazolási díj nem olyan amit mi ne tudtunk volna megadni. Csak reménykedem, hogy Lemina idén király lesz és Asa is régi fényében tündököl.

Drotkoszoru 2016.08.12. 18:20:47

@Dante01: "Sajnálom, hogy ezeket írom, de egy bl döntő esélyes csapatról beszél mindenki meg bent vagyunk a legjobb 4 csapatba és közben 2 év alatt elment: Pirlo, Vidal, Tevez, Llorente, Pogba, Morata, Coman, Cuadrado" Ne haragudj, de azért eléggé leegyszerűsíted és egy oldalról nézed a dolgokat. Pirlo 36 éves volt, menni akart, nem is lett volna értelme még 1 évig itt tartani, érezte ő is, hogy már nem tud annyit hozzá tenni. Kis szerkezet átalakítással (4-1-2-1-2 helyett 3-5-2) Marchisio átvette a szerepét. Igaz nem olyan ösztönös zseni, mint Andrea, de mezőnymunkában, védekezésben, gyorsaságban veri, így nem gyengültünk azon a poszton. Llorente, Coman nem volt alapember, így ők annyira nem is hiányoznak (ráadásul Llorente helyére hoztuk Mandzukicot, aki jobb játékos nála, ergo erősödtünk). Cuadradót nagyon megszerettem, de ő se volt klasszikus alapember, Lichtivel váltogatták egymást többnyire, emellett ő csak kölcsönben volt nálunk, opció nélkül, sose volt ténylegesen a mi játékosunk. Nyilván mikor augusztus végén jött, ki a franc látta előre, hogy Mourinho ilyen csúnyán megbukik ősszel, majd rá majd 1 évre Contét nevezik ki menedzsernek, aki igényt tart a kolumbiaira!? Senki se lát a jövőbe, emiatt nem lehet hibáztatni a vezetőséget (jó, persze egy opciót tehettek volna a kölcsönszerződésbe, fix árral, de ki tudja, hogy ebbe belement-e a Chelsea, vagy sem). Azt is tegyük hozzá, hogy helyette érkezett Dani Alves, így összességében erősödtünk azon a poszton. Tevez menni akart, honvágya volt, 31 éves volt már ő is, tudja mindenki milyen öntörvényű ember. Helyére hoztuk Dybalát, ami legalább szinten tartás, de szerintem még erősödtünk is (rögtön az első szezonjában több gólt lőtt és több gólpasszt adott, mint Carlitos). Morata az előző szezonban már szintén nem számított alap kezdőnek, Mandzu kiszorította. A szívemhez nőtt a kis spanyol, kulcspillanatokban szerzett fontos gólokat, de rá opciója volt a Realnak, nem nagyon tudott vele mit csinálni Marotta, látjátok, hogy az angol csapatok sem tudták megvenni, pedig 60-70 milliók röpködtek érte egész nyáron. Emellett a helyére érkezett Higuaín, aki azért JELENLEG lényegesen jobb csatár nála (mondom ezt úgy, hogy a legkevésbé sem rajongok az argentinért, a 90 millió €-s árát pedig szintén sokallom). Itt is megvolt a pótlás, sőt erősödtünk is. Pogba megint csak távozni akart, már a nyár elején pótoltuk Pjanic leigazolásával. A bosnyák hatékonyságban (gól, gólpassz, kulcspasszok, helyzetteremtés) képes lesz pótolni a franciát (még ha látványban lehet nem is). Nyilván szükség van még egy minőségi középpályára, főleg hogy Marchisio is sérült, de erre még van majd 3 hetünk, várjuk ki az augusztus végét, mikor zár a piac, mielőtt köpködnénk. Befejezve a sort: Vidalt sajnos valóban nem sikerült azóta sem pótolni, ő hiányzik továbbra is a legjobban, de a többiek minőségi játékosokkal lettek pótolva, sőt még fejlődtünk is (jött azért Pjaca, Benatia, Lemina, Rugani, Zaza, stb., akikben azért van fantázia és jelentősen bővült a keret).

Drotkoszoru 2016.08.12. 18:23:49

@Drotkoszoru: *Nyilván szükség van még egy minőségi középpályásra

Zsöné 2016.08.12. 18:28:14

roli még mindig küldi azt a 10 csapatot akiket kapásból tud....

Dante01 2016.08.12. 18:56:04

@Drotkoszoru: Nem azzal van a bajom, hogy elmentek meg hogyan.
Hanem azzal, hogy milyen nevek mentek és kik jöttek helyettük. Llorenten-Mandzu, Dybala-Tevez vonal ok. És nem is ezzel van gondom hanem az örökös újraépítéssel.
Volt egy ilyen kp-n: Pirlo-Vidal-Marci most van egy ilyen Pjanic-Lemina-Asa.
Remélem érzed a különbséget. Tudom, hogy majd felépül Marci, de vissza tud e úgy térni?
Khedira meg többet sérült, mint egészséges. Bármi lesz is 31-ig megint össze kell rakni egy új kp-t. Ha igazán nagy csapat akarunk lenni már pedig a cél a bl trófea akkor nem lehet minden évben új kp alkotni. Ja és a 10 mezt nem adnám többé senkinek aki kapja tuti megy:(

Drotkoszoru 2016.08.12. 19:23:08

@Dante01: Érzem a különbséget, de te is leegyszerűsíted a dolgokat és egy oldalról nézed, túlzásokba esel és úgy számolsz bizonyos emberekkel, mintha itt se lennének (Marchisio, Khedira. Oké, sérültek jelenleg, de nem lesznek egész szezonban remélhetőleg, a Khedira, Marchisio, Pjanic hármas meg már mindjárt jobban hangzik, mint az általad leírt. Ha meg érkezik még egy minőségi középpályás -mert azt sem lehet kizárni egyértelműen-, akkor meg pláne nem olyan gyenge az a szekció). Pirlo után meg lehet siránkozni, de 37 évesen már nem férne be, vagy csak lassítana minket, ezt te is beláthatod. A középpálya nyilván gyengébb jelenleg, mint a 2015-ös BL döntős csapatnál, de ha megnézed: Vidalon kívül minden távozó pótolva lett minőségileg (és még valamelyest Vidal is pótolva lehet, ha érkezik egy korrekt középpályás, esetleg Lemina berobban -még ha nem is lesz rögtön akkora király, mint Arturo volt-). A középpálya mellett viszont az összes többi poszton erősödtünk, nem is kicsit. Ezt is kell nézni, nem csak a negatívumokat, hiányosságokat.

Drotkoszoru 2016.08.12. 19:28:29

@Dante01: Azt még adom, hogy valóban nem szerencsés minden évben új középpályát építeni, de azt is tegyük hozzá, hogy lesz rá majd fél évünk, mivel az olasz bajnokságot akkor is behúzzuk, ha adunk 15 forduló előnyt a többieknek, a BL csoportkörből meg úgyis továbbmegyünk, az érdemi része (egyenes kieséses szakasz) pedig csak február végén indul. Addigra kell mindennek összeállnia, ami egyáltalán nem irreális elvárás. Természetesen remélem, hogy a vezetőség is tanult a korábbi hibáiból és jobban az asztalra csap a jövőben, ha egy kulcsjátékos távozni akar. Igen is, szerződések kötik a játékosokat, nem kérhetik bármikor a távozásukat, ha éppen olyan kedvük van. Szerintem már vagyunk annyira erősek gazdaságilag is, hogy a következő években már itt tudjuk tartani a kulcsjátékosokat.

Dante01 2016.08.12. 20:02:47

@Drotkoszoru: Én negatívan nézem te meg túl pozitívan. Azt senki nem garantálja, hogy simán továbbjutunk a csoportból.
De tudod mit, legyen igazad a rossebbe továbbmegyünk elkenjük mindenki száját Lemina meg új Vidálként fog üzemelni:)

Rocky80 2016.08.12. 20:08:29

@Dante01: Én garantálom, hogy simán továbbjutunk, oké? :-) Azokat a hibákat amiket tavaly biztos hogy nem követjük el. Addig nem lesz lötyögés amíg csoportelsők nem vagyunk; a tavalyiból a nyakamat rá, hogy tanultunk. Egy ilyen Mönchengladbach szintű csapatnak Higany nem keveset fog gurítani remélem.

Egyébként meg tényleg jövőre kell összeálljon a történet, addig meg lesz egy téli átigazolási szezon is (nyilván ott nehezebb nagy nevet kifogni); illetve most is van majdnem három hét, azért annyira rosszul állunk.

De értékeljük, hogy aggódsz a csapatért. :D

Drotkoszoru 2016.08.12. 21:01:28

@Dante01: Hidd el nekem, sajnos a legkevésbé sem vagyok egy optimista, pozitív gondolkodású ember. "Azt senki nem garantálja, hogy simán továbbjutunk a csoportból." Szerintem meg sokkal közelebb állok a realistához, mint a túl pozitívhoz, ha azt mondom: minden további nélkül továbbmegyünk a csoportból. Te se gondolhatod komolyan, hogy az első kalapból képesek leszünk kizúgni már a csoportból!? Tavaly kb. a BL történetének egyik legnehezebb csoportját kaptuk, mégis tükörsimán mentünk tovább, egy körrel a vége előtt (és óriási balszerencse, pechsorozat, balfaszkodás kellett hozzá, hogy a csoportelsőséget elbasszuk). Pedig akkor 10-12 ember jött és kb. ugyanennyi távozott a nyáron, a keretünk is gyengébb volt, a bajnokságban pedig az alsó házban tanyáztunk hónapokig, szóval iszonyat szar formában voltunk. Képtelenség kb. olyan csoportot összeállítani, ahonnan nem jutnánk tovább. Mindenesetre, ha mégis kiesnénk: akkor talán jobb is, ha nem folytatjuk a BL-ben, mert semmi keresnivalónk a legjobb 16 között (bár ezt kizártnak tartom).

Drotkoszoru 2016.08.12. 21:19:08

@Zsöné: A hírek szerint érdeklődött iránta a Barca, az MU, a PSG, a Real Madrid és még számtalan csapat (csak az első cikket linkeltem be, amit a 'pjanic barcelona' keresésre kidobott a google, de találhatsz még rengeteget). Természetesen nem lehet tudni, hogy mi igaz a sajtóban lehozott hírekből, kik érdeklődtek ténylegesen, de azt te se gondolhatod komolyan, hogy a Juvén kívül senki se tette volna azt a 32 millió €-t a Romának, egy Pjanic kaliberű zsugásért (a mai piaci viszonyokat figyelembe véve ez kb. aprópénz). bleacherreport.com/articles/2644220-barcelona-transfer-news-latest-on-miralem-pjanic-and-juan-cuadrado-rumours

Roli984 2016.08.12. 22:37:13

@Zsöné: A PL első 10 csapata jobb fizet tudott volna neki adni és simán leteszi a 38 milliót.
@Drotkoszoru: köszi hogy utánanéztél

Zsöné 2016.08.12. 23:18:29

@Roli984: Húúú, most jól megmondtad... Ja, nem!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása