Maradona: "Nehéz megérteni Higuaín döntését"

maradona_napoli_mezzel.jpgA Juventushoz szerződő Gonzalo Higuaín ügyében megszólalt a déli klub történetének legnagyobb legendája, Diego Maradona is, aki csalódottságának adott hangot, amiért a tavalyi gólkirály váratlanul és a szurkolók dühét kiváltva távozik az egyik leggyűlöltebb riválishoz.

"Higuaín azért távozott ilyen magas összegért, mert a záradék ott szerepelt a szerződősében, valamint azért, mert esély sincsen rá, hogy akár csak a közelébe érjen a tavalyi teljesítményének.- nyilatkozta Maradona az Il Mattino kérdésére válaszolva.

"Az a mód, ahogyan távozik, nagyon rossz, mert azt a bánásmódot, amiben Nápolyban részesült, sehol máshol nem kapja majd meg. Nem tetszett a titkos orvosi vizsgálat, a Napoli szurkolói nem ezt érdemlik. 

A Juventust gyűlölik a nápolyiak, ezért nehezen tudom megérteni Pipita döntését."

Maradona természetesen szolgált néhány kéretlen tanáccsal a Napoli elnökének, Aurelio De Laurentiisnak is, s elmondta a véleményét a déli csapat teendőiről.

"Arra számítok, hogy az eladásból befolyó 90 milliót De Laurentiis okosan költi el, s győztes Napolit épít belőle. Nem elégedhet meg azzal, hogy Pipitát hibáztatja. Most költeni kell és újjá kell építenie a csapatot."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr888912968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mozambo 2016.07.25. 13:09:50

Nyerni szeretne Diego, ez ilyen egyszerű!

Zsöné 2016.07.25. 13:13:29

"mert esély sincsen rá, hogy akár csak a közelébe érjen a tavalyi teljesítményének"

Én is ettől félek....

Ádám.84 2016.07.25. 13:17:24

@Zsöné: "mert esély sincsen rá, hogy akár csak a közelébe érjen a tavalyi teljesítményének"
ha Nápolyban maradt volna, nyilván nem így lenne...

GiuseppeMarotta 2016.07.25. 13:31:24

@mozambo: +1 Dagadt fa.z! Sose bírtam. Aranykezű nép kedvence. Hagyjuk már...

Biztos gyenge lesz a : Dybala-Higu-Pjanic támadószekció.

Ádám.84 2016.07.25. 13:36:26

@mozambo: az hát

@GiuseppeMarotta: nyilván roppant bénák lesznek

mozambo 2016.07.25. 13:37:41

@GiuseppeMarotta: Védelem és támadósor szerintem bitang lesz, de a középpályával kapcsolatban vannak aggályaim Khedira és Marchisio kapcsán

delpi0823 2016.07.25. 13:42:46

@mozambo: Sztem igy hogy higany jon Pogba meg ebben az idenyben maradni fog realis eselye lesz megnyerni a blt amit ugye a mancsivel senmikeppen sem tudna es meg boven lesz ideje jovore eligazolni.

pedronegroo 2016.07.25. 13:43:15

Csapat szinten kell a gólok számát értelmezni. A kukások Higany gólrekordjával együtt is csak szumma 5 góllal lőttek többet mint mi, úgy hogy nálunk mindenki volt kisebb nagyobb időre akár többször is sérült. Én egyet értek Maradona-val nem fog Higany 36 gólt lőni újfent és továbbra is tartom hogy Mandzu játéka sokkal jobban bele illik a játékunkba mint Higanyé. A Napoli tavaly nagyon jól nyomta, Sarri és csapat érdeme hogy eredményes támadó focit tudtak produkálni, jóval olajozottabban működött a támadó játékuk jóval több helyzetet teremtettek mint mi. Ők támadófocit játszottak mi nem. Meglátjuk hogy Higany érkezésével mennyit változik a taktika mert eddig Allegri-nél első volt a biztonság és nem a gólok és helyzetek teremtése. A területet is legtöbbször átadja az ellenfélnek és ha egy kontrából meg van a vezetőgól akkor aztán betolja a buszt. Nekünk olyan támadókra van szükségünk akik a nagyon kevés helyzetből is eredményesek tudnak lenni, nem volt eddig jellemző Allegrire hogy túltolná a támadófocit.

Zsöné 2016.07.25. 13:55:47

@Ádám.84: Szarom le, hogy nápolyba hogy ég be!

Ádám.84 2016.07.25. 13:57:58

@Zsöné: ezt most hogy érted pontosan? :)

Magyar Közöny 2016.07.25. 14:04:53

Higanynak most kell váltania, mert a kukásokkal az örök 2-3. helyekkel nem sokra megy, ráadásul a Bl-ben meg abszolút esélytelenek, még a csoportkör is nagy falat.
3-4 szezonja van még, aztán csőváz.
Még mindig azt mondom, hogy egyetlen játékosért (ha az nem a Messi-Cr duó) őrült összeg. Ráadásul nem csak az van benne, hogy rosszul teljesít, mi van , ha lesérül? Ráadásul a real is túladott rajta, még egy Benzema is kinyomta. Az ára Sanchez és Agüero együtt (persze tudom, a fizetések más lapra tartoznak).
A Vidal+Pirlo+Barzagli+Dybala+Alex Sandro+Pogba sor "került" ennyibe.

MdewC 2016.07.25. 14:12:38

@Ádám.84: úgy, hogy a kolléga nem bírja feldolgozni, hogy lesz egy tök jó csatárunk, pedig ideje lenne. :)

Juvegaspy 2016.07.25. 14:16:15

@Magyar Közöny: igaz h rengeteg penz de sztar igazolsa kell s olyan aki ismeri a kozeget. Irtad Sanchezt jo jatekos biztos olcsobb is lenne de onmagahoz kepest dragan olyan 70millaert mozdithato lenne de nem is az a poszt nem o kell nekunk..Aguerot adnam de sztem ha 120milla alatti osszeggel proballoznank kirohognenek. Griezmann nem jonne de o is 100ba kerul oke h fiatalabb de nem is az a golzsak tipus mint Higuain. Egy sz mint 100 ha jon en orulok s remelem bevalik mert az kb a Triplazast jelentene..nem tudom h 2csataros megoldas lesz e de a Dybala Higuain paros mogottuk Pjaniccal mar nemzetkozi szinten is KURVA jol hangzik

Spider81 2016.07.25. 14:19:15

@Magyar Közöny: Sajnos mas vilagot elunk...nagyon keves a mozdithato klasszi tamado!Szerintem meg minding Higannyal jarunk a legjobban,benne van a legkevesebb riziko es mar bizonyitott a Seria A-ban.
Orultem volna Sanchez-nek,aki meg talan mozdithato lenne,de O erte is minimum 60 millio fontot kene lerakni es hat O nem az a tipikus befejezo csatar,inkabb Dybala szerepkoreben tudnam elkepzelni...
Cavani is lehetett volna egz opcio 60 millio euro-ert,de az O fizetes is horro kategoria plusz Ibra tavozasa utan nem engedi el a PSG.
Aguero,Lewa...ezek a jatekosok mozdithatatlanok!
Benzema....szinten nem elado...
Ki maradt meg?!
Bizok a vezetogben es probalok nem gondolni arra a 90 millio eurora,amit kiadunk Pipitaert :)

Juvegaspy 2016.07.25. 14:19:40

@Juvegaspy: plusz edsig is szepen epitkeztunk s ezutan is fogunk de a BLhez kellenek a verprofi tapasztalt jatekosok ugy mind Alves vagy akar Higuain...Giginek meg 2-3eve van max addig be kell huzni a serleget akar eloszor duplazni :)

delpi0823 2016.07.25. 14:20:00

@pedronegroo: Hat ehhez nem kell tul nagy zseninek lenni hogy valaki ezt megallapitsa valaki ,mivel nem minden szezonba rug 36 golt az ember, kiveve ha Messinek v Ronaldonak hivjak az illetot,de attol foggetlenul 25-30kozott sztem siman fog termelni.Nem tudom itt egyes embereknek semmi nem jo ha koltunk hanem koltunk ,lehet itt okoskodni de sztem Marrota kicsit jobban ert az igazolasokhoz mint itt valaha barmelyikunk is fog.Teljes mertekben megbizok benne, es sztem is a dybqla-hugany paros hozhatja meg nekunk az attorest a blben.Mandzukicot meg azert ne is hasonlitsuk mar higanyhoz mert meg viccnek is rossz....

Juvegaspy 2016.07.25. 14:20:50

@Spider81: ugylatom ezt a dolgot hasonloan latjuk :)

Drughi Di Bianconeri 2016.07.25. 14:22:17

@pedronegroo:
Igen,mint Morata és Mandzukic !!!!444négy #kappa :D

Azért remélem Diego-nak nem lesz igaza, és nálunk is képes lesz Pipita 30 gólra.

Higuain utolsó nagy szerződése lehet ez, érthető,ha a "hakni-karrier" (arabok,USA stb.)
előtt szeretne nyerni ezt-azt, egy győztes klubhoz csatlakozni,meg nyilván az az évi 7(?) M is jól jön neki :D

Szerintem nem olyan nehéz megérteni Higuain döntését.

A nápolyi maffia-pribékek meg nem hogy örülnének,hogy 1 klasszis játékos révén újra felfigyeltek rájuk,különben a fasorban sem lettek volna.Persze nyilván fáj neki,hogy az,akiben az "új Maradona-t' látták (gólok tekintetében),szinte ikonikus hősként tisztelték, ott hagyja őket a nagyobb fizuért, meg leginkább a sikerekért a szemükben leggyűlöltebb ellenségért.

És igen: azzal a 90 M-val a Napoli is igencsak jól jár.(Candreva+Icardi a legújabb nevek náluk)
Bajnoki címre se Vele, se nélküle nincs esélyük.

moozes 2016.07.25. 14:23:53

Hatalmas csapatunk lesz jövőre! Buffon- Benatia,Bonucci,Chiellini - Alex Sandro, Pogba, Marchisio, Khedira, Alves - Pjanic - Dybala, Higuain ! Kijelenthetem a Seria A-ba nem maradt olyan játékos aki beférne a kezdőnkbe! :) Talán még a római ninja Khedira helyére! Azt amúgy nem értem, hogy miért gondoljátok, hogy Khedira gyenge, világklasszis játékosnak tartom csak sérülékeny, ennyi! és még a padunk se lesz rossz! Most megmutattuk az összes olasz honi csapatnak, hogy hol is van a helyük, a talpunk alatt! :) FORZA JUVE PER SEMPRE!

Drughi Di Bianconeri 2016.07.25. 14:24:30

@delpi0823: +1
Ezeknek a "károgóknak" biztos jobb volt,mikor Matri,Vucsinics,Quagliarella,Bendter,Anelka (te Jó isten...) bohóckodtak Juve mezben.

venember83 2016.07.25. 14:27:19

Arról megfeledkezik Maradona és a sok nápolyi, hogy tavaly De Laurentiis ígért új szerződést Pipitának, hogy ne távozzon, aztán ebből nemigen lett semmi.

moozes 2016.07.25. 14:27:20

Amúgy még hozzáteszem, hogy gyerekek hol marad a Barmottázás?:D Legalább erről sikerült leszoknotok! A világ legjobb párosa Marotta Paraticivel!

Juvegaspy 2016.07.25. 14:28:03

@Magyar Közöny: "Vidal+Pirlo+Barzagli+Dybala+Alex Sandro+Pogba sor "került" ennyibe."
Ne azt nezd h mennyibe kerultek azt h most mennyit adnanak ertuk. A 2 elo legendat kihagyjuk a koruk miatt.
Vidal 40milla
Dybala 80-100 ha piacon lenne
Sandro erte is adnanak 30at siman
Pogba 120milla.
Ha ebbol a szempontbol nezzuk akkor Higuain ara mar nem is olyan sok :)

MdewC 2016.07.25. 14:39:09

@Juvegaspy: Sandro? inkább 50. :) De a lényegen nem változtat.

@Drughi Di Bianconeri: "a régi szép idők", bár akkor is nyertünk és hogy örültünk 1-1 gólnak, te jó ég. :D

Gio is nagy figura volt, bár én kedveltem, de Bendtner, vagy Anelka... OMG XD

Drughi Di Bianconeri 2016.07.25. 14:44:36

@MdewC: Persze,hogy örültünk,sőt én Quagliarella-t kedveltem is.

De hát azóta sok víz lefolyt a Pó-n, azok a játékosok már nem szint, olasz középcsapatból mi lettünk a liga abszolút egyeduralkodó császárai,mi több, Európában is TOP 8, de inkább TOP 5 mezőnyhöz tartozik a Csapatunk :)

Ma már a fentiekhez hasonló képességű Zaza csak max. a 4. számú csatár lehet nálunk, azt hiszem ez mindent elmond a fejlődés mértékéről :)

Emlékszem anno,mikor Higuaint- pletykálták,hogy vártam és örültem volna neki,aztán döbbenten és csalódottan vettük tudomásul,hogy a Napolinak több pénze volt rá (Cavani eladása miatt),azóta persze eltelt pár év,de Higany nem lett rosszabb játékos - sőt, élete legjobb szezonján van túl, megkockáztatom,ha nem őrül meg azon a bizonyos meccsen,akkor európai aranycipős is lett volna.
Azt hiszem, ez már Juve - szint, és olyan csatárpárosunk lehet/lesz,mint Del Piero - Trezeguet óta nem volt.

pedronegroo 2016.07.25. 14:53:16

@delpi0823: Jól mondod, Messi és CR akik erre képesek mert ők Higany felett egy de inkább két szinttel állnak. Tehát ha a BL-ben összekerülünk velük akkor ők még mindig sanszosabbak lesznek a továbbjutásra mint mi. Az igazság az hogy az ilyen csapatokat mint Real, Barca, Bayern csak csapatmunkával lehet megverni lásd Atletico. Így én nem gondolom hogy Higany fogja a mérleg nyelvét mi felénk billenteni. Nincs bajom az argentin csatárral csak tök feleslegesnek érzem nélküle is ugyanúgy megnyertük az olasz bajnokikat nélküle is nagyságrendileg ugyanannyi gólt tud a csapat szerezni, akkor meg minek? A BL-ben eddig semmit extrát nem mutatott Higany így nem értem mit akarunk vele.
De legalább emeltük a tétet mert így az elkövetkező években tuti a minimum cél a BL-ben hogy minden évben ott legyünk a négy között mivel ki kell termelni az argentin árát.

Ádám.84 2016.07.25. 14:59:50

@MdewC: ja bocsánat, azt hittem, hogy Zsöné is cinikus próbált lenni, de ezek szerint nem.
Egyébként én is nagyon remélem, hogy Higany a következő néhány évben 20 gól fölött fog termelni, csupán Pogba esetleges pótlása miatt aggódok, ha már megy a Polip, akkor valami top középpályást kéne szerződtetni, hogy ne érezzük meg a hiányát.

Drughi Di Bianconeri 2016.07.25. 15:01:00

@pedronegroo:
'ki kell termelni az argentin árát." - Eladjuk Pogba-t + az éves bevételeink kb. évi 350-370 M euróra tehetőek.

A tavalyi szezon után,ahol csak a 16 közé jutottunk, ha jól tudom: többet kaszáltunk,mint amikor döntőt játszottunk, de kb. annyit (100 M körül).

Atlético: csapatmunka nem egyenlő defenzív,favágó catenaccio :D
Kedvelem őket,mindig is így voltam ezzel,de részemről nagyon nem szeretnék hasonló stílusú csapatot látni.

A Real-t megvertük 2 éve,a 11. BL-serlegük lazán minden idők egyik,ha nem a legmákosabb sorsolásnak köszönhető,meg az Atlético kishitűségének.

Ő, Cé sem éppen a nagy meccsek embere, a BL-ben sem, csak ott a csoportkörben megrúgja a 10-12 gólját :)

Mixbetegállat 2016.07.25. 15:12:38

@pedronegroo: Érdekes felvetés Allegrivel kapcsolatban! De amikor idejött én pont azon aggódtam hogy a megkezdett munkát hogyan fogja tudni folytatni.Az eddigi játékosok, az újak,a formáció(3-5-2) A többit már tudjuk mert történelem.

pedronegroo 2016.07.25. 15:17:24

@Drughi Di Bianconeri: Ha meg a BL 16 közé jutással is meg van 100 milla akkor tényleg nem értem miért kell Higany. :) Vagy pont azért mert simán ki tudjuk fizetni? :) Szóval anyagilag rendben leszünk ez legalább megnyugtató. De a BL-hez nekünk továbbra is mák kell, a Barca-Reál-Bayern-Atletico papíron meg valóságban is még mindig jobbak mint mi.

venember83 2016.07.25. 15:38:19

@pedronegroo: a BL-hez mindenkinek mák kell, a Real Madrid is mennyit kellett, hogy várjon a tizedikre, miközben nyaranta eltapsolta sok tízmillió eurót.

Zsöné 2016.07.25. 15:42:27

@Ádám.84: Félreértelmeztem amit mondtál, sorry :)

pedronegroo 2016.07.25. 15:45:36

@venember83: Aztán elég gyorsan meg lett a tizenegyedik is... Barca, Bayern évek óta ott van a 4 között és most már az Atleti is. Mi még ettől messze vagyunk, ők pedig mák nélkül hozzák az elődöntőket mi meg el se jutunk odáig.

Zsöné 2016.07.25. 15:54:55

@norbi9107: Bármilyen nagy is az arca igaza van. 12 játékossal tuti nyernénk :)

Il Principino 2016.07.25. 15:55:58

Ha Pogba megy,engem csak Verrattival tudnának kiengesztelni :)

GiuseppeMarotta 2016.07.25. 16:37:05

@kg19850508: +1 pontosan

hogy eltűntek a Bonus hírek hál Istennek! :D

Drughi Di Bianconeri 2016.07.25. 16:47:42

"Higuaín: Áruló lennék? Mindent megtettem a Napoliért."

Azt hiszem ez vitathatatlan :)

delpi0823 2016.07.25. 18:48:13

@pedronegroo: Hogy mit akarunk vele?Sztem teljesen vilagos blt akarunk nyerni es ha jon kb 30%al nagyobb lesz az eselyunk ha nekivagunk egy dybala-higany parossal mint efy dyvala-mandzukic parossal de ezt a vak is latja mar megbocsass csak te nem.

Spider81 2016.07.26. 09:14:36

@pedronegroo: Nem igazan ertek egyet veled.
Szerintem a Barca maradt a TOP eselyese a BL-nek,utana jon a Bayern,a Real es mi...szerintem az Atletico semmivel sem jobb,sot mitobb gyengebb mint mi!
Ergo egyet kell ertenem Allegrivel miszert a Juventus a TOP 4 elit tagja jelenleg Europaban!

pedronegroo 2016.07.26. 09:34:29

@Spider81: Gyengébb az Atletico?? Ezt mire alapozod? Mert hatalmas böszmeség már ne haragudj. Az Atleti az utóbbi pár évben legyőzte mindegyik top csapatot nem is egyszer. Konkrétan Bayern, Real, Barca, ja és minket is. Mi kit vertünk meg az utóbbi pár évben közülük?? Se a Bayernt, se a Barcat, se az Atletico-t. A Madridot egyszer. Magyarán a top 4-ben se vagyunk mivel Simeone csapata férkőzött be oda negyediknek!!!

pedronegroo 2016.07.26. 09:36:22

@Spider81: Majd ha elkezdjük megverni a TOP4-et akkor beszélhetünk esélyekről addig ez csak szurkolói elvakultság a részedről. Én tényekről beszélek te meg vágyakról.

Spider81 2016.07.26. 09:36:56

@pedronegroo: Nekem mas a velemenyem...remelem az idei kiirasban osszekerulunk velunk,aztan azt is remelem,hogy nekem lesz igzam a vegen ;)

Rivendell 2016.07.26. 09:42:45

@pedronegroo: Juve és az ATM 1 szint,egymás játékát kiölve játszanánk....egyik sem fekszik a másiknak

pedronegroo 2016.07.26. 09:48:56

@Spider81: Természetesen én is azt szeretném ha felül kerekednénk a többieken de ez eddig még nem valósult meg.

@Rivendell: Na ne viccelj! Mi hányszor vertük meg a Barca-t vagy a Bayernt a közel múltban?? Továbbá elfelejted az ATM-JUVE meccseket?? Pedig nem rég volt. És akkor volt még Vidal, Pirlo, Tevez, Pogba, Morata aztán még kapura lövésünk se volt. Szerintem a TOP4-be kerülésért nekünk könnyebb lesz a Real-t kiütni mint Simeone csapatát.

Rivendell 2016.07.26. 10:01:53

@pedronegroo: miért mi volt akkor? semmi,kiöltük egymás játékát és játszottunk 2 szar mérkőzést.

Bayern sem erősebb,pláne ha jól folytatjuk az erősítéseket,BArca meg hát....tedd hozzá,hogy 1 bajnokságban játszanak,ismerik egymást.Minket is megtud fogni 1 Fior is,pláne idegenben

pedronegroo 2016.07.26. 10:08:38

@Rivendell: Semmi extra nem volt, az Atleti akarata érvényesült, hazai meccsüket hozták idegenben meg jó volt nekik az X. A Bayern meg 10 gólt lőtt nekünk a legutóbbi találkozóinkon, de ahogy érzed. Én csak a tényeket írom azok pedig makacs dolgok...
A jövőben természetesen bármi lehet, például a többiek is tovább erősödnek....

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása